Istentisztelet 2019. július 21-én

Hang: kattints a képre!

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: ApCsel 2,29-36

Textus: ApCsel 2,37-38

 

Szeretett Testvérek!

 

Előveszed a Bibliát. Ki gyakrabban, ki nagyobb időközöket tartva. Oldalnyi hosszú történet; pár soros tanítás; egyetlen mondat, és kifakadt belőled: „Erre volt szükségem!"

Vasárnapi istentisztelet. Egyikőtöknek ötvenkétszer az évben, a másiknak nagy ünnepekkor, és még néhány lelkiismeretfurdalást csillapító ráadás. Hagyjuk! Itt voltál. És mi történt? Elhangzik a zsoltár-vers, imarészlet, lelket megsuhintó mondat a prédikációban. A lelked és a tested rá-rezonált: „Ez most nekem szólt!" Mindjárt utána a kérdés: De mit kezdjek vele? Hogyan tovább?"

Jézus Krisztus pontosan-pontatlanul kiszámított születési éve után harminchárom esztendővel, a Római Birodalomba bekebelezett Jeruzsálem városába megérkezett Isten! Szentlelkének valóságával. Berobbant a házba, ahol a kivégzett, de feltámadt, felhő mögött a mennybe visszatért Jézus követői üldögéltek, imádkoztak, ettek-ittak, beszélgettek.

Vártak. Mire? Pont erre! Jézus szavának hitelesítésére. Arra, hogy önmaga helyett az Ő, és az Atya Isten, Lelkével jelenjen meg közöttük. Azt ígérte. Ha pedig ígérte, akkor úgy lesz! Mikor? Nem az ő dolguk tudni. Tíz napot kellett várniuk. És akkor az isteni Lélek házat betöltő zúgással, lángnyelvekhez hasonló, soha nem tapasztalt „kijelzőkkel" letelepedett mindannyiukra.

Az apostolok teste és lelke azonnal működésbe lépett. Csordultig teltek isteni Lélekkel. Színültig voltak a Jézustól érkezett adománnyal, minek következtében, első lépésként gondolkodniuk sem kellett. Nem is lett volna min, mert nem lett volna mihez nyúlniuk a legelső megbízatás kapcsán: Idegen nyelveken kezdtek szólni! Az anyanyelvükön kívül feltehetően értették, és kezdő szinten beszélték a kereskedelmi közgörögöt, latinul is meghallották azt, amit nagyon kellett, és rámormogtak valamit a rómaiak nyelvén, de korábban, azon a szinten egyikük sem tudott megszólalnia, amivel kiváltották a (felsorolás szerint /ApCsel 2,9-11/) minimum tizenhét anyanyelvű hallgatóság csodálatát. Sajnos, pontosan nem tudjuk mit mondtak, csak azt, hogy az Isten felséges dolgairól szóltak. Ti beszéltek idegen nyelvet? Akkor sejtitek, mit jelent németül, angolul, oroszul, lengyelül megfogalmazni az Isten felséges dolgait! Az apostolok szinkronban elhangzó bizonyságtételét Péter foglalta össze. Az ő, zsidókhoz, és Jeruzsálem minden lakójához intézett beszédének a végét hallottuk.

A derék apostol kijelenti, hogy Jézus kitöltötte Szentlelkét. Nem is kell különösebben bizonygatnia, hiszen hozzáteszi: „látjátok, és halljátok is" (ApCsel 2,33).

Mit látott és hallott az a néhány ezer, egymás karjaiba rohant néző?

Hallották az isteni módon, isteni Lélek érkezését kísérő zúgást. Fogalmam sincs róla milyen lehetett. Annál is inkább, mert Lukács, a szentíró, aki végigkérdezte a szemtanúkat, ő is viaskodik a jelenség hiteles visszaadásának emberi képzeletet meghaladó lehetőségeivel. Más szavakat használ, amikor azt próbálja visszaadni, milyen zúgás (zaj = ἦχος = échosz) töltötte be a házat, ahol az apostolok üldögéltek, és mi volt az a zúgás (hang = φωνή = fóné) amire összefutott a sokaság. Mindenesetre: a megdöbbent hallgatóság biztos, hogy hallotta a Lélek érkezését. A zúgást, a zajt, a hangot, majd a Lélekkel történt feltöltekezés hatását: a különböző idegen nyelven hangzó dicsőítést.

„látjátok, és halljátok is" - mondta Péter.

Látták is? Ha Péter azt állítja, hogy igen, akkor semmi kétségünk nem lehet felőle.

Mit láttak? Fogjuk vissza a fantáziánkat! Támaszkodjunk arra, amit a Bibliában olvasunk! Tehát: Mit láttak? Hát: „valamilyen lángnyelvek"-et. (ApCsel 2,3) Picit pontosítva (és még titokzatosabbá téve) a leírást: nem „lángnyelvek"-et, hanem olyasvalamiket: „mint (ὡσεὶ) a láng nyelvei". Mint a láng alakja? Mint a láng forrósága? Nincs több információ. Mindegy. Egyedülálló, emberi kifejezőkészséget jócskán meghaladó történés volt, hiszen ilyen sem azelőtt, de azóta nem esett a földön.

Az biztos, hogy amikor a szemtanúk látták és hallották Isten megérkezésének jelenségét, amit a világtörténelmet átíró prédikációjával Péter apostol is megízesített, a valóságosnál valóságosabb látomás résztvevői úgy viselkedtek, „mintha szíven találták volna őket".

„szíven találták volna őket"? Azért izgalmas ez a helyzetjelentés, mert veled is megtörténhet. Vagy: Már meg is történt? Ahogy' az előbb mondtam: prédikáció közben? Bibliaolvasásod elején, közepén, végén? Szíven talált Isten olvasott, hallott szava. Segítségül hívom Lukács nyelvét, és így fokozom, ekképpen emlékeztetlek az átélt élményre: Átfúrta, átszúrta, átütötte a szívedet Isten, füleden áthatoló, lelkedbe belerobbant híre?

Amikor igen, na, az volt az a pillanat, amikor kifakadt belőled és a gondolatodig, vagy egészen a nyelvedig futott a felismerés: „Erre volt szükségem!" „Ez most nekem szólt!" „Megszólított az Isten!" „Nem a betű, és nem a lelkész érintett meg, hanem maga az Isten vett a karjába!"

Felemelkedtél. Odáig, ahol ritkán jár a lelked. Aztán kérdeztél. Úgy, ahogyan a Péter apostolt hallgató, igazából nem nála, hanem még mindig Isten közelében örvendező lelkek: „De mit kezdjek ezzel az olvasmánnyal, ezzel a mondatsorral; a magam felékesített lelkével?" „Hogyan tovább?"

Olvassam megint? „Péter így válaszolt: Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát."

Kaptad már? Átitatott már a Szentlélek? Mint a tinta az itatóspapírt, mint a szerelmed hajának illata, mint az édesapádtól tanult tisztesség, mint a kerékpározás, az úszás, az olvasás felejthetetlen készsége? Kitörölhetetlenül.  Megkaptad a Szentlelket?

Ha ez kérdés marad, ha nem tudod, hogy megkaptad-e a Szentlélek ajándékát akkor: még nem! Tudsz biciklizni? Szoktál fázni? Ismered a cukor ízét? Ezekre a kérdésekre igennel és nemmel lehet felelni.

Hidd el, hogy a Szentlélekkel is így áll a kérdés! Ha kaptad, mert már megtértél, akkor vele élsz! Ő irányít téged! Még akkor is, amikor nem engedelmeskedsz neki. Kétszer is elmondja, százszor is megszégyenít, ha ellenállsz neki!

„Térjetek meg, és... megkapjátok a Szentlélek ajándékát." Mi az a megtérés? Hányszor hallottad már? Hányszor felejtetted el?...

Megtérni annyi, mint hátraarcot csinálni. A megtérés: felismerés. Amit a megismert Jézus nélkül magam elé állítottam, az nem jó! Megfordulok (megtérek), és megkérdezem Istent: „Akkor: merre?" „Akkor: hogyan?" „Akkor: meddig?"

Nagyon könnyű összetéveszteni a megtérést a bűnbánattal. Az Istenhez történő visszafordulást azzal, hogy megbánok valamit. A bűneim megbánása nem egyenlő a megtéréssel! Az Istent tagadó, a Jézusból viccet csináló, a Szentlelket káromló, az egyházat csak a kényelem-küszöbig elviselő embernek is lehet lelkiismeretfurdalása. Bánja, amit tett. Visszaszívná, a szavát. Szégyelli a gondolatot is.

De ez nem megtérés!

A bűnbánatot a jó erkölcs diktálja, a megtérést az Istenhez fordulás. Elé akarok állni. Rá akarok nézni. Kíváncsi vagyok a véleményére. Elhatározom, hogy bármit kér, megteszem.

Persze nem tudom, gyáva vagyok, kellemetlen is, hát erőt kérek hozzá. Ahhoz, hogy ellenálljak annak, aminek hátat fordítottam. Ahhoz, hogy elinduljak a helyes irányba.

Nem kis dolog a keresztyén bűnbánat. Annál nagyobb feloldozás nincs, mint mindent, de mindent elmondani Jézusnak. Mindent, ami nyomja a lelkünket, felébreszt éjszaka és hordozzuk nappal, kínoz, bár a kivizsgálás semmit nem talál a testünkben. Hogy is találna, hiszen: nem mérhető! Nem világítható át! Nem kikopogtatható, nyomásra és szúrásra érzéketlen, a tudomány eszközei elbutulnak felette.

Az ima, a Jézussal átélt percek közössége teljes feltárást végez. Még azt a vétket is kimutatja, amit már rég elhallgattunk, rég elfelejtettünk. Olyan, mint a bőrkeményedés. Egy ideig kellemetlen, aztán megszokjuk. Megtanulunk vele élni. Aztán a szakember megkérdezi: nem fáj? És eltávolítja. Akkor jövünk rá, mennyivel jobb nélküle. A bűnbánat imája ezeket a kövületeket reszeli le a szívünkről. És mennyivel jobb nélkülük! De nem ez a teljes gyógyulás!

A megtérést a józan, legőszintébb, vagy a látványos, könnyeket kierőltető bűnbánat sem helyettesíti.

A bűnbánat feloldoz, a megtérés magajándékoz. Szentlélekkel.

Vele, aki a bűnbánat lesújtó kalapácsa után felállít. Leporol, és végignéz rajtad: így már rendben vagy!

Merülj bele (keresztelkedj meg) Jézus nevébe, mert az Ő nevében biztonságban vagy.

Eddigi bűneid megbocsáttattak, az elkövetkezendők jelentős részének pedig egyre inkább képes leszel ellenállni.

Bízd rám magadat! Most, hogy újra megfordultál, megtértél, kezdjük újra: együtt!

Menjünk Jézus elé az úrvacsorai közösségben, aztán elvezetlek oda, ahol lenned, szolgálnod, tűrnöd, örülnöd kell.

Ez az én ajándékom! - mondja a Szentlélek Isten. Ámen