Istentisztelet 2021. december 19-én

(Dr. Kereskényi Sándor)

Advent IV. vasárnapján

Lekció: Mt 2,1-12

Textus: Mt 2,3

Szeretett Testvérek!

Milyen jó, hogy nem tudták előre, kivel fognak találkozni! A keletről Jeruzsálembe érkező, csillagot követő bölcsek nem ismerték Heródest. Azt hitték, majd örömmel fogadja őket, hiszen azért álltak meg karavánjukkal a zsidók királya palotájának kapujában, hogy tiszteletüket tegyék az újszülött utód előtt. Ha sejtették volna, hogy ez a sötét lelkű ember nemsokára legyilkoltatja a két évesnél fatalabb betlehemi gyerekeket, messze elkerülték volna a fővárost.

A jóindulatú keleti bölcsek bizony türelmetlenek voltak. Jeruzsálem közelében levették a szemüket a csillagról, és a saját fejük után mentek. Köszönjük neked, te szép égi fény, innentől fogva már nincs szükségünk rád. Aztán kiderült, hogy a csillag még nem fejezte be az útját. Még további 5-6 kilométert kell megtenniük, míg eljutnak a betlehemi istállóig.

Erre nem maguktól jöttek rá. Heródes, az egyébként is labilis idegrendszerű király, a bölcsek bejelentését hallgatva nyugtalankodni kezdett. Miről beszélnek ezek a láthatóan gazdag, jól értesült külföldi urak? Megszületett a zsidók következő királya? Ki lehet az? Ő, Heródes, már az összes, számbajöhető trónkövetelőt kiirtotta, fogságba vetette, vagy száműzte. Jól kiépített nemzetbiztonsági rendszere van. Azonnal jelentenék neki, ha újabb családtag, esetleg valami forradalmi buzgóságtól átitatott hazafi tűnne fel az általa ellenőrzött területeken.

Heródes tovább gondolkodott. Ha nem a politika színpadán tűnik fel az új Felkent (görögül: Krisztus), akkor ezek a keleti mágusok az ő zsidó népe régi, szent irataiban megírt Messiásról, Isten küldöttéről beszélnek. Vele szemben viszont mit sem ér az ő hatalmi rendszere. Mit tegyen? Megvan! Nincs más hátra, az előtt kell végezni ezzel a kis Krisztussal, mielőtt felnövekedne. De hol lehet a gyerek? Hívatja a szakértőket. A vallási elit tagjai rohannak hozzá. Az összes főpap és írástudó rá függeszti a szemét: Mivel szolgálhatunk? Heródes nem húzza az időt: Hol kell megszületnie a Krisztusnak, a felkent Messiásnak? Tudják kívülről: itt, a szomszédban, Betlehemben.

Heródes nem kockáztat. Tanúk nélkül, négyszemközt kérdezi ki a keleti küldöttség tagjait, kb. mikor születhetett meg az isteni gyermek? Aztán megkéri őket, hogy tudják meg pontosan, hol imádhatja majd ő is Betlehemben a kicsiny Messiást. Ezt esze ágában sem volt megtenni. Feltűnés nélkül odarendelte volna helyi spiclijeit, orgyilkosait, hogy végezzenek a gyerekkel.

Azzal, aki keresztülhúzta volna a számításait. Mert ettől félt Heródes. Ettől fél a heródesi lelkületet magában megtűrő, adventben szaladgáló, ki tudja hanyadik karácsonyára, Jézus Krisztus születését, vagy valami egészen mást megünnepelni készülő világ.

A heródesi lélek adventben, és karácsonykor, de utána is nyugtalankodik. Fél. Hol jobban, hol kevésbé. De folyamatosan.

A félelem az egyik legtermészetesebb tulajdonságunk. Annyira természetes, hogy még keressük is. Nézzük, olvassuk; a fokozódó nyugtalanság ellenére tovább nézzük, tovább olvassuk, hallgatjuk a nyugtalanságunkat, a félelemszintünket emelő kitalált történeteket, vagy nagyon is valóságos mai eseményeket. Félelmünket érzékelve, a szervezetünk megpróbál védekezni, és azonnal készültségbe helyezi a küzdelemre kész erőinket, és/vagy a menekülést beindító válaszainkat.

Heródes a küzdelmet részesítette előnyben. Így próbált menekülni Jézus elől. Az azóta élt emberek többsége hozzá hasonlóan vagy küzd az isteni érkezés jelei ellen, vagy azonnal kereket old előle.

Mi a helyzet advent utolsó vasárnapján? Mi a helyzet életünk ezen időszakában, amikor sokkal okosabbak vagyunk, mint Heródes? Mi már elejitől végig ismerjük Jézus történetét. Tudjuk mire készült, és azt is, hogy maradéktalanul megvalósította szándékát. Félelmeinket elűző akaratát. Mindent megtett azért, hogy ne nyugtalankodjék a szívünk. Ne féljünk. Főképpen: Tőle ne féljünk!

Miért félnénk? Tényleg: miért is?

Az emberek nagy-nagy többsége egyszerűen azért fél Jézustól, mert nem ismerik. Ki is pontosan Jézus? Isten, vagy ember? Ha Isten, akkor miért engedte, hogy úgy bánjanak vele, ahogy tették? Ha ember, akkor hogyan válthatta ki a többi embert a halálból? Hogyan halhatott meg mindenki bűnéért? Hogy volt olyan jóban Istennel, hogy levette rólunk a büntetését? Ki ez a titokzatos személy?

Akit nem ismerünk, azt kiszámíthatatlannak tartjuk. Attól egy kicsit félünk. A helyett, hogy megismernénk, minden elérhető forrást fellelve a lehető legtöbbet megtudnánk róla, nyugtalanokká válunk, amikor hallunk róla, amikor bármilyen módon is megjelenik a közelünkben. Sőt: bennünk!

A Jézus megjelenése miatt nyugtalan emberben felébred a heródesi lelkület, és megijed, mert Jézus hatalmára ráérezve egyre biztosabb benne, hogy sok, addig módszeresen kigondolt, majd felépített elképzelése összeomlik. Eltöpreng azon, hogy miként fogja Jézus részleteiben megvizsgálni, majd megváltoztatni jól kitaposott szokásainak azon elemeit, amiket károsnak, haszontalannak ítél. A heródesi lélek fél, mert kedveli a káros, ártó, önző módon használt, gondosan ápolt dolgait. Érthető ez a nyugtalanság. Könnyen azonosulunk Heródes gyanakvásával, mert azok megalapozott gyanakvások voltak. A heródesi félelem jó szimatot fog. Jézus tényleg érte jött! Egészen konkrét céllal. Azért, hogy megmentse. Amikor annyira komolyan veszed azt, amit hallottál, azt, amit a Bibliában olvastál Jézusról, hogy nyugtalanság fog el, adj még időt magadnak! Töprengj tovább azon, hogy miért született meg, és mit akar tőled Jézus! Megtalálod az evangéliumokban.

Azért született, hogy meghaljon. Semmi más, csak az Ő halála szabadít meg minket bűnös természetünk, bűnös viszonyaink, bűnös hallgatásaink következményeitől. Minden, ami miatt mások hibásnak találnak, és ami nehezebb: mi magunk is vétkesnek érezzük magunkat, elsősorban Isten ellen elkövetett vétségek. Azokat pedig ember jóvá nem teheti. Az isteni felségsértést nem lehet ledolgozni. Isten haragja nem múlik el, még csak nem is csökken az idővel. Az idő nem gyógyítja be azokat a sebeket, amiket Istenen ejtettünk.

A főváros mellett, Betlehemben láthatóvá vált Isten, Jézus Messiás volt az, aki harminchárom év múlva megengesztelte az Atyát a főváros külterületén felállított kereszten. Kibékítette velünk.

Az emberi természet semmit nem változott azóta, de már tudja, hogy mivé, milyenné változhat!

A kikerülhetetlen, sunyi heródesi félelem ott lappang bennünk. Sok kicsi, kiskirály-Heródesként ki nem adnánk, át nem adnánk senkinek az akaratunk, viselkedésünk feletti ellenőrzést. Vannak néhányan, akiket kénytelenek vagyunk elfogadni társuralkodókként, de ők ismerik a határaikat, és ritkán feszegetik. Ha mégis, akkor csattan a szó, és ha nem használ, szankciókat vezetünk be ellenük. Megvonjuk ezt, kitaláljuk azt. Addig, amíg vissza nem rendeződik az egyensúlyi állapot.

Jézussal más a helyzet. Néki adatott minden hatalom mennyen és földön. Aki ezt elfogadja, azt is vállalja, hogy Krisztus nem csak részleteket kér az életteréből. Annak egésze felett átveszi az irányítást. Hogyan is tudna másképpen oda vezetni, ahová akar, és megvédeni attól, amiről ugyan tudok, de nekivezetem magam, másról meg nem is hallottam, de kipróbálom, nem is sejtve, hogy milyen veszélyeket rejt magában. Egy hajón nincs szavazás. Az van, amit a kapitány mond. Mert ő vállal felelősséget a teljes személyzetért. Kiadja az utasításokat. Vannak részfeladatok, de azok végrehajtását is ellenőrzi, és betartatja. Az ellenszegülőket megbünteti, a lustákat serkenti. Mindenkire olyan és annyi feladatot bíz, amire képesítést szerzett, és amit ezért, a részterületén dolgozó képes is teljesíteni. Jézus ilyen parancsnok. Felelős szeretettel mondja, mutatja, mi a teendőnk annak érdekében, hogy célhoz érjünk, a nehézségeket legyőzzük, magunkban és társainkban ne tegyünk kárt, a veszteségeket, melyek fel-feltüremkedő heródesi természetünkből adódnak, a minimálisra csökkentsük. Jézus parancsnokságától azok félnek, akik a többi hajó személyzetének véleményére többet adnak. Egy-két Jézus vezette lelki kihajózás után átigazolnak másik hajóra. Ott többet enged meg a kapitány, ott a legénység beleszólhat az irányításba. Nincs olyan sok előírás, és elég tág határok között, büntetlenül tehet, ki, mit akar.

A heródesi félelem legyőzhetetlen rettegése Jézussal szemben az, hogy a Messiás szembesít az igazsággal. Vagyis: magával. Ő az Igazság. Aki találkozik vele, el kell, hogy ismerje, milyen hazugságokat hisz el, mennyi hazugságot hitet el másokkal, és milyen sok hazugságon billeg az a sok-sok meggyőződése, ami Jézus igazsága alatt darabora törik.

Nincs rosszabb annál, mint bevallani, hogy nincs igazunk. Nincs jobb annál, mint bevallani, hogy nincs igazunk. Rossz, mert szégyent hoz ránk. Jó, mert egy percig sem kell tovább leplezni. Se magunk, sem Isten előtt.

Jézus nem azért jött, hogy szabályok közé kényszerítsen minket. Jézus azért született meg, hogy kiszabadítson minket összeragasztgatott utasítgatásaink, törvényeskedéseink ketrecéből.

Tanítványaitól így búcsúzott, nekünk így köszön minden egyes találkozásunk során: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem!" (Jn 14,1) Karácsonyra készülve a Kísértő mindent bevet, hogy leporolja és felserkentse heródesi félelmeinket. Ne törődjetek vele! Bízzatok Istenben, bízzatok az értünk született Krisztus erejében, kegyelmében! Ámen