Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Örökké érvényes

MINDEN IDŐBEN ÉRVÉNYBEN VAN!
„Őrizz engem, mint szemed fényét, szárnyaid árnyékába rejts el engemet.” (Zsoltár 17,8)

A debreceni klinika egyik folyosóján
rendszeresen be van kapcsolva a TV.
Amíg ott sokszor félnapokat várakoztunk,
volt idő megfigyelni az embereket.

A legkülönbözőbb szórakoztató műsorokat láthatták
- hallhatták a betegek és mind, akik még ott voltak.

Amikor éppen az Önök kérték c. műsorát adták,
a szórakoztató kabaré jelenetekre szintre oda sem figyeltek.
Senki sem nevetett.
Mivel nem voltak érvényben!

Ekkor megszólalt egy egészen más hang.
Babits Mihály verse:
Zsoltár gyermekhangra, Molnár Mária előadásában:

„Az Úristen őriz engem,
mert az Ő zászlóját zengem.....
..S kell, hogy az Úr áldja, védje,
aki azt énekli: Béke.”

Döbbenetes hatása volt!
Mindannyian megtapasztaltuk, hogy ott a klinika folyosóján ez a hang, ez az üzenet, az Istenről szóló beszéd volt egyedül „ÉRVÉNYES” és AKTUÁLIS,
mert Isten Igéje mindig ÉRVÉNYBEN van!


Luther Márton mondta a Szent Bibliáról:
„Ez a Könyv nem antik, nem is modern, hanem ÖRÖK."

Ma sincs érvényben más, csak az EVANGÉLIUM,
az evangélium viszont, minden korban és minden körülmények között
érvényben van, -mivel ÖRÖK!
Éljünk ebben a szent és felelősségteljes tudatban és ez határozza meg hátralévő életünket!

...

Babits Mihály verse:
Zsoltár gyermekhangra, Molnár Mária előadásában:

https://www.youtube.com/watch?v=oV-QPUCqwZA

Trencsényi László
református lelkipásztor

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 453, összesen: 973807

  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.
  • 2026. április 02., csütörtök

    A budapesti Bibliás Könyvesbolt munkatársat keres eladói pozícióba.
  • 2026. április 02., csütörtök

    Recepcióst, szakácsot, konyhai munkatársat, karbantartót, takarítót keresünk a 2026 nyarán nyíló balatonboglári Felüdülés Házába.
  • 2026. április 01., szerda

    Nagycsütörtök mélysége
  • 2026. március 31., kedd

    Az iskolaépület bővítéséért adtak hálát a Pécsi Református Kollégium Zengővárkonyi Általános Iskolájában március 29-én, virágvasárnap. Az intézmény Cs...