Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Sírás az iskolaudvaron

Az egyik nyíregyházi általános iskola tanévnyitóján, a nagy tülekedésben egy óvodás korú kisgyerek elsodródott az édesanyjától. Amint tudatára ébredt a nagy bajnak, hogy elveszítették egymást, kétségbeesetten sírni kezdett. Ekkor nagy kör támadt körülötte, amitől még jobban megijedt. Néhány közelben álló szülő feltalálta magát és próbáltak segíteni rajta: megsimogatták, nevét kérdezgették, vigasztalták, de mindhiába.Ő csak tovább sírt vigasztalhatatlanul.

Az egész jelenet csupán néhány másodpercig tartott, mert odarohant VALAKI, az EGYETLEN, akinek a karjaiba bújva végre megnyugodhatott.

Ennek a gyereknek a viselkedése jól példázza a mi sorsunkat annyi különbséggel, hogy mi "okos felnőttek" már szégyellünk sírni, és úgy teszünk mintha minden rendben lenne körülöttünk, pedig csak annyi a baj, hogy valójában mindannyian el vagyunk veszve.

Néhányan a mindentudó "idegenek" közül megszánnak ugyan minket és próbálnak "jó"_tanácsokat adni, csak éppen nekünk nem erre van szükségünk.

Nekünk arra a VALAKIRE, arra az EGYETLENRE van szükségünk, Akinek a karjaiban végre teljesen megnyugodhatunk.
Az Úr Jézus így hív magához:
"Jöjjetek énhozzám mindnyájan,
akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve,
és én megnyugvást adok nektek"
. Máté 11, 28

Ne szégyelljük bevallani, hogy Jézus Krisztus nélkül reménytelenül elveszettek vagyunk, mert ez az igazság.
Szükségünk van az elrontott életünk borzalmas útvesztőjéből kivezető EGYETLEN ÚTRA,
a képmutató hazug világban az EGYETLEN IGAZSÁGRA,
a bűneink miatt megmérgezett életünkből a gyógyulásra, a VALÓDI, TISZTA ÉLETRE!
Mindezeket csak az ÚrJézus Krisztus adhatja meg.
Fogadjuk el gyermeki szívvel áldott ajándékait!

Az Úr Jézus mondja:
"Én vagyok az út, az igazság és az élet:
senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam"
. 
János 14,6

Nyíregyháza, (Kertváros) 1994.

Trencsényi László

református lelkipásztor

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 641, összesen: 1095964

  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 28., szerda

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására
  • 2026. október 24., szombat

    Film készül Szabó Imre egykori fasori esperes életéről. A megrendítő életút feltárhatóságáról Szekeres Csaba filmrendezővel és Erdős Kristóf történéss...