Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Istentisztelet 2019. június 9-én

Kattints a képre!

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Pünkösd I. napján délelőtt

 

Lekció: ApCsel 2,1-6;14-18

Textus:  Mk 6,45-52

 

Szeretett Testvérek!

Hogy telt a hét? Egyik viharból ki, a másikba be? Igen, - bólogatnak azok, akiknek sikerült kerékpáron vagy gyalogosan elázniuk. Hét ágról sütött a nap ahol felszálltunk, pár perc múlva, a troli-megállóban leszakadt az ég. Megint viharba kerültünk.

Erről volt szó múlt vasárnap. Talpraesettek, ügyesek, ügyeskedők lehetünk, de a viharok utolérnek. Nem vitorlázhatunk el előlük. Újfent viharba kerülünk. Emlékeztek? A tanítványok Jézussal egy hajóban eveztek. Illetve: csak ők; Jézus bevackolódott a hajócska hátuljába, feje alá tett egy párnát, és békésen elaludt. Aztán, mint nálunk, nyáron a Balatonon, de ott, Galileában viharjelzés nélkül, a semmiből tűntek elő a felhők, és máris olyan szél csapott le a Genezáret-tóra, akkora hullámok dobálták a tanítványok és az őket követők hajóit, hogy életveszélyessé vált a helyzet! S.O.S. jelzés? Ugyan már! Mivel? Kinek? Jézus, nem is olyan régen, követésére elhívott diákjai rárontottak tanítójukra: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?"

Törődött velük. Nem vesztek el. Viszont a nyakukba kaptak két hit-felmérő kérdést: „Miért féltek ennyire? Még mindig nincs hitetek?"

Vasárnap óta tovább lapoztunk a naptárban, a határidőnaplónkban. Két oldalt fordítottunk a Bibliánkban is, és tessék: Márk evangéliumát olvasva megint rághatjuk a körmünket! Jézus tanítványaiban még elevenen él a „múltkor" átvészelt vihar, de ha az nem lett volna elég: ugyanannak a tónak a közepén megint lecsap rájuk a fergeteges szél.

Jaj, mi lesz ebből? Mindjárt visszagondolnak az előző esetre. A Mester akkor azt kérdezte tőlük: „Miért féltek ennyire? Még mindig nincs hitetek?" Van már egy kevéske, de most megváltozott a helyzet! Nincs velük Jézus! Bár ott aludna hátul, ahol a múltkor! Lehet, hogy lúdbőrözne a hátuk az ellenszélben, de már nem félnének, hiszen megtapasztalták, hogy Jézus milyen könnyedén kezeli ezeket az eseteket. Felállna, ráparancsolna a szélre: „Hallgass el, némulj meg!" (Mk 4,39), és elcsendesedne minden. De most nincs itt!!

Van valaki más! Jézus segíts: Mi ez? Ki ez? A tajtékos vízen; nem a vízben, hanem a felszínén közeledik feléjük egy alak. Emberi alak, de hát ilyen időben nincs, aki hosszabb ideig úszva a víz fölött tudná tartani a fejét, nem hogy járkálna a hullámokon! Kísértet! Ezt nem lehet kibírni!

Hogy fejeztük be múlt vasárnap? Olvasom: „Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni." (1Kor 10,13) Hát a tanítványok elérkeztek a kísértés határáig.

A vízen feléjük közeledő Jézus bemérte a tűréshatárukat. Elérték. Mielőtt összeestek volna, megszólította őket. Úgy, ahogy csak Ő tudja: megnyugtatóan, és kihívóan. „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!" Ez tényleg megnyugtató! Miért mondtam, hogy „megnyugtatóan, és kihívóan? Mert azon a görög nyelven, amin a bibliatudósok keresgélik a legrégebbi szöveget, nem igazán az áll, hogy „bízzatok", hanem az, hogy: Legyetek bátrak! Szedjétek össze magatokat! Bátorodjatok föl! „Bátorodjatok föl, én vagyok, ne féljetek!" Jó, hallva Jézus hangját a tanítványok megkönnyebbülten sóhajtanak, de: mire bátorodjanak fel?

Ezt meg Máté evangéliumából olvassuk ki. Egyedül ő egészítette ki ezt a jelenetet azzal, hogy Péter megértette, mit akar Jézus. Legyünk bátrak? - tanakodhatott magában a derék, azonnal pattanó halász. Rendben, akkor: „Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen!" (Mt 14,28) Ez a bátorság! Akkor: Miért parancsolja meg a Mester? Mert Péter a saját ötletét vakmerőségnek tartja, de ha Jézus utasítja, akkor belevág! Nem is késik a válasz: „Jöjj! És Péter, kiszállva a hajóból, járni kezdett a vízen, és elindult Jézus felé."

Itt most lefékezünk, és kiszállunk a történetből. Nem felejtjük el, hanem használatba vesszük. Megállunk. Pünkösd van. Háromszázhatvanöt napon keresztül ünnepeljük Szentlélek Istent. Nélküle nem ismernénk Jézust, csak olvasnánk róla, és meghallgatnánk, hogy a lelkész tudott-e valami újat kitalálni róla vasárnapra? Nem tudna. Szentlélek nélkül ő is csak rutinból darálna elétek valamit. Az Atya Isten azonban megszánta az igehirdetőket és az igehallgatókat, bibliaolvasókat is. Jézus Krisztus, feltámadása után 50, mennybemenetele után 10 nappal megint eljött a földre. Lángnyelvekhez hasonlító megjelenéssel eljuttatta hozzánk Lélek-Önmagát. A vele, az Atyával egylényegű harmadik személyt: a Szent-Lelket. A lángnyelvek akkor eltűntek, de a Szent-Lélek betöltötte mind az öt kontinenst, a köztük lévő óceánokat, minden vizeket, egeket, és azt is, ami alattunk van. Képzeljétek el a földet, mint egy szivacslabdát! Amíg Jézus rajta járt, addig egyszerre csak egyetlen helyen volt látható, hallható. Ő, az életnek forrása. Dobjuk a „szivacslabdánkat" vízbe! Azonnal megszívja magát, és mindegyik pórusa tele lesz dihidrogén-monoxiddal: H2O-val (- hogy kerüljem a szóismétlést...).

Amikor Ő, Szentlélek Isten is úgy akarja, akkor közli velünk ezt a globális jelenlétét, és belénk költözik. Onnantól kezdve már nem csak olvassuk a Bibliát, és nem csak hallgatjuk az igehirdetést, hanem működésbe lép a „belénk költözött" isteni Lélek. Működésbe hozza azt az adó-vevőt, amit addig, magunktól kicsomagolni sem tudtunk volna. Megindul az adás-vétel. Isten üzen, és mi vesszük. Mi üzenünk és Ő veszi. Tanácsot ad; megfogadjuk. Segítséget kérünk; a Szentlélek kézbesíti. A Biblia betűje, a prédikáció hangja elkezd cselekedni. Mozgásba hozza a gondolatainkat. Ingerli az agyunkat, felemeli a kezünket, lábunkat, kinyitja a szánkat, átrendezi az arcmimikánkat, és blokkolja a rossz szokásainkat. Ha engedünk neki, akkor, gyakorlatilag szünet nélkül, egész évben Őt, Szentlelket ünnepeljük. Ha csak Pünkösdkor, akkor legalább ne nevezzük ünnepnek, mert nem ünneplünk, csak eleget teszünk valaminek, akiről tanultuk, hogy kicsoda, de felelni nem tudunk belőle, hiszen nem ismerjük az „anyagot". Nincs bennünk Szentlélek, csak szent közhelyek.

Hat konfirmandusunk tegnap eleget tett azoknak az elvárásoknak, amit az egyházi törvényeink előírnak. Megtanulták az „anyagot". A presbitérium jelenlévő tagjai értékelték a vizsgát. Arra azonban sem ők, sem én nem kaptunk felhatalmazást, hogy megállapítsuk, vajon él-e bennük, a fiatalokban Isten Lelke? Megkapták-e a Szentlelket? Ha igen, ráhangolódtak-e az adás-vételére? És ha igen, vajon meddig hagyják bekapcsolva a menny-föld adóvevőt? Hivatalos statisztikát még senki sem mert készíteni róla. Megközelítő adatokból következtethetünk arra, hogy a konfirmációs fogadalmat tett fiataloknak és felnőtteknek(!) jelentéktelen százaléka veszi komolyan azt, amit itt, vagy bárhol az országban, a világban valamikor - nem kételkedhetem felőle -: őszintén kimondott a rokonai, a barátai, a gyülekezet, és ami a legfontosabb: Isten előtt.

A konfirmandusok elmaradnak a bibliaórákról. Aztán a templomból. A büszke, felnőtt református egyháztagoknak elege lesz a vasárnapi felkelésből. Egyre ritkábban mondanak le valamit azzal az érvvel, hogy: Inkább istentiszteletre megyek! Először ez fontosabb, aztán az, végül: minden. Minden fontosabb lesz Istennél. Ő is álljon sorba! Ha sokan vannak előtte, akkor bezárjuk előtte az időnket, a programbeosztásunkat, a pénztárcánkat, a fülünket, végül: a szívünket. Egy ideig még készenléti állapotban tartjuk a bennünk élni, működni akaró, bekapcsolást váró Szentlelket, majd egy napon észre sem vesszük, kihúzzuk a mennyei elosztóból, és az a pici kis piros fény, az a maradék láng is eltűnik belőlünk. Biológiailag funkcionálunk, de az, ami isteni volt, az megszűnik. És a gyerekekben is.

Kedves Fiatalok, Kedves Idősebb, kisebb-nagyobb viharokat már átélt Testvéreim! Jól sejtitek, az elmúlt kilenc hónapban, az elmúlt években, Jézus, és nem kísértet volt az, aki felétek közeledett! Ő szólít meg ma mindenkit, de különös kedvességgel benneteket, kedves Anna, Zsombor, Zita, Emma, Anna, Eszter, az első úrvacsorátok előtt: „Bízzatok (Bátorodjatok föl), én vagyok, ne féljetek!" A gyülekezet tagjaival együtt, ha van közöttük példaképetek, akkor úgy, mint ő, lépjetek ki az ismeretszerzés szintjének hajójából arra a felszínre, abba közegbe, amin Jézus jár! Ha nem a viharra figyeltek, hanem Jézusra, akkor még Péternél is jobban fogtok teljesíteni; nem kezdtek el süllyedni. Ha mégis, mert igen erős a szél, fagyos a levegő; magasak a hullámok és nem kaptok levegőt, még mindig kiálthattok: „Uram, ments meg!" És úgy lesz!

Most pedig siessünk vissza Galileába! Mi lett a vége a jelenetnek? Két evangélistát említettem, de még ott van János is! Hárman írták meg ezt a második „viharos" elbeszélést. Háromféleképpen fejezték be. Máté: Jézus és Péter „amint beszálltak a hajóba, elült a szél. A hajóban levők pedig leborultak előtte, és ezt mondták: Valóban Isten Fia vagy!" Márk: Jézus „Beszállt hozzájuk a hajóba, és elült a szél, ők pedig szerfölött csodálkoztak magukban. Mert a kenyerekből még nem okultak, és a szívük kemény maradt." János: Jézust „Fel akarták venni a hajóra, de a hajó egyszeriben odaért a partra, ahová tartottak."

Mi lesz a vége a konfirmációs időszaknak? Mi lesz a vége a mai istentiszteletnek? Mi lesz a következő viharokkal? Jézus lecsendesíti őket. A pünkösdi Szentlélek megérteti veled az okait és a téged érintő következményeit. Bármik is legyenek azok, a döntés a tiéd. Leborulsz-e Jézus előtt, vagy eddigi keménységedhez hasonlóan semmiből sem okulsz, legfeljebb „szerfölött csodálkozol" magadban?

Jézus a túlsó part felé tart. Kinyújtott Szentlelkével hív az Ő társas-utazására. Tartsunk vele: együtt! Konfirmált, vagyis: megerősödött fiatal, és az út felét már megtett tanítványai. Ámen

 

 

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 388, összesen: 1440104

  • 2019. július 16., kedd

    A magyar reformáció politikai teológiája, avagy a világi hatalmasságok hitbéli megközelítései a tizenhatodik században.
  • 2019. július 16., kedd

    Ahol az Isten hozott nem csak szlogen – a sellyei Biztos Kezdet Gyerekházban jártunk.
  • 2019. július 14., vasárnap

    „Nem tudom garantálni a gyerekeimnek, hogy lesz nekik mit enni és inni, de arra nevelem őket, hogy bármilyen körülmények között lesznek, gondoljanak I...
  • 2019. július 12., péntek

    – Nemsokára jövünk! – nevetett rá a férfi és sietve felpattant a biciklire, hogy utolérje a két fiúcskát, akik már az utca végén kerekeztek. Mosolyog...
  • 2019. július 10., szerda

    Schaffner Antóniát megérintette a Wycliffe Világszövetség Afrika területi igazgatójának beszéde, és elhatározta, jótékonysági vásárral segíti a biblia...
  • 2019. július 09., kedd

    El kell hagynunk elefántcsonttornyunkat keresztyénként – szólt a felhívás az egyik rendezvényen. Volt olyan az életemben, amikor valóban kiléptem a me...
  • 2019. július 09., kedd

    Együttesen 3261,4 millió forintnyi többletforrást szavazott meg a parlament a tűzkárt szenvedett kollégium újjáépítésére és az ezzel egy épületegyütte...
  • 2019. július 08., hétfő

    Vajon bűn-e a gazdagság? Milyen alternatívája létezik annak a gazdaságnak, ami növekedésre van ítélve, ha fenn akar maradni? Miért éri meg a pénzre vá...
  • 2019. július 07., vasárnap

    „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” (Mt 4,17) – ezzel az igei mottóval szervezték meg idén az ökumenikus lelkészi és munkatársi konfe...
  • 2019. július 05., péntek

    A teremtett világ megőrzésében nagy szerepük van a helyi közösségeknek. Kis lépésnek tűnő cselekedeteink is sokat számíthatnak környezetünk védelmében...