Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Ünnepeink: Óév, Újév

 

Isten előtti  LELKI SZÁMVETÉS

***

„Emlékezzél meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr, a te Istened." (5Mózes 8,2)

Az Úr Jézus Krisztusban hívő ember lelki ápoltságához szervesen hozzátartozik a rendszeres lelki megálló, a biblikus megvilágításban való visszaemlékezés a megtett útra, az Istentől kapott idő helyes vagy helytelen felhasználására.

(A Szent Biblia az időre két kifejezést használ. A folyamatosan telő időt kronosznak nevezi. Azokat az időpontokat, időszakaszokat, alkalmakat, lehetőségeket pedig, amiket Isten elkészített, kairosznak nevezi.)

Életbevágóan fontos kérdés, hogy éltünk-e és hogyan az Isten által kapott kegyelmi idő lehetőségének káiroszával, a múlt és jövendő idő kronoszába zárva?

Számunkra még megadatott az Úrtól, a visszatekintés lehetőségének kegyelmi állapota. Tegyük ezt annak feszültségében és tudatában, hogy ma még áttekinthetjük és mérlegelhetjük, hogy eddig mire kaptunk (káiroszt) esélyt, lehetőséget?

Nagyon is tisztában vagyunk azzal, hogy egyszer majd nem lesz többé idő és időnk. Amíg még viszont itt vagyunk, ebben a kegyelmi állapotban, pengeéles élethelyzetben és a legnagyobb felelősséggel felruházva élünk. Tisztában vagyunk azzal is, hogy halaszthatatlanul sürgős küldetésben járunk. Ez nem más, mint:

Élni Istennek szentelt életet,

munkálkodni Isten országának előmenetelén,

szolgálni Isten dicsőségét

és embertársaink javát.

 

Az ó és újév metszéspontjában válaszolnunk kell arra, hogy milyen volt az elmúlt év?

Mindenekelőtt a biblikus válasz az, hogy ez is a kegyelem éve volt. Az Úr ebben az esztendőben is kegyelmesen és szeretettel hordozott minket.

A hívő ember számára sorsdöntő kérdés az, hogy miként használtuk fel az Istentől számunkra kirendelt káiroszt.

Tisztában vagyunk azzal, hogy a soha vissza nem térő lehetőségek és alkalmak éve volt.

A legfőbb kérdés mégis az, hogy kedves volt-e életünk az Úrnak?

Milyen véleménye van az Úrnak eddigi életünkről, igyekezetünkről, hozzáállásunkról, viselkedésünkről?

Ilyenkor az Isten igéjének fényében eszünkbe jutnak örömeink, fájdalmaink, tetteink, mulasztásaink, eredményeink, kudarcaink, stb

 

Minek az ideje volt?

Lehet, hogy a csalódásoknak, a megkeseredésnek, megszomorodásnak, a lemondásnak, a rezignáltságnak?

Vagy az örömöknek, a lelki erősödésnek, a nemes harc harcolásának, a helytállásnak, a hűségnek, a kitartásnak?

 

Milyenné lettem?

Lehet, hogy nem csupán idősebb, hanem szomorúbb, csalódottabb, fáradtabb, betegebb, megtörtebb, magányosabb, árvább?

Esetleg lelkileg frissebb, erősebb, stabilabb, összeszedettebb, türelmesebb, felkészültebb, alaposabb, bölcsebb, komolyabb?

 

Miben gyarapodtunk?

Ahhoz nem fér kétség, hogy mindannyian gyarapodtunk gondokban, ősz hajszálakban, ráncokban, fájdalmakban, lehet, hogy többfajta betegségben, műtétek számában.

Esetleg csalódásokban, ütésekben, sebekben, megaláztatásokban, stb.

A nagy kérdés mégis az, hogyan hordozzuk a kellemetlenségeket, hogy tűrjük, viseljük el, hogyan dolgozzuk fel, hogyan szenvedjük el, vagy ha kell, hogyan élünk együtt ezekkel?

A hitünk szempontjából mégis a legérzékenyebb és legégetőbb kérdés az, hogy gyarapodtunk-e hitben, szeretetben, ismeretben, istenfélelemben, bölcsességben, kegyelemben, emberségben, tisztességben, szolgálatban, odafigyelésben, segítőkészségben, de legfőképpen hűséges és odaadó Krisztuskövetésben.

Megvolt-e hitéletünknek a kellő lendülete, frissessége, üdesége, elevensége, átütő ereje?

Volt-e mennyei értelme, eredménye, áldása a hitben való helytállásunknak?

 

MINDEHHEZ A LEGFAJSÚLYOSABB BIBLIKUS KÉRDÉSEKRE KELL VÁLASZOLNUNK:

  • ·         Megbántuk-e naponta bűneinket az Úrnak, hogy azok eltöröltessenek
  • és megtapasztaltuk-e, hogy eljött a felüdülés ideje az Úr színétől? (Ap Csel 3,19)
  • ·         Elmondhatjuk-e már hálaadással, hogy
  • „...többé nem én élek, hanem Krisztus él bennem"!?(Gal 2,20)
  • ·         Boldogan tapasztaljuk-e már a mennyei védettséget, rejtettséget, miszerint
  • „...életetek el van rejtve Krisztussal együtt Istenben!?(Kol 3,3)
  • ·         Megtagadtuk-e már végleg a hitetlenséget és a világi kívánságokat és
  • törekszünk-e már józanul, igazságosan és kegyesen élni a világban? (Tit 2,12)
  • ·         Épülhettünk-e Krisztusban és gyarapodhattunk-e a hálaadásban? (Kol 2,7)
  • ·         Épülhettünk-e szentséges hitünkben? (Júd 1,20)
  • ·         Erősödtünk-e hit által? (Kol 2,7)
  • ·         Erősödtünk-e Isten dicsőségére? (Kol 1,11)
  • ·         Erősödtünk-e az Ő Lelke által a belső emberben? (Ef 3,16)
  • ·         Erősödtünk-e az Úrban és az Ő hatalmas erejében? (Ef 6,10)
  • ·         Megtanultunk-e szentségben és tisztaságban élni? (1Thessz 4,4)
  • ·         Növekedtünk-e Isten ismeretében? (Kol 1,10)
  • ·         Növekedtünk-e a kegyelemben, az Úr Jézus Krisztus megismerésében? (2Pét 3,18)
  • ·         Látható-e már hitéletünkben az igaz emberség, az állhatatosság, a kegyesség, a testvérszeretet? ( 2Péter 1,5-7)
  • ·         Tudunk-e már példát mutatni a híveknek beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben, tisztaságban? (1Tim 4,12)

 

Bocsássa meg az Úr, ha nem haladtunk előre a keskeny úton, ha lelkiekben, szentséges hitünkben megrekedtünk, ha a fentieknek híjával vagyunk, vagy ami még rosszabb,-bukásra állunk bármelyikből is.

Bocsássa meg az Úr, ha nem fejlődött, ha nem erősödött az ima és igeéletünk, ha mi is megelégedtünk a langyos, színtelen, fajsúlytalan állapottal, egy szimpla sekélyes és felszínes vallásos középszerűséggel.

***

Adja meg az Úr, hogy Szentlelke által megújuljon, felfrissüljön, megmegpezsdüljön a hitéletünk, hogy ezután mindig és minden körülmények között lehessünk alkalmas és hasznos eszközök szent kezében.

Engedjük, sőt kérjük, hogy formáljon minket Szentlelke és Igéje által akarata szerint, hogy mindig boldogan állhassunk rendelkezésére, hogy mindig nyitottak maradjunk a megjobbulásra, az engedelmességre, a szolgálatkészségre, hogy ne hozzunk szégyent szent nevére, hanem élhessünk Istennek szentelt életet, szolgálva Istenünk nagy nevének dicsőségét és embertársaink javát.

„Emlékezzél meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr, a te Istened." (5Mózes 8,2)

Trencsényi László

református lelkipásztor

 

***

Kinek ÜNNEP igazán az újév napja?

AZ ÚJÉV AZ ESZTENDŐ LEGCSÖNDESEBB NAPJA

Az újév világszerte a különböző kultúrákban az egyik legünnepeltebb esemény. Csak nagyon keveseknek adatik meg, hogy számukra az újév napja igazán ünnep lehessen!

* * *

Az egész világon újév napjának reggelén minden olyan egyedien különleges.

Mindenütt oly ünnepélyesen zavartalan meghitt csönd honol.

Mire megvirrad, a féktelen, eszevezett tombolásnak vége és az utolsó robbanás is elcsitult már.

Mire megvirrad, a kizökkent világ lassan és fokozatosan kezd visszatérni megszokott hétköznapi medrébe.

Mire megvirrad, szelíden, puhán megszólal egy egészen különleges másféle hang.

Fölcsendül a templomharangok békés, szelíd hívogatása.

„Szólnak a harangok a toronyban, jöjjetek Jézusnál békesség van."

...

Mire megvirrad, az őrült zajtól, mámortól elgyötört, kimerült emberek mind hazaindulnak.

És mire dél lesz, valahol végre „nyugovóra" térve, - mély álomba merülnek.

Akkorra már LÁTSZÓLAG nagy békesség borul a tájra, városra, vidékre egyaránt.

...

Szokatlanul kihaltak, üresen konganak az utcák, a terek.

Eltűntek mind az emberek!

És a madarak is mind hiányoznak. Ők már az első robbanáskor kitörtek a hangorkán elől és biztonságosabb helyre menekültek.

"Látom, hogy nincs ember, és az ég minden madara elmenekült. "(Jeremiás 4:25)

...

Mire dél lesz, lassan, szinte észrevétlen, mélységes puha csöndben, újra indul az élet. Csak a riadt állatvilág tanácstalan még és képtelen fölocsúdni.

Az utcákon, tereken kétségbeesett, sokkot kapott állatok menekülnek.

Szilveszter éjszakája mindig szörnyű megrázkódtatásként éri őket.

Kivétel nélkül mindig váratlanul, tökéletesen felkészületlenül és kiszolgáltatottan.

Egyszerűen nem tudnak napirendre térni afölött, hogy ezen az éjszakán mi történhetett az embervilágában.  Mert eddig még nem találtak magyarázatot arra, hogy vajon miért is történt az, ami megtörtént.

* * *

„Józanok legyetek, vigyázzatok!" (1Péter 5:8)

Trencsényi László

református lelkipásztor

 

...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 213, összesen: 975626

  • 2026. április 10., péntek

    A Szentendrei Református Egyházközség Presbitériuma mint fenntartó pályázatot hirdet a Szentendrei Református Gimnázium igazgatói munkakörének betölté...
  • 2026. április 09., csütörtök

    Hortus Conclusus – A legbelső kert címmel indított koncertszínházi előadás-sorozatával Kárpát-medencei romtemplomokat tenne újra találkozóhellyé...
  • 2026. április 08., szerda

    Harmincegy lelkész, két teológus és négy hittanár szakra jelentkező tesz alkalmassági vizsgát a budapesti református teológián.
  • 2026. április 07., kedd

    A családokhoz a nők szívén keresztül eljutni – ezt tűzte ki célul Némethné Bodnár Márta, egyházkerületünk Missziói Támogató Szolgálatának család...
  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.