Nyomtat Elküld Olvasási nézet

.

***

"Amilyen lelki ajándékot kaptatok, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai: ha valaki prédikál, úgy mondja szavait, mint Isten igéit, ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki azt Istentől kapott erővel végzi, hogy mindenkor Isten dicsőíttessék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen."  (1Péter 4,10-11)

***

LELKI OÁZIS NETMISSZIÓ 2004-2024

...

AZ EVANGÉLIUM HIRDETÉSE AZ INTERNETEN VALÓ MEGJELENÉSSEL

Netes felületek használata, alkalmazása.
Honlapok létrehozása és működtetése.

YouTube,
Facebook,
Instagram,
Blog,
Podcast,
Spotify,
Parokia.hu

***

„Tartsuk meg a reménység vallását tántoríthatatlanul, mert hű az, aki ígéretet tett.” (Zsidók 10,23)

A Lelki Oázis Netmissziónkat 2004-ben abból a célból hoztuk létre, hogy elsősorban Krisztus megváltott gyermekei informálva legyenek és megkapják a mindennapi lelki táplálékot.

A Szentírás alapján hisszük, hogy református hitünk értelme és célja: Élni Isten nagy nevének dicsőségére, szolgálni embertársaink javára és munkálkodni Isten országának előmenetelén!
Tudjuk, hogy akiket az Úr Jézus Krisztus eleve kiválasztott, nem akárkik, hanem a legnagyobb felelősséggel fölruházott tanítványok.
Akik Megváltójukért, az üdvözítő hitük tisztaságáért, Isten országának építéséért egész életükben nemes HARCBAN állnak!
Akik MEGALKUVÁS NÉLKÜL hirdetik az életmentő, örök evangéliumot!
Azért imádkozunk, hogy ISTEN GYERMEKEI -ez internetes csatornákon is találjanak egymásra:
Hogy SZENTSÉGES HITÜKBEN épülhessenek, erősödhessenek.
Hogy ezáltal is legyen hitéletük az örök Ige mennyei áldott vizsgálata alatt.
Hogy világosan kiderülhessen a Krisztushoz tartozásuk állapota: mélysége, tisztasága, szentsége, ápoltsága, hitelessége, frissessége.
Hogy elszántabban tudjanak szolgálni és élni Isten dicsőségére és embertársaink javára.

Az Úr Jézus nagy kegyelmének, megkülönböztetett, gyöngéd gondoskodásának tartjuk, hogy Lelki Oázis Evangéliumi Missziónk létrejöhetett. Kívánjuk, hogy ezek a Netes felületek, legyenek lelki rehabilitációs központok.
A látogatók hitélete legyen az Ige mennyei áldott vizsgálata alatt, hogy világosan kiderülhessen a Krisztushoz tartozásuk állapota: mélysége, ápoltsága, frissessége, összeszedettsége, rendezettsége, komolysága, szilárdsága, tisztasága, szentsége.
Tudatosodjon bennük, hogy Krisztus gyermeke nem akárki, hanem rendkívüli személy, a legnagyobb felelősséggel fölruházva. Erősödjön bennük, hogy a keresztyén élet: gyönyörű és boldogító élet, ugyanakkor kereszthordozó élet, fájdalmas, küzdelmes, harcos élet, de mindenképpen a Krisztusban megáldott élet!

Trencsényi László
református lelkipásztor

...

HONLAPJAINK

***

1. Trencsényi László honlapja: (Verbi Divini Minister )

2. Lelki Oázis Misszió honlapja: (Lelki Oázis Misszió)

3. Életforrás Misszió honlapja: (Életforrás Ifjúsági Kör)

4. Trencsényi László YouTube: (Trencsényi László YouTube Channel)

5. Lelki Oázis Videó Misszió YouTube: (Lelki Oázis Videó Misszió)

6. Facebook Misszió: (Facebook.com/laszlo.trencsenyi.54)

7. Instagram Misszió: (Instagram.com/laszlo.trencsenyi_v.d.m)

8. Trencsényi László BLOG: (trencsenyilaszlo.blogspot.com)

9. Trencsényi László podcast hanganyag (Trencsényi spotify)

10. Trencsényi Spotify csatorna https://open.spotify.com

11. A Nyírturai Egyház honlapja:  https://honlap.parokia.hu/lnyirtura/

12. A Bp. Pestújhelyi Egyház honlapja:  (Bp.Pestújhelyi Ref. Egyház honlapja)

***

***

OLVASÓI vélemények honlapjaink tartalmáról

***

V Á L O G A T Á S

***

Áldás békesség! Köszönöm szépen az Igéket,, mert nincs kihez menekülni, legjobb hely az Úr Jézusnál keresni a menedéket, mert Ő megnyugvást tud adni. Legyen áldott az Ő drága neve, Ámen.
Sz. E.
(2023)

...

Kedves L. Isten áldja meg szolgálatait!
Nagyon kellenek a világos Igemagyarázatok, és a hamis tanok leleplezése.
Hiszen a Sátán "ezerrel" támad, el akarja hitetni az embereket.
Aki pedig nem ismeri az Igét, azt félre tudja vezetni.
Szeretem az összefoglalóit, melyek az Igét mondják nekünk!
A legjobbakat kívánom Önnek, Isten áldásával!
J.I.M.
(2023)

...

Nagyon jó összefoglalása a Szentírásra, annak alapvető tanítására alapozott hitünknek. Egyedül Istené a dicsőség (Soli Deo Gloria) Jézus Krisztus által. Cseri Kálmán testvérünk erre a biztos alapra építette rá életét -családjával együtt - és szolgálatát.
M. I.
(2023)

...


Köszönjük Nt, T.L. lelkész úrnak, hogy közzétette Cseri Kálmán tanítását, mert nagy szükség van erre. Ő nagyon egyszerűen fogalmaz,remélem ,hogy meg fogják érteni azok, akik bizonyos keresztyén csoportokon belül éppen a csak a lényeget nem értik, és plusz olyan sötétséget hírdetnek, amikor lájkolják az ott megjelenő szekták posztolásait.
Én most azonnal minden csoportba megosztom....még egyszer köszönöm....reménykedem, hogy lesz értelme ....
T. H. Mária
(2022)



Szomorú hogy kevés embert érdekel az igazság...
Dicsőség Istennek a világos tanításért ...
P. Sándor
(2022)

 

...

Köszönöm a nagyon igényes összeállítást, megosztottam és látom sokan tekintik meg. Ilyen felvilágosító -a modern kommunikációs lehetőségeket alkalmazó nevelést segítő Biblia magyarázatok kellenek. Ezekkel kell megjelenni aktuális témákban az internet különböző csatornáin.
H. László
(2021)

 

...

Köszönöm szépen a tanítást.. Aktuális. Az Úr Jézus intő szeretete ez , hogy " Vigyázzatok!"
Vigyázzunk és imádkozunk. A Lélek ugyan kész, de a test erőtlen.”
V. Márton
(2021)


***

Nagyon áldottak az írásai,
meg is osztom rendszeresen.
K. Judit
(2020)


***
Kedves T. L!
Isten áldja meg gazdagon tanításait,
további szolgálatait és életüket.
V. N.
(2020)

***

Többedszerre nyitom meg és olvasom honlapotokat.
Úgy döntöttem, hogy megírom elismerő soraimat…
K.B.J.
(2019)


***

Kedves L.
Rátaláltam írásaidra.
Nagyon megérintettek.
K. Béla
(2015)


***

Örömmel olvastam honlapjukat. Jó látni hogyan épül újjá a gyülekezetük kívül-belül. Isten áldja továbbra is Önöket!

D. Sándorné
Budapest
(2014)

***

Tisztelt L!
Ma, amikor néhány dolgot kerestem a neten, rátaláltam a honlapjukra, és megfogott az, amit önmagáról olvashattam.
L. László
(2013)

 

...

Köszönöm a tanítást!     Ha a gyermekeim Pasarétre jártak volna most nem lennének szektában.
T. István

(2016)



***
„Én is lelkipásztor vagyok. Segítségét kérem: Tegnap olvastam egy nagyon jó összefoglaló írást /irását/ a Szekták címszó alatt a Golgota Gyülekezetről. Sehol még ilyen írást nem olvastam róluk, amely a gyökerekig visszamegy. Sajnos gyermekeimet elhívták oda, és az- idősebbik- áldozata is lett az ott halászó másik szektának. A fiatalabbik is eljár, és ő még menthető, neki szeretném megmutatni azt az írást, de sehol sem találom. El tudná-e küldeni?
Áldás, békesség! Köszönettel:
2011. április 4.

***

Kedves L.
Olvasom írásban is megjelentetett előadásaid, igehírdetéseid. Gratulálok és elismerésemet fejezem ki a honlapon történő munkálkodásodért..
K.B.J.
(2007)


***
Együtt örülök (gratulálok) a honlapokból kisugárzó friss útkereséseken, különösen szerkesztési elvein, igényességén. Szíves köszöntéssel

Sz. László
Budapest
(2007)

***
Minden napom azzal kezdődik, hogy a Parókián elolvasom a honlapon a gyülekezet legfrissebb híreit, és olvasom az Életforrás cikkeit.

D. Tiborné
Nyíregyháza,
(2006)

***
Megkerestem a Weblapjukat.
Úgy látom szívvel-lélekkel és odaadással szerkesztik.
Fakadjon belőle sok áldás minél több testvér részére.

Erdély S.
California,
(2006)



***
Kedves T.L.
Most találkoztam a honlapjaikkal, a református portálon
keresztül, és nagyon megragadott.

K.P.Ildikó
Csurgó
(2006)


***
"Ajánlom sok embernek a honlapot, ami nagyon szép és színvonalas!"
Dr. O. Zsuzsanna
Budapest
(2006)

 

***

Kedves T. L.
Olvasom a parokia-n az írásait
és nagyon tetszenek, erőt adóak....

K.Tímea
(2006)


***

Áldás és Békesség!
Most jövök a honlapokról. Nagyon nagy békességet ad az, ahol van egy kép, hozzá egy Ige vagy plusz még az Igéhez egy kifejtett gondolat.
Most már nagyjából ismerem őket kívülről és tudom melyiket nyissam meg, ha békességet keresek, hogy a napi események után balzsamot kapjon a szívem.

Üdvözlet: Sz. Csilla
(2006)


***


Tisztelt T. L. és tisztelt Gyülekezet!
Volt alkalmam az ÉLETFORRÁS Református Ifjúsági Kör honlapját megnézni. Nagy örömömre szolgált, hogy milyen élő gyülekezetről van szó. Biztosan kiterjedt a szolgálatuk. Üdvözlettel,

Veronika ( a parókia egyik lelkes olvasója)
(2006)


***
Kedves L.!
Köszönöm, hogy olyan élő bizonyságtételekkel örvendeztetett meg, melyet lassan egy éves keresésem alatt sem leltem keresztyén honlapokon!
Kívánom Krisztus Urunk gazdag áldását további szolgálataira - csupán Önmaga által!

Sz. Lajos ( egy érdi testvére...) 
(2006)


***

" Sikerült megnéznem az új Életforrás honlapot.
Érdekes érzés újraolvasni a régi gondolatokat. Örülök, hogy létezik a honlap, és úgy láttam, már jó néhányan látták; ennek még jobban örültem!-

V. Ágnes
(2006)


***


Kedves Lp. testvér az Úrban!
Sok szeretettel szoktam olvasni igehirdetéseit a web-en sokat épülök belőlük....

B. István
Feketegyarmat
(2006)


***

„Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban." (1Korinthus 15,58)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 126, összesen: 704610

  • 2024. augusztus 22., csütörtök

    Vajon megújulnak-e az iskolák kötelező és ajánlott olvasmánylistái? Személyes kedvencünk a kétkötetes ifjúsági regény, a Gömb. Kortárs. Református. Hi...
  • 2024. augusztus 21., szerda

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Horváth Ádám és Bartha Hajnal fiatal, kisgyermekes házaspá...
  • 2024. augusztus 20., kedd

    John Stott életútja számtalan tanulságot hordoz számunkra arról, hogyan tartsunk ki a szolgálat mellett egy életen át.
  • 2024. augusztus 19., hétfő

    Mi kálvinisták nem szeretjük, ha megmondják nekünk, hogy mikor és mit ünnepeljünk. Valahogy hozzátartozik mindez az identitásunkhoz.
  • 2024. augusztus 18., vasárnap

    Lelkész vagyok, a feleségem is az. Közös pályánk elején aprófalvakban, Baranyában, az Ormánságban szolgáltunk. A statisztika szerint évről évre csökke...
  • 2024. augusztus 17., szombat

    Újra benépesült a szaporcai református templom és udvara.
  • 2024. augusztus 14., szerda

    A lajosmizsei református gyülekezet és a templom melletti madárbarát bibliakert növekedése ugyanarról a Gondviselésről tesz tanúbizonyságot – vallja a...
  • 2024. augusztus 13., kedd

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Ezúttal Irlandáné Nagy Gabriella, hatgyermekes édesanya vá...
  • 2024. augusztus 12., hétfő

    Pintér Brigitta sosem készült papnénak – mégis ízesíti nem csak a férje, hanem a csömöri gyülekezet életét is. A nyári melegben a papné kamrapol...
  • 2024. augusztus 10., szombat

    A versenypálya mint keresztyén életünk metaforája