Istentisztelet 2018. március 11-én

Hang: kattints a képre!

(Dr. Kereskényi Sándor)

Böjt 4. vasárnapján

Lekció: Mt 21,23-27

Textus: Mt 21,25

Szeretett Testvérek!

A népek életében vannak olyan időszakok, amikor az egymásnak ellenfeszülő erők kisülése miatt szikrázik a hangulat az utcákon, tereken, a középületekben és a családi otthonokban. Vádak és ellentámadások, kicsinyes és megalapozott érvek ugranak egymásnak. Közben Isten végzi a maga munkáját.

Ez történt Jeruzsálemben, pár nappal a nemzeti ünnep előtt. A szabadulás, a szabadság ünnepe előtt. Jóval több, mint egy évezreddel korábban Isten kivezette Egyiptomból a rabszolga sorba süllyedt népét. Jahve szabadságharca volt ez. Választás elé állította a hébereket. Őt követik, menekültként nekivágnak-e Vele a sivatagnak? Ha igen, annak az útnak a végén új otthonuk várja őket. A másik lehetőség: maradnak, és megelégednek az egyiptomi rabszolgáknak ingyen dobott hallal, uborkával, dinnyével, póréhagymával, vöröshagymával és fokhagymával? Kétségtelenül egészséges táplálékok, de fogyasztásuk közben nehéz kiverni a fejükből a napi 15 órás, megerőltető fizikai munkát és azt, hogy bizonyos nemzetbiztonsági okok miatt az egyiptomi katonák a Nílusba dobálják fiúgyermekeiket. (4Móz 11,5) Inkább a szabadság! Amit maga Isten vívott meg a rabszolgatartókkal. Mózest, és testvérét, Áront bízta meg az isteni követelések bejelentésével. Nem 12 pontban, hanem 10 csapással. Sikerült. Elindultak. Aztán a Vörös tengernél megtorpantak. Előttük a végeláthatatlan víz. Mögöttük az olcsó munkaerőről lemondani nem akaró fáraó elit hadserege. Maga az Úr előzte meg az ellenforradalmivá erősödött pánikhangulatot. Felhatalmazta Mózest a következő bejelentésre: „Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!" (2Móz 14,14) Így történt. A héberek száraz lábbal keltek át a kettényílt tenger medrén. A csodát magukra is érvényesnek tartó egyiptomi harcosok azonban az újra összezárt hullámok között lelték halálukat.

A zsidók főpapjai és a nép vénei, tehát: a vallási és közjogi méltóságok, ilyen szabadságharcos hangulatban, a nemzeti emlékünnep előtt, az előrendezvények alatt fogták körbe Jézust. Nem is kérdezték; hanem vallató hangnemben estek neki: „Milyen hatalommal teszed ezeket, és ki adta neked ezt a hatalmat?"

Miért csattantak fel? Mi vezetett eddig a paprikás hangulatig? Ez előző nap eseményei. Jézus győztes, békét hirdető királyként, szamárháton vonult be a város Olajfák hegyére nyíló kapuján. A köznép tomboló ujjongással fogadta. Leterítették elé a felsőruháikat. A Templomig vezető göröngyös út kis buckáira puha levelű pálmaágakat dobáltak. Jézus megcsodálta a fél évszázaddal azelőtt újra felépített Templomot. Aztán bement az udvarába. Oda, ahol az áldozati állatok kirakodóvásárán alkudozott boldog-boldogtalan. Jézus, aznap szétkergette a felső tízezer legjövedelmezőbb évi bizniszének résztvevőit. Rohant ember és állat, szanaszét gurultak a birodalmi valuták csillogó pénzérméi, és nagyot esett a főpapi tőzsde; megcsappant a jutalék.

Ezért estek Jézusnak a felháborodásukat nemzetvédő színekbe öltöztetett kárvallottak. Felborult az ünnepi rend. Már a római rendfenntartó erőket is készültségbe helyezték. „Milyen hatalommal teszed ezeket, és ki adta neked ezt a hatalmat?"

Jézus nem megy bele a földhözragadt vitákba. Ő messzebbre lát, ezért felülemelkedik a szűklátókörűségen. A pénzüket számonkérők kukacoskodását hozzá méltó módon kezeli. Nem zárkózik el a választól, de feltételhez köti: „Én is kérdezek tőletek valamit, és ha megfeleltek rá, én is megmondom nektek, milyen hatalommal teszem ezeket." Mi van ebben a szent játékban? Jézus tükröt mutat a főtiszteletű csapatnak: Titeket az foglalkoztat, hogy mi lesz a viszonylagos kis békességetekkel. Megélhetésetekkel. Én viszont arra vagyok kíváncsi, érdekel-e benneteket Isten megoldása? Annak az Istennek a javaslata, akit most nemzetünk, népünk megmentőjeként ünnepeltek. Megalapozottan. Tényleg Ő hozott ki titeket Egyiptomból. Most azonban elérkezett az idő a másik, a nagyobb szabadításra. A magatokat ünneplő bűnös, elfajult életetekből való szabadulást hirdetem nektek. Tudjátok, ki jelentette be az új korszak kezdetét? János. Keresztelő János. És jön a kérdés. Jézus kérdése: „Honnan való volt János keresztsége: mennyből vagy emberektől?"

A ravasz főpapok és vének (a nép képviselőtestületének, a zsidó Nagytanácsnak, a helyi parlamentnek a tagjai) összedugják a fejüket és levonják a konzekvenciát: „Ha azt mondjuk, mennyből, azt fogja mondani nekünk: Akkor miért nem hittetek neki?" Mi most itt megállunk.

Mi történt eddig? Jézus úgy vonult be a fővárosba, mint a békesség királya. Ez provokálta magát a hivatalban lévő királyt, Heródest. Nem tetszett a római rendfenntartóknak. Rendkívüli módon bosszantotta a zsidó vallási és világi vezetőket. Mondhatni, ahogy leszállt a szamár hátáról, Jézus bevonult a Templom körül lévő un. „pogányok udvarába", és a szent tekercseket idézve kikergette onnan a gazdasági maffia végrehajtóit. Másnap megjelentek a sértettek, és - mintha máris bíróság előtt állna, megkérdezték Jézust: „Milyen hatalommal teszed ezeket, és ki adta neked ezt a hatalmat?" Jézus feltételekhez köti a válaszadást, és visszakérdez: „Honnan való volt János keresztsége: mennyből vagy emberektől?" A minden hájjal megkent vezetők inkább nem felelnek Jézusnak, mert félnek tőle, hogy ha Keresztelő Jánost Isten prófétájaként ismerik el, akkor nyakukon a másik kérdés: „Akkor miért nem hittetek neki?"

Most derül ki, miért hívott minket Jézus éppen ezen a napon, éppen ebbe a templomba. Azért, hogy kérdezzen. Ha hiszitek, hogy a prédikációban, a Bibliában az élő Isten szólít meg benneteket, „Akkor miért nem hittetek neki?" Van egy halom „Miért?" kérdésünk. Van jó néhány válaszunk. Istentől. Olvastuk a Bibliában. Hallottuk a vasárnapi vagy hétközi igehirdetésben, bibliamagyarázatban. Tudjuk, hogy választ kaptunk. Tudjuk, hogy tanácsot kaptunk. Tudjuk, hogy útmutatást nyertünk. Tudjuk, mert összerezzentünk a padban. Tudjuk, mert tovább időztünk a behajtott Biblia fölött. Tudjuk, mert megálltunk az utcán, kértünk még egy kávét, hátradőltünk a széken, nem jött álom a szemünkre, összekulcsolva maradt a kezünk.

Ismeritek az érzést; átéltétek a semmi mással össze nem hasonlítható pillanatot: „Szólt hozzám az Isten!" „Nekem felelt az Isten!" Feleletet adott a Biblia, önmagukban: holt betűiből. Nekem beszélt, a lelkész szavain keresztül.

Ez történt körülbelül 2015 évvel ezelőtt. Isten kézbe vette Keresztelő János szívét, szavát, lábát, kezét, hangját, tekintetét. A pusztában lakó próféta Isten kiáltó szava lett. Mindent elmondott arról, ki érkezik, miért jön, mit kér azoktól, akik meghallgatják. Mindent elmondott Jézusról.

A vezető elit régen tudott már arról, hogy Keresztelő János a Jordán folyóba meríti azokat, akik hisznek annak, amit elmondott. A főpapok és a népképviselet szervének emberei: a vének sejtették, hogy ekkora, őszinte lelki hatást csak az gyakorolhat az emberekre, aki a mennyekből kapott megbízatást. A vallási és világi előkelőségek attól tartottak, hogy Jézus következő, logikus kérdése az lesz: „Akkor miért nem hittetek neki?"

Jaj, de szeret minket Jézus! Még engem is. Honnan tudom? Onnan, hogy itt vagyok. Onnan, hogy itt vagy. Onnan, hogy úgy, mint akkor, a jeruzsálemi Templomban, most Szegeden, a Honvéd téri templomban ad esélyt. Mire? Az őszinte válaszra. Az őszinte válaszból egyenesen következő bűnbánatra, majd bűnbocsánatra, és az abból eredő, igazi szabadságra!

„Akkor miért nem hittetek neki?" - adott esélyt Jézus az őt faggatóknak. Mi lett volna az őszinte válasz? Ilyesmi, hogy: Azért nem hittünk Keresztelő Jánosnak, mert féltünk. Féltünk attól, hogy kibillent minket a megszokott vallásgyakorlatból. Féltünk, hogy ha hiszünk neki, fel kell adni a kényelmünkből, a lelki laposságunkból, a gondosan beállított egyensúlyból, amit szánalomra méltó módon a szánkon kijövő nagy szavak és az erkölcsi életünk között igyekszünk kiegyenlíteni.

Jézus, miért szólsz bele az életünkbe? Ki hatalmazott fel rá? Miért engeded meg ezt meg azt? Miért nem adod meg ezt meg azt? Örök kérdések. A jeruzsálemi Templomban történtek óta. El, egészen a mai napig. Jézus pedig, mielőtt válaszolna, ma is egyetlen feltételt szab. Bármelyik „Miért?" kérdésünk előtt visszakérdez: „Akkor miért nem hittetek neki?" Mielőtt számon kérnénk Őt, feleljünk arra, miért nem hittünk neki? Miért nem hitted el, hogy amit a Bibliában olvastál, az akkor is úgy lesz, ha neked nem tetszik? Miért nem hitted el, hogy bármit is gondolsz a papokról, lelkészekről, Isten akkor is használja őket? Arra, hogy a velük eltöltött idő után a szájukba adja üzenetét. Kijelentse az akaratát.

„Akkor miért nem hittetek neki?" Az őszinte válasz (az enyém és a tiéd is): Azt hittem, hogy nekem mást mondasz. Azt hittem Uram, hogy nem gondolod annyira komolyan. Azt hittem, hogy az embereknek, a többségnek van igaza - veled szemben. Ezért nem hittem. De úgy kérlek, mint akkor, az az édesapa, a hegy aljában, ahol a tanítványok gyógyítási kísérlete kudarca fulladt: „Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!" (Mk 9,24) Nem hittem Uram, de hiszek. Segíts hinni, mert egyedül nem tudok. Képtelen vagyok arra, hogy elhiggyem a Biblia szavát, az prédikáció fülemet és lelkemet megérintő üzenetét. „Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!" Ennyi elég. Ezzel a kifakadással, ezzel az őszinteséggel már tud mit kezdeni Jézus. Hadd kezdje el benned böjt idején! Készülj Vele a nemzeti ünnepre! Készülj Vele az igazi szabadulás, a Húsvét ünnepére! Ámen