Sírás az iskolaudvaron

Az egyik nyíregyházi általános iskola tanévnyitóján, a nagy tülekedésben egy óvodás korú kisgyerek elsodródott az édesanyjától. Amint tudatára ébredt a nagy bajnak, hogy elveszítették egymást, kétségbeesetten sírni kezdett. Ekkor nagy kör támadt körülötte, amitől még jobban megijedt. Néhány közelben álló szülő feltalálta magát és próbáltak segíteni rajta: megsimogatták, nevét kérdezgették, vigasztalták, de mindhiába.Ő csak tovább sírt vigasztalhatatlanul.

Az egész jelenet csupán néhány másodpercig tartott, mert odarohant VALAKI, az EGYETLEN, akinek a karjaiba bújva végre megnyugodhatott.

Ennek a gyereknek a viselkedése jól példázza a mi sorsunkat annyi különbséggel, hogy mi "okos felnőttek" már szégyellünk sírni, és úgy teszünk mintha minden rendben lenne körülöttünk, pedig csak annyi a baj, hogy valójában mindannyian el vagyunk veszve.

Néhányan a mindentudó "idegenek" közül megszánnak ugyan minket és próbálnak "jó"_tanácsokat adni, csak éppen nekünk nem erre van szükségünk.

Nekünk arra a VALAKIRE, arra az EGYETLENRE van szükségünk, Akinek a karjaiban végre teljesen megnyugodhatunk.
Az Úr Jézus így hív magához:
"Jöjjetek énhozzám mindnyájan,
akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve,
és én megnyugvást adok nektek". Máté 11, 28

Ne szégyelljük bevallani, hogy Jézus Krisztus nélkül reménytelenül elveszettek vagyunk, mert ez az igazság.
Szükségünk van az elrontott életünk borzalmas útvesztőjéből kivezető EGYETLEN ÚTRA,
a képmutató hazug világban az EGYETLEN IGAZSÁGRA,
a bűneink miatt megmérgezett életünkből a gyógyulásra, a VALÓDI, TISZTA ÉLETRE!
Mindezeket csak az ÚrJézus Krisztus adhatja meg.
Fogadjuk el gyermeki szívvel áldott ajándékait!

Az Úr Jézus mondja:
"Én vagyok az út, az igazság és az élet:
senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam". 
János 14,6

Nyíregyháza, (Kertváros) 1994.

Trencsényi László

református lelkipásztor