Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Ki az igazi győztes?

A sportversenyek kezdettől fogva a győzelemre vannak kiélezve. A MÁSIK legyőzésére.
Ezt tanuljuk mind, akik felnövünk.
Mindaddig ez lesz számunkra "normális beidegződés- amíg nem találkozunk az Élet Urával Jézus Krisztussal.

Egy futóversenyen fordult elő, ahol fogyatékkal élők versenyeztek.
Történt pedig, hogy a célhoz közel az egyik sorstársuk elesett és csúnyán összetörte magát.
A többiek mind megálltak, majd odasiettek hozzá és közösen fölemelve együtt ölben vitték át a célvonalon!
ÍGY MINDANNYIAN GYŐZTESEK LETTEK!

***
Jézus Krisztus követői, az EgYHÁZÁNAK tagjai a hitnek földi versenypályán futnak tudva, hogy egymást segítve lehetnek mind győztesek.
Igen, mi csakis a halálon is győztes Úrhoz, Jézus Krisztushoz tartozva lehetünk GYŐZTESEK.
Így viszi át ölben az Úr Jézus minden gyermekét a nagy mennyei célvonalon.
" Aki győz, örökségül nyer mindent..." Jelenések, 21,7

Trencsényi László

református lelkipásztor

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 560, összesen: 831295

  • 2025. július 18., péntek

    Csillagpont tizenegyedszer – a reménység és a kapcsolatok szigete. Istenközpontú fesztivál a fiatalokért.
  • 2025. július 16., szerda

    „Szolgáljatok az Úrnak örömmel” – hangzik az idei dunamelléki kántorképző tanfolyam igei mottója. Ennek az örömnek lehettünk tanúi a Ráday Házban zajl...
  • 2025. július 15., kedd

    A sportban és a túrázásban is jelen lévő Istenről, a hétköznapokban megnyilvánuló hitről beszélgettünk dr. Szólláth Bernadett egyházkerületi jogtanács...
  • 2025. július 15., kedd

    Megkezdődött Közép-Európa legnagyobb keresztyén fesztiválja, a Csillagpont.
  • 2025. július 14., hétfő

    Az ignáci lelkigyakorlatnak bibliai gyökerei és egyetemes imaformái is vannak. Akik biztosak református identitásukban, képesek a más felekezetektől e...
  • 2025. július 13., vasárnap

    Sport, művészet, angol nyelv - református gyülekezeteink gyerektáborai biztos pontok a nyári szünet kihívásai között. Offline alternatívák, hosszútávú...
  • 2025. július 10., csütörtök

    Diákszállásnak épült, lelkészüdülőként folytatta, végül dunamelléki konferencia-központ lett – Mátraháza lelki ébredések, elhívások és gyógyulások egy...
  • 2025. július 09., szerda

    A távol-keleti nyaralásról szőtt álom és a kijózanító valóság.
  • 2025. július 08., kedd

    Ismét kitárja kapuit a LéleKzet Református Udvar a Művészetek Völgyében.
  • 2025. július 07., hétfő

    „A lakótársam szememre hányta, hogy megtagadtam önmagam. Valóban ez történt – és odaadtam az életemet Krisztusnak” – sűrítette egy mondatba a budapest...