Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Lelki sebek

A LELKI SEBEK NEM BIZTOS, HOGY 8 NAPON BELÜL GYÓGYULNAK.

Áldott legyen az Úr, hogy ha könyörül rajtunk és épségben átvészeljük a sorozatos lelki megrázkódtatásokat, csapásokat. A lelki viharokat csak azért éljük túl, mert hajlékunk az Isten. Ő a mi Kősziklánk! Csak a mennyei hajlék alatt élhetünk biztonságban.
„Könyörülj rajtam, oh Isten könyörülj rajtam, mert benned bízik az én lelkem; és szárnyaid árnyékába menekülök, amíg elvonulnak a veszedelmek." (Zsoltár 57, 2)
Mi megmenekültek, remegő szívvel hálásan csodálkozunk, amint elvonul a vihar és mi életben maradtunk! Tudnunk kell, hogy az Úr Jézus soha nem mondta azt, hogy a vihar nyomai nem fognak majd meglátszani!

A LELKI SEBEK NEM BIZTOS, HOGY 8 NAPON BELÜL GYÓGYULNAK.
Lélekben készüljünk fel arra, hogy ha nem is omlott össze a házunk, de arra számíthatunk, hogy a vihar nyomai még sokáig látszani fognak. A lelki rehabilitáció is eltart még egy darabig. Tény az, hogy a hívő életben azonnal megindulhat a nagy LELKI ROMELTAKARÍTÁS.

A megtépázott „hajlékon", kikezdett életen, tisztességen és a becsület helyreállításán még van mit munkálkodni: kötözgetni, gyógyítgatni, ápolgatni, míg végre gyógyul és beforr az eleven seb. A lelki kárrendezés során is számos sürgős és halaszthatatlan feladat vár ránk. Nem kevés időbe kerül a lelki kizökkent állapot helyrebillenése, lecsillapodása, a sebzett szív és a lélek megnyugvása. Eltart egy ideig, míg lassan elcsitulnak a dolgok.

Mindig súlyosan nehéz feladat az újrakezdés, éppen úgy, mint Noé idejében, vagy Jeruzsálem várfalainak újjáépítésekor történt. Ilyenkor akad feladat bőven!
A viharokról sem tudhatjuk, hogy hányszor fog megismétlődni, hányszor lesz még SZÍV-UTÓRENGÉS!

Egy biztos, nem lesz sokáig szélcsendes, viharmentes a hitéletünk! Nyilván ezek a traumák mindenkit megviselnek, lehet, hogy egy ideig takaréklángra állítják lelki életünket és hátráltatnak a nyugodt építőmunkában.
Számolnunk kell azzal is, hogy életünk során elég sok időt felemészt majd a lelki romeltakarítás. De nekifeszülve menni kell tovább, hisz küldetésben járunk és szolgálatban őrhelyünkön állunk. „Mivel Isten irgalmából szolgálatban állunk, nem csüggedünk el." (2Korinthus 4,1)


A hívő ember teljes bizodalmát az élő Kősziklába, Krisztus Jézusba veti, ezért nemcsak hallgatja az Igét, hanem igyekszik aszerint élni az életét, mert meg van győződve arról, hogy a Krisztus alap, örök sziklaszilárd alap.
Ez az alap soha nem omlik össze, mert kikezdhetetlen és mozdíthatatlan. Csak a Krisztusba vetett hit állja ki az idők próbáját. Mindez számunkra biztonságot, békességet, megnyugvást, erőt, tartást ad. „Lelkem a viharból, bűnből, minden bajból Hozzád menekül." (294. ének)
Boldog vagy, ha Őrá alapoztad életedet, jelenedet, jövődet, családodat, terveidet, megélhetésedet, akkor nem fogsz csalódni és Ő garantálja, hogy vele megalapo-
zott hitéleted minden próbatételt, minden vihart ki fog állni!

„Mert más fundamentumot senki sem vethet azon kívül amely vettetett, mely a Jézus Krisztus" (1Korinthus 3,11)

Trencsényi László

református lelkipásztor

Anno Domini Nostri Jesu Christi, Budapest, 2021.

 

 

 

 

 

„Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben.  Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak." (Ef 6,11-12)

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 622, összesen: 1099010

  • 2026. november 06., péntek

    A gyermekek védelméről, méltóságuk megőrzéséről és köznevelési intézményeinkben az edukációs programok egyházi-szakmai szempontú megválasztásáról szól...
  • 2026. november 06., péntek

    Több dunamelléki egyházmegyében is megválasztották a következő hatéves ciklus tisztségviselőit. Az eredményeket folyamatosan tesszük közzé.
  • 2026. november 05., csütörtök

    Az idei Harkányi Szabadegyetem a középkori Magyarország vallási és kulturális eseményeinek máig ható örökségét vizsgálja, különös tekintettel a ferenc...
  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...