Istentisztelet 2020. szeptember 6-án

 

(Dr. Kereskényiné Nemes Lívia)

 

Lekció: 1Sám 18,1-5

Textus: 1Sám 18,3

 

Kedves Testvérek!

 

Gyülekezeti hittan-évnyitó istentiszteleten vagyunk. A tavaszi leállás, és a nyári szünet után újra személyesen találkozhatunk a gyerekekkel a templomban és az iskolákban.

A múlt héten, az első órákon az osztálytermekben megkérdeztem a hittanosaimtól: Jó volt visszajönni a suliba? Igen! Miért? Tíz körül kilenc esetben ezt kiáltották: A barátok miatt!

Sámuel első könyvének 18. fejezete egy barátság kezdetéről szól. A fiatal királyfi: Jónátán, és a pásztorfiú: Dávid barátsága a Biblia egyik leghíresebb történetével kezdődött. Góliát legyőzésével.

Több ezren nézték végig Dávid, és a filiszteus óriás rövid csatáját. Köztük volt Saul, izráeli király fia, Jónátán is. Olyan hatással volt rá a pásztorfiú bátorsága, hogy „Jónátán lelke összeforrt Dávid lelkével. Úgy megszerette őt Jónátán, mint önmagát."

Milyen szép ez a kifejezés!

Nektek van ilyen barátotok?

Olyan barátotok, akiről el tudjátok mondani: „összeforrt vele a lelkem"?

Jónátánról ezt olvassuk: „lelke összeforrt Dávid lelkével." Pedig ő volt az idősebb. Pedig ő herceg volt, Dávid pedig csak egy vidéki pásztor.

Az izraeli seregbe húsz évesnél idősebb férfiakat soroztak be. Dávid testvérbátyjai elérték azt a korhatárt, de kisöccsük még csak elemózsiát vihetett nekik. Ezzel szemben Jónátán már harci sikereket is elért. Korábban azt írja róla a bibliai krónikás, hogy „hatszáz főnyi hadinép volt vele". (1Sám 14,2) Ennyi katonát csak tiszt vezethetett. Jónátán tehát az volt. Nemzeti hős, a király fia.

Góliát ellen azonban ő sem mert kiállni. Dávid viszont parittyája első hajításával leterítette az Izráel Istenét csúfoló filiszteust. Odarohant hozzá, és a szószátyár bajnokot saját kardjával ölte meg. Aztán levágta a fejét, és odavitte Saul király elé.

Nem csodálkozhatnánk azon, ha Jónátánt elfutotta volna a sárga irigység. A féltékenység. Ezt a kis parasztgyereket ünnepli a nép? Ő menti meg Izráelt? Érthető lett volna a rivális elleni kirohanása.

De nem ez történt, hanem „szövetséget kötött Jónátán Dáviddal, mert úgy szerette őt, mint önmagát. Levette Jónátán a köpenyét, és Dávidnak adta, sőt a ruháját meg a kardját, az íját és az övét is." Ezzel a látványos gesztussal gyakorlatilag elismerte, hogy Dávidot többre tartja magánál. De: legalábbis egyenértékűnek, „mert úgy szerette őt, mint önmagát."

Ilyen barátságra szeretnénk megtanítani a gyerekeket a hittanórákon. Féltékenység, irigység nélküli barátságra. Nem csak Facebook-on bejelölt „ismerős" kapcsolatra, hanem olyan mélységű kötödésre, amit Jónátán érzett Dávid iránt. Jónátán „lelke összeforrt Dávid lelkével."

Ennek a barátságnak a hittanos gyerekek számára legjobban megjegyezhető történet volt az alapja. Dávid harca Góliáttal. Jónátán végignézte a jelenetet. Látta, ahogy Dávid felpróbálta, de nem fogadta el a felkínált páncélzatot és a fegyvereket. Ő nem tudott azokkal bánni.

Jónátán hallotta, Dávid hangját, amikor megállt az óriás termetű Góliát előtt, és ezt mondta neki: „én a Seregek URának, Izráel csapatai Istenének a nevében megyek ellened, akit te kicsúfoltál. Még ma kezembe ad az ÚR, leváglak, és a fejedet veszem, a filiszteusok seregének a hulláit pedig még ma az égi madaraknak és a mezei vadaknak adom, hadd tudja meg mindenki a földön, hogy van Isten Izráelben. És megtudja ez az egész egybegyűlt sokaság, hogy nem karddal és lándzsával szabadít meg az ÚR. Mert az ÚR kezében van a háború, és ő ad a kezünkbe benneteket." (1Sám 17,45-47)

Jónátán ott volt, amikor Dávid elmondta apjának, Saul királynak, hogy a rá bízott juhokat és báránykákat nem karddal, pajzzsal, lándzsával, vas sisakot viselve védte meg a vadállatoktól. A medvék, az oroszlánok ellen a parittyáját használta.

Jónátán Dávid minden mozdulatát követte, amikor az kiválogatta a parittyájába való lőszereket, a sima kövecskéket.

Jónátán végignézte, amint Dávid egyetlen, hatalmas erejű hajítással a filiszteus homlokába fúrt egy sima kövecskét, és ezzel a földre kényszerítette a filiszteus bajnokot.

Jónátán látta, amint gyorsan odaszaladt a földre zuhant katonához, rálépett, kihúzta hüvelyéből a kardját, megölte, majd levágta a fejét.

Jónátán mindezt látta, hallotta, és összerakta. Ez a betlehemi pásztorfiú nem a hatalomért harcolt. Nem a sikerért. Nem a népszerűségért. Dávid Istenért, és Isten népéért küzdött meg az Urat és népét gyalázó Góliáttal!

Jónátán magára ismert! Neki is Isten, és a népe az első! Ezért forrt össze a lelke Dávid lelkével! Mert mindketten ugyanazért éltek. Istenért, és a népért!

Kedves Testvérek! Ezt tanítjuk a hittanórákon. Első Isten, és a népünk. És a népünkben élő családunk. És a népünket összetartó nyelvünk. Aki ilyen lélekkel él, az meg fogja találni a másik, hasonló lelket!

Ezek a lelkek pedig ma is úgy összeforrnak, mint Jónátán és Dávid lelke. Ebből születnek az igazi barátságok.

Tavaly nyáron megrendeztük a „retró" hittantábort. Azok a fiatalok vettek részt benne, akik a Honvéd téri szolgálatunk legelső ifjúsági hittanóráit, konfirmációs csoportjait, ifjúsági bibliaóráit látogatták. Ma már húszas, sőt harmincas éveikben járó fiatalok. Akiknek egykor összeforrt a lelkük. Az élet különböző területein, különböző országokban, sőt: kontinenseken állják meg a helyüket. Mindegyiküknek hozni valami áldozatot azért, hogy néhány napra együtt lehessenek. Reggeltől estig beszélgettek. Bibliai témáról. Munkahelyről. Emlékekről. Jövőről. A Balaton partján, a szálláshelyen. Fürdés közben. Társasjátékozva, nevetve. Főzőcskézve, tálalás közben, aztán a mosogató mellett. Könnyeiket törölgetve nézték a régi fényképeket. Tábortűz mellett énekelték az ifjúsági dicséreteket, zsoltárokat.

Ezért tartunk hittanórákat templomban és iskolában. Ezért kérjük Istent arra, hogy segítsen nekünk gyűjteni és megtartani fiatalokat a bibliaórákon, és a konfirmáció után is.

Nem könnyű feladat. Mert ott vannak a barátok, akik nem ismerik Istent, és politikai programnak tartják a haza szeretetét.

Nem könnyű Istenről és népről, a család szentségéről és az igaz barátság összekötő eleméről tanítani azoknak, akik otthon mást hallanak.

Nem könnyű felvenni a harcot az elsődleges időt kérő délutáni sportkörökkel, különórákkal, a számítógéppel, az internettel.

Nem könnyű imádkozni azokkal, akik a hittanórán, a konfirmációs csoportban hallanak először esti imáról, asztali áldásról, és a Mi Atyánkról.

Jónátán és Dávid barátságának kezdete azonban segít. Segít a gyerekeknek. Segít a fiataloknak. Segít nekünk, hitoktatóknak. És segíthet az új nemzedék összeforrni kész lelke iránt felelősséget érző édesapának, édesanyának, nagyszülőknek, keresztszülőknek.

Lehet beszélnünk, szabad beszélnünk, kötelességünk beszélnünk másfajta barátságról, mint amiről fogalmuk van a gyerekeknek és a fiataloknak. Elmondhatjuk nekik, hogy létezik olyan barátság, de még fiú és lány közötti szerelem is, ami úgy indult, hogy Isten szeretetében forrt össze a lelkük.

Példákat hozhatunk fel arra, hogy van olyan család, ami Isten és a nép, annak legkisebb egysége, a férfi és nő közötti házasság megbecsülésén alapul. Oda ad áldást az Úr. A megtartott, és Isten szeretetében felnevelt, majd önálló életre elindított gyermekek személyében.

Ők azok, akik már nem csak Dávidról és Góliátról hallanak. Ismerik a történet folytatását, Jónátán és Dávid élethosszig tartó barátságát.

Ők, ezek a hitben nevelt gyerekek azok, akik eljutnak Jézusig. Egyszer tőle is olvasnak a barátságról. Kezükbe veszik János evangéliumát, és azt olvassák Jézus szájából: „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek. Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek." (Jn 15,13-15)

Megtudják az evangéliumból megszólaló Jézustól, hogy Ő az életét adta értük. Azért adta, hogy miután felismerték a bűneiket, és lelkiismeretfurdalásuk van, tudják meg, kihez fordulhatnak. Ahhoz az Istenhez, aki nem csak erre, hanem egy másik, örök életre is meghívta őket.

Azokat, akiket elfogadják ezt a meghívást.

Azokat, akik Jézust megismerve rájönnek, hogy ennél komolyabb meghívást soha, senkitől nem kaphatnak. Mert az örök életet Ő, Jézus szerezte meg számukra.

Abban az örök életben pedig ott lesznek azok is, akikkel itt, e földön összeforrt a lelkük.

Az igaz családtagjaik, az igaz társaik, az igaz barátaik. Ámen.