Istentisztelet 2022. május 8-án

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Rm 9,14-20

Textus: Rm 9,16

 

Szeretett Testvérek!

 

Képzeljétek magatok elé: mennyit törhette a fejét Pál apostol!

Hogyan írja meg a Rómában élő, zsidókból lett keresztyéneknek, hogyan működik Isten kegyelme?

Pál apostol imádkozott, figyelt, de a szavakat neki kellett megtalálnia! A Szentlélek nem diktálta le neki, hogy mit írjon a római zsidó-keresztyéneknek. Isten Lelke nem tartott tollbamondást az apostolnak. Nem az íróeszközét vezette, hanem a hittel, reménységgel, szeretettel csurig töltött értelmét.

A Szentlélek személyében nem más, mint a földön a világ végezetéig mindenütt jelenlévő Jézus nem így működik.

Nem diktál nekünk, hanem használ minket! Engem is, téged is. Hisszük, hogy a hirdetett Igében maga Isten szól hozzánk. Hiszem, hogy azokból a prédikációkból is, amiket erről a szószékről hallotok. Én is Vele, Szentlélek Istennel készülök a hittanóráktól kezdve, a bibliaórákon, esküvőkön, temetéseken, keresztül az istentiszteletekig, de még soha nem hallottam, hogy szó szerint lediktált volna valamit.

Elképzeltem már, milyen lenne, ha csak annyiba kerülne egy igehirdetés megírása, hogy Szentlelkét használva Jézus megszólít: Na, ülj csak le Sanyi! Most aztán hegyezd a füled és a tollad! Jól figyelj, szóról szóra azt kell elmondanod vasárnap (vagy bármikor), amit most hallasz! Írjad csak szépen!

Nem. Nem így történik. Pál apostolt ugyan irányította a Szentlélek, de nem kímélte meg attól az egyik legszebb munkától, hogy gondolatokba, rendezésre váró fogalmakba, majd betűkbe öntse - nem az ő, hanem - Isten mondanivalóját.

Mi mondanivalója van számunkra Istennek ebből a levél közepén található néhány sorból? Az, amit még mindig nehezen veszünk be. Sokáig rágcsáljuk. Lenyeljük, de nem könnyű megemészteni. Isten pedig türelmesen, újra meg újra próbálja megértetni velünk, hogy a világ nem a mi logikánk szerint működik.

Hát hogyan?

Nézzük, mire jutott Pál apostol; hogy' magyarázta el a római gyülekezetnek azt, hogy van más is, mint a logika. A logika a következetesen rendezett gondolatok eredménye. Levezethető, magyarázható megfigyelések sora, és az azokból eredő következtetések tudománya.

Ez nagyszerű! Akkor: valahogy' minden megmagyarázható, csak rá kell jönni a logikai nyitjára.

Vagy mégsem?

Mégsem.

Mert Istent nem lehet rendszerbe foglalni. Isten nem logikus! Kívül áll azon, ami emberi ésszel kikövetkeztethető, kiszámítható, megváltoztathatatlan.

Aki ilyen logikus szeretne tisztelni, az faraghat magának egyet. Kézzel, vagy elképzeléssel. Aztán majd meglátja, hogy mennyire számíthat a faragott istenére!

Nincs szánalomra méltóbb annál, aki olyan „logikus" istenben hisz, akinek minden lépését előre tudja. Az egy, igaz Istent nem lehet bekategorizálni. Ő értünk, de értelmünkön, felfogóképességünkön túli erővel és tervekkel dolgozik.

Ez a kegyelmére is érvényes. Van erre valami egyszerű példa?

Van. Nem is egy. Gondosan megírt levelében az apostol először a néppé válás idejéig vezeti vissza a római zsidók tekintetét. Hol, mikor lettek néppé? A Sínai-hegy lábánál. Ott, ahol Isten átadta Mózesnek a saját ujjával írt két kőtáblát. Azon pedig a néppé válás vésett dokumentumát: a Tíz Igét (a Tízparancsolatot). (2Móz 31,18)

Közben odalent, a hegy lábánál, az Egyiptomból épp kiszabadult héberek megunják a várakozást. Mózes negyven napja felment a hegyre. Úgy érzik, nélküle Isten sincs közöttük. Kéne' helyette egy másik, aki mutatná, merre kell továbbhaladniuk.

Mózes testvére, Áron, a későbbi főpapok hivatalának megtestesítője - hihetetlen, de - minden ellenkezés nélkül belemegy a tragikus komédiába. Begyűjti az arany fülbevalókat, vésővel mintát készít, majd megönti az aranyborjú szobrot. A nép mindjárt ki is nevezi istenének a szobrot. Áront még tovább ragadja a vallásos extázis, a nyájszellem lendülete, és oltárt épít a szobor elé. Másnapra meghirdeti az Úr ünnepének nevezett tömegrendezvényt. Azon aztán jót esznek, isznak, mulatoznak.

Ez azóta világjelenség: a stadionokban, a koncerttermekben, filmsztárok, vagy államvezetők elé terített vörös szőnyegek mellett, és az egyéb, Istent feledtető rendezvényekre sokkal többen kíváncsiak, mint az Úr kijelentésére. Az persze nem a jegyeken, meghívókon szereplő időpontokban kezdődik. Az Úrra várni kell. Ezzel szemben, a színpadon, a játéktéren, az emelvényeken szereplő aranyborjúk azonnal a rajongók rendelkezésére állnak. Hogyne tennék, hiszen az ő aranyaikból öntötték őket.

Mózesnek minderről nincs tudomása. Nem tud az aranyborjúról. Még ott van a hegy tetején. Az Úr mondja el neki, mit lát odalenn. Hozzáteszi, hogy elege van ebből a keménynyakú népből, végez velük. Mózes megenyhítené az Úr haragját. Minden érvet felsorol, ami eszébe jut, és az Úr megszánja őket. Mózes pedig lemegy, és iszonyatos büntetést mér a főkolomposokra. (2Móz 32)

Ezzel még nem ér véget a történet. Isten nem hajlandó tovább vezetni a népet. Mózes megint könyörögni kezd, és újabb beszélgetésük csúcspontján hangzik el az az isteni kijelentés, amivel kb. 1200 évvel később Pál apostol magyarázza a római keresztyéneknek, hogy milyen szent függőségben vannak Isten kegyelmétől. Amikor az éppen néppé vált héberek léte egy hajszálon múlott, akkor jelentette ki az Úr Mózesnek: „Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok." (2Móz 33,19)

Ez ellen nem lehet fellebbezni. Ezzel nem lehet vitatkozni. Isten kizárólagos döntése, hogy kin gyakorolja a kegyelmét, de az is, hogy ki nem részesülhet benne.

Az elmúlt hetekben sokszor hallottuk, hogy az orosz elnök atomcsapást mérhet ukrán városokra. Megteheti, hogy kirobbantja az atomháborút. A gázcsapok elzárásával virágzó gazdaságokat tehet tönkre. A búza-export visszatartásával éhínséget okozhat. Mi nem sokat látunk, hallunk a diplomáciai erőfeszítésekből, de biztosan sokan próbálnak „kegyelmet" kérni ettől a sajátos gondolkodású orosz elnöktől.

Mert azt is megteheti, hogy nem él világpolitikai hatalmával, és egy ponton véget vet, ki tudja milyen méretű, meddig tartó, ki ellen forduló haragjának. A világ, ha nem is meri bevallani, de fél tőle. Pedig ő is csak addig ülhet a trónján, amíg Isten engedi. Befolyásos emberek akaratuk, véleményük kinyilvánításával felhívhatják, futhatnak hozzá. Fenyegethetik és kedvét kereshetik, de a következő napok, hetek, évek alakulása mégsem rajta múlik.

Akkor min múlik? Kin múlik? Azon, aki Pál apostollal megíratta Rómába. Abban a levélben, amibe mi is beleolvashatunk, és ezt találjuk: „Ezért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené." Övé a döntés.

Ő használja fel a világ nagyjait? Igen. Tudjátok, ki volt a héberek szabadulásakor a világpolitika egyik legmeghatározóbb személye? Tudjátok. Most olvastunk róla a Bibliából. Az egyiptomi fáraó. A hébereket kiszabadító isteni beavatkozások hatodik és hetedik csapása között Isten ezt üzente a fáraónak Mózes hangszálaival: „ki is pusztulhattál volna a földről. De mégis megtartottalak, hogy megmutassam neked az erőmet, és hirdessék nevemet az egész földön." (2Móz 19,15-16)

Pál apostol ezt a jelenetet így idézi a rómaiaknak: „így szól az Írás a fáraóhoz: „Éppen azért emeltelek trónra, hogy megmutassam rajtad hatalmamat, és hogy hirdessék nevemet az egész földön."

Értitek?

A fáraó azért emelkedhetett olyan hatalomra, amilyenre, hogy Isten megmutassa rajta, mennyit ér az emberi hatalom az Övével, az isteni erővel szemben. Kiderült: semmit!

Ezért! Ezért „nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené"! Tőle, egyedül tőle kérhetünk, remélhetünk könyörületet, kegyelmet a magunk csúfságaira és a világ borzalmaira.

Életrajzírók jegyezték fel Napóleonról a hozzá forduló anya esetét. A fia, Napóleon katonájaként már másodszor követett el fegyelemsértést, amiért halálos ítéletet kapott. „Az igazságszolgáltatás ezt kívánja!" - mondta a császár az előtte térdeplő édesanyának. „De én nem igazságot kérek, hanem kegyelmet." - könyörgött az édesanya. „Értse már meg, hogy a fia nem érdemel kegyelmet!" „Igaz" - mondta az asszony -„ha megérdemelné, már nem is lenne kegyelem!" És Napóleon szabadon engedte a fiút...

Egyikünk sem érdemelte ki Isten kegyelmét. Sem én, sem te. Sem az oroszok, sem az ukránok; sem a magyarok, sem Amerika, sem Európa. Senki.

Ne azt állapítsuk hát meg, hogy ki milyen büntetést érdemel! Inkább azon csodálkozzunk, hogy miért gyakorolja még rajtunk Isten a kegyelmét!

Köszönjük meg, hogy nem a mi logikánkat követi!

Az Ő irgalma legyen velünk; maradjon rajtunk! Ámen