Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Istentisztelet 2018. november 25-én

Hang: kattints a képre!

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Rm 5,1-8

Textus: Tit 3,3-7

 

Szeretett Testvérek!

 

Tízéves koromban majd' hanyatt estem, amikor a barátom megmutatta a lengyel kazettás magnóját. Abban a kis tokban benne van a szalag? Öt év múlva minden osztálytársamnak olyan volt. Akkoriban kiszámoltam, hány éves leszek, amikor majd meg tudok venni a fizetésemből egy orosz „félverseny" kerékpárt. Az engem követő korosztály tagjai nem is hallottak róla. 21 éves koromban jutottam ki először „nyugatra". Azok a kirakatok! Az a bőség! Nyolc nappal ezelőtt magamon is nevettem volna, ha Bécsben, a kiállítás helyett - úgy, mint 35 éve' -, Nivea szappant szagolgattam volna. Több mint két évtizede érkeztünk Szegedre. Azon a nyáron naponta, órákig sétáltam a városban. Mára megszoktam az épületek szépségét. Legtöbbször a gondolataimba mélyedve járok - ugyanazokon az utcákon. Az ismétlődő szépség rutin-látvánnyá vált.

Ilyenek vagyunk. Rácsodálkozunk az újdonságokra, de meglepően rövid idő alatt megszokjuk őket. Ez így természetes. Véges a befogadóképességünk. A régi tárgyi, és élmény-holmikat szortírozzuk. Amire nincs szükség, azt felsőbb polcokra pakoljuk, ahol beporosodnak. A bennünk élő, Istentől kapott emberi igényesség aztán gyorsan csönget; újabb felfedezéseket kínál.

Így vagyunk a barátainkkal, ismerőseinkkel, távoli rokonainkkal is. Volt idő, amikor nehezen tudtuk elképzelni, hogy akár néhány napig nem látjuk őket, nem beszélünk velük. Aztán... ugye, ti is tudjátok? Él a barátság, nem múlt el a ragaszkodás, de nemhogy napok, de hetek, hónapok telnek el a nélkül, hogy találkoznánk, telefonálnánk, levelet írnánk nekik. Új életkor, új közeg, sok új ismerős.

Van valaki, aki nem engedi, hogy elfelejtsem. Az a helyzet, hogy nagy szívességet tett nekem. Jó régen. Ráadásul nem is kértem rá, neki jutott eszébe. Őszintén, én azt sem tudtam, hogy tartoztam neki. Majd csak az illető szívessége után szedtem össze szerény matematikai képességemet, és kiszámoltam a közben megismert hátralékomat. Percek alatt rájöttem, hogy ha akkor nem lép közbe, még kamatmentesen sem tudtam volna visszafizetni a tartozásomat. A THM-em (teljes hitelmutatóm) az egekbe szökött. Minden vicc nélkül: onnan jött a megoldás is. Az egekből. Ő jött, akit azóta sem tudok elfelejteni, hogy megkaptam az értesítést. Távirati stílusban ennyit üzent: „Elvégeztetett!" Jézus lenullázta az adósságomat. Meg sem merem mondani hány tétel szerepelt a cechemen! Külön rovatban a tetteim, az ötleteim, a kiejtett és elhallgatott szavaim. A hiány-tételekről nem is szólva!

Az volt a legmeglepőbb, hogy mennyi mindent tud rólam a számla kiállítója; a mennyei magasságokat ostromló vétkeim nyilvántartója: Isten. Addig sem volt, és most sincs titkom előtte.

Téged ki ismer a legjobban? Édesanyád? Édesapád? A férjed? A feleséged? A legjobb barátod? A testvéred? Igen. Ők ismernek a legjobban. De nem teljesen. Istennél található az a nyilvántartás, ahol részletesen visszakereshető, hogy mi történt már veled, mi ment végbe benned, és mire készülsz most. Bocsáss meg, de így mondom: ennek ellenére, kimondhatatlanul szeret! Semmi és senki el nem választhat a szeretetétől. Rágalmazhatnak, hazudhatnak rólad, vagy, ami még súlyosabb: megmondhatják az igazat; Őt nem érdekli. Hiszen már az előtt, hogy te mozdultál volna, részleteiben ismerte a tervedet és maga előtt látta a cselekményt. Vagy az ellenkezőjét: a dacos hallgatásodat, a makacs mozdulatlanságodat.

Mégis: szeret minket. Téged. Még engem is. Pedig: „mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők voltunk, különféle kívánságok és élvezetek rabjai, gonoszságban és irigységben élők, egymástól gyűlöltek és egymást gyűlölők" - írja ezt bátran, nyíltan az a Pál apostol, aki valaha farizeus volt. Több száz törvény betartásával igyekezett igazolni Isten előtti tisztaságát.

Oda mersz-e állni mellé: Én is pont ilyen vagyok! Esztelen. Meggondolatlan. Következetlen. Sejtem, tanulom, ismerem Isten akaratát, mégis félretolom. Legfeljebb utólag kezdem bevonni a dolgaimba, amikor szemtelenül megkérdezem, na, mit szól hozzá? Ahhoz, amin már túl vagyok. Nélküle.

Engedetlen vagyok. Amikor mégiscsak kikérem a véleményét, és tudatja is velem, lázadozom ellene. Megkérdem, mit akar. Megmondja. Nem érdekel. Ez az engedetlenség.

Tévelygek. Ide-oda csapódom Isten és a Sátán között. Hol ennek, hol annak engedek.

Engedek a kívánságaimnak és a felkínálkozó élvezeteknek. Engedek nekik, vagyis nem is azok szolgálják ki a vágyaimat, hanem már én szolgálom ki őket.

Mit ír még Pál? Milyenek voltunk? Milyenek vagyunk? Gonoszságban és irigységben élők. Gonosz az, akinek az alap-beállítottsága a kételkedés, a rosszindulat, amely világlátás annak megfelelően reagál minden, környezetében tapasztalható történésre. Támad, mielőtt hallgatna. Meghallgatna.

Az irigység pedig legalább annyit akar, és azt akarja, amit más már megszerzett. Tudjátok: „Nem kell nekem az egész föld, csak a szomszéd telek."

Mindezeket a tulajdonságokat begyűjtve nem csoda, ha láthatóvá válik a gyűlölet, amit aztán mások megfelelő intenzitással „visszagyűlölnek".

Ti mit kezdetek azzal, aki esztelen, engedetlen, tévelyeg, a vágyainak él, azok, és azok hajszolása rendezi be a napjait? Mit lehet kezdeni azzal, aki ráadásul még gonosz is, irigykedik, és gyűlöl mindent, gyűlöl mindenkit, aki szóvá meri tenni, vagy csak a pillantásával jelzi, mi a véleménye róla?

Nekem nagy megerőltetésbe kerül szóba állni egy ilyen figurával. Inkább elkerülöm. Én Pál apostollal sem kerestem volna a kapcsolatot, akkor, amikor még a Saul nevet viselte. Isten azonban utána ment. Abban a kiállhatatlan korában. Isten utánam jött. Még abban az elviselhetetlen állapotomban. Isten utánunk szólt, megállított, magához hívott minket. Már akkor, amikor „mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők voltunk, különféle kívánságok és élvezetek rabjai, gonoszságban és irigységben élők, egymástól gyűlöltek és egymást gyűlölők".

Miért? Mi mást lehetne erre mondani: mert jóságos. Mert emberszerető. Nem ezt vagy azt az embert szereti. Nem ezért, vagy azért. Nem a cselekedeteiért. Nem azért mert ő ezt tette, amaz meg azt, hanem egyedül azért, mert nem tud mit kezdeni ezzel az érzelmével; nem tud minket annyira nem szeretni, hogy ne mentsen meg.

Olvastunk valami mást is korábban; a Tiberis mellett élő fővárosi keresztyéneknek azt írta Pál: „Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk." (Rm 5,8) Esztelen, irigy, gyűlölködő természetünk sem képes megváltoztatni Istennek azt az akaratát, hogy mentőövet dobjon nekünk. Egész egyszerűen nem hagyja, hogy saját következetlenségünk végezzen velünk.

A menyei papírforma szerint már elvesznénk, de Krisztus keresztje átírta a programot, és irgalmat eszközölt ki a mennyei bíróságon. Magunkat is megutáljuk, olyan piszkos a lelkünk, olyan kócosak a gondolataink, de a Szentháromság harmadik személye, a Szentlélek, mint az újszülött gyereket: megfürdet minket. A szent fürdetés végén kiderül, hogy megújultunk. Egyre kevésbé kívánkozunk vissza a porba, a sárba, a szutyokba. Egyre bántóbb azok hívása, akik még nem jöttek ki onnan. Imádkozunk azért, hogy Isten minél előbb kiemelje őket. Mi, akik már az Atya-Fiú-Szentlélek mentőalakulat biztonságában vagyunk, mi érezzük csak igazán, mekkora a különbség a bűnök mélyebbre és mélyebbre húzó iszappakolása, és a Lélek gondolatot, testet átjáró, megújító fürdője között! Aki átérezte már ezt a minőségi tisztítást, az érzi, hogy hálával tartozik érte.

Baráti társaságban, már a vacsora utáni, „hátradőlős" csevegés közben, szociológiával foglalkozó cimboránk papírt, ceruzát osztott szét köztünk, és azt kérte, írjunk rá, egymás alá húsz nevet. Húsz olyan, személyesen ismert ember nevét, akik sokat tettek értünk. Az első fele könnyen ment: szülők, tanárok. A második tízet már alaposabban át kellett gondolnunk, de viszonylag rövid időn belül ott sorakozott mind a húsz név. 2. feladat: Írjuk melléjük, ki, mit tett értünk, de ne ismételjünk! Édesanyám, édesapám is felnevelt, de melyikőjük hogyan, mire? Ekkor már csöndben körmölgettünk, pedig még jött egy rubrika. 3. oszlop: Melyikőjüknek, hogyan köszöntem meg? Mikor? Milyen gyakran?

Miért meséltem el ezt a remek estét? Beleolvastunk Pál apostol levelébe. A Szentlélek úgy hallgattatta velünk, mintha mi lennénk a címzettek. Miért? Mert mi vagyunk! A szemünkbe, a lelkünkbe mondta, milyenek voltunk egykor; nyomokban még most is. Meggondolatlanok, engedetlenek, irigyek, stb. Kiderült, hogy e deviáns (de via = útról letért) viselkedésünk miatt érdemelt büntetésünket Jézus átvállalta. Ezzel szabadlábra helyezett minket. Illene megköszönni neki.

Azon az estén húsz nevet írtunk fel a lapra. Az is elgondoltatott minket. És ezzel az egy névvel: Jézus Krisztus; ezzel mit teszünk? Ő tett érted a legtöbbet. Helyetted, miattad kérte magára a kárhozatra küldő, de helyette feloldozásodat, felmentésedet, szabadon bocsátásodat jelentő halálbüntetést.

Hogyan köszönted meg neki? Mikor? Hányszor?

A 20-as listádon szereplő név tulajdonosainak hogyan köszönted meg; ha még lehetne, hogyan köszönnéd meg, amit érted tettek? Úgy, azzal, aminek a legjobban örülnének.

Ennyi elég Jézusnak is. Adj hálát úgy, hogy örömet szerzel neki.

Jó! De mégis: mivel? Ja!? Hát megmondta: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat." (Lk 10,27)

Hogy megörvendeztetted-e, onnan tudod meg, hogy Istentől kapsz két ráadást: áldást, és békességet. Ámen.

 

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 173, összesen: 1385470

  • 2019. február 19., kedd

    Mi mit tettünk azért, hogy a Szentírás minél több nyelven elérhető legyen? És mit tehetnénk még? A Wycliffe Bibliafordítók Egyesületének jubileumi ünn...
  • 2019. február 18., hétfő

    Tökéletes, szégyen nélküli kapcsolat, amelyben őszintén az lehetek, aki valójában vagyok. Istentől jött bensőségesség, amely szemérmességet feltételez...
  • 2019. február 18., hétfő

    Idén is lesznek lelkészi csendeshetek Tahiban és a Kecskemét melletti Emmaus Házban. Végh Tamás lelkipásztor felhívása.
  • 2019. február 17., vasárnap

    Ahogy a szervezetünknek szüksége van vitaminokra és nyomelemekre, úgy a házastársi kapcsolatnak is vannak létfontosságú éltető elemei. Az egyik ezek k...
  • 2019. február 14., csütörtök

    Egymás megismerése nem ér véget a házassággal, akkor kezdődik csak igazán. Három házaspár osztotta meg velünk ezzel kapcsolatos tapasztalatait a házas...
  • 2019. február 13., szerda

    Mikor a kedves és én is öregszem. Vajon kizuhanunk az időből? Debreczeni Tibor naplója lyukas félórákból, amikor az íráshoz „éppen szivárgott a kedv”.
  • 2019. február 13., szerda

    „Boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják ezeket a prófétai igéket." (Jel 1,3)
  • 2019. február 12., kedd

    „Amelyik kapcsolat nem jut el addig a pontig, hogy akár válás is lehetne, az még nem is kezdődött el” – vallja Záborszky Zsófia pszichológus. A kisgye...
  • 2019. február 11., hétfő

    Tizennyolc évig imádkozott alkoholbeteg férje gyógyulásáért, majd egy nap válaszút elé állította: vagy a család, vagy az ital. Egy óra gondolkodás utá...
  • 2019. február 10., vasárnap

    Mitől tud egy házasság tartós lenni, a benne élők pedig nemcsak elviselni egymást, hanem boldogan élni? A házasság hete idei arcai, Gorove László ment...