Istentisztelet 2017. december 10-én

Hang: kattints a képre!

(Dajka Zsanett)

Advent második vasárnapját ünneplő Gyülekezet!

A karácsonyt megelőző vasárnapokon szeretünk készülődni, felkészülni testileg-lelkileg feltöltődni, mert készen szeretnénk fogadni az Úr Jézust. Ilyenkor az igehirdetések legnagyobb százaléka az ünnepet megelőző készülődésekről szól. De valóban teljes-e a felkészülésünk? És ha igen, akkor miért korlátozzuk le ezt az időszakot 4 hétre? Miért nem szól ez a várakozás, ami az eljövetelre vonatkozik egész évre, vagy tovább megyek, miért nem szól egész életünkre? Közeledik. Felgyorsultan repülnek a szentnek remélt várakozással teli napok, de igazából nincs bennünk semmi fenséges és semmi szent. Mint közönséges hétköznapok találnak rám és hagynak el. Nem tölt fel a várakozás, hanem tompán és közömbösen peregnek az egyre gyűlő homokszemcsék. Nem békés a várakozás, hanem „mizéria" kezd berendezkedni a lelkünkben.  Nem nyugodt a várakozás, hanem olyan, mint egy eszeveszett hajsza.

Mi emberek adventkor folyton várunk, mert igen igaz az, amit a múlt héten hallottam az otthoni igehirdetéskor, hogy van, akire érdemes várni. De változtassuk meg ez évi adventünkben az ünnepelésünket, a várakozásunkat, a készülődésünket fordítsuk meg úgy, ahogyan olvastuk az igében: ne dőljünk hátra karba tett kézzel, hanem legyünk mi azok, akik teszünk valamit annak érdekében, hogy az Ő eljövetele valóban beteljesülhessen a mi életünkben.

Valamiért engem nagyon inspirálnak a kicsik - lehet ez a hivatásom kezdeti fázisából fakad-, így amikor Keresztelő Jánosról tanultunk, akkor ők voltak azok, akik rámutattak a következőre: lássunk másként a karácsonyt megelőző 4 hetet. Ne tegyünk pontot karácsony után, ne legyen a megelőző időszak két gondolatjel között, hanem úgy ahogyan Keresztelő János is tette, hirdessük és készítsük magunkat és másokat is a folytonosságra, hiszen Jézus Krisztus eljövetelének folyamatos várakozásában élünk.

Milyen a 2017 évének második adventje? Végig sétálhatunk a Kárász utcától egészen a Széchényi térig, ami végig telis tele karácsonyi díszekkel és fényekkel, ünnepi alkalomhoz hűen fel van díszítve. Talán a szemünknek eleget tesz, de nem azt az igazi ünnepet s annak szellemét hirdeti, amire mi várunk, vágyunk. Íme egy egyszerű történet, egyszerű emberekkel és helyszínnel. A történet beteljesüléséhez azonban nem kellett kivilágított sétáló, még csak nem is szorítja a Messiás eljövetelének várakozását időkeretek közé. János várt és hirdette az Isten Igéjét. Készítette az embereket a Jézus eljövetelére. Ma a Felken hírnöke - János -  az Úr útjának készítésére hív, így az ő szolgálata mindenkinek szól, de fontos tisztázni, hogy ő nem Jézus, nem a Messiás.  Az általa végzett keresztség Jézus útjának előkészítése, amely „Isten útjában" (ApCsel 18,25-26), a Jézusban való hitben és a Lélek ajándékában (ApCsel 19,3-5)  teljesedik ki.

Miben hasonlítunk Jánoshoz és az ő helyzetéhez?

Negatív környezetben, Isten ügyét nem szolgáló emberek közé küldte az Úr Jánost. A felolvasott rész bevezetőjében hallottuk: Poncius Pilátus a jól ismert helytartó, Nagy Heródes két fia, aki az örökölt birodalmat felosztották, negyedes fejedelme Heródes, aki kíméletlen uralkodó volt, Annás és Kajafás főpapok, akik János keresztségét elutasították. Ebbe a sivár helyzetbe küldi el Isten Jánost hírnökül, mint egy Jézus előtti útépítőként. „Készítsétek el az Úr útját.." arról tanít bennünket, hogy a Messiás eljön és a Vele való találkozásra készülni kell. Hogyan tudunk mi ma a 21. században Jánoshoz hasonlóan útkészítőkké lenni? Hogyan tudjuk azokat a bizonyos ösvényeket egyenessé tenni? Legyünk kiáltó szóvá, mert a fizikai dolgokat adja a világ már hetekkel, hónapokkal az ünnepek előtt. A karácsony előtti forgatagban merjünk bátran elfeledkezni a külsőségekről és figyeljünk a belsőre. Ne engedjük, hogy elsodorjanak ezek a dolgok, hanem álljunk meg nyissuk ki a fülünket, áradjon a szívünkbe az örömüzenet, ezeket követően pedig, ahogyan a mai világ engedi vállaljunk mi is bátor, erős építőkké, hogy szolgáljuk a Jézus váradalmának a folyamatosságát. Üzenet vagyok!- mondja Keresztelő János - a HANG. Útjelző tábla. Szócső. Próféta. Üzenet átadó. Konfrontáló. Megmondó ember. Cselekvő, nem tétovázó. Sok ilyen emberrel van tele a világ- nem a jelleme a különleges, nem a szerepe a rendkívüli, hanem az, milyen ügy szolgálatában áll... Álljunk most meg és gondoljuk ezt végig! Isten magához hívott, elhívott, akiket azért váltott meg, hogy a tanúi legyünk: erre hív minket az Isten! Ez a Keresztelő János perspektívája a szolgálatunk, az életünk lényege! Cselekvő, nem tétovázó. Nem erőből, nem fanatikusan, de hitből, szeretettel és egész lényünkkel! Ez a keresztyén ember, a gyülekezet a világban: emberi hang, kiáltó szó, útkészítő mely Krisztusra mutat! Emberi cselekvés, szeretet, mely Krisztushoz vezet. Ámen.