Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Változzatok meg!

Változzatok meg!

"Jaj azoknak, akik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak; akik a sötétséget világossággá s a világosságot sötétséggé teszik, és teszik a keserût édessé, s az édest keserûvé!" (Ézsaiás 5,20)

  • Sűrű sötét van mindenfelé, utat keresek az éjben;
  • Sem csillagfény, sem reménysugár, árnyak suhannak az éjben.
  • Remegő szívem Hozzád kiált: Uram, halld meg imámat!
  • Menekvés nincsen, nem is lehet, Uram, csak egyedül Nálad.
  • Jézus, Te vagy a hajnali fény, Te vagy a nap ragyogása.
  • Te vagy az Isten lénye maga, arcának tündöklő mása.
  • És aki Téged már megtalált, szívében ott a béke,
  • Te lettél annak örökre már oltalma és menedéke.



„Hűtlenül elpártoltak, mint őseik, csalódást okoztak, mint a meglazult íj.”
(Zsoltár 78,57)

Ez Ige alapján még van lehetőségünk átgondolni életünket, hogy mihez, kihez hajoltunk, igazodtunk, idomultunk elvtelenül eddig. Mi volt fontosabb, mint a Megváltónk, az Úr Jézus Krisztus, Aki életét adta értünk a kereszten.

Könyörögjünk és bűnbánatot tartva kérjük Megváltó Urunkat, hogy bocsássa meg, hogyha meghidegült és meglazult bennünk az iránta való élő, éltető és forró szeretetkapcsolat.

Azért okoztunk annyi csalódást, fájdalmat a mi Istenünknek, azért kerültünk olyan szánalmas állapotba, mint a MEGLAZULT ÍJ, mert az ördög ravaszságának engedve, szimpatikus kínálataira figyelve, azok letérítettek minket a keskeny útról, a sziklaszilárd igei alapról.

Őszinte bűnbánattal kérjük most a mi Urunkat, hogy bocsássa meg minden hitetlenségünket, minden hűtlenségünket, minden hanyagságunkat, minden hitványságunkat,  minden tagadásunkat, minden kételkedésünket, minden kishitűségünket, minden bűnünket.

Kérjük Megváltó Urunkat, hogy bocsássa meg:
ha engedtük, hogy az érzéketlenség, a testvérietlenség, a kapzsiság, az irigység, a harag, és a gyűlölet beférkőzzön a szívünkbe.

ha nem Isten igéjéhez igazodtunk és engedetlenségünk által, hanem a világi gonosz kívánságoknak engedve mi is betévedtünk a mértéktelenség mocsarába, a bűnös kívánságok útvesztőibe.

ha nem vigyáztunk és engedtük, hogy az érzelmi, felületes, laza keresztyénséget képviselő tévelygők minket is megfertőzzenek, vagy a "más evangéliumot" hirdető hamis tanítók befolyásoljanak.

ha hagytuk, hogy az idegen sikerorientált világ hamis kínálata minket is magával ragadjon.

vagy ha fontosabb volt számunkra az evilági szórakozás, a munka, a család, az egészség, vagy bármi más, mint az Úr Jézus Krisztus szent akarata!

„De még vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen. „ (Ézsaiás 30,16)

„…változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” (Róma 12,2)

Azt kéri tőlünk ma a mi dicsőséges Urunk, hogy ma még megváltozhatunk, ma még hozzá térhetünk teljes szívünkből, ma még lelke által MEGÚJULHATUNK, mert ma még nem késő!

Tudjuk, hogy ahol Istent mellőzik, vagy kizárják hová fajulhatnak dolgok, belátható, hogy Nélküle nincs megújulás, csak romlás, és pusztulás.


Uram, ments meg engem, és ne engedj hitéletemben langyossá válni, elmocsarasodni!
Uram, add, hogy megújuljak, kérlek Lelked által újíts meg!
KÖSZÖNÖM, HOGY SZERETSZ, HOGY MÉG ÉLEK, HOGY A TIED LEHETEK!

Nem szeretném elveszíteni a drága hitnek frissességét, elevenségét, üdeségét, az első szeretet tüzét! Uram, Neked szentelem hátralévő életem!
• Itt van a szívem: foglald el a téged megillető helyet, és teljesen legyen tied ezután!
• Itt van a kezem: legyen tied, mozdulni érted, használd kezemet segítésre, símogatásra!
• Itt van a lábam: legyen a tied, menni oda ahova Te akarod, vinni a drága hírt az embereknek!
• Itt van a szemem: segíts másokat észrevenni, könyörülni, hogy ne legyek vak mások szenvedése láttán!
• Itt van a szám, a nyelvem: segíts rólad tisztán szólni, téged imádni, mert ez az egyetlen értelmes, amit szólhatok!

Testvérek, ezután már nem lehet más célunk, mint Istennek odaszánt élettel, azt keresni, kutatni és megélni, ami Istennek kedves, ami jó, ami neki tetsző, ami tökéletes! Istenünk Szentlelke adjon hozzá erőt mindannyiunknak!

Trencsényi László
református lelkipásztor

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 271, összesen: 926477

  • 2025. december 24., szerda

    Ha karácsonykor úgy tekintünk az egész világra, meg arra a kicsi világra is, ami körülvesz, mint Isten szeretetének címzettjére, az megváltoztatja a m...
  • 2025. december 23., kedd

    Hogyan érkezünk a jászolhoz?
  • 2025. december 22., hétfő

    Cikkünkben annak járunk utána, miért és hogyan gyűlnek össze reformátusok is szenteste éjszakáján, például Budakeszin, hogy Jézus születését ünnepeljé...
  • 2025. december 21., vasárnap

    1944 utolsó napjaiban Csabdin sűrűsödött össze a történelem: az ünnepre való készülődés egy csapásra az életben maradásért folytatott harccá vált a fe...
  • 2025. december 21., vasárnap

    A várakozás négy hete ajándék arra, hogy testestől, lelkestől ünneplőbe öltözhessek. Annak bizonyosságába, hogy szeretnek, ha nem érdemlem is, és én i...
  • 2025. december 19., péntek

    Moldvai csángó népdal Dr. Lovász Irén Kossuth-díjas előadóművész és a KRE BTK hallgatóinak előadásában.
  • 2025. december 18., csütörtök

    Szabóné László Lilla családi receptje
  • 2025. december 18., csütörtök

    Megjelent a Parókia portál válogatás magazinja, a Karakter decemberi lapszáma!
  • 2025. december 18., csütörtök

    Egy nem szokványos könyvajánló – megjelent a sorozat záró kötete.
  • 2025. december 18., csütörtök

    A mai nagyvárosi kontextusban egészen mást jelent a tanítványozás és a hivatás viszonya, mint másol vagy más korban. Vígh Eszterrel beszélgettünk.