Istentisztelet 2020. november 29.

 

Advent I. vasárnapján /interneten/

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

1Kor 12,7-8;11.;

Zsid 2,4/b

 

Szeretett Testvérek!

Ma kezdődik 2020 adventje.  Adventi hangulatban vagytok? ... Nálam: változó. Pedig „kötelező" lenne nagyon átéreznem karácsony közeledtét, hiszen keresztyén vagyok. Ráadásul: lelkész. Vajon, miért nem ért még el advent teljes öröme? Nos, nem azért, mert az adventi ünnepről egy szó sem esik a Bibliában. Nem azért, mert Krisztus halála után kétszáz évvel a keresztyének maguktól kitalálták, és elkezdték ünnepelni a karácsonyig tartó időszakot. Nem azért, mert újabb hétszáz év elteltével egy pápa, nevezetesen VII. Gergely tette kötelezővé, hogy a karácsonyt megelőző négy vasárnapon Krisztus születésének ünneplésére kell készülődni.

Nem. Ez nem zavar. Akkor, miért nem vagyok adventi hangulatban? A soha nem tapasztalt rendelkezések, szabályozások, tiltások, előírások miatt? Mert bezárt a templom? Vagy, mert a kamerába nézek bele, és nem a szemetekbe? Bár nagyon hiányoztok, de azt hiszem, mégsem ez az oka az adventi hangulatom hiányának. Három hete például kifejezetten karácsony előtti gondolatok foglalkoztattak. Szeptember végén is. És nyáron, a Balaton partján. És húsvétkor. Sokszor. Istentisztelet után, temetésen, strandon, esküvőn, vagy elalvás előtt, imádkozás után, a sötétben gyakran hirtelen átitatott az öröm, hogy Krisztus megszületett. Értem. Érted.

Érted? Lehet teljes odaadással örülni még jóval advent előtt és utána is. Bármikor.

Volt olyan, hogy kedvetlenül és kényszerűségből készültem ünnepélyre. Nekem ilyen kelletlen ünnep volt például az úttörőnyakkendő avatásom, a május elsejei felvonulások, és az április 4-i ünnepségek. Tanultuk a mozgalmi énekeket, az úttörő nyakkendő megkötésének fortélyait, valamint az úttörők tizenkét pontját. Megütöttük volna a bokánkat, ha napra pontosan nem állunk készen a sorban! Énekeltük a „Mint a mókus fenn a fán, az úttörő oly vidám...", meg a többi ennél is mélyebb mondanivalóval teli indulókat, de magunkban, és (ha a tanárok nem látták) egymás felé is röhögtünk. Ránk erőltették a távolságot tartó menetelést, betanították az énekeket és a verseket, de gyakorlatilag mindenki érezte, hogy ez csak látszat. Lélek nem volt benne.

Kedvetlenül és kényszerűségből nem ünnep az ünnep. Csak azért, mert 1000 éve megállapított adventi időszak van, attól még nem erőltethetjük magunkra, nem izzadhatunk ki valamit, amit Krisztus születésére való készülődésnek titulálunk. Nem lehet a naptárhoz igazodva keresztyénkedni.

Akkor hogyan? Lélekkel. Szentlélekkel. Vele, aki jelen volt a Teremtéskor, amikor „A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött." (1Móz 1,2) És Ő végigkísérte a történelmet. Ő, Isten Lelke igazgatta az adventi főszereplők, Erzsébet, Zakariás, a názáreti szűz: Mária értelmét és értetlenségét is.

Isten Lelke a történések irányítója. A Magasságos Isten akaratának, erejének teljes hatalommal bíró képviselője, földi végrehajtója. Akire reá száll a Lélek, azt megajándékozza. Akitől eltávozik, az onnantól kezdve, szánalomra méltóan: a maga ura. Dávid király ettől rettegett. Attól, hogy kikerüljön Isten vezetése alól. Emlékezetes félrelépése után így könyörgött az Úrhoz: „Ne vess el orcád elől, szent lelkedet ne vedd el tőlem!" (Zsolt 51,13)

Miért is ne? Mert Isten Lelke nélkül színtelen, szagtalan, jövő nélküli, elvtelen, szokásjoggal átitatott beidegződésekkel teli az ünnep, de ami még szomorúbb: a hétköznap is.

Szentlélek nélkül az advent nem több mint egyházi előírás. Mondvacsinált készülődés. Vele, a Lélekkel viszont: izgalmas kaland. A Karácsony felé kikövezett út kockáinak koppanása. Abban a ritmusban, ahogyan a tanult emlékezet és az átélt élmények járnak rajta.

És - kérded -: Hogy' lehet jelentkezni erre az adventi útra? Mit tehetek azért, hogy része legyek a Karácsony előtti készülődésnek?

Semmit. Erről szólnak a mai bibliai részek. Emlékszel még rájuk? Olvasom, kiemelem őket: „... van, aki a Lélek által a bölcsesség igéjét kapta, a másik az ismeret igéjét, ugyanazon Lélek által. Az egyik ember ugyanattól a Lélektől a hitet, a másik ugyanazon Lélek által a gyógyítások kegyelmi ajándékait. ...De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja." (1Kor 12) „Isten pedig velük együtt tett bizonyságot jelekkel és csodákkal, sokféle erővel és a Szentlélek ajándékaival, amelyeket akarata szerint osztott szét." (Zsid 2)

Tehát: semmit nem tehetsz azért, hogy advent kikerüljön az „ezt is illik megünnepelni" kategóriából, és valóban a Krisztus megszületésre történő hangsúlyos lelki kalanddá váljék. De! Kérhetsz ajándékot! Címezd meg a listádat Isten Lelkének! Kérd, hogy ajándékozzon meg téged azzal, ami hiányzik belőled az őszinte öröm átéléséhez. Közben, miközben ad, vegye el tőled azt, ami miatt csak erőltetni tudod az adventet, mert lefojtja benned az ünnephez elengedhetetlen felszabadultságot.

Hogy mi az, amire szükséged van, és hogy hívják azt, amitől meg kéne szabadulnod? Nem tudom. Ezért nem vagyok képes én arra, hogy segítsek neked. Különben sem vagyunk egyformák. Isten nem ugyanazt az öntőformát használta, amikor elképzelt engem, mint amivel a te egyéniségedet telítette. Ami nekem használ, azzal meglehet, hogy te nem tudsz mit kezdeni.

Emlékszel arra, amikor valaki könnyekre fakadt attól a verstől, amit felolvasott neked, de te csak udvariasan, megértően bólogattál, majd a végén zavarodban kinyögted: „Tényleg szép"! Holott egyáltalán nem érintett meg. Téged pedig hasonló intenzitással szíven ragadhat az a zenedarab, az a film, az a könyv, az a hegyoldal, amire a társad, a barátod, az unokád legfeljebb megértően mosolyog. Valójában nem érti, miért vagy odáig azért a taktusért, azért a színészi alakításért, azért a regényért, azért a festményért, azért, a tengerpartért. Szép, szép, de: százból egy. Téged felemel, számára közömbös. Őt fellelkesíti, téged hidegen hagy.

Értitek? Hiszitek? Úgy él bennünk advent éjjel és nappal, és úgy készülődünk négy héten keresztül adventben, ahogy Isten Lelke akarata szerint osztja nekünk a lelkesedést, az átélést, a magunkba fordulást, az Istenhez fordulást. Ugyanattól a Lélektől kapja egyikünk a bölcsességet, másikunk az ismeretet. A hitnek ezt, vagy azt az erejét, fokozatát, intenzitását.

Ez mindig így működött. Isten Lelkének kiszámíthatatlan kiválasztásai így ejtették rabul azokat, akiknek éppen „osztott", de így hagyta meg szociális távolságból, vagy még távolabbról szemlélő állapotban azokat, akik ugyan részesei voltak - adott esetben - ugyanannak az élménynek, de kívül maradtak a megajándékozottak bizalmi körén.

Az angyal az idős Zakariásnak beszélt a fia, Keresztelő János születéséről, de a felesége, Erzsébet nem hallotta az angyali bejelentést. Ő csak furcsának vehette férje közeledését, majd azt, hogy áldott állapotba került. A Lélek más gondolkodnivalót osztott meg vele, mint idős férjével.

Van ilyen! A padtársad már általános iskolában indíttatást kapott arra, milyen hivatást válasszon, de te még a gimnázium végén sem tudtál mit kezdeni a pályaválasztással. Ugyanazok a tanárok tanítottak? Igen. Ugyanazt hallottátok tőlük? Igen. Mégis másként alakult az osztálytársad élete, és a tiéd. Másra kapott küldetést ő, és másra te!

A názáreti szűz Máriával nem akármilyen mennyei tervet osztott meg Gábriel angyal. A Szentlélektől fogantatik, és a Messiást hordja ki a méhében. A Megváltás kezdetének ütemtervét követve, Mária vőlegényét, Józsefet csak akkor vették be az isteni tudósításokat hallók csapatába, amikor már egész Názáret arról beszélt, hogy menyasszonyának kerekedik a pocakja. A késleltetett közlés és végrehajtási parancs azonban nem lehetett akadálya annak, hogy József teljes értékű szereplője legyen az első adventi fejleményeknek.

Van ilyen! A te családod ugyanott, abban a városban, abban az országban, abban a rendszerben élte át a történelem folyamatait, ahol a szomszédé. Mégis mást olvastatok ki az idők jeleiből. Ha Istenre figyeltetek, nektek ezt az irányt szabta a Lélek, nekik azt.

A keleti bölcsek, a „három királyok" megkapták a bölcsesség, és az ismeret igéit, Isten által felskiccelt útitervüket. Az utolsó napon már nagyon sietősre vették a dolgukat, így nyitottak rá Heródesre. Ott, a királyi palotában, a fővárosi vallási vezetők elmélkedését hallva újratervezték a végső célt, így a betlehemi istállóig vitték az aranyat, a tömjént és a mirhát. Hazaindulásuk előtt aztán már jobban odafigyeltek az egekből működtetett helymeghatározóra és útiránytervezőre, és lemondva Heródes kihallgatásáról egyenesen hazasiettek. Ők, ezek a napkeleti, ki tudja melyik nép pogány bölcsei, csillagászai átvehették a Lélek tájékoztatását. Heródes, a zsidók királya viszont lemaradt a Szentlélek megajándékozottainak listájáról.

Ma meg? Vannak népek és azoknak vezetői, akik - bár ugyanabból a kultúrából merítettek tudást, bölcsességet, és hitet -, lemaradnak azok mögött, akik erejüket megfeszítve, gúnyolódásokkal szembenézve is annak a mércéjéhez igazodnak, Aki vezette és megtartotta nemzetüket.

Kinek osztja a Lélek, kinek nem. Kinek korábban, kinek később. Kinek: soha.

Kirendelt, pápa által naptárba szabályozott, református „egyházi évbe" illesztett, adventet átélő, vagy még kereső hallgatóim, nézőim, testvéreim!

Kérjétek el, aztán, ha meg is kapjátok, adventben és utána éljetek „a Szentlélek ajándékaival, amelyeket akarata szerint osztott szét." Most például, akár nektek is! Akár nekem is... Ámen.