Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Istentisztelet 2018. november 25-én

Hang: kattints a képre!

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Rm 5,1-8

Textus: Tit 3,3-7

 

Szeretett Testvérek!

 

Tízéves koromban majd' hanyatt estem, amikor a barátom megmutatta a lengyel kazettás magnóját. Abban a kis tokban benne van a szalag? Öt év múlva minden osztálytársamnak olyan volt. Akkoriban kiszámoltam, hány éves leszek, amikor majd meg tudok venni a fizetésemből egy orosz „félverseny" kerékpárt. Az engem követő korosztály tagjai nem is hallottak róla. 21 éves koromban jutottam ki először „nyugatra". Azok a kirakatok! Az a bőség! Nyolc nappal ezelőtt magamon is nevettem volna, ha Bécsben, a kiállítás helyett - úgy, mint 35 éve' -, Nivea szappant szagolgattam volna. Több mint két évtizede érkeztünk Szegedre. Azon a nyáron naponta, órákig sétáltam a városban. Mára megszoktam az épületek szépségét. Legtöbbször a gondolataimba mélyedve járok - ugyanazokon az utcákon. Az ismétlődő szépség rutin-látvánnyá vált.

Ilyenek vagyunk. Rácsodálkozunk az újdonságokra, de meglepően rövid idő alatt megszokjuk őket. Ez így természetes. Véges a befogadóképességünk. A régi tárgyi, és élmény-holmikat szortírozzuk. Amire nincs szükség, azt felsőbb polcokra pakoljuk, ahol beporosodnak. A bennünk élő, Istentől kapott emberi igényesség aztán gyorsan csönget; újabb felfedezéseket kínál.

Így vagyunk a barátainkkal, ismerőseinkkel, távoli rokonainkkal is. Volt idő, amikor nehezen tudtuk elképzelni, hogy akár néhány napig nem látjuk őket, nem beszélünk velük. Aztán... ugye, ti is tudjátok? Él a barátság, nem múlt el a ragaszkodás, de nemhogy napok, de hetek, hónapok telnek el a nélkül, hogy találkoznánk, telefonálnánk, levelet írnánk nekik. Új életkor, új közeg, sok új ismerős.

Van valaki, aki nem engedi, hogy elfelejtsem. Az a helyzet, hogy nagy szívességet tett nekem. Jó régen. Ráadásul nem is kértem rá, neki jutott eszébe. Őszintén, én azt sem tudtam, hogy tartoztam neki. Majd csak az illető szívessége után szedtem össze szerény matematikai képességemet, és kiszámoltam a közben megismert hátralékomat. Percek alatt rájöttem, hogy ha akkor nem lép közbe, még kamatmentesen sem tudtam volna visszafizetni a tartozásomat. A THM-em (teljes hitelmutatóm) az egekbe szökött. Minden vicc nélkül: onnan jött a megoldás is. Az egekből. Ő jött, akit azóta sem tudok elfelejteni, hogy megkaptam az értesítést. Távirati stílusban ennyit üzent: „Elvégeztetett!" Jézus lenullázta az adósságomat. Meg sem merem mondani hány tétel szerepelt a cechemen! Külön rovatban a tetteim, az ötleteim, a kiejtett és elhallgatott szavaim. A hiány-tételekről nem is szólva!

Az volt a legmeglepőbb, hogy mennyi mindent tud rólam a számla kiállítója; a mennyei magasságokat ostromló vétkeim nyilvántartója: Isten. Addig sem volt, és most sincs titkom előtte.

Téged ki ismer a legjobban? Édesanyád? Édesapád? A férjed? A feleséged? A legjobb barátod? A testvéred? Igen. Ők ismernek a legjobban. De nem teljesen. Istennél található az a nyilvántartás, ahol részletesen visszakereshető, hogy mi történt már veled, mi ment végbe benned, és mire készülsz most. Bocsáss meg, de így mondom: ennek ellenére, kimondhatatlanul szeret! Semmi és senki el nem választhat a szeretetétől. Rágalmazhatnak, hazudhatnak rólad, vagy, ami még súlyosabb: megmondhatják az igazat; Őt nem érdekli. Hiszen már az előtt, hogy te mozdultál volna, részleteiben ismerte a tervedet és maga előtt látta a cselekményt. Vagy az ellenkezőjét: a dacos hallgatásodat, a makacs mozdulatlanságodat.

Mégis: szeret minket. Téged. Még engem is. Pedig: „mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők voltunk, különféle kívánságok és élvezetek rabjai, gonoszságban és irigységben élők, egymástól gyűlöltek és egymást gyűlölők" - írja ezt bátran, nyíltan az a Pál apostol, aki valaha farizeus volt. Több száz törvény betartásával igyekezett igazolni Isten előtti tisztaságát.

Oda mersz-e állni mellé: Én is pont ilyen vagyok! Esztelen. Meggondolatlan. Következetlen. Sejtem, tanulom, ismerem Isten akaratát, mégis félretolom. Legfeljebb utólag kezdem bevonni a dolgaimba, amikor szemtelenül megkérdezem, na, mit szól hozzá? Ahhoz, amin már túl vagyok. Nélküle.

Engedetlen vagyok. Amikor mégiscsak kikérem a véleményét, és tudatja is velem, lázadozom ellene. Megkérdem, mit akar. Megmondja. Nem érdekel. Ez az engedetlenség.

Tévelygek. Ide-oda csapódom Isten és a Sátán között. Hol ennek, hol annak engedek.

Engedek a kívánságaimnak és a felkínálkozó élvezeteknek. Engedek nekik, vagyis nem is azok szolgálják ki a vágyaimat, hanem már én szolgálom ki őket.

Mit ír még Pál? Milyenek voltunk? Milyenek vagyunk? Gonoszságban és irigységben élők. Gonosz az, akinek az alap-beállítottsága a kételkedés, a rosszindulat, amely világlátás annak megfelelően reagál minden, környezetében tapasztalható történésre. Támad, mielőtt hallgatna. Meghallgatna.

Az irigység pedig legalább annyit akar, és azt akarja, amit más már megszerzett. Tudjátok: „Nem kell nekem az egész föld, csak a szomszéd telek."

Mindezeket a tulajdonságokat begyűjtve nem csoda, ha láthatóvá válik a gyűlölet, amit aztán mások megfelelő intenzitással „visszagyűlölnek".

Ti mit kezdetek azzal, aki esztelen, engedetlen, tévelyeg, a vágyainak él, azok, és azok hajszolása rendezi be a napjait? Mit lehet kezdeni azzal, aki ráadásul még gonosz is, irigykedik, és gyűlöl mindent, gyűlöl mindenkit, aki szóvá meri tenni, vagy csak a pillantásával jelzi, mi a véleménye róla?

Nekem nagy megerőltetésbe kerül szóba állni egy ilyen figurával. Inkább elkerülöm. Én Pál apostollal sem kerestem volna a kapcsolatot, akkor, amikor még a Saul nevet viselte. Isten azonban utána ment. Abban a kiállhatatlan korában. Isten utánam jött. Még abban az elviselhetetlen állapotomban. Isten utánunk szólt, megállított, magához hívott minket. Már akkor, amikor „mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők voltunk, különféle kívánságok és élvezetek rabjai, gonoszságban és irigységben élők, egymástól gyűlöltek és egymást gyűlölők".

Miért? Mi mást lehetne erre mondani: mert jóságos. Mert emberszerető. Nem ezt vagy azt az embert szereti. Nem ezért, vagy azért. Nem a cselekedeteiért. Nem azért mert ő ezt tette, amaz meg azt, hanem egyedül azért, mert nem tud mit kezdeni ezzel az érzelmével; nem tud minket annyira nem szeretni, hogy ne mentsen meg.

Olvastunk valami mást is korábban; a Tiberis mellett élő fővárosi keresztyéneknek azt írta Pál: „Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk." (Rm 5,8) Esztelen, irigy, gyűlölködő természetünk sem képes megváltoztatni Istennek azt az akaratát, hogy mentőövet dobjon nekünk. Egész egyszerűen nem hagyja, hogy saját következetlenségünk végezzen velünk.

A menyei papírforma szerint már elvesznénk, de Krisztus keresztje átírta a programot, és irgalmat eszközölt ki a mennyei bíróságon. Magunkat is megutáljuk, olyan piszkos a lelkünk, olyan kócosak a gondolataink, de a Szentháromság harmadik személye, a Szentlélek, mint az újszülött gyereket: megfürdet minket. A szent fürdetés végén kiderül, hogy megújultunk. Egyre kevésbé kívánkozunk vissza a porba, a sárba, a szutyokba. Egyre bántóbb azok hívása, akik még nem jöttek ki onnan. Imádkozunk azért, hogy Isten minél előbb kiemelje őket. Mi, akik már az Atya-Fiú-Szentlélek mentőalakulat biztonságában vagyunk, mi érezzük csak igazán, mekkora a különbség a bűnök mélyebbre és mélyebbre húzó iszappakolása, és a Lélek gondolatot, testet átjáró, megújító fürdője között! Aki átérezte már ezt a minőségi tisztítást, az érzi, hogy hálával tartozik érte.

Baráti társaságban, már a vacsora utáni, „hátradőlős" csevegés közben, szociológiával foglalkozó cimboránk papírt, ceruzát osztott szét köztünk, és azt kérte, írjunk rá, egymás alá húsz nevet. Húsz olyan, személyesen ismert ember nevét, akik sokat tettek értünk. Az első fele könnyen ment: szülők, tanárok. A második tízet már alaposabban át kellett gondolnunk, de viszonylag rövid időn belül ott sorakozott mind a húsz név. 2. feladat: Írjuk melléjük, ki, mit tett értünk, de ne ismételjünk! Édesanyám, édesapám is felnevelt, de melyikőjük hogyan, mire? Ekkor már csöndben körmölgettünk, pedig még jött egy rubrika. 3. oszlop: Melyikőjüknek, hogyan köszöntem meg? Mikor? Milyen gyakran?

Miért meséltem el ezt a remek estét? Beleolvastunk Pál apostol levelébe. A Szentlélek úgy hallgattatta velünk, mintha mi lennénk a címzettek. Miért? Mert mi vagyunk! A szemünkbe, a lelkünkbe mondta, milyenek voltunk egykor; nyomokban még most is. Meggondolatlanok, engedetlenek, irigyek, stb. Kiderült, hogy e deviáns (de via = útról letért) viselkedésünk miatt érdemelt büntetésünket Jézus átvállalta. Ezzel szabadlábra helyezett minket. Illene megköszönni neki.

Azon az estén húsz nevet írtunk fel a lapra. Az is elgondoltatott minket. És ezzel az egy névvel: Jézus Krisztus; ezzel mit teszünk? Ő tett érted a legtöbbet. Helyetted, miattad kérte magára a kárhozatra küldő, de helyette feloldozásodat, felmentésedet, szabadon bocsátásodat jelentő halálbüntetést.

Hogyan köszönted meg neki? Mikor? Hányszor?

A 20-as listádon szereplő név tulajdonosainak hogyan köszönted meg; ha még lehetne, hogyan köszönnéd meg, amit érted tettek? Úgy, azzal, aminek a legjobban örülnének.

Ennyi elég Jézusnak is. Adj hálát úgy, hogy örömet szerzel neki.

Jó! De mégis: mivel? Ja!? Hát megmondta: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat." (Lk 10,27)

Hogy megörvendeztetted-e, onnan tudod meg, hogy Istentől kapsz két ráadást: áldást, és békességet. Ámen.

 

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 278, összesen: 1431936

  • 2019. június 25., kedd

    Az életet általában rövid sprintekben mérjük, mégis hosszútávfutásról van szó, amelyhez megújuló energiaforrásokra van szükségünk. Paul Ch. Donderssze...
  • 2019. június 24., hétfő

    Az Evangéliumi Fókusz legutóbbi számában elsősorban az engesztelés tana körüli értelmezésekről és a missziós tevékenységek gyakorlati oldalairól olvas...
  • 2019. június 23., vasárnap

    „Néha már dühít, hogy túl nyugodt embereket látok, már-már terepszínű arcokat. A hívő embernek békessége van, de nyugalma nincs, mert izgatja az ügy, ...
  • 2019. június 20., csütörtök

    Több mint kétszáz ember mondta el véleményét, mit gondol, milyen a jó lelkész. A Magyar Református Egység napján a Debreceni Református Hittudományi E...
  • 2019. június 19., szerda

    Közel háromezren regisztráltak eddig egyházunk egyik legszínesebb programjára. A Csillagpont célja, hogy megmutassa: a református hit modern és élő, k...
  • 2019. június 18., kedd

    Az idei Múzeumok Éjszakáján a budapesti Bibliamúzeum rendezvényének tematikája a Ráday utcai kollégiumi tűzeset tragédiájára reflektál. A programokon ...
  • 2019. június 17., hétfő

    Zsengellér József váltja a Károli Gáspár Református Egyetem rektori székében idén szeptembertől Balla Pétert. Az egyetem leendő vezetőjét az intézmény...
  • 2019. június 16., vasárnap

    Az igazi művészet akkor jó, ha ott van benne az isteni szeretet is – hangzott el a kerekasztal-beszélgetésen, amely a spiritualitás jegyében kereste a...
  • 2019. június 14., péntek

    „Sámuel pedig vett egy követ, és felállítá Mispa és Sén között, és Ében-Háézernek nevezte el, mert mondá: Mindeddig megsegített minket az Úr!” (1Sám 7...
  • 2019. június 13., csütörtök

    Amikor egy gyülekezet tábort szervez, fenntartói járulékot szed, hivatalos adatokat rögzít, az adatokat szabályosan kell tárolni és könyvelni. Ebben n...