Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Istentisztelet 2018. szeptember 30-án

Hang: kattints a képre!

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Zsolt 122

Textus: Lk 21,1-5

 

Szeretett Testvérek!

 

Nagy Heródes, a zsidók királya sokat adott Jeruzsálem és Izráel modernizálására. Rómát és annak építészetét, technikáját másolta, vitte át saját felségterületére. Elsősorban saját palotáira költött, de bőven áldozott a római istenségeknek is, és nem sajnálta a pénzt kedvenc városa, Cézárea kikötőjének kiépítésére sem. Hozzáfogott a jeruzsálemi Templom szépítésének, udvarai kiépítésének. Azon az emlékezetes napon, amikor a Templom egyik udvarán Jézus felborogatta a pénzváltók asztalait, és szétkergette az állatokat, a zsidók a vele folytatott vita során megjegyezték, hogy negyvenhat év alatt húzták fel a csodálatos épületegyüttest. (Jn 2,20)

Azzal kezdődött, hogy először óriási mennyiségű törmeléket hordtak el a közeléből. A terveket gondosan átnézve megtisztították a terepet, aztán távoli bányákból több ezer tonna sziklát és márványtömböt szállítottak az építkezés helyszínére. A tényleges Templom-Szentély köré udvart építettek a zsidó férfiaknak. A köré a zsidó nőknek, majd újabb téglalap formában a pogányoknak. Ők is imádhatták Izráel Istenét, de beljebb nem léphettek, közelebb nem mehettek a Templomhoz.

Bezzeg, a vidékről, érkezett tanítványok! Jézus kísérői, a főváros nyüzsgésében a város szépségei között bámészkodó galileaiak mintha észre sem vették volna, mire figyelt, majd mit mondott a Mester egy szegény özvegyasszonyról. Szájtátva nézelődnek, mutogatnak: „gyönyörű kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van díszítve"! Az események, az élmények látványos részével vannak elfoglalva. Ez a Heródes aztán maradandót alkotott! Micsoda büszkesége ez a Templom Jeruzsálemnek! Igazi látványosság!

Jézus már tudta, hogy most jár utoljára a Templom udvarában. Más szemmel nézett körül. A hatalmas emberi alkotás helyett arra figyelt, mi megy végbe az emberben.

Leült a templomi persellyel szemben. (Mk 12,41) A persely nyílása szarv alakú volt. Fémből készült, csakúgy, mint maga a persely. Az asszonyok udvarában helyezték el, így nők is odajárulhattak, és beledobhatták adományukat. Közeledett a Kivonulás ünnepe. Több tízezer zarándok érkezett a városba. A persely előtt hosszú sor kígyózott. A kiszélesedő széles fémnyílás, mint a régi gramofonok hangszórója, felerősítette a belekoppanó pénzdarabok csengését. A jómódú adakozók arany és ezüst érméket dobtak a persely torkába. Ügyeltek arra, hogy koppanjon a pénzdarab, hiszen a körülöttük állók már a csengéséről felismerték, hogy aranyból, vagy ezüstből készült.           Azt nem látták, hogy az adakozó mit tart a kezében, de amikor „beérkezett" az adomány, a hangjából ki lehetett deríteni, hogy milyen értékű, és hány darab volt. Kicsit tovább gondolva: az adakozó mennyivel járult hozzá a templom gyönyörű köveihez, fogadalmi ajándékaihoz.

Csilingelnek az ezüstök, zenél az aranypénz. Egyszer csak két, alig hallható tompa kis koppanás. A gyakorlott fülek rögtön beazonosították az adományt. Ez bizony két lepton volt. Két fillér. A legértéktelenebb, forgalomban lévő valuta. Szó szerint „vékonykának" hívták. Ez mindent elmondott róla. Mintha ma az ötforintost neveznénk annak. Két fillér? - sóhajtottak a sorban állók és a „figyelők". Hát, ezért fél órát sem dolgozik a Templomnál munkálkodó vállalkozó. Két lepton? Még a kőfejtő sem ugrana utána.

Jézus is felfigyelt a hangra. Az özvegyasszony két fillérének tompa kis koppanására. Észrevett valamit. Sokkal többet annál, amit látni lehet. Érzékelte azt, ami a szem előtt érzéketlen marad. Felfigyelt arra, ami az asszonyban volt. Nem a kötényében, nem a kezében, hanem a lelkében.

Ilyen látása volt Jánosnak is. Annak a tanítványnak, aki napokkal később Péterrel együtt futott Jézus üres sírjához. Péter látta mi van előtte, de csak a retináján érzékelte a halotti lepleket. János, aki utána lépett be a sírbarlangba, már úgy látta (ez egy másik szó!) ugyanazokat a lepleket, mint aki levonta a következtetéseket. A hit látásának következményeit. (Jn 20,6. és 8.)

Jézus nem a szeme ideghártyájának tíz rétegén engedte keresztül az özvegyasszonyt, hanem belelátott. Belenézett. Mit látott? Azt, hogy ez volt az utolsó két leptonja; fillére. Innen hazamegy, és lehet, hogy napokon belül éhen hal. Eszünkbe jut az a másik özvegyasszony, évszázadokkal azelőtt, Sareptában. Ő azt mondta Illés prófétának, miután vizet vitt neki, és Illés egy darab kenyeret kért tőle: „Csak egy marék liszt van a fazekamban, és egy kevés olaj a korsómban. Éppen most szedegetek pár darab fát, hogy hazamenve kisüssem azt magamnak és a fiamnak. Azt most megesszük, azután meghalunk." (1Kir 17,12) Nem haltak meg. Isten Illésen keresztül gondoskodott róluk.

Nem olvassuk a Bibliában, de én azt hiszem, hogy Jézus arról a névtelen özvegyasszonyról is gondoskodott, aki mindenét, azt a két kis vékonyka fillért is bedobta az aranyak, ezüstök közé. A jelenlévők közül ő, az özvegyasszony szánt a legtöbbet Isten dicsőségére. Miért? Mert mindenét odaadta.

Kérte tőle valaki? Nem. Még Jézus sem. A kegyes hívő úgy gondolja; ha a lelkész kéri, ha az egyház kéri, ha a presbitérium kéri, „akkor majd átgondolja". Ha személyesen Jézus kérné tőlem csak azt, ami most nálam van, az más! Akkor szó nélkül odaadnám. Tényleg? ... Ugye, most végiggondoltátok magatokban, mennyi pénz van nálatok...? J Nem kéri. Én sem kérem. A presbitérium sem. A Jézust Urának valló egyházunk sem. Csak magadra, magadba figyelj!

A zsidó nemzet a templomi jelenet idején, de előtte, és azóta is, nagyon büszkén vallotta magát Isten népének. A népnek, amely félreérthetetlen, írásban rögzített utasításokat kapott arra, hogyan gondoskodjanak az árvákról, az özvegyekről, az elszegényedett honfitársaikról. A templomi persely előtt Jézus volt az egyetlen, aki nem az építkezésekre, a gyönyörű kövekre és az értékes fogadalmi ajándékokra figyelt, hanem az özvegyasszonyra. Vajon a többiek, akik aranyat és ezüstöt dobtak a perselybe, hajítottak valamit ennek a kétfilléres özvegynek is? Én, Jézus látását kölcsönkérve feltételezem, hogy az özvegyasszony nyitottabb volt sorstársai felé, mint a felsőbb középosztályba tartozó „aranyos" és „ezüstös" adakozók. El tudom képzelni, hogy négy fillérje volt, és abból kettőt, még a templomba menet odaadott valami családos embernek.

Próbáltátok már azt, hogy az istentisztelet után, itt, a legközelebbi boltban italt vásárló koldusnak nem adtok pénzt, hanem kértek tőle? Figyelnétek a lelkére is? Megnéznétek, látnátok őt Jézus látásával is, vagy csak a lelkiismereteteket nyugtatjátok meg egy hétig? Biztos, hogy jót tesztek azzal, hogy csak magatokat nyugtatgatjátok? Meghívnátok ebédre? Nem vendéglőbe, hanem az otthonotokba? Tisztességes fizetésért adnátok neki valami ház körüli munkát? Nem? Miért nem? Mert (ha elvállalná) akkor megzavarná a nyugalmunkat. Ránk akaszkodna. Hozná a barátait is. Azokon már nem segítünk? Azok már nem érdemlik meg? Miért nem? Akkor ő, aki kint vár, ő miért „érdemli"? Kíváncsiak vagyunk-e a történetére, vagy a 100 forinttal lerendezzük a lelkiismeretünket? Akinek meg tényleg szüksége van rá, de nem itt kéri, ahol megmozdítaná a szívünket, annak nem megyünk, nem kérdezünk utána. Miért nem?

Menjünk vissza Jézushoz! A jeruzsálemi perselyezők, a templomépítők, a helyett, hogy a mózesi törvények szerint segítették volna az özvegyasszonyt, elfogadták az utolsó két fillérét. A vallási rendszer két szöget vert az asszony koporsójába. Pusztuljon el, de amije még van, azt adja ide! Isten véget vetett ennek a képmutatásnak. Néhány évvel azelőtt, hogy befejezték a jeruzsálemi Templom építését, a római légiók bevették a várost, és az ostromot túlélő zsidókkal széthordatták az épület köveit.

Az ember alkotása romokban hevert. Azóta is. Mint ahogyan széthordatott Nabukodonozor babiloni palotája, Periklész athéni Akropolisza, a rómaiak építményeinek jó része. Az évszázadok alatt ezt teszi Isten mindennel, amit az ember a saját dicsőségére, szórakozására, tekintélye hírüladására emelt, legyen az koncertterem, templom, vagy stadion.

Az özvegyasszony két fillére óta kérdezi Isten, mire fordítod azt, amivel engem szerethetnél, ami nekem tetszik, amit én adtam neked, hogy megélj, mindennapi kenyered legyen, és megmutasd a világnak, hogy minden körülmények ellenére is, bennem bízol igazán?

Látsz-e Jézus szemével? Akarsz-e az Ő szemével látni?

A két fillér koppanására felnéző Jézust napokkal később megfeszítették. Nem csak az özvegyasszonyért adta az életét, de a fölöslegüket látványosan hajigálókért is meghalt. Utóbbiaknak nagyobb szüksége volt a bűnbocsánatra. Harminc-egynéhány év múlva elpusztult a Templom. Azóta sem építették fel. Amit szép, aranyozott kupolával a jeruzsálemi képeslapokon, fotókon, híradóban látni, az egy iszlám mecset.

Az úgynevezett „nyugati világban" múzeumok, kripták, garázsok lesznek a templomokból. Ide egy kicsit mindig később ér ide az, ami ott már elkezdődik. De az óra ketyeg. Az özvegyasszony két fillérjének története az utolsó szalmaszálak egyike. Mikor, miért, milyen ritmusban, kiért dobog a szíved? A saját dicsőségedet építed? A mulandóra költesz? A rosszabbik lelkiismereteddel adakozol arra, ami rombolja az akaratot és a testet, vagy a benned lévő lélekkel gyűjtesz mennyei kincset, és abból osztogatsz?          Mielőtt válaszolnál, ne figyelj rám! Ne rám figyelj, hanem arra, amit Jézus mozdított meg benned. Mert Ő azt nézte, azt látja, ami benned van. Nem a zsebedben, nem a kezedben, hanem a szívedben. Ő ültette el. Ma megöntözte. Emberi szóba higított, mennyei tápszerrel. Örök életre elegendő, megtartó tartósítószer van benne. Ez adjon neked józanságot, erőt, növekedést! Ámen.

 

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 241, összesen: 1440871

  • 2019. július 18., csütörtök

    Vannak helyek, amelyek sokadik alkalommal is érdekesek. Főként, ha nem csupán a mindenki által ismert látványosságokat keressük.
  • 2019. július 18., csütörtök

    A Művészetek Völgyében idén egymásra találhat múltidézés és jövőízlelgetés, mester és tanítvány, égi és földi, alkotó és befogadó, zene és csend, kép ...
  • 2019. július 16., kedd

    A magyar reformáció politikai teológiája, avagy a világi hatalmasságok hitbéli megközelítései a tizenhatodik században.
  • 2019. július 16., kedd

    Ahol az Isten hozott nem csak szlogen – a sellyei Biztos Kezdet Gyerekházban jártunk.
  • 2019. július 14., vasárnap

    „Nem tudom garantálni a gyerekeimnek, hogy lesz nekik mit enni és inni, de arra nevelem őket, hogy bármilyen körülmények között lesznek, gondoljanak I...
  • 2019. július 12., péntek

    – Nemsokára jövünk! – nevetett rá a férfi és sietve felpattant a biciklire, hogy utolérje a két fiúcskát, akik már az utca végén kerekeztek. Mosolyog...
  • 2019. július 10., szerda

    Schaffner Antóniát megérintette a Wycliffe Világszövetség Afrika területi igazgatójának beszéde, és elhatározta, jótékonysági vásárral segíti a biblia...
  • 2019. július 09., kedd

    El kell hagynunk elefántcsonttornyunkat keresztyénként – szólt a felhívás az egyik rendezvényen. Volt olyan az életemben, amikor valóban kiléptem a me...
  • 2019. július 09., kedd

    Együttesen 3261,4 millió forintnyi többletforrást szavazott meg a parlament a tűzkárt szenvedett kollégium újjáépítésére és az ezzel egy épületegyütte...
  • 2019. július 08., hétfő

    Vajon bűn-e a gazdagság? Milyen alternatívája létezik annak a gazdaságnak, ami növekedésre van ítélve, ha fenn akar maradni? Miért éri meg a pénzre vá...