Istentisztelet 2022. augusztus 28-án

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: 1Móz 16

Textus: 1Kor 13,4-7;13

 

Szeretett Testvérek!

 

Az Istenre való hagyatkozás. Az Isten kimondott szavába vetett bizalom. Az Istenbe vetett hit példájaként ismerjük Ábrahámot, aki a történetünkben még az Abrám nevet viseli. Ábrahám hite megkérdőjelezhetetlen.

Ábrahám nem volt zsidó. Észak-Mezopotámiában született. Valószínűleg apja első fiúgyermeke volt. Erre a hálára utal a névadása: Abrám, vagyis: az Atya hatalmas. Az Atya Isten fiút adott a családba. Ez az Atya Isten később megváltoztatja Abrám nevét. Ábrahám lesz belőle. Egy kis arám szójátékkal magának a név viselőjének adja a „tiszteletreméltó atya" címet. Isten megmagyarázza neki a névváltoztatás okát: „Nem neveznek többé Abrámnak, hanem Ábrahám lesz a neved, mert sok nép atyjává teszlek." (1Móz 17,5)

Mondja ezt neki Isten mindazok után, hogy Ábrahám nem várja ki Isten ígéretének beteljesülését, hanem felesége unszolásának engedve kezébe veszi az utódlás kérdését. A szó szerint „kezébe vett" megoldás egyiptomi szolgálólányuk, Hágár volt.

Hogy tehette ezt Ábrahám? Mi hiányzott ahhoz, hogy kivárja az időt, és felesége, Száraj (Sára) öléből vehesse kezébe utódját? Megfogyatkozott a hite? Elhalványult az Istenbe vetett reménysége?

Ezerkétszáz évvel később írja meg a választ az Ábrahám dédunokájának törzséből származó Pál apostol: „... megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet." (1Kor 13,13)

Ábrahámnak volt hite. Ábrahámban élt a reménység. A szeretetből, a legnagyobb isteni ajándékból volt neki kevesebb?

Hitt Istenben. Erős hittel reménykedett ígéretei beteljesülésében. De híjával lehetett a szeretetnek. Pál apostol le merte írni, hogy „ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok." (1Kor 13,2)

Ábrahám nem volt „semmi". Ábrahám hitt Istenben, Istennek. Reménykedett abban, amit Tőle hallott.

De arra nézve nem találunk semmit, hogy szerette-e eléggé? Hiszen nem volt elég türelme Isten felé. Feleségének engedve, az öröklés rendezése felgyorsításának érdekében a maga hasznát kereste. Hamisan cselekedett, amikor a kor szokásait követve a „B tervhez" folyamodott, és felesége helyett először Hágárnak nemzett utódot. Nem hitt, és nem remélt feltétel nélkül mindent, amit Isten ígért. Pedig - az előbbiekhez hasonlóan - Pál apostol leírása szerint ezek is a szeretet kritériumai. (1Kor 13,4-7)

Ábrahám nem szerette annyira Istent, mint ahogy Isten szerette őt. Ez alapozta meg a folytatást. A gyermektelenség válsághelyzetének megoldási kísérletét. A megengedett, bevált társadalmi gyakorlatot alkalmazva belerajzolnak az isteni tervbe. A meddő feleség kiválasztja a legtermékenyebbnek tűnő rabszolgálólányt, befekteti férje mellé. Ha megfogant és gyermeket szül, akkor a kis csöppséget, mint tulajdonának, szolgájának utódját elveszi, birtokolja, és kinevezi örökösének. Slussz-passz! Nem kell itt elmélkedni, tétlenül várakozni! Besegítenek Istennek, és kész.

Hágár, a szolgálólány megfogan. Ahogy kiderül, mindjárt fennhordja az orrát. Megborul a család, a tábor, a becsület rendje. A termékeny asszonyok büszkesége meddő asszonytársaik kárára. Évezredes, alaptalan, Isten kegyelmét semmibe vevő hiúság. Aki gyermeket szül, nem több, mint az, akit gyermektelenül éltet, használ, szeret az Isten.

És tovább folytatódik az Isten elhatározásába belenyúló emberi akarat következmény-sorozata. Első évad, második epizód: a kerítő feleség, Száraj megelégeli a kis egyiptomi szolgáló fennhéjázását, és nekiesik a férjének: „Miattad ért engem sérelem! Magam adtam öledbe a szolgálóleányomat, de látja, hogy teherbe esett, és nincs előtte becsületem." Megbomlik a házasság békessége.

Na, de Ábrahámot sem kell félteni! Visszadobja a labdát. A helyett, hogy leendő fia anyját, az ágyába parancsolt Hágárt védené, a szolgálólányra ereszti felesége haragját: „Hiszen a te szolgálóleányod, a te kezedben van: csinálj vele, amit jónak látsz! Ettől fogva olyan rosszul bánt vele Száraj, hogy az elfutott tőle."

Snitt. Harmadik epizód. Hágárt látjuk a Biblia kivetítőjén. Kiderül, meddig futott, meddig bírta erővel és bátorsággal. A félsivatagos terület következő forrásáig. Ott piheg, ott szólítja meg egy angyal, akit utána küldött az Úr.  („Angyal" / מֲלְאָךְ ejtsd: malák/ azt jelenti: küldött.) Az angyal mindenek előtt felszólítja Hágárt, a szökött szolgát, hogy állítsa vissza az eredeti helyzetet, rendet, békességet: „Térj vissza úrnődhöz, és alázkodj meg előtte!" Aztán, hogy el ne kedvetlenedjen, az angyal tovább mondja az Istentől rábízott üzenetet: „Nagyon megsokasítom a te utódaidat, annyira, hogy meg sem lehet őket számolni."

Nézzétek, olvassátok tovább a sorozatot! Keressetek rá a Bibliában Mózes első könyve 16. és következő fejezeteire; a következő epizódok is tele vannak izgalmas fordulatokkal. Mi most kikapcsoljuk az Írott Adást, és bekapcsolódunk abba a beszélgetős műsorba, amiben Isten Szentlelke néhány részletre hívja fel a figyelmünket. Azokra, amikért ide hívott minket.

Tehát: hit, remény és szeretet. Megvan-e mind a három? Elfogadod-e, hogy a három közül Isten, Pál apostol levelében a szeretetet állította a dobogó legfelső fokára? Elgondolkodtam rajta, hogy vajon rajtam, a cselekedeteimen, mit látnak az emberek? Mit láttok ti? A szavaimból milyen arányban, melyik hangzik a leginkább? A hit? A remény? A szeretet? És te? Rólad, mit olvasnak le? Belőled mi szól? Mi a legfeltűnőbb rajtad? Az Istenbe vetett hited? Az Isten ismeretéből táplálkozó reménységed? Az Isten felé forduló, ott megerősödő, és így, mindig felfrissülő, környezetedre kiáradó szereteted?

Száraj és Abrám átírta, lefékezte, mellékvágányra terelte Isten időzítését és akaratát.

Én is. Nem egyszer, és nem kétszer. Aztán elfutottam, mint Hágár. Ki a sivatagba. Mert a Isten Ígéretének sátrain, táborán kívül elsivatagosodik a lelkünk. Aztán, amikor már jó messzire kergetnek a hiúságunk, a dicsekvésünk, a „ki ha nem én?" magabiztosságunk mentális üzemanyag-tartalékai, és az utolsó cseppel is megmérgeztük magunkat, Isten kegyelméből összeroskadunk egy forrásnál.

Mint ahogy Hágár addig a forrásig vonszolta magát, ahol utolérte Isten hírnöke. És Hágár, az egyiptomi lány-anya ott tudta meg, hogyan fordíthatja vissza összekuszált, kilátástalan életének menetét.

Isten igazsága, kifordított gondolataink, hitünk helyretételének súlya alatt összeroskadunk. Úgy, mint az a megint csak nem tiszta hitű, hanem összekeveredett vallású asszony, aki Samáriában találkozott Isten hírnökével. Nem is angyallal, hanem a kút mellett üldögélő Istennel: Jézus Krisztussal, aki azt állította, hogy: „Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik,  aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne." (Jn 4,13-14)

A szolgálólány Hágár, és a Jézussal beszélgető samáriai asszony is hittek Istenben a maguk módján. Biztos vagyok benne, hogy imádkoztak. Reménykedtek. Hágár egy kicsit az egyiptomi istenekben, egy kicsit meg gazdája, Ábrahám Istenében. A samáriai asszony a zsidók Istenében hitt, reménykedett, de úgy, hogy a választott népet gyűlölte.

Hágár és a samáriai asszony nem értette még, mi jelent Istent szeretni. Hogyan kell Őt szeretve tisztelni, tisztelve szeretni.

Isten értékeli a hitedet. Örül neki, hogy benne reménykedsz, amikor baj ér, segítséget vársz. De nem érted Őt, ha szeretet nélkül hiszel és remélsz.

Miből derül ki, hogy ez a fogyatkozásod?

Abból, hogy hited és reménységed ellenére kibontod Isten precíz, gondosan megszőtt terítőjét. Amivel letakarta, védte, díszítette volna azt, amire elkészített téged, azt, amilyen célból a világra hozott.

Száraj és Ábrahám ezt tette. Ezzel kezdte. Hágár tovább húzta, tépte az isteni szövés szálait.

De a szakadt pulóvert, a felszaladt harisnyát, a kibomlott szőnyeget meg lehet javítani. A megszakadt kapcsolatot helyre lehet hozni. A megbomlott értelmet össze lehet rakni.

Ezért küldi Isten az angyalait, ezért gondoskodik róla, hogy a forráshoz találj, állj meg, és figyelj!

Hágár visszatérésével Isten „felszedte" a szétfutott engedelmesség-szemeket. Az emberi akarat hozadékait, Ábrahám elsőszülöttjének és anyjának életét megáldotta. Hágár fia Izmáel volt az, aki féltestvérével, immár Sára és Ábrahám közös gyermekével, Izsákkal eltemette közös apjukat, Ábrahámot.

Bár külön utakat jártak, utódaik egymás ellen fordultak, és azóta is harcban állnak, ellenségnek tekintik egymást, Isten tervét megannyi próbálkozásuk ellenére sem tudták keresztülhúzni.

Megkapták a tökéletes megoldást. Tudnak Jézusról, ismerik őt. Zsidók és izmaeliták. Ismerik a testté lett Szeretetet. Csak nem fogadják el. Pedig Jézus nélkül mit sem ér a hit és a reménység.

Kezdjük hát vele! Összekuszálódtak a dolgaid? Rendezzük őket a Jézustól tanult szeretettel! Adjuk vissza neki életünket, áttekinthetetlenné vált megoldás-vázlatocskáinkat, és meglátjuk, hogy megerősödik a hitünk, szilárdabbá keményedik a reménységünk.

Mert a sorrendet hiábavaló lenne felcserélni. Minden vallásosodásunkból fakadó erőlködésünk után be kell, hogy lássuk: „... megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet." Ámen