Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Léteznek tiszta és boldog szerelmek?!

 

Az Úr Jézus Krisztus mondja:

 

„Aki elbocsátja feleségét - a paráznaság esetét kivéve -,

és mást vesz feleségül, az házasságtörő."

 

(Máté 19, 9)

 

 

 

...

Léteznek tiszta és boldog szerelmek?!

„Mindegyikünk maga fog önmagáról számot adni az Istennek." (Róma 14,12)

Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a testiség, a pornográfia elárasztotta világunkat, hiszen szinte minden forrásból árad ránk a szenny. Korunk embere (kevés kivétellel) annyira fertőzött már, hogy a szabad szexualitást tartja természetesnek!  Sajnos, itt is a sátán nyílt vadászterületével állunk szemben, aki alattomosan felhasználva az irodalom, a film, a számítógép világát, az emberiség túlnyomó részét már szerencsétlen koldussá tette. Az Úr Jézus több helyen is rávilágít a paráznaság bűnére.  „Én pedig azt mondom nektek: aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében." Máté ev. 5,28

Parázna ( görögül pornosz) = eladni, áruba bocsátani. Isten szemében minden házasságon kívüli tisztátalan testi kapcsolat paráznaságnak számít.  A parázna ember vétkezik, Isten törvénye ellen, önmaga ellen és a megcsalt személy ellen.

• Isten az emberi testet nem bálványnak teremtette, hogy minden kívánságát teljesíteni kellene.

• Nem is ruhának alkotta, hogy váltogassuk, mint a nyitott házasságban élők.

• Nem is árunak teremtette, hogy eladható lenne.

• Nem is szemétnek, hogy odadobjuk bárkinek, mint valami tárgyat.

• Az áldott Isten, amikor embert alkotott, a testet templomnak tervezte, tisztának és szentnek.

„Minden paráznaság kárhozatos Isten előtt, s így ha Isten haragját nem akarjuk magunkra vonni, tartózkodnunk kell attól.  Mivel testünk és lelkünk a Szentlélek temploma, mindkettőnek tisztaságát meg kell őriznünk, s ezért nemcsak a külső vétkezéstől kell szűziesen tartózkodnunk, hanem szívünkben, szavainkban, testtartásunkban s mozdulatainkban is kerülnünk kell a bűnt. Testünk legyen mentes minden féktelenségtől, lelkünk minden szenvedélytől, úgyhogy semmi részünket se mocskolja be a szemérmetlenség szennye." Kálvin János

A paráznaság bűnének számít:

A házasságon kívüli nemi kapcsolatok, házasságtörés,  szemérmetlenség, bujálkodás, homoszexualitás, önkielégítés, parázna gondolatok megtűrése, orgiák, perverzítás, erőszakosság nemi kapcsolatban, kacérság,  pornó képek- filmek-újságok nézegetése.

A mi szemünkben mi számít a paráznaságnak?

Jó tudnunk, hogy a „Ne paráználkodj!" parancsolat nincs felfüggesztve, és nem is lesz soha! Micsoda fájdalom az, ha a Tízparancsolatot jól ismerők, (templomba járók, konfirmálók), akiket egyébként hitben élőknek ismerünk, e bűn elkövetése után arra hivatkoznak, hogy akkor még nem is volt „megtérve". Nem egy „olcsó" kifogás ez?

A Bibliát ismerő  hívő emberek nagyon is tisztában vannak azzal, hogy Isten előtt mi számít paráznaságnak!   Mindenkinek ismerni kell a bibliai József történetét, aki e kísértésben, kitépte magát a gonosz nő karmai közül és elmenekült. Őt a szent Isten előre felkészítette arra, hogy nemet kell mondania, bármi történjék is. Számára ugyanis a paráznaság, Isten szentsége elleni súlyos gonoszság volt.  „Hogy követhetném hát el ezt a nagy gonoszságot és hogyan vétkezném az Isten ellen?" 1Mózes 39,9

Tudjuk, hogy Isten egyetlen bűnt sem hagy büntetlenül.  „De kívül maradnak az ebek, a varázslók, a paráznák, mindenki, aki szereti és cselekszi a hazugságot." Jelenések 22,15

Mit akar Isten a hetedik parancsolatban?

„Azt, hogy a paráznaságot mi is szívből gyűlöljük, mivel Isten megátkozta azt, és hogy tiszta és fegyelmezett életet éljünk akár a szent házasságban, akár azon kívül. Mivel testünk és lelkünk a Szentlélek temploma, Isten azt akarja, hogy mindkettőt tisztán és szentül őrizzük meg. Ezért megtilt minden parázna cselekedetet, viselkedést, beszédet, gondolatot, vágyat és mindent, ami erre ingerelhetne." Heidelbergi Káté 108-109

A hetedik parancsolatban tehát Isten a tiszta erkölcsi életet védelmezi. Mi is tartsuk mindig szem előtt az Igét: „...paráznák.. nem örökölhetik a mennyek országát".  1Korinthus 6,9

A VII. parancsolat megtartásában és megszentelésében a  hívő ember legnagyobb erőforrása és szövetségese maga az Úr Jézus Krisztus. Ő az egyetlen, akihez minden bűnünkkel és nyomorúságunkkal bátran fordulhatunk, aki ma is teljes bűnbocsánatot, és erőt ad a kitartásban, és tudjuk, hogy velünk van életünk minden napján, örömünkben, bánatunkban egyaránt.  Vegyük a legkomolyabban, amit a mi Urunk feloldozásként mondott, a házasságtörő asszonynak:  „Jézus pedig monda neki: Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!" János 8,11

„Paráznaság, bármiféle tisztátalanság.... még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó." Efezus 5,3

„A paráznaság miatt minden férfiúnak tulajdon felesége legyen, és minden asszonynak tulajdon férje." 1Korinthus 7,2

„A házasság nem emberi társulás, hanem Isten alkotása. Úgy formálta Isten az embert, hogy férfivá és nővé teremtette, akik mindketten vágyakoznak a másik után.

Ez a vágy akkor elégül ki, ha teljes közösségre jutnak egymással. Ezen belül fontos szerepet játszik a szexualitás. Aki azonban innen kiragadja, az nem a helyén használja, vagyis helytelenül él, visszaél vele. A Szentírás azt tanítja, hogy a szexualitás a házaspár számára egész életre szóló, és teljes közösségének a része.  Ezen belül nagyon fontos helye van, de ezen kívül, önmagában mindenféleképpen kárt okoz."   Cseri Kálmán református lelkipásztor

Jézus Krisztus megváltott gyermekeinek életében mindig is léteztek igazán tiszta és boldog szerelmek, házasságok!  A megtért hívő emberek igazán becsülik és értékelik Isten drága ajándékát, a szerelmet. Tudják, hogy Isten a  szexualitást a házasságba tervezte és csakis ott lehet vele Isten akarata szerint élni.  Ezért komolyan veszik Isten házassági tervét, és örömmel beleilleszkednek abba, így boldog, kiegyensúlyozott és harmonikus házaséletet élhetnek, és így  maradhatnak hűségesek, és szerelmesek egymásba életük végéig!

„Az éjszaka elmúlt, a nap pedig elközelgett; vessük el azért a sötétségnek cselekedeteit, és öltözzük fel a világosság fegyvereit. Mint nappal, ékesen járjunk, nem dobzódásokban és részegségekben, nem bujálkodásokban és feslettségekben, nem versengésben és irigységben.  Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra." Róma 13, 12-14

2015. március 9.

Trencsényi László
református lelkipásztor

 

 

 

 

 

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 641, összesen: 904788

  • 2025. november 14., péntek

    A váci Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola két új szárnyának bokrétaünnepén együtt ünne...
  • 2025. november 13., csütörtök

    Tágas Tér nyílt a délpesti fiatalok számára, ahol együtt élhetik meg a krisztusi szabadítást, a közösség örömét és istenkapcsolatuk elmélyítését.
  • 2025. november 13., csütörtök

    A második magyar nyelvű teljes, kinyomtatott Szentírás tavaszig egy gyulafehérvári időszaki kiállításon látható.
  • 2025. november 12., szerda

    Bálint Klára lelkipásztor maglódi szolgálatáért adtak hálát mindazok, akik gyülekezetében tapasztalták meg, mit is jelent a szívbéli bizalom és a hite...
  • 2025. november 11., kedd

    Tudósításunk a budapesti Ráday Házban tartott, második Nagy-Budapesti Missziói Konferenciáról.
  • 2025. november 10., hétfő

    Mintegy tíz év után újra beiktatott lelkipásztornak örülhet a Komlói Református Egyházközség. Ünnepi istentiszteleten iktatták be november 8-án Frider...
  • 2025. november 10., hétfő

    Új évaddal folytatódik a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon podcastja.
  • 2025. november 10., hétfő

    Hetvenöt évvel ezelőtt, a második világháború borzalmai közepette jött létre a Külső-Kelenföldi Református Egyházközség. Az évfordulót 2025. november ...
  • 2025. november 07., péntek

    A kerítésen át ugrott be kora délután a rákospalotai Forrás Református Óvoda udvarára egy férfi, akinél kés volt. A rendvédelmi szervek biztonságba he...
  • 2025. november 06., csütörtök

    Inspiráció, közösség és rálátás Isten munkájára – Budapesten tartja nemzetközi konferenciáját a City to City Europe felekezetközi városmissziós hálóza...