Irgalmasan az irgalmatlanságban

 

 

„Egy úton lévő samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta; odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Aztán feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked."

Lukács 10, 33-35

Naponta tapasztaljuk, hogy egyre irgalmatlanabb lesz a világ Az élet minden szintjén, (az óvodától a szociális otthonig) kőkemény harc folyik.

A technikai fejlődéssel fordítottan arányos az emberiesség, az erkölcsösség!

Az elembertelenedés korában, a brutális akciófilmek, durva számítógépes játékok világában felnövő "modern- ember csaknem törölte szótárából az irgalom szót. Nemcsak az üzleti vagy a politikai életben folyik irgalmatlan harc, hanem már a legalsóbb hétköznapi szinten is természetes az, hogy cserbenhagynak minket. József Attila nem véletlenül írja: "Nem emel föl már senki sem, belenehezültem a sárba. Fogadj fiadnak Istenem, hogy ne legyek kegyetlen árva."

Igaza lehet annak a mai bajba jutott embernek, aki így gondolkodik magában: Miért kiabáljak, kár a szóért, úgysem segítenek rajtam! Pedig ma is vannak arra járó emberek, (papok és leviták is), de alig-alig vannak irgalmas kezek irgalmas lábak és irgalmas szemek, mert nincsenek irgalmas szívek!

• A történetben szereplő szerencsétlen embert is egy idegen samaritánus vette észre, aki MEGLÁTTA, odament, sebeivel törődött, bekötözte, biztonságos helyre vitte és még költött is rá. Ó micsoda szeretet volt ez!

"Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek." Máté 5,7

Ha boldogok az irgalmasok tegyük fel a kérdést:

Az irgalmas samaritánus történetében ki is volt a boldog ember?

• Semmiképpen sem a rablók, vagy a félholtra vert ember abban a nyomorult állapotában.
• De boldogtalan volt a pap és a lévita is, akik cserbenhagyták a haldoklót, mert irgalmatlanok voltak.
• Nem volt könyörületes szívük!
• Boldog volt viszont az, aki könyörült a szenvedőn.
• Boldogan segített rajta és mindennel ellátta őt, mert neki már erre szabad volt a szíve.

FELTŰNŐ a példázatban, hogy míg a rablók többen voltak, az arra járók pedig egyedül közlekedtek.

• Egyedül volt a félholtra vert ember.

• Egyedül volt a pap és a lévita is.

• Látszólag egyedül van a samaritánus is.

• Mint kiderül nincs egyedül, mert Istennel a szívében közlekedik a veszélyes úton.

Ilyen-e a mi életünk?

Testvér ne közlekedj egyedül! Jézus legyen a társad! Meglátod, Ő nem marad el tőled!

A történet szereplői milyen értékkel bírtak?

Az kirabolt elesett embernek már semmije nem volt.

A rablóknak ott volt a rablott holmi.

A papnak és lévitának viszont biztos megélhetésük volt, de volt vallásosságuk, és a tekintélyük képmutatással vegyesen.

Az a bizonyos samaritánus Testvér minden tekintetben különbözött a többitől. Ő annak ellenére, hogy idegen és lenézett ember volt, mégis több volt neki mindenkinél, mert VALÓDI értéke, kincse volt:

Hite, irgalma, békessége, önzetlensége.

FELTŰNŐ, hogy a történetben mindenki siet, csak a samaritánus nem, neki volt IDEJE.

FELTŰNŐ az is, hogy mindenki veszít valamit.

• Az úton járó ember, az egészségét és értékeit.

• A rablók a becsületüket, tisztességüket, emberségüket.

• A pap és a lévita a felebaráti szeretetet, a hit megélését, az első szeretet tüzének tisztaságát, elevenségét.

Nem volt nekik irgalmas: idejük, szemük, kezük, lábuk, sem irgalmas pénztárcájuk.

Mert nem volt megindult szívük.

MA IS EGY KIS MEGINDULT SZÍV KELLENE!

De Jézus nélkül nem indul meg semmiképpen!!!

Csak dobog, de nem indul meg. Így csak egy darab kő az egész!

A samaritánus is "veszít-, de az Ő vesztesége más előjelű.

Elsősorban időt veszít.

Aztán a látható értékeit: bort, olajat, kötszert, pénzt.

De volt neki több is, nagyobb értéke is.

Hite, irgalma, könyörülete.

Bőségesen pazarolta azt amilye volt! VOLT MIBŐL!

Vannak-e ilyen kincseink?

Jézus mindazokat a gyermekeit, boldogoknak nevezi, akik ebben a kegyetlen világban irgalmasan tudnak cselekedni. Legyünk ilyen irgalmas szívű GYŐZTES gyermekei az Úrnak!

Testvérek, ne szégyelljük megvallani, hogy ezek a "rablók" által kifosztott, félholtra vert emberek mi vagyunk. Senki sem törődik igazán velünk. Megnéznek néha egyesek, sajnálkoztak fölöttünk, majd legfeljebb szörnyülködve de tovább állnak.

Egyszer csak mégis jön Valaki, Aki több mint felebarátom!

Uram és Istenem, úgy hívják, hogy Jézus Krisztus!

Amikor bűneimben haldokoltam, Ő vett észre, Ő állt meg mellettem, kimosta sebeimet, gondot viselt rólam, drága árat fizetett értem ott a Golgotán, hogy most itt lehessek gyógyultan, mert az "Ő sebei árán gyógyultam meg" Ó micsoda szeretet! Csak azt tudnám, hogy miért tette ezt értem?

Testvérek, készek vagyunk-e már mások felebarátjává lenni?

Tudjuk, hogy csak az lehet könyörületes, akin már könyörültek!

Jézus most minket küld, hogy ekképpen cselekedjünk, akkor is ha mindenki kigúnyol, ha mindenki lenéz-e miatt, vállaljuk mindenkor az irgalom gyakorlását, mert mi már az Úrtól irgalmat nyertünk!

Trencsényi László

református lelkipásztor