Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Mit tanít a Szent Biblia a Szentháromságról?

***

„Megkeresztelvén őket

az Atyának, Fiúnak és a Szentléleknek nevében."

(Máté 28,19)

***

Isten a Szentírásban úgy jelentette ki magát, mint dicsőséges Szentháromság Isten, Aki: Atya, Fiú és Szentlélek.

Isten lényében egy, személyében három, e három megkülönböztetett személy az Egy, Valóságos, Örök Isten.

Istennek ez a három létmódja egymástól megkülönböztethető, de nem választható el. Külön-külön megfigyelhető, és mégis bonthatatlan egységben van egymással.

 

 

A dicsőséges Szentháromság Egy Örök Istenről csak annyit tudhatunk, amennyit kijelentésében önmaga közöl velünk. A Szentháromság-tan Teremtő, Megváltó és Megszentelő Istenünk lényének és a megváltásnak a titkába enged bepillantást. Amit Istenről megtudhatunk, az meghaladja az értelmünket, és bár sohasem leszünk képesek Istent „megmagyarázni", mégis eleget tudunk ahhoz, hogy tudjuk, kit imádunk, ki előtt borulunk le.

A Heidelbergi Káté 25. kérdése így hangzik:  Isten lényege szerint egy Isten. Miért említettél akkor három nevet: az Atyát, a Fiút és a Szentlelket?

Azért, mert Isten az Ő Igéjében úgy jelentette ki magát, hogy ez a három különböző személy: az egy, valóságos és örök Isten. (Ézs 61,1; Zsolt 110,1; Mt 3,16-17; Mt 28,19; Jn 14,16-17; 1Jn 5,7)

***

A Biblia részletes Szentháromság-tant nem fejt ki, de ez a tan az üdvtörténet eseményei, cselekedetei, tettei mögött mindenkor ott van. Az egyház erről szóló tanítása a Biblia alapján készült összefoglalás.

A Szentírás számos bizonyítékkal igazolja, hogy csak egy igaz Isten létezik, ugyanakkor az Úr Jézus Krisztust és a Szentlelket úgy mutatják be, mint isteni igénnyel fellépő személyeket.

Mivel isteni titkokra utal, ezért mindenképpen nagy alázattal, „levett sarukkal" kell közelednünk a Szentháromság Isten felé, hogy Őróla valamiféle megbízható tanítást alkossunk.

Kálvin szavaival élve ne féljünk bevallani némi tudatlanságot, amennyiben emberi ésszel meg nem magyarázható eredményre jutunk. Nem várhatjuk azt Istenünktől, hogy általa teremtett logikánk fel is tudja fogni Őt (Róma 11,33-36), s ugyanakkor maga Isten is korlátokat szab róla alkotott elképzeléseinknek (2Móz 20,4; ApCsel 17,29).

***

A dicsőséges Szentháromság Egy Örök és Igaz Istenbe vetett hitünket tömören és röviden az Apostoli Hitvallásban valljuk meg, amely az igaz hitet közli velünk. Ebben a hitvallásban benne foglaltatik, hogy mit hiszünk, mi a hitünk szentsége, örök igazsága, tisztasága, lényege, tartalma.

Ez a hitvallás dogmatikai fogalmak, tételek sorozatát tartalmazza. Megtudhatjuk belőle, hogy az Úr Jézus Krisztus a Szentháromság második személye, Aki egyenlő az Atyával és a Szentlélekkel. „Krisztus, Aki mindenek felett örökké áldandó Isten. Ámen." (Róma 9,5)

Az Úr Jézus Krisztus megkeresztelkedésekor (Máté ev.3.) jelen volt a Szentháromság Isten: igazolta Őt a megnyílt ég, az Atya hangja, és a Szentlélek galamb alakjában való leereszkedése. A Szentháromságnak ez a csodálatos megjelenése arra mutat, hogy Ő fogja magára venni a világ bűneit, hogy megváltson minket.

Igen, az Úr Jézus, a mi dicsőséges Urunk, Isten szeretett Fia, akiben az Atya gyönyörködik!

***

A Heidelbergi Káté 53. kérdése így hangzik:  Mit hiszel a Szentlélekről?

Hiszem először, hogy ő valóságos és örök Isten az Atyával és a Fiúval.

Másodszor, hogy ő nekem is adatott, engem igaz hit által Krisztusnak és Krisztus minden jótéteményeinek részesévé tesz, vigasztal, és velem marad örökké.

***

A Szent Biblia beszél a Szentháromság Egy Örök Isten üdvszerző munkájáról is, többször kijelenti Isten  „tanácsát", az „örök végzést", „eleve elrendelést" (És 46,10; Csel 15,18; Ef 1,11 stb.).

Tetszett a dicsőséges Szentháromság Istennek, hogy tájékoztassa az ÖVÉIT arról, hogy mennyire szereti őket. Így nyilatkoztatta ki számukra azt, hogy már a világ teremtetése előtt, az Ő szuverén döntése alapján, szent akaratából, örök tanácsvégzése szerint, eleve kiválasztotta, elrendelte és elhívta az ÖVÉIT a Krisztusban való hitre, az üdvösségre.

„Magának kiválasztott minket Ő benne a világ teremtetése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek Ő előtte szeretet által." (Efezus 1,4)

***

„Tény, hogy a Szentháromság titkok titka, a misztériumok misztériuma, de az is igaz, hogy ha Isten kijelentett valamit, minden misztérium ellenére is tudnunk kell róla azt, amit Isten kijelenteni jónak látott. A Szentháromság a keresztyén Istenfogalomnak SZÍVE és LÉNYEGE." (Dr. Sebestyén Jenő)

***

Kik hisznek igazán a Szentháromságban?


„Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Íge és a Szent Lélek: és ez a három egy.” (János apostol első levele 5,7)

A Szent Bibliában Isten úgy nyilatkoztatta ki magát, mint dicsőséges Szentháromság Isten: Atya, Fiú (Jézus Krisztus), Szentlélek.
A hívő élet értelme, a dicsőséges Szentháromság egy örök Isten
igaz MEGISMERÉSE, helyes TISZTELETE,
tiszta IMÁDATA, engedelmes KÖVETÉSE,
hűséges SZOLGÁLATA, hiteles KÉPVISELETE.

* * *
Kik hisznek tisztán a Szentháromságban?
Vannak, akik felelőtlen vakmerőséggel tagadják.
Vannak, akik tudnak róla és közömbösen elfogadják.
Vannak, akik megvallják, DE MÁST IS tisztelnek és imádnak mellette.
Vannak, akik tisztán és biblikusan hiszik, vallják és csak Őt imádják.

* * *
Az Úr Jézus Krisztus mondja:
„Megkeresztelvén őket az Atyának, Fiúnak és a Szentléleknek nevében." (Máté 28,19)

* * *
A Szentháromság a keresztyén Istenfogalomnak SZÍVE és LÉNYEGE.
A TISZTELET és IMÁDAT egyedül a Szentháromság egy Istent illeti, mindhárom személyében.
Minden olyan megnyilvánulást, amikor a Szentháromság személyein kívül MÁST IS vallásos tisztelettel, vagy imádattal vesznek körül, a Szent Biblia ERETNEKSÉGNEK ítél.
Ezért nem lehetünk az ilyenekkel lelki (ima) közösségben!
A dicsőséges Szentháromság egy örök Istenben csak azok hisznek
igazán és tisztán, akik Őt ismerik, szeretik és csak Őt imádják és rajta kívül SOHA senki és semmi mást.
Aki ezt nem így gondolja, az tévelyeg és a bálványimádás bűnébe esett, és ha meg nem tér,
végzetesen szembekerül Isten akaratával.

„Ha valaki tévtanokat hirdet, és nem tartja magát a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédéhez és a kegyességhez illő tanításhoz, az felfuvalkodott, és nem tud semmit!” (1Timótheus 6,3)

***

Minden szentháromságtagadást eretnekségnek tartunk, az ilyenekkel nincs közösségünk, mivel tévelyegnek.

Madách művében, az Ember Tragédiájában egy bizonyos iotáról hallunk, amely az óegyházat két táborra osztotta: homousios és homoiusios táborra.  „Óh jaj, ne tréfálj! Hát egy i miatt is mehetni ily elszántan a halálba?"

Amaz azt vallotta, hogy Krisztus EGYLÉNYEGŰ az Atyával, míg az utóbbi azt, hogy CSAK HASONLÓ lényegű.  Itt nem kevesebbről van szó, mint Krisztus dicsőségéről, a kijelentés igazságáról. Ez üdvösség vagy kárhozat kérdés. Van-e valami, amiért érdemesebb lehet meghalni, mint ezért?

A hűséges krisztuskövetők tehát nem egy iotáért haltak meg, hanem Istenért!

„Mindent megvizsgáljatok; ami jó, azt megtartsátok! Mindentől, ami gonosznak látszik, őrizkedjetek!" (1Thesszalonika 5:21)

Isten mindenkor megköveteli az Övéitől, hogy maradjanak mindhalálig hűségesek hitükhöz, a Szent Bibliában kapott mennyei kijelentéshez! Minden krisztuskövető ember, még a legnehezebb időkben is hálás szívvel fogja tapasztalni Isten hűségét, szent jelenlétét, kegyelmét, gondoskodását, törődését, szeretetét.

Mi reformátusok is hálásak vagyunk Istennek a számunkra igen becses, tiszta, bibliás hitünkért, hogy reformátor őseink tisztán fölragyogtatták számunkra a bibliai igazságokat, és példamutató, hitvalló életükkel elénk élték a dicsőséges Szentháromság Isten igaz tiszteletét.

Soli Deo Gloria!

Szerkesztette:

Trencsényi László

református lelkipásztor

Budapest, 2023.

 

***

Felhasznált irodalom:

 

Heidelbergi Káté,

Második Helvét Hitvallás

Kálvin János: Institutio Religionis Christianae

Louis Berkhof: Keresztyén dogmatika

R. C. Sproul : A keresztyén hit alapigazságai

Ronald Hanko: A kegyesség tudománya

Dr. Sebestyén Jenő: Református dogmatika

Ravasz László: Kis dogmatika

Alföldy-Boruss Dezső: Dogmatikai vázlatok

Cseri Kálmán: Református hitünk

Cseri Kálmán: Tudom kinek hittem

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 581, összesen: 859858

  • 2025. szeptember 07., vasárnap

    Nem sok hiányzik ahhoz, hogy megvalósuljon a Vision 2025 elnevezésű törekvés, és ez év végére minden olyan élő nyelven elinduljon a bibliafordítás, am...
  • 2025. szeptember 04., csütörtök

    Életleckék földön, vízen, két keréken. Tanulni a kapcsolatot a szavak és a valóság között – erről szólt az első Szerelmes Kalandtábor. A Bibliai...
  • 2025. szeptember 03., szerda

    Templomtúra, missziós pizza, személyes jelenlét, megszólítható lelkészek, lelkigondozói tér – evangéliumi kapcsolódási pontok a Károli Gáspár Reformát...
  • 2025. szeptember 02., kedd

    Portrévideó Baranyi Csabáról, akit az első, gyermekotthonos előadása után egész életére a színészet szerelmesévé vált.
  • 2025. szeptember 01., hétfő

    Magam sem tudom, mikor váltak a mozdulatok gondolatokká, a gondolatok imákká...
  • 2025. augusztus 31., vasárnap

    Szentendrén kérték Isten áldását az előttünk álló tanévre a Kárpát-medencei református oktatási intézmények képviselői augusztus 30-án.
  • 2025. augusztus 28., csütörtök

    Néhány hete egészen váratlan módon arra kaptam indíttatást, hogy akkori biztonságos, megszokott lakóhelyemet elhagyva új fészket keressek magamnak.
  • 2025. augusztus 27., szerda

    Az Ars Sacra Fesztivál 2025-ben immár tizenkilencedik alkalommal bizonyítja, hogy a szakrális művészet eleven és inspiráló párbeszéd a jelenkor emberé...
  • 2025. augusztus 26., kedd

    Ablonczy Áron nem valami ellen, hanem valamiért lázad, víziója, hogy az ifjúsági szolgálat valóban missziói legyen.
  • 2025. augusztus 25., hétfő

    Ajánló Timothy Keller magyarul nemrég megjelent, Hivatás és elhívás című könyvéről.