Az ellenség szeretete

Az Úr Jézus mondja:
"Szeressétek ellenségeiteket,
áldjátok azokat, akik titeket átkoznak,
jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek,
és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket."

(Máté 5,44)

...

DILIGITE INIMICOS VESTROS

...

Az Úr Jézus Krisztus mondja:

"Nektek azonban, akik hallgattok engem, ezt mondom: szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket; áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket." Lukács 6,27-28

Egyszer, Ady Endre így sírta el gondolatait a szeretet nélküli világról: "Szeretném, hogyha szeretnének, s lennék valakié, lennék valakié."
Isten nélkül mi is valamennyien ilyenek vagyunk: "a szeretet koldusai".

Mennyi ember éhezi a szeretetet, ebben az elidegenedett, elvadult világunkban, ahol az agresszió, a harag, az erőszak, a gyűlölet, a gonoszság ennyire elhatalmasodott.

Milyen igaz az Ige üzenete: "Mivel pedig megsokasodik a gonoszság, a szeretet sokakban meghidegül." Máté 24,12

Szinte már nevetséges az, ha manapság valaki a szeretetről beszél, hát még ha az ellenség iránti szeretetről! Nem csoda, hogy sokan az Úr Jézusnak ezt a tanítását egyszerűen lehetetlennek, megvalósíthatatlannak tartják.

Amikor az Úr Jézus ezt idézi: „Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet” (Mt 5,43). A mondat első fele nyilvánvalóan egy ószövetségi parancsolat (3Móz 19,18). A mondat második fele azonban egyáltalán nincs benne a törvényben. Isten törvénye nem tanítja a gyűlöletet sem a 3Móz 19,18-ban. Ezt a magyarázatot az írástudók később fűzték a törvényhez. Az Úr Jézus ezeket az elferdítéseket mindíg visszautasította.

Valóban nem lehet feljebb tenni a mércét, mint amikor az Úr Jézus arról beszél, hogy az ellenséget is szeretnünk kell, de mégsem kér tőlünk lehetetlent.

Először tisztázzuk az "ellenségképet".
Az ellenséggé válásnak mindig valamilyen konkrét előzménye van.
Rendszerint valamilyen apróság miatt robban ki feszültség, majd fokozódik az ellenszenv, mely teljes elhidegülés után gyűlöletbe csaphat át.
Minden ember természeténél fogva hajlandó Isten és felebarátja gyűlölésére, valljuk egyik hitvallásunkban, a Heidelbergi Kátéban. Valóban, ha közben Jézus Krisztus nem mentett volna meg minket, akkor mi is ilyenek maradtunk volna örökre, de Ő a mi gyűlölettel teli szívünket, Szent Vére által megtisztította. Csak ezzel az új szívvel lehet: feltétel nélkül szeretni!

Ezért aztán a hívő ember minden nap vizsgázik. Vajon milyen gyakran állunk bukásra a szeretet gyakorlásából?
• Keresztyén ember senkit sem tarthat ellenségének. (Természetesen arról nem tehetünk, ha valaki minket ellenségének tekint, -OK NÉLKÜL! )
• A feltétel nélküli szeretet nem azt jelenti, hogy nem bántom a másikat, még csak nem is azt, hogy valahogy elviselem, eltűröm a másik szeszélyét. Az ellenségünket szeretni azt jelenti, hogy azt kívánom neki, amit önmagamnak, imádkozom érte, és áldást kérek az életére.

Tudunk- e már így szeretni?
Tanuljunk Jézus Krisztustól, aki még a kereszten is imádkozott ellenségeiért!
Földi küldetésünket betölteni csak így lehet: őszintén-tisztán mások szemébe nézve, az Úrtól kapott élő mennyei szeretettel a szívünkben élni!

Trencsényi László
református lelkipásztor

 

 

 

 

 

**

Magasztallak Uram, mert megmentettél.
Nem engedted, hogy ellenségeim
örüljenek bajomon, Uram, Istenem
Hozzád kiáltottam, és meggyógyítottál engem!
(Zsoltár 30, 2-3.)


...

Szeresd ellenségedet

Mily nehéz szeretni azt,
ki durván, sáros lábbal,
mélyen lelkedbe tapos,
s kárörvend fájdalmadon.

Arcán júdási mosoly,
szíve szándéka gonosz.
Gonoszsága tőrbe csal,
hamis az ajándéka.

Némán tűrsz, mint áldozat,
nem fizetsz rosszért rosszal,
de ki ádáz ellenség,
oly nehéz szeretni azt.

Krisztusi példa segít,
kik keresztre feszítik,
azokért imádkozik,
vére értük ontatik..

ha szívedben Ő lakik.
már képes vagy szeretni,
ki ellened vétkezik,
s tudsz érte imádkozni.

Schvalm Rózsa

***

 

Cseri Kálmán:

Szeressétek ellenségeiteket..., hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai... (Mt 5,44-45)

Jézus egy idézettel kezdi: „megmondatott: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet." Ez azonban nem az Ószövetségből vett idézet, ott nincs ilyen gyűlöletre felszólító mondat, hanem az akkori torz gondolkozás szülötte. Ezzel szemben folytatja Jézus így: „Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket..." Az őszinte ember ezt kérdezi: szépen hangzik, de ki képes rá?

Kit tekintünk ellenségnek? Aki az életharcban szemben áll velünk, aki rossz szándékkal, ártó indulattal közeledik, aki akadályozza terveink megvalósulását, nehezíti érvényesülésünket, zavarja nyugalmunkat. Kinek vagyok én ellensége? Isten nemcsak a tetteink alapján minősít, hanem a szív szándékai alapján is!

És milyen szeretetről van itt szó? Nem arról, ahogyan az anya szereti gyermekét, egyik szerelmes a másikat, hanem ahogyan Isten szeret minket. Ennek az agapé szeretetnek a feltétele és forrása nem abban van, akit szeretnek, hanem abban, aki szeret. Oka csupán az, hogy a másiknál szüksége van rá. Ez nem a szív ösztönös mozdulata (mint a gyermek vagy a szerelmes iránti szeretet), hanem az akarat tudatos engedelmessége. Erre is érvényes Jézus szava: új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást (Jn 13,34).

És mégsem keserves parancsteljesítés az ellenség szeretése, hiszen az, aki már Isten szeretetét megtapasztalta és befogadta, mintegy átengedi magán ezt a szeretetet. Erre csak Isten újjászületett gyermekei képesek. Ezért ez nem az ő érdemük vagy teljesítményük, hanem kiváltságuk. Így olvassuk a folytatásban: „hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai".
Azért szerethetjük ellenségeinket, mert „szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által" (Róm 5,5).

Cseri Kálmán

 

 

Az Úr Jézus mondja:
"Szeressétek ellenségeiteket,
áldjátok azokat, akik titeket átkoznak,
jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek,
és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket."
(Máté 5,44)

 

Kálvin János: Az ellenség szeretetéről

„Az Úr azt parancsolta, mindenkivel egyformán cselekedjünk jót! Pedig az emberek nagy része – ha érdemüket nézed – méltatlan erre. De itt a legjobb érvvel áll elő a Szentírás, amikor azt tanítja: Nem szabad fontolgatni, vajon maguktól kiérdemlik-e ezek az emberek, hanem mindenikben Isten képét kell látni, amely iránt nagy tisztelettel és szeretettel kell lennünk. Testvéreink esetében az isteni képmásra még gondosabban tekintettel kell lennünk, mert Krisztus lelke ezt már megújította, és helyreállította bennük!

Tehát bárki legyen, aki a segítségedet igényli, nincs okod arra, hogy megvond tőle támogatásodat.

Mondd, hogy idegen! De az Úr rásütötte bélyegét, amelyet fel kell ismerned! Ezért tiltja meg, hogy testvéred elől elrejtsd magad!

Mondd, hogy megvetésre méltó és semmirekellő! De Isten úgy mutatja meg őt, mint aki méltó, hogy az ő képét hordozza.

Mondd, hogy nem tartozol neki semmiféle szolgálattal! De Isten őt úgy állítja eléd, mint saját Magát, hogy elismerd a feléje áradó sok és sokféle jótéteményt.

Mondd, hogy méltatlan, és azért nem mozdítod meg a kisujjadat se érte! De Isten képmása, amely őt elődbe ajánlja, bizony méltó, hogy magad és mindened neki add!

Ha pedig nem csak méltatlan a legkisebb jóra, de szitkozódással, gonosz cselekedettel meg is sértett Téged, még ez sem elfogadható ok arra, hogy ne öleld át szeretettel, vagy megtagadd tőle azt, amire a szeretet kötelez.

Egész mást érdemel Ő éntőlem, mondod.

És mit érdemel az Úr?

Mert amikor azt parancsolja, hogy bocsásd meg neki mindazt, amit ellened cselekedett, mindazt bizonyosan magának akarja tulajdonítani.

Bizony, csak ezen az úton jutunk el oda, ami nem hogy nehéz, de teljesen ellenkezik is az emberi természettel, hogy szeressük azokat, akik minket gyűlölnek, a rosszért jóval fizessünk, a gyalázkodásra áldással válaszoljunk.

Csak ne feledjük, hogy nem az emberek gonoszságára kell tekinteni, hanem Isten képét kell bennük meglátni, mely bűneik elfedezése és eltörlése után, szépségével és méltóságával arra indít, hogy szeressük, és magunkhoz öleljük őket!”

...

"Nekünk, amennyire csak tőlünk telik, békeséget kell fenntartanunk minden emberrel, mindenkinek a javát kell keresnünk, s lehetséges, mindenkit kedvességgel és jó szolgálatokkal kell megnyernünk, s csak annyiban kell szenvedélyesen szembeszállnunk a neheztelésükkel, amennyire ők Isten ellenségei."

Kálvin János

***

Kálvin János igemagyarázata

(Zsoltár 139, 21-22)

21. Ne gyűlöljem-é, Uram, a téged gyűlölőket?

Annak megemlítésével folytatja, milyen nagy haszonnal elmélkedett Istenről. Erre pedig annak megértése vezette – mintegy hatásként – hogy Isten ítélőszéke előtt áll, s lehetetlenség elrejtőznie az Ő tekintete elől, Aki kiutat minden rejtekhelyet.

Ezért elhatározta, hogy szent és kegyes életet fog élni, Isten megvetőivel szembeni gyűlöletének kifejezésével tulajdonképpen a saját maga becsületességét jelenti ki. Nem azt jelenti ez, hogy mentes lenne minden bűntől, hanem azt, hogy odaszánta magát a kegyességre, s szívből megvetett mindent, ami azzal ellentétes.

A kegyességhez való ragaszkodásunk belsőleg hibás, ha nem váltja ki a bűn olyan gyűlöletét,
amilyenről Dávid beszél itt. Ha az Úr háza iránti ama buzgóság ég a szívünkben, melyet
másutt említ (Zsolt69:10), akkor megbocsáthatatlan közönyösség lenne csendben nézelődni,
mikor igazságos törvényét megsértik, sőt, mikor szent nevét lábbal tapossák a gonoszok.

Ami az igevers utolsó szavát illeti, a קוט kut, melynek jelentése vitatkozni, vagy civakodni, itt
fordítható ugyanabban az értelemben, mint hitpaél ragozásban, hacsak nem feltételezzük,
hogy Dávid itt konkrétan arra gondolt: úgy lángra lobbant, ami az elméjét a velük folytatandó
vitatkozásra serkentette.

Látjuk tehát, hogy tevékenyen fellépett Isten dicsőségének védelmében, tekintet nélkül az egész világ gyűlöletére, s a gonoszság minden munkásával vívta a háborút.

22. Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket.

Szó szerint: a gyűlölet tökéletességével gyűlölöm őket. A korábbi igazságot ismétli meg,  miszerint oly nagyra becsülte Isten dicsőségét, hogy semmiféle közösséget sem vállalt az azt megvetőkkel. Általánosságban azt mondja, hogy semmiféle támogatást sem adott a sötétség cselekedeteinek, mert bárki, aki szemet huny a bűn felett, és a hallgatásával bátorítja azt, gonoszul elárulja Isten ügyét, Aki az igazságosság védelmét a mi kezünkbe tette le.

Dávid példájának arra kell tanítania minket, hogy fennkölt és bátor lélekkel emelkedjünk a gonoszok minden ellenségeskedésének figyelembe vétele fölé, mikor Isten tisztessége kerül szóba, s inkább tagadjunk meg minden földi barátságot, mintsem hamis módon cinkosként kecsegtessük azokat, akik mindent megtesznek, hogy az isteni nemtetszést magukra vonják.

Több figyelmet kell ennek szentelnünk, mert a kifinomult érzék, mellyel viseltetünk a saját érdekeink, tisztességünk és kényelmünk iránt, arra késztet, hogy vonakodás nélkül azonnal vitába szálljunk, ha valaki minket sért meg, de nagyon is félénkek és gyávák vagyunk Isten tisztességének védelmében. Azaz, miután mindenki a saját maga érdekeivel törődik, az egyetlen dolog, ami kiváltja a nemtetszésünket, ellenkezésünket és harcunkat, a nekünk okozott sérelmek megbosszulása, de senki sem érzi magát érintettnek, ha Isten fenségét gyalázzák meg.

Másrészt viszont az Isten iránti heves buzgóságunk bizonyítéka, ha nemes szívvel engesztelhetetlen háborút hirdetünk a gonoszok, és Isten gyűlölői ellen ahelyett, hogy a kegyeikért udvarolnánk az isteni elrendeléstől való elidegenedés árán.

Meg kell azonban említenünk, hogy a zsoltáros által említett gyűlölet inkább a bűnök, semmint az emberek ellen irányul. Nekünk, amennyire csak tőlünk telik, békeséget kell fenntartanunk minden emberrel, mindenkinek a javát kell keresnünk, s lehetséges, mindenkit kedvességgel és jó szolgálatokkal kell megnyernünk, s csak annyiban kell szenvedélyesen szembeszállnunk a neheztelésükkel, amennyire ők Isten ellenségei.

Kálvin János