A reménység megfakulása

Jellemző képet rajzol az élő reménység megfakulásának kétségbeejtő állapotáról: Dsida Jenő egyik versében:

"Lekopott rongy lobogókkal, kullog az emberi hit."

Még van hit, de már csak kullog. Még van lobogó, de már csak szakadt, megkopott, már elveszett az evangélium frissessége, üdesége.

Mikor következhet be ez a tragikus helyzet?
* Ha a tolerancia jegyében feladjuk hitünk egyedülállóságának, páratlanságának hirdetését.
* Ha elvtelenül alkalmazkodunk a korszellemhez és beengedjük, megtűrjük a megtévesztő áramlatokat.
* Ha a Krisztustól kapott áldott menedék meghittségét már nem tartjuk eléggé biztonságosnak.
* He eltűrjük, hogy a mennyei bátorítás bíztató hangját elnyomja a világ acsarkodása.
* Ha lemondóan beletörődünk abba, hogy hitünk biztos és erős horgonyának tartószálait kikezdjék a csalódások rozsdafoltjai.

Ezek olyan jelek, amelyek bármelyik pillanatban észrevétlenül idézhetnek elő katasztrofális állapotot.

Olyan ez, mint amikor csendben leállnak a repülőgép motorjai.

Egyszer csak elapad a forrás, elapad az erő, és nincs mivel tovább menni.

Csoda, ha túléljük!

Pedig tudjuk, hogy az Úr Jézus számunkra: az Egyetlen, a Páratlan, a Hiteles, Ő a Reménységünk, az Oltalmunk, a Menedékünk, a Biztonságunk, az Erősségünk!

Ne feledjük, a seb csak kezelve gyógyul, egyébként elfertőződik!

"Erős bátorításunk van nekünk, akik odamenekültünk, hogy belekapaszkodjunk az előttünk lévő reménységbe. Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya, amely behatol a kárpit mögé, ahova bement értünk Jézus.- Zsidók 6,18-20

"De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad
Emlékezzél meg azért honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd..."
Jelenések 2,4-5

"Az Ő sebei által gyógyultatok meg!" 1.Péter 2,24

Trencsényi László
református lelkipásztor