Istentisztelet 2024. április 7-én

 

(Dr. Kereskényiné Nemes Lívia)

 

Lekció: Júdás 1-4

Textus: Júdás 12-13;16-19

Énekek: 165/1; 378/1.4.6.7.; 138/1; 399/6; 779 ú. ék.

 

Kedves Testvérek!

 

Ez a Júdás nem az a Júdás! Húsvét után nyilván ő jut eszünkbe először, aki elárulta Jézust. De: ez a Júdás nem az a Júdás!

A levele elején ez a Júdás úgy mutatkozik be, mint Jakab testvére. A bibliakutatók már régóta úgy tartják számon, hogy ez a levélíró Júdás nem más, mint Jézus testvére! Márk evangéliumában olvassuk, hogy Jézus egyszer hazamegy, és szombaton tanít a zsinagógában. A helyiek elálmélkodnak a bölcsességén és elkezdik egymást kérdezgetni: „Vajon nem az ácsmester ő, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? Nem itt élnek-e közöttünk húgai is?"

Ebből két dolgot tudunk meg. Jézus nem egyedül nőtt fel, hanem József és Mária természetes úton fogant és született gyermekeivel együtt. A másik: tényleg volt egy Júdás nevű öccse, tehát igaza lehet azoknak, akik azt mondják, hogy a Bibliánk utolsó előtti könyvecskéjének szerzője Jézus (és Jakab, és Simon, és József) testvére: Júdás.

Lényegében mindegy, ki írta ezt a rövid levelet. Nekünk azonban azért érdekes, mert valamire tanít minket. Mind a Biblia összes többi könyve.

Ez a rövid, mindössze huszonöt számozott versből álló szent írás nagyon sokat mondott az akkori keresztyéneknek. A Jézus Krisztus feltámadása utáni 70-es években járunk. Feltűnnek a tévtanítók. Azt hirdetik, hogy az örök életre elhívott lélek meg van váltva. Az emberek élhetnek úgy, ahogy kedvük tartja. Az a lényeg, hogy higgyenek Jézusban, a többivel ne foglalkozzanak.

Sokak számára nem is hangzik rosszul a tévtanítóknak ez a tanítása. Nem akarok helyettük mentegetőzni, de az biztos, hogy Jézus tanításait, az evangéliumokat még csak nagyon kevesen kapták kézhez. Pál apostol leveleit már olvassák. Lehet, hogy le is másolják, és terjesztik. Na, de ő mégis csak egy ember! Olyan, mint ők. Márpedig egy közülük való tanító ne magyarázza meg nekik, mit szabad, és mit nem!

Jézus szavai még nem annyira ismertek, mint Jézus követőinek írásai. Sok, hitében gyenge keresztyén visszaáll a világ kincseinek hajhászására. Az első idők tisztasága után megint az anyagiakra kezdenek figyelni.

Azért vannak olyanok, akik mégis komolyan veszik az apostolok, és a tanítványok igehirdetését. Ők, nagyon helyesen, ahhoz tartják magukat. De! Megkezdődik a széthúzás.

Számoljunk vissza! Júdás levele körülbelül a Krisztus születése utáni 70-es évekből származik. Júdás akkor már időszerűnek tartotta meghúzni a vészharangot! Ha kétféleképpen gondolkodtok, abból semmi jó nem származik! Ahol megoszlanak a vélemények, ott szakadás lesz a gyülekezetekben! Ennek ez tetszik, a másiknak az! Vigyázzatok! Jézus nem ezt akarja! Jussatok megegyezésre!

Júdás levele számtalan egyházszakadást megelőzött már. Mindig időszerű. Ma is. Hányan magyarázzák egymástól eltérő módon Jézus tanításait! Hányan keresnek megoldást egy-egy hirtelen felmerülő problémára! A reformátusok között is! Az egyház zsinati szintjén. Az egyház családi szintjén. Szükség van rá. Időszerű Júdás levelét olvasni.

Minden sora megérdemelne egy-egy napot, egy-egy prédikációt. De véges az időnk.

Ma reggel én a tévtanítóknak egy olyan tulajdonságát szeretném kiemelni, amivel talán a legkönnyebben leleplezhetőek.

„Ezek zúgolódók, sorsuk ellen lázadók... szakadásokat okoznak, testi emberek, akikben nincsen Szentlélek."

Tévtanítók. Jézus Krisztus tanításait tévesen értelmezik. Tévesen adják tovább. Téves magyarázatokat fűznek hozzá.

A tévtanítók főleg azért veszélyesek, mert elszakítják egymástól az embereket. A keresztyéneket. Azzal, hogy különbséget tesznek közöttük. kevesebbnek értékelik az egyiket, a másikat pedig felmagasztalják. Dicsérik. Többre tartják, mint ami. Többre tartják annál, aminek Jézus tartja őket. Azért, hogy maguknak szerezzenek érdemeket. Ha lehet, akkor mérhető érdemeket. Ezért írja Júdás: „haszonlesésből embereket dicsőítenek".

Hallottam már arról, hogy ma is van ilyen. Bármilyen előrelépés, haszon megszerzése érdekében dicsőítenek embereket. Nem Istent; embereket!

Júdás megírja, honnan lehet felismerni őket. A többi mellett én azt találtam a legérdekesebbnek, hogy ezek a tévtanítók „zúgolódók, sorsuk ellen lázadók...".

Ismertek ilyen embereket? Közelről? Egészen közelről? A tágabb családból? A munkahelyetekről? A szűkebb családban? A gyülekezetben? Vagy annyira közelről, hogy amikor a tükörbe néztek, ott áll veletek szemben?

A Jézus tanítását meg nem értő, a Jézus szavait felületesen kezelő tévtanító zúgolódik, nincs megelégedve a sorsával, az életével. Azzal az egy földi életével, amit úgy kellene eltöltenie, hogy minden igyekezetével lemásolja, utánozza Jézus életét. Nem Jézus testvére Júdás életét. Nem Pál apostol életét. Nem János, Péter, vagy akármelyik apostol életét. Nem reformátoraink életét, hanem Jézus életét.

Aki szeretett élni itt, ezen a földön is. Pedig nem volt könnyű sorsa. Harminc éves koráig egy vidéki kisvárosban volt ács-asztalos. Mint legidősebb gyerek, valószínűleg nagyon korán bekapcsolódott a család eltartásának munkájába. Dolgozott az ácsműhelyben, és biztosan kapált. kaszált, vetett, locsolgatott a család kis földecskéjén is. Vigyázott a kistestvéreire, köztük egyik öccsére,a  későbbi levélíró Júdásra.

Harminc évesen állt bele a küldetésébe. Abba, amiért a földre jött. A mennyből érkezett, az Atya mellől egy poros Közel-keleti római tartományba. Az Ígéret Földjére, az Isten ígéreteit hordozó zsidók közé.

Hirdette az evangéliumot. Azt, hogy Isten megkönyörült a kárhozatra méltó embereken. Őt, Jézust adta a földre. Aki hisz neki, az a halála után nem fog elveszni, hanem örök élete lesz. Háromszor elmondta, hogy megcsúfolják, keresztre feszítik, de harmadnapon feltámad. Aztán el fog menni. Vissza a mennyekbe, helyet készíteni a követőinek.

Ezt kell hinni, és aki ezt elhiszi, annak gyökerestől megváltozik majd az élete. Ez a földi élete. Szépen, lassan közeledik majd a mennyei igényekhez. Fokozatosan, de biztosan. Addig a napig, amíg be nem végzi földi pályafutását.

Attól kezdve a mennyben lesz lakóhelye. Ott Jézus és az Atya társaságában várhat a feltámadás, az általános, mindenkire kiterjedő Feltámadás napjára. Amikor a mennyekben várakozó lelke újra egyesül majd a testével.

Annak a testnek már nem lesz semmi baja. Azokkal az emberel „maga Isten lesz velük, és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé". (Jelenések könyve 21,3-4)

Akik nem jutnak el erre a hitre, azok csak tévesen tudnak tanítani. Ők a tévtanítók, „zúgolódók, sorsuk ellen lázadók...".

Zúgolódnak, mert nem fogják fel, hogy az itteni élet csak átmeneti.

Lázadoznak a sorsuk ellen, mert azt merik hinni, hogy más sorsra érdemesek.

Elégedetlenkednek, mintha ők többet érdemelnének, mint mások.

Az orruk alatt dörmögnek, amikor tudomásul kell venniük, hogy nekik nem jut annyi, mint azoknak, akiket nem tudnak szeretni.

Zsémbesek. Ingerlékenyek. Veszekednek, ha ellentmondanak nekik. Amikor kiderül, hogy tényleg nem volt igazuk, még magasabbra csavarják a hangjukat. Nem ismerik el, hogy tévesen ítélték meg a világot, az embereket, és köztük: magukat.

Mindannyiunknak egyetlen egy ember van a világon, akire rámondhatjuk: Ő az! Róla beszél a Biblia. Róla írta ezt Júdás. Ő az, akit most egy kicsit megint jobban megismertem. Ő szokott előttem állni a tükörben. Most: a Biblia tükrében.

Júdás azt írja, hogy azok, akik gyakran, vagy csak egyetlen alkalom erejéig is, de tévesen ítélik meg az igazságot, „szakadásokat okoznak, testi emberek, akikben nincsen Szentlélek." Tévesen tanítanak, mert eltértek az Igazságtól. Tőle, Jézustól, aki maga mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet...".

Köszönjük meg neki, hogy maga helyett elküldött Szentlelke leleplezett minket! Zúgolódó, sorsunk ellen lázadó lelkületünket szemétre valónak ítélte.

Visszakanyarította gondolkodásunkat Jézushoz, akinek Dávid szavaival könyöröghetünk:

„Ne vess el orcád elől, szent lelkedet ne vedd el tőlem!" (Zsolt 51,13)

Ámen

 

 

 

 

 

-