Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Az aggódásról

Az aggódásról

Sajnos aggódásaink egész életen át elkísérnek minket. Bár eljut tudatunkig, hogy Isten jelenlétében erre nincs okunk, mégis hajlamosak vagyunk rá. Bizony szégyenkezve gondolhatunk vissza, hogy életünk során hányszor aggódtunk kicsinyhitűen vagy idegeskedtünk, amikor pedig nem is kellett volna.

Mindannyian tudjuk, hogy az élelem, az anyagiak, a megélhetés mindennapos gondja baja, ezen felül a lelki próbák, a betegség, a gyász, a csalódások mind - mind feszültséget szülnek, ugyanakkor a társadalmi és gazdasági bajok: munkanélküliség, infláció, a természeti katasztrófák, stb. tartják félelemben az embereket. Gyakran kérdezgetik: „Jaj, mi lesz velem”? Tudjuk, hogy ezekben a nehéz, sőt kétségbeesett helyzetekben az aggodalmaskodás miatt joggal kérdezgetik ezt sokan.

A Bibliában az aggódással kapcsolatban többek között a következőket halljuk:

Jézus mondja: „Ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat nem vetnek és nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket.” Máté 6,25

Tudjuk, hogy Isten népét ugyanúgy érik gondok és bajok, és hordozzák, sőt szenvedik el a mindennapi terheket, de őket bátorítja Jézus Krisztus vigasztalása, bíztató szava:

„Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!” Lukács 12,32

Ez a nyáj mindig kicsiny volt, most is az, de mégis nagy biztonságban menetel át a történelmen, mert van hűséges Pásztora, Aki előttük jár és biztonságban vezeti őket:

„Mint pásztor, úgy legelteti nyáját, karjára gyűjti a bárányokat, ölébe veszi őket...” Ézsaiás. 40,11

Olyan tragikus és elszomorító az, amikor nem bízunk eléggé a mi Urunkban, a világ Teremtőjében, Aki nekünk Jézus Krisztus által édes Atyánkká lett, Akié minden hatalom mennyen és földön.

***

Valaki egyszer így nyilatkozott az aggodalmaskodás és a hit közötti összefüggésről: „Az aggódás kezdete a hit végét jelenti, az igazi hit kezdete pedig az aggódás végét.”

Mi keresztyének, tapasztalatból tudjuk, hogy csak a Jézus Krisztusba vetett élő hit adhat nekünk erőt a terhek, a csapások, a csalódások elhordozásához, adhat minden körülmények között nyugalmat, kiegyensúlyozottságot, belső békét és aggódásmentes boldog életet. Minden ember erre vágyik!

A mi áldott Istenünk ezért azt kéri övéitől, hogy legyenek megelégedve azzal, amit Tőle kapnak, mivel amit Isten ad, az mindig jobb, mint amit mi választanánk.

„Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt. Az Úr Közel.” Filippi 4:6

Ha valóban szeretjük és követjük Őt, akkor vegyük komolyan a következőket:

Teljes szívvel bízzunk az Úrban! Aggodalmainkat maradéktalanul bízzuk Őreá! Hálaadással tárjuk fel Őelőtte imakéréseinket! Mindenért legyünk hálásak Neki!

„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.” Róma 8: 28

***

„Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” Máté 6,34

Jézustól megtanultuk, hogy soha ne aggodalmaskodjunk a holnap miatt, és soha ne feledjük, hogy a holnap is Istené, és nem a miénk! Amikor a holnap terhe hozzáadódik a mai nap terhéhez, akkor lesz nagyobb a súlya, mint amekkorát egy ember e1 tud hordozni. Soha ne terheljük meg így magunkat, mivel tudjuk, hogy napi gondjainkkal Megváltónkhoz, Jézus Krisztushoz jöhetünk! Életünk minden holnapja előbb Istennel találkozik, mielőtt megérkezik hozzánk!

Be kell látnunk, hogy fölösleges aggódásaink egyáltalán nem visznek előbbre, ezért tegyük meg az alábbiakat minden aggodalmaskodás elkerülésére:

Ø Gyermeki őszinteséggel és bizalommal imádkozzunk Istenhez megoldásért.

Ø Az adott helyzetben gondoljuk át, hogy mi a legrosszabb, ami megtörténhet.

Ø Kérjük az Urat, hogy Szentlelke által készítsen fel minden eshetőségre.

Ø Tegyük meg mindazt, ami emberileg tőlünk telhető.

Ø Teljes szívvel bízzuk Istenre magunkat, és nyugodjunk meg az Ő akaratában.

Így fogjuk megtapasztalni azt a végtelen biztonságot és örömet, hogy ott élhetünk Istenünk tenyerén.

„Életem ott van Isten tenyerén, azért nem félek én. Bármi fáj nekem: mosolyog a szemem. Száz jajszó között bízom vakon, hitem fel nem adom. Rám törhet vadul ezer baj, veszély, Isten így szól:”Ne félj!” Miért is, mitől is félnék én az Isten tenyerén?”

Trencsényi László
református lelkipásztor

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 751, összesen: 1099139

  • 2026. november 06., péntek

    A gyermekek védelméről, méltóságuk megőrzéséről és köznevelési intézményeinkben az edukációs programok egyházi-szakmai szempontú megválasztásáról szól...
  • 2026. november 06., péntek

    Több dunamelléki egyházmegyében is megválasztották a következő hatéves ciklus tisztségviselőit. Az eredményeket folyamatosan tesszük közzé.
  • 2026. november 05., csütörtök

    Az idei Harkányi Szabadegyetem a középkori Magyarország vallási és kulturális eseményeinek máig ható örökségét vizsgálja, különös tekintettel a ferenc...
  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...