Nyomtat Elküld Olvasási nézet

.

HITÜNK LEGYŐZI A VILÁGOT!

„Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” 1János 5,4-5

Hálát adok Istennek, hogy én ezt elmondhatom: Tiszta szívvel hiszem, hogy a győzteshez tartozom. Nem értek egyet a nagy költővel, aki azt mondja: „Lekopott, rongy lobogókkal kullog az emberi hit.” Nagy baj lenne, ha a mi életünk így nézne ki. Lehet, hogy ő végső elkeseredésében fogalmazott így, de nekünk semmi okunk elszomorodásra, letargiára, ha valóban Jézus Krisztushoz tartozunk. Mert akihez mi tartozunk, az a Teremtő, a Megváltó, a Megszentelő, az uraknak Ura, a királyok Királya, aki győztes Úr, mindenek fölött. Ha ez nem lenne így, összeroppannánk.

Durva egyszerűsítéssel – egyesek szerint – a világ felosztható győztesekre, és vesztesekre. Bár mindenki győzni szeretne, mi mindnyájan úgy születtünk, hogy vesztesek voltunk. Ez az igazság. Aki vele nem gyűjt, az tékozol. Tönkre megy az élete. Csak a halálig lát, a sírig. Tehát nagy bajban van, akinek az élete nincs rendezve Jézus Krisztussal, mert akkor csak romlik és fertőz is. Ő viszont Szabadító, győztes Úr. Ő mondja: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Mt 16,26) Vagy: „Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja.” (Mt 16,25) Megtalálja, sőt megtartja, mert Isten tartja ezután. Csak Ő a Megtartó, és nincs más!

A Szentírás utolsó könyvében nyolcszor fordul elő az a kifejezés: aki győz.

Mind a hét gyülekezetnek írja.

„Aki győz, annak enni adok az élet fájáról...”;

„...annak nem árt a második halál”;

„...annak enni adok az elrejtett mannából, adok neki fehér kövecskét is,

és a kövecskére írva új nevet...”;

„...annak hatalmat adok a pogányok felett,

… és annak adom a hajnalcsillagot”;

„...azt öltöztetik fehér ruhába”;

„...azt oszloppá teszem az én Istenem templomában”;..annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon”.

Írd meg, hogy győzzenek, mert igen sokan lesznek vesztesek! Megráz minket Isten, helyre akar tenni, hogy nem érhetjük be félgyőzelmekkel. Aki Jézus Krisztus nyomába lép tanítványként, annak győznie kell!

Akit hadra fogtak, nem engedik szabadságra. Te már soha többé nem leszel szabad, csak annak az Úrnak számára, aki téged megszabadított. A bűn számára nem leszel szabad, mert te harcban állsz.

Harcolj! Elbuknak melletted emberek, mert nem bírják, összeroppannak. Gondolj a tíz szűzre! Volt, aki az utolsó pillanatban bukott el. A gyülekezetben is voltak, akik elhagyták őrhelyüket, feladták a küzdelmet öregségre, betegségre, sok mindenre hivatkozva. Elfáradtak, meglankadtak, meghátráltak.

Te nézz Jézusra, és le ne vedd róla a szemed!

„De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.” (Zsidók 10,39) A hit harcában komoly és véres csaták vannak, de üdvösséges csaták. Harc van a tisztesség és a becsület csatájában, ebben a tisztességtelen és becstelen világban. Harc van a tisztaság és az erkölcs harcmezején, ahol elesnek melletted nagyon sokan. Harc van a családokban a békesség területén. Imádkozó ember vagy, ne add fel ezt a harcot! Harc van a felebaráti őszinte szeretetet csataterén.

Tanulj Jézustól szelídséget, alázatot! Hordozd a terhet, amit neked adott! Melletted sokan elvéreznek, gondolj Júdásra, Démásra! Ha a Megváltóhoz tartozol, a Győzteshez tartozol, aki győzött a halál és a pokol felett.

Ha győzhetett a te életed fölött, akkor te hozzá tartozol!! Hozzá tartozol??

A győzelem nagy elismeréssel jár. Akik befogadták, Isten gyermekeivé lettek. Kell ennél nagyobb elismerés? A legnagyobb tisztesség, a mennyei örökség: „Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot.” (Mt 25,34)

Végül: a győzelem nagy jutalommal jár. Koronával. Pál apostol is ezt mondja, hogy aki a nemes harcot megharcolta, annak eltétetett az igazság koronája (2Tim 4,8).

Nyolcadszorra azt mondja a Jelenések könyvében, hogy: „Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz” (Jel 21,7).

Minden a tiétek! Aki győz, örökségül nyer mindent! Harcolj! Küzdj azon a fronton a nemes harcban, ahová Megváltód állított, aki szent vérét adta érted, hogy már e földön boldogan élj, és ott az üdvösségben örök örömben legyen részed. Úgy legyen!

Bp. 2008

Trencsényi László
református lelkipásztor

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 248, összesen: 1083670

  • 2026. október 15., csütörtök

    Bárány György szolnoki lelkipásztor éppen hatvanéves kora előtt kapott palástot – interjúnkban őszintén mesélt az életében megtett vargabetűkről, az í...
  • 2026. október 14., szerda

    Miben áll a szeretetteljes, biztonságot adó nevelés, amellyel gyermekeinkből egészséges, döntésképes felnőttek válhatnak? Uzsalyné Pécsi Rita erről be...
  • 2026. október 13., kedd

    Kovács M. András életének forgatókönyvét karcolgatjuk. A hitetlenségről, hiteltelenségről, fiúságról és hazatérésről szól. Eddig.
  • 2026. október 12., hétfő

    A mohácsi csata ötszázadik, valamint a Hercegszöllősi Kánonok aláírásának 450. jubileuma állt a Mohácson tartott Ráday Tanulmányi nap középpontjában. ...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Nyilas Zoltán a párbeszéd fontosságát, a gyülekezeti szolgálatok erősítését, valamint a szakterületek képviselőinek és az esperesek-főgondnokok bevoná...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Lovas András dunamelléki püspökjelölt missziói megújulásra hívná a gyülekezeteket, erősítené a bizalom és a szolidaritás struktúráit, a vezetésben ped...
  • 2026. október 08., csütörtök

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református püspökjelöltet, Lovas Andrást és Nyilas...
  • 2026. október 07., szerda

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református főgondnokjelöltet, Szalai Zsoltot és Sz...
  • 2026. október 07., szerda

    Szathmáry Gergely dunamelléki főgondnokjelölt elősegítené a békességet, támogatná a revitalizálásra váró vidéki gyülekezeteket, megerősítené reformátu...
  • 2026. október 07., szerda

    Szalai Zsolt dunamelléki főgondnokjelölt erősítené a gyülekezetek közötti szolidaritást, hatékonyabbá tenné a tudásmegosztást, újragondolná a misszió ...