Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Lelki otthonom volt: Nyíregyháza-Kertváros

***

Emlékeim, melyek a Nyíregyháza - Kertvárosi Református Egyházhoz kötnek

***

Nemcsak azért kedves számomra Nyíregyháza-Kertváros, mivel 1984 óta ott van a lakásunk, hanem azért is, mivel életem egyik legnehezebb, lelkileg egyik legzaklatottabb időszakában ott találtam lelki otthonra, befogadásra, a Nyíregyháza - Kertvárosi Református Egyházközségben.

E gyülekezethez fűződnek azok az elszakíthatatlan lelki szálak, kapcsolatok, melyek az ott megismert lelki testvérekhez kötnek, akikkel a szívünk valóban összeforrt szeretetben.

Akkor kerültem oda, amikor éppen lelkészváltás volt a gyülekezetben.

Én még együtt szolgálhattam a Nyíregyháza - Kertvárosi és a környező bokortanyák reformátusainak első lelkipásztorával, lelkigondozójával, a gyülekezet alapítójával a nagytekintélyű és szeretett Lukácskó András református lelkipásztorral. Ő a gyülekezetben végzett lelkipásztori szolgálatait ötven éven látta el példamutató hűséggel, igaz hittel, nagy szeretettel és fáradhatatlan szorgalommal.

Az Ő utódaként 1988-tól dr. Hadházy Antal lett, a gyülekezet lelkipásztora. Aki több évtizedes áldozatos munkával, létrehozta és irányította többek között a Cigánymissziót, aki a Nyíregyháza - Kertvárosi Református Egyházközséget alapjaiban „megreformálta" és a jelenleg is ott folyó szerteágazó missziós szolgálatot beindította, a gyülekezeti életet fölpezsdítette.

Aki fáradságot nem ismerve, tanult és tanított, szervezett és épített, utazott és szolgált nemcsak a gyülekezetéért, hanem az életmentő evangélium hirdetéséért, a keresztyén élet gyakorlatban való felmutatásáért.

Én személyesen nagyon sokat köszönhetek neki. Együtt szolgáltunk az istentiszteleteken, és együtt tartottuk a különböző ifjúsági és felnőtt alkalmakat, melyeken nagyon sokat tanulhattam tőle. Hadd idézzek dr. Hadházy Antalnak abból a számomra emlékezetes lelkészi ajánlásából, melyet 2001-ben tőle kaptam.

  • „T. L. rajztanár, református lelkipásztor eddigi szerteágazó tevékenysége során bizonyította elhivatottságát, szakmai igényességét, szociális érzékenységét, előítélet mentességét, jó szervezőképességét, stb. A fentiek alapján ajánlom, mert a lelkész-tanár eddigi tevékenysége garancia arra, hogy a pályázati célkitűzések megvalósuljanak.”

Ha számba kellene venni mind a közös emlékeket, nem tudnám végigsorolni, ezért ezek közül csak néhányat szeretnék most kiemelni.

·         A Nyíregyháza-Kertvárosi Református Egyházközségben lehettem segédlelkész: 1993-1994-ig.

·         Az alábbi helyeken mindíg szeretettel vártak és számomra felejthetetlenek maradnak az alábbi a szórványközösségek.(Kálmánháza, Felsősima, Manda-bokor, Magyar-bokor, Császárszállás, Nyírtelek, Gyulatanya, Virányos, Nagycserkesz, Szarvas-Sziget stb).

·         Együtt éltük át a Kertvárosi Ált. Iskola egyik épületének egyházi tulajdonba kerülését, az Irgalmas Samaritánus Gyülekezeti Szociális Módszertani Központ, az István diakónus Ref. Szeretetotthon indulását, vagy éppen a cigányénekeskönyv létrejöttét.

·         De felejthetetlenek az énekkari próbák, buszkirándulások (Gát, Fornos, Izsnyéte, Sándorhomok, Halmi stb.), vagy a Holland vendégek fogadása, közös programok stb.

·         Ott tarthattam életemben az első bibliaórát. (1990. március 7.)  Lectio: Róma 10, 9-13.  Textus: János 17,3 Az Úr Jézus Krisztus mondja: "Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust."

·         Ott hirdethettem életemben először a szószékről Isten igéjét (1991).

·         Ott oszthattam életemben először úrvacsorát.

·         Ott végezhettem az első keresztelési és temetési szolgálatot.

·         Ott tarthattam éveken át a gyermek és ifjúsági órákat, foglalkozásokat.

·         Ott tarthattam az első hittanórákat a Kertvárosi Általános Iskolában 1989-1994-ig.

·         Ott tarthattam az első evangélizációs sorozatot (1993. november 22-27.  a János ev. 5,40 alapján).

·         Ott tarthattam életem első előadását „Életre szóló találkozások" címmel. 1997 decemberében.

·         Ott tarthattuk minden nyáron a rajztáborokat és a kiállításokat (1994-2000-ig).

·         Ott talált otthonra és befogadásra az Életforrás Ifjúsági Körünk (1996).

·         Ott tarthattuk éveken át minden hónapban az ifjúsági csendesnapokat (1996-2001-ig).

 

Hálát adok Istennek, hogy ebben a gyülekezetben életre szóló lelki kapcsolatok szövődtek, és igazi hívő testvéreket kaptam. Hálás vagyok az ott eltöltött évekért. Meggyőződésem, hogy életem egyik olyan állomása volt, ahol döntő hatásokat kaptam, a tanítás, az igehirdetés, az emberekért való szolgálat tekintetében.

„Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét. Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről."  (Zsoltár 103, 1-2)

Trencsényi László
református lelkipásztor
Anno Domini Nostri Jesu Christi, Nyíregyháza, 2007.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 408, összesen: 831143

  • 2025. július 18., péntek

    Csillagpont tizenegyedszer – a reménység és a kapcsolatok szigete. Istenközpontú fesztivál a fiatalokért.
  • 2025. július 16., szerda

    „Szolgáljatok az Úrnak örömmel” – hangzik az idei dunamelléki kántorképző tanfolyam igei mottója. Ennek az örömnek lehettünk tanúi a Ráday Házban zajl...
  • 2025. július 15., kedd

    A sportban és a túrázásban is jelen lévő Istenről, a hétköznapokban megnyilvánuló hitről beszélgettünk dr. Szólláth Bernadett egyházkerületi jogtanács...
  • 2025. július 15., kedd

    Megkezdődött Közép-Európa legnagyobb keresztyén fesztiválja, a Csillagpont.
  • 2025. július 14., hétfő

    Az ignáci lelkigyakorlatnak bibliai gyökerei és egyetemes imaformái is vannak. Akik biztosak református identitásukban, képesek a más felekezetektől e...
  • 2025. július 13., vasárnap

    Sport, művészet, angol nyelv - református gyülekezeteink gyerektáborai biztos pontok a nyári szünet kihívásai között. Offline alternatívák, hosszútávú...
  • 2025. július 10., csütörtök

    Diákszállásnak épült, lelkészüdülőként folytatta, végül dunamelléki konferencia-központ lett – Mátraháza lelki ébredések, elhívások és gyógyulások egy...
  • 2025. július 09., szerda

    A távol-keleti nyaralásról szőtt álom és a kijózanító valóság.
  • 2025. július 08., kedd

    Ismét kitárja kapuit a LéleKzet Református Udvar a Művészetek Völgyében.
  • 2025. július 07., hétfő

    „A lakótársam szememre hányta, hogy megtagadtam önmagam. Valóban ez történt – és odaadtam az életemet Krisztusnak” – sűrítette egy mondatba a budapest...