Nyomtat Elküld Olvasási nézet

GYŐZTES HIT

A hitünk legyőzi a világot

„Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.”  1Jn 5,4-5

Hálát adok Istennek, hogy én ezt elmondhatom: Tiszta szívvel hiszem, és vallom  hogy a Győztes Úrhoz, Jézus Krisztushoz tartozom.

Nem értek egyet a nagy költővel, aki azt mondja: „Lekopott, rongy lobogókkal kullog az emberi hit.” Nagy baj lenne, ha a mi életünk így nézne ki. Lehet, hogy ő végső elkeseredésében fogalmazott így, de nekünk semmi okunk elszomorodásra, letargiára, ha valóban Jézus Krisztushoz tartozunk. Mert Akihez mi tartozunk, Ő a Teremtő, a Megváltó, a Megszentelő, az Uraknak Ura, és Királyok Királya, aki győztes Úr, mindenek fölött. Ha ez nem lenne így, összeroppannánk.

Durva leegyszerűsítéssel – egyesek szerint – a világ felosztható győztesekre, és vesztesekre. Bár mindenki győzni szeretne, de mi mindnyájan a bűn miatt  úgy születtünk, hogy vesztesek voltunk. Ez az igazság. Aki az Úr Jézussal nem gyűjt, az tékozol, és tönkre megy az élete, mert csak a halálig lát, a sírig. Tehát nagy bajban van, akinek az élete nincs rendezve Jézus Krisztussal, mert akkor csak romlik és fertőz is. Ő viszont Szabadító, győztes Úr. Ő mondja: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Mt 16,26) Vagy: „Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja.” (Mt 16,25) Megtalálja, sőt megtartja, mert Isten tartja ezután. Csak Ő a Megtartó, és nincs más.

A Szentírás utolsó könyvében nyolcszor fordul elő az a kifejezés: aki győz. Mind a hét gyülekezetnek írja. „Aki győz, annak enni adok az élet fájáról...”; „...annak nem árt a második halál”; „...annak enni adok az elrejtett mannából, adok neki fehér kövecskét is, és a kövecskére írva új nevet...”; „...annak hatalmat adok a pogányok felett, … és annak adom a hajnalcsillagot”; „...azt öltöztetik fehér ruhába”; „...azt oszloppá teszem az én Istenem templomában”; „...annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon”. Írd meg, hogy győzzenek, mert igen sokan lesznek vesztesek. Megráz minket Isten áldott Igéje, helyre akar tenni, hogy nem érhetjük be félgyőzelmekkel. Mert minden ember, aki Jézus Krisztus nyomába lép tanítványként, annak győznie kell, mert harcban áll.

Akit hadra fogtak, nem engedik szabadságra. Te már soha többé nem leszel szabad, csak annak az Úrnak számára, aki téged megszabadított. A bűn számára nem leszel szabad, mert te harcban állsz.

Harcolj!

Elbuknak melletted emberek, mert nem bírják, összeroppannak. Gondolj a tíz szűzre! Volt, aki az utolsó pillanatban bukott el. A gyülekezetben is voltak, akik elhagyták őrhelyüket, feladták a küzdelmet öregségre, betegségre, sok mindenre hivatkozva. Elfáradtak, meglankadtak, meghátráltak. Te nézz Jézusra, és le ne vedd róla többé a szemed! „De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.” (Zsid 10,39)

A hit harcában komoly és véres csaták folynak, de üdvösséges csaták.

Harc van a tisztesség és a becsület csatájában, ebben a tisztességtelen és becstelen világban. Harc van a tisztaság és az erkölcs harcmezején, ahol elesnek melletted nagyon sokan. Harc van a családokban a békesség területén. Imádkozó ember vagy, ne add fel ezt a harcot! Harc van a felebaráti őszinte szeretetet csataterén. Tanulj Jézustól szelídséget, alázatot! Hordozd a terhet, amit neked adott! Melletted sokan elvéreznek. Gondolj Júdásra, Démásra! Ha a Megváltóhoz tartozol, a Győzteshez tartozol, aki győzött a halál és a pokol felett.

Ha győzhetett a te életed fölött, akkor te hozzá tartozol!!

Hozzá tartozol??

A győzelem nagy elismeréssel jár. Akik befogadták, Isten gyermekeivé lettek. Kell ennél nagyobb elismerés? És a legnagyobb tisztesség, a mennyei örökség: „Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot.” (Mt 25,34)

Végül: a győzelem nagy jutalommal jár, koronával. Pál apostol is ezt mondja, hogy aki a nemes harcot megharcolta, annak eltétetett az igazság koronája (2Tim 4,8). Nyolcadszorra azt mondja a Jelenések könyvében, hogy „Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz” (Jel 21,7).

Minden a tiétek! Aki győz, örökségül nyer mindent!

Harcolj! Küzdj azon a fronton a nemes harcban, ahová Megváltód állított, aki szent vérét adta érted, hogy már e földön boldogan élj, és ott az üdvösségben örök örömben legyen részed. Úgy legyen!

Nyíregyháza, 1995.

Trencsényi László

református lelkipásztor

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 234, összesen: 976830

  • 2026. április 10., péntek

    A Szentendrei Református Egyházközség Presbitériuma mint fenntartó pályázatot hirdet a Szentendrei Református Gimnázium igazgatói munkakörének betölté...
  • 2026. április 09., csütörtök

    Hortus Conclusus – A legbelső kert címmel indított koncertszínházi előadás-sorozatával Kárpát-medencei romtemplomokat tenne újra találkozóhellyé...
  • 2026. április 08., szerda

    Harmincegy lelkész, két teológus és négy hittanár szakra jelentkező tesz alkalmassági vizsgát a budapesti református teológián.
  • 2026. április 07., kedd

    A családokhoz a nők szívén keresztül eljutni – ezt tűzte ki célul Némethné Bodnár Márta, egyházkerületünk Missziói Támogató Szolgálatának család...
  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.