Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Megcáfolhatatlan, megdönthetetlen biblikus tények!

***
MEGCÁFOLHATATLAN, MEGDÖNTHETETLEN BIBLIKUS TÉNYEK!

A Szent Biblia tökéletesen KRISZTOCENTRIKUS!
Az Úr Jézus mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam." (János 14,6)
„ Nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk." (Ap. Csel. 4,12)

Minden hívő ember életének értelme és célja:
Élni Isten nagy nevének dicsőségére,
embertársaink javára
és munkálkodni Isten országának előmenetelén!

I.)
„Elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik." (Zsidók 9, 27)
Minden ember a halála pillanatában Isten elé áll, és végleges, változhatatlan helyre és állapotba kerül. Minden azon dől el, hogy az utolsó pillanatáig hogyan viszonyult saját Teremtőjéhez, a világ Megváltóhoz, az Úr Jézus Krisztushoz és Isten örök Igéjéhez, a Szent Bibliához. (Lukács ev. 16,19-31)
Az Úr Jézus mondja: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él!" (János 11,25)

II.)
Minden ember élete során háromféleképpen viszonyulhat a Szent Bibliához!
• A.) KRISZTUSKÖVETŐKÉNT
• Tiszta, áldott, üdvözítő krisztusi hittel
• B.) KRISZTUSGYŰLÖLŐKÉNT
• Hitetlen, tagadó, ateista, antiteista, agnosztikus hozzáállással
• C.) BIZONYTALANUL
• Vallásoskodó, kételkedő, felületes, hiszékeny, tévelygő hozzáállással

„Isten Igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, mélyre hatol, az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait." (Zsidók 4, 12)

III.
Az Úr Jézus Krisztus először, mint Megváltó jött ebbe a világba, másodszor pedig, mint az emberiség Bírája érkezik vissza, Aki ítélni fog élőket és holtakat! (Máté ev. 25,31-46)

Az utolsó ítéletkor csak kétféle ember lesz.
A.) ÜDVÖZÜLŐK (Atyám áldottai), akik az örök életre jutnak.
B.) ELKÁRHOZÓK( átkozottak), akik az örök tűzre (gyötrelemre) jutnak.
„Ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték." (Jelenések 20,15)
Az Úr Jézus Krisztus mondja: „Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik." (Márk 16,16)
„Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egyszülött Fiának nevében." (János 3,18)

Trencsényi László
református lelkipásztor
Anno Domini Nostri Jesu Christi, Budapest, 2020.

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 757, összesen: 1098342

  • 2026. november 06., péntek

    A gyermekek védelméről, méltóságuk megőrzéséről és köznevelési intézményeinkben az edukációs programok egyházi-szakmai szempontú megválasztásáról szól...
  • 2026. november 06., péntek

    Több dunamelléki egyházmegyében is megválasztották a következő hatéves ciklus tisztségviselőit. Az eredményeket folyamatosan tesszük közzé.
  • 2026. november 05., csütörtök

    Az idei Harkányi Szabadegyetem a középkori Magyarország vallási és kulturális eseményeinek máig ható örökségét vizsgálja, különös tekintettel a ferenc...
  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...