Istentisztelet 2020. május 17-én

(Dr. Kereskényi Sándor, internet)

Mt 6,5-8 és Mt 6,9-15

Szeretett Testvérek!

Igaz, hogy az imádság: beszélgetés Istennel? Igaz. Vagy még több? Igen! Mivel több? Annyival, hogy: el is juttatom hozzá a mondanivalómat. Nem mindegy, hogy veszek, egy csokor virágot a feleségemnek, és ellágyulva nézegetem, mennyire örülne neki, vagy át is adom. Elérzékenyülök a nyelvtanárom hivatásszeretetén, amikor azon a dallamos nyelven felolvas egy költeményt, de amíg le nem fordítjuk, a szavak muzsikájában gyönyörködöm, de az óradíjat még hiába fizettem ki.

Jó imádkozni, beszélni Istenhez, de ha nem azzal az elhatározással és bizalommal teszem, hogy én az imámat kézbesítem neki, ő pedig átveszi, akkor az ájtatos képemmel csak önmagam, vagy a hallgatóim körül tetszelegtem egy kicsit. Ebben az esetben csak én csináltam valamit, a nélkül, hogy meghívtam, és megkértem volna leghűségesebb tolmácsomat. Ki ő? - kíváncsiak vagytok, mi? Na jó, mielőtt gyorsan kitalálnátok, megmondom, ki nélkül nem mennék semmire. Nem csak én! Még Pál apostolnak sem sikerült volna! Neki volt mersze leírni azt, amit mi, nyakas reformátusok fogcsikorgatva merünk bevallani: „segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal." (Rm 8,26)

Igen, Pál apostol görög nyelvét értelmezve: a Szentlélek értünk sóhajtozva nyújt be petíciókat Istennek. Olyan jogi (ügyvédi) fogalmazással, aminek a mennyei szakszókincsét mi nem is ismerjük. A pünkösdi szent Lélek alkalmazása nélkül nem tudunk úgy kérni; nem tudjuk úgy beterjeszteni a folyamodványainkat Istenhez, hogy eljussanak hozzá. Az ellenkezője viszont igaz lehet! A Szentlélekkel karöltve imádkozhatunk a nélkül, hogy kinyitottuk volna a szánkat; és imádkozhatunk a nélkül, hogy gondolatunk villástargoncáival egymásra raktuk volna dicséreteink, bűnvallásaink, vágyaink raklapjait. „segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. ... esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal."

Én - többek között - azért tartom jónak meghívni Isten Lelkét az imáimhoz, mert állandóan elfelejtem, hogy...? Mit is? Ja igen! Azt, amikor az imádkozás használati útmutatását összeállító Jézus - ismerve kortársait, és előretekintve reánk - tömören kijelentette: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót"! Az egész Bibliában itt, ezen az egy helyen mondja valaki, nem is akárki, hanem Jézus -, hogy: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót"! Higgyétek el, nem túlzok: Máté evangélista görögre fordított evangéliumában Jézus ezt mondja: Amikor imádkoztok, ne locsi-fecsizzetek! Ne csiripeljetek! Ne legyetek szószátyárok! Ne ismételgessétek ugyanazt! Imádkozzunk hát, de ne untassuk Istent! Mondjunk el neki bármit; mondjunk el neki mindent, mondjuk el sokszor, de az állhatatosságunk ne üresen fityegő ima-vödör legyen! Adjuk bele egész testünket, elménket, lelkünket! Itt álok Istenem. Ezt hoztam neked, kérlek vedd át! Nem akarok össze-vissza beszélni. Bár ugyanaz a mondanivalóm, mint tegnap, de akkor csak odahajítottam neked a nyelvem lapátjára szórt ötleteimet. Most a te Lelkeddel jöttem ide. Kérlek, Őt hallgasd! Ő, a Te bennem élő Lelked, jól tudja mi bánt, minek örülök, mit akarok bevallani neked, mennyire hálás vagyok mindenért. Így, a Lélekkel imádkozzatok levélírás közben, vezetés közben, amíg sétáltok, telefonhívás közben, beszélgetésetek tizedmásodpercnyi szüneteiben, a zuhany alatt, a gyerek ágya fölött, két falat között, lapozás közben, a párnára tett fejetekben, és amikor magatok alatt vagytok! De mindig: a Lélekkel!

Imádkozzatok egyedül! Lehet bárhol, de válassz magadnak egy állandó imádkozó helyet is! Általában ugyanott alszol. Tudod hol van az ágyad. Ugyanott mosol fogat. Félig csukott szemmel is megtalálod reggel a csapot. Melyik a kedvenc helyed az asztalnál? Ott fújod meg a kanálban a forró levest. Van helye az öledbe vett laptopodnak, az asztali számítógépednek. Ugye, találsz széket, helyiséget ahol a Szentlélekkel ülsz, térdepelsz le? Legyen biztos találkozási pontotok! Jelöld ki, szeresd meg, beszéljétek meg, mikor jártok ott legközelebb! De ugyanígy imádkozzatok együtt is, ha többen laktok a lakásban! Imádkozz a hívő felebarátoddal! Akár a telefonon keresztül is. A Léleknek nem akadály. A technikai fejlődés területén több lépéssel előttünk jár... Már régóta tudta, hogy lesz idő, amikor így találkozunk. Én, és ti, akik most láttok engem.

Idáig eljutottunk. Megvan hol, mikor, kivel - a Lélekkel - imádkozzunk. Na, de mégis: hogyan? Jézust nem lepi meg a kérdés. Tudta, hogy kíváncsiak leszünk rá. Ezért szúrta bele a tanításába már ott, a Hegyen is ezt a kötőszót: „Ti azért így imádkozzatok"!

És elkezdi: „Mi Atyánk". Szabad így? Ha Jézus mondta: Igen. Márpedig Ő mondta. És ezzel beengedett a családba. Istent Atyánknak hívhatjuk. Őt, aki a mennyekben van. Ezek szerint oda is bejárásunk lehet. A mennyekbe. Mikor? Ahogy elhisszük, hogy Jézus állandó belépőt állított ki nekünk. Mit lehet erre mondani az Atyának? Mi mást, mint amivel Jézus folytatta: „Szenteltessék meg a te neved"! Legyen szent a te neved; emelkedjen felül az utcai, a templomi, még az egyházi szóhasználaton is! Szenteltessék meg általad, mert mi, a te családtagjaid nem tudunk annyira szentté, kivételessé tenni Téged Atyánk, mint amennyire más vagy Te, és más a Te neved annál, amit mi általában „név" alatt értünk, használunk, írunk, emlegetünk, birtokolunk.

Lássuk a következőt, amit „így" kell imádkoznunk: „jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is"! Jaj, ez az „akarat"! De nehéz kezelni! Úgy terelgetni a gyerekünk akaratát, hogy irányítsuk, de meg ne törjük. Arrafelé küldeni a saját akaratunkat, amerre Isten ujja mutat. Annyira szeretni valamit, valakit, hogy engedjen neki az akaratom. De nehéz! Elfogadni a hozzá nem értő demokratikus többség akaratát, amikor a hozzáértők hiába állítják, hogy rossz felé visz.

Mennyivel másképp lélegezne a világ, ha a többség közös Atyánknak ismerné, szeretné a mi Atyánkat, és örömmel engedelmeskedne - nem a választóknak, hanem - annak, aki életre választott ki minket! Teljes szívvel, egész erőnkkel, feltétel nélküli odaadással kérjük-e, hogy ne az enyém, ne a tietek, ne a mi országunk fogjon össze, ne a mi, ne a te, ne az én akaratom valósuljon meg, hanem a Jézus és a mi Atyánké? A kerékpárút végén, a zebra nélküli kereszteződésben, a háromszög alakú tábla láttán azonnal megértjük és felfogjuk, kinek van elsőbbsége. Miért? Mert féltjük az életünket, mert biztonságban akarjuk tudni azt, akinek a kezét fogjuk, aki mögöttünk ül, aki otthon vár minket. Miért olyan nehéz elsőbbséget adni az Isten akaratának? Miért lépünk le ott, ahol Ő pirosat jelez? Miért emeljük fel a bennünket védő sorompóit? Miért állunk meg ott, ahol Ő azt mondja: Nem szabad!

Szembehazudjuk-e Istent, amikor azt kérjük: „legyen meg a te akaratod"? Vagy?... Vagy azt imádkozod: Uram, én elköteleztem magad melletted. Azt akarom, hogy illessz bele abba a fogaskerékbe ami a te akaratod óráját, gépezetét hajtja előre. Nem baj, ha nem látom át az egész szerkezet működését. Nekem az a dolgom, hogy ott működjek olajozottan, ahová te állítottál be. Nem azt akarom már, hogy az én kívánságom érvényesüljön a mennyekben, hanem, hogy a te szándékod valósuljon meg a földön.

Mi szükséges ehhez? Az, hogy működjék a testünk. A kenyeret szaporító, a halat sütő Jézus tudja ezt a legjobban. Oda is tette a kéréseink sorába: „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma". Ne a vekni jelenjen meg a szemünk előtt, hanem a felismerések rendezett sora! Uram, a „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma", mert ha te nem akarod, azonnal hiány lesz belőle. Állapítsd meg Atyám, mire, és abból mennyire van szükségem - ma! Holnap sem kérem mástól, csak tőled.

Ahhoz persze le kell csitítanunk öklendező lelkiismeretünket, és felháborodott büszkeségünket. Ezt meg hogy' kérjük? Erre is érvényes lelkiismeretünk és rátartiságunk idején: „Ti azért így imádkozzatok"! Mondjad Jézus! Hogyan? Hát így: „bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek"! A békesség Istenéhez úgy lehet közelebb jutni, ha bocsánatot kérsz, és megbocsátasz. Észreveszed, hogy te már bent vagy az Isten Országában, és észreveszed, hogy másokat is beléptetett az Úr. Lehet bocsánatot kérni magadra, és bárkinek meg lehet bocsátani. „bocsásd meg..., miképpen mi is" Ha te nem akarod elindítani a megbocsátásodat az ellened vétkezőnek, azzal ugyanazt a hidat rombolod le, amin az Úrtól érkezik a te vétkeid bocsánata.

És végül, mit érdemes még „így" kérnünk, ahogy Jézus közvetítette a Hegyen?  Azt, hogy „ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól". Na, még egyszer hadd jöjjön Az a Pál apostol, akivel annyi mindent megíratott a Lélek! Így olvassuk nála: „Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni." Kölcsönveszem a bibliatudósok szójátékát. Kísértés azt jelenti: kísérlet. Jöhet Istentől, és jöhet a Sátántól. A Sátán megkísérel rávenni minket arra, hogy álljunk át az ő oldalára. Isten kísérletet végez velünk; meddig tartunk ki mellette? Ő nem kísérletezik velünk erőnkön felül. Azon túl, amiben még megálljuk a helyünket. megőrizzük a hitünket. A Sátán viszont túlfeszíti az idegeinket. Nincs annyi erőnk, hogy ellene álljunk annak a kísérletnek, amibe ő, a Sátán visz bele minket. Ezért könyörgünk: „ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól"! Te, Atyánk, formálj, égess ki, tisztíts meg úgy, ahogy akarsz, de szabadíts meg gonosz énünktől, aki a Sátán műhelyeibe kopogtat egy jó kis kísérletezésre!

Elérkeztünk a végére. Most már minden, akár ki nem mondott imánkat is arra a mintára szeretnénk építeni, amire azt mondta Jézus: „Ti azért így imádkozzatok"!

Tesszük ezt azért, mert beláttuk, mert hisszük, mert így kelünk és így ébredünk nap mint nap a mi Atyánk áldásával és békességével: „tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen."