Istentisztelet 2022. október 16-án

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: 2Móz 12,1-14

Textus: 2Móz 12,13

Szeretett Testvérek!

Meddig menjünk vissza? Mi ennek a történetnek a háttere? Mert jó, felolvastam egy izgalmas jelenetet, de előzetes ismeretek nélkül, illetve azok birtokában mindenkinek mást jelent. Van, aki azt mondja: Igen, ezt ismerem! A mögötte, előtte ülő templomlátogató pedig talán széttárja a kezét: Miről van szó? Mi ez a különös étkezés, bottal a kézben? Vérrel megkenni az ajtót? Elsőszülöttek halála? És miért pont Egyiptomban?

Valamelyik hittantáborban 14-18 év közötti srácokkal, lányokkal elővettük az egyiptomi kivonulás történetét. Ahogy szoktuk, körben üldögélve, egyenként, 1-1 verset felolvasva kezdtük el a tanulást, beszélgetést. Figyeltem az arcukat, és akkor szembesültem a ténnyel. Akik hittanórákra, ifire jártak, de otthon, a családban is együtt olvasták a Bibliát, komolyan bólogattak. Viszont, (nagy örömömre) volt néhány lány és fiú, akik barátaik hívásának engedve először voltak a Bibliát már többé kevésbé ismerő kortársaik között. A felvezető tanítás hosszabb magyarázatot igényelt, hiszen ők életükben először találkoztak a Bibliával.

Szerintem így van ez minden istentiszteleten. A padokban ülő testvérek közül sokan fel tudnák sorolni az egyiptomi tíz csapást. Aztán vannak, akik tudják, hogy volt ilyen, hogy „tíz csapás", és akadnak, akik most hallják először. Mindnyájan így kezdtük. Valamikor mindegyikünk először hallott róla.

Ami egyedül fontos: Istennek mindnyájunknak, akik most itt vagyunk, van mondanivalója a tíz csapással kapcsolatban.

Annak érdekében, hogy a Bibliát ismerők, és a Bibliával ismerkedők számára egyaránt érthető, aztán elvihető, majd használható legyen az, amit ma kézbesít a Szentlélek Isten nektek, és nekem is, menjünk csak vissza bátran, együtt a történet legelejére!

Az emberiség ókori tengeréből Isten kiszólított egy Ábrahám nevű férfit. Megígérte neki, hogy utódainak adja azt a földet, ahová elvezeti. Ábrahám szó nélkül elindult. Unokája és családja viszontagságos kalandokon keresztül eljutott Egyiptomba. Ott nemzedékek során keresztül több százezerre nőtt a számuk. Nemzeti kisebbségük aránya félelmet keltett a fáraóban, ezért nehéz munkával, majd az újszülött fiúgyermekek kivégzésével igyekezett korlátozni népességnövekedésüket. Közülük az egyik kisfiú, Mózes, anyja és nővére ügyességének, de még inkább Isten beavatkozásának köszönhetően nem csak megúszta a gyerekgyilkosságok kegyetlenségét, hanem egyenesen a fáraó lányának fogadott gyermeke lett. Arisztokrataként nőtt fel, de egy gyilkosság miatt migráns vált belőle, és az egyiptomi palotából egy nomád nép sátráig csúszott le. Ebben az állapotában, több évtized múlva, nyolcvan éves korában legeltetés közben szólította meg Isten, és megparancsolta neki, hogy hozza ki Egyiptomból Ábrahám utódait, és vezesse őket a megígért földre. Ennek természetesen komoly akadályai lesznek. Ki az az uralkodó, aki egy nomád pásztor felszólításának engedve lemondana százezernyi, éhbérért foglalkoztatott közmunkásról, rabszolgáról?

És már itt is vagyunk. Azokon az oldalakon, ahol a három és fél évezredes történetből egészen friss mondanivalója van Istennek. Nekünk, akik akár tudtuk, akár nem, ma azért jöttünk ide, hogy ebben a templomban halljuk meg...

Mit is? Azt, hogy őszinték vagyunk-e magunkhoz? Mire gondolok? Lássuk!

Eljutottunk odáig, hogy Mózes, nála három évvel idősebb bátyja (2Móz 7,7), Áron segítségével immár a kilencedik csapás után újra megjelenik Egyiptom korlátlan hatalommal bíró uralkodója, a fáraó előtt.

Eddig minden úgy lett, ahogy Mózes, Isten rendelkezése szerint figyelmeztette, felszólította a fáraót, hogy engedje el a hébereket az országból.

Mi mindenen vannak túl? Az első csapáson. Az Egyiptom életét, létfenntartását jelentő folyam, a Nílus, a benne lévő élőlényeket kiirtó, ihatatlan, főzésre, tisztálkodásra alkalmatlan vérré változott. A fáraó első ijedtségét követően ez, majd a következő csapások ugyan elmúltak, de amikor a fáraó újra visszavonta engedékenysége parancsait, Mózes újabb beavatkozásokra kapott utasítást Istentől.

Békák hada lepi el a házakat, ágyakat, sütőteknőket, és rámásznak a fáraóra, udvari embereire. A föld porával egyenlő számú szúnyogok gyötörnek embert és állatot. Bögölyök csípnek embert, állatot. Ötödik csapás: dögvész miatt az egyiptomiak összes haszonállata elhullik. És itt már megjelenik valami érdekes különbségtétel: „elhullott az egyiptomiak összes jószága. De Izráel fiainak jószágából egy sem hullott el." (2Móz 9,6) Közeledünk a mai mondanivalóhoz! Hólyagos fekélyek jelennek meg az egyiptomiakon. Aztán olyan jégeső hullott a Földközi-tenger medencéjének leggazdagabb országában, amit emberemlékezet óta nem tapasztaltak. De,"Gósen földjén nem volt jégeső, ahol Izráel fiai laktak." (2Móz 9,26) Mi jöhet még? Sáskajárás. Semmivel össze nem hasonlítható: „A fákon és a mezei növényeken nem maradt semmi zöld Egyiptom egész területén." (2Móz 10,15) Már csak egy van hátra addig, ahol bekapcsolódtunk az eseménysorozatba. A kilencedik csapás során olyan sötét lett, hogy „Az emberek nem látták egymást, és három napig senki sem tudott kimozdulni a helyéről." De! Mi „de"? „De ahol Izráel fiai laktak, mindenütt világos volt."

Figyeltetek? Izráel, Ábrahám unokája utódainak jószágai megmaradtak. A fájdalmas fekélyek nem jelentek meg rajtuk. Ahol laktak, nem volt jégeső. Az Egyiptomot beterítő sötétség nem érintette őket. Végül - most jön a lényeg, mai olvasatunk -: az utolsó, tizedik csapás szintén elkerülte őket.

Hogyan? Úgy, hogy egyiptomi tartózkodásuk utolsó estjén, juh vagy kecskebárányból készített utolsó vacsorájuk elkészítése során, a levágott állat vérét házuk (viskóik) ajtajainak félfájára, és felső szemöldökfájára kenték.

Mi oka volt ennek az érthetetlen eljárásnak? Isten utasítása: „Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket, és nem ér majd a pusztító csapás titeket, amikor megverem Egyiptom földjét."

Hogy mondta? „kihagylak benneteket." Kihagylak, átugorlak benneteket. Héberül így van: pászach. Mi úgy mondjuk: páska. A páska ünnepe. A héber családok elsőszülöttjei megmenekedésének ünnepe. Isten átvonult az ország felett, és tizedik csapásként csak az egyiptomi elsőszülötteket ölte meg. Azért, mert figyelte, és észrevette azokat az ajtókat, ahol a héberek a juh vagy kecskebárány vérével bekenték az ajtófélfákat és az azokat összekötő szemöldökfát. Azokat a házakat, azokat a családokat „átugrotta".

És most jön a mai üzenet! Kérdések formájában. Őszinte vagy-e magadhoz, amikor Isten kijelentéseit olvasod a Bibliában, és véleményt alkotsz róluk? Őszinte vagy-e magadhoz, amikor a prédikációban hallasz Isten megkülönböztető szeretetéről, ítéleteiről?

Egyiptom elsőszülöttei meghalnak. Izráel utódainak elsőszülöttei elkerülik Isten haragját, pusztítását, amikor megveri Egyiptom földjét.

Őszinte vagy-e, elfogadod-e Isten ítéletét és kegyelmét? Egyik oldalról az ítéletét, másik oldalról a kegyelmét. Egyiptomot, az egyiptomi családokat borzalmas veszteséggel sújtotta. Elsőszülöttjeik meghaltak. Nem csak a gyerekek. Minden elsőszülött. Az a felnőtt is, aki annak idején első gyermek volt a családban. És az állatok elsőszülöttjei is kimúltak. Ló, teve, szamár, macska, stb. A héberek, Jákób-Izráel utódai, az izraeliták elsőszülöttei megmenekültek. De nem csak ők, hanem az állataik is.

Hogy látod ezt a dolgot? Elfogadod-e Isten akaratát, döntését, vagy perelsz vele? Igaza volt, amikor az egyiptomiakat ekkora tragédiával sújtotta, vagy nem? Válaszolj, de őszintén! Ne nekem, magadnak! Őszintén! Őszinte vagy magadhoz?

Igazságos volt-e Isten, vagy nem? Tudjátok, hogy a legkönnyebb állást foglalni ebben a kérdésben? Nagyon egyszerűen. Beleéljük magunkat valamelyik fél helyzetébe. Képzeld el, hogy ebben a történetben egyiptomi vagy! Csapások sorozatát kell elszenvedned. Vérré válik a Nílus. Ihatatlan, öntözésre alkalmatlan a víz, az energiahordozó. Természeti katasztrófák sorozata (sáska, jégeső). Nehezen gyógyítható járvány (dögvész, fekélyek). Végül: családi tragédiák. És az izraeliták megmenekülnek! Mert tudják, mit kell tenniük, és megkenik vérrel az ajtajaik szélét. Egyiptomi „szereplőként" felháborodsz Isten igazságtalanságán.

Most képzeld el, hogy izraelita vagy a történetben! Körülötted hullanak a csökönyös fáraó emberei, állatai. Te kimaradsz ezekből a szenvedésekből. Csak azért, mert Isten választottai közé tartozol. Sajnálod a nagy-nagy többséget, az egyiptomiakat, de örülsz annak, hogy te és a családod, és a néped megmenekült. Gondold végig; légy őszinte magadhoz: így van-e? Örülsz, hogy választott vagy.

„Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket, és nem ér majd a pusztító csapás titeket."

Ahol Isten, az elhívottak közösségében meglátja a Jézus helyettünk, miattunk és értünk kiontott vérének szimbólumát, a bort, ott pusztító kárhozatra ostorozó csapásától megkíméli mindazokat, akik hiszik és megvallják, hogy ők Isten, Krisztusban kiválasztott népének a tagjai.

Imádságban könyörgünk minden csökönyös, nemzetet, közösséget, családot vezető „fáraóért"; és azokért, kik miattuk szenvednek. De hálát adunk kiválasztottságunk kegyelméért, ami felől az úrvacsorában bizonyosodhatunk meg. Ámen.