Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Istentisztelet 2019. október 13-án

Hang: kattints a képre!

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

A Teremtés hete záró istentiszteletén

 

 

Lekció: 1Móz 1,11-12;20-22;24-26

Textus: 1Móz 1,31

 

Szeretett Testvérek!

 

Szeretjük ezt a Földet. A Földet, amin Isten mindent jónak teremtett, megáldott, és mi a bűneset óta rombolunk. Igaz, hogy az Özönvíz után, volt még egy esély tisztességesen berendezkedni ezen a bolygón, de nem sikerült. A bárkaépítő három fiától származó első embercsoportok elindultak, és benépesítették a földet. A Biblia első könyvében olvassuk, hogy Noé utódaitól „ágaztak szét országaikba a szigetlakó népek, mindegyik a maga nyelve szerint, nemzetségekre és népekre tagolódva." (1Móz 10,5)

A tudományos kutatások (amiket nem kell megversenyeztetni a Bibliával) eredményei bizonyíthatóan követik az afroázsiai emberek vonulását. Szeretjük a tudósokat. Nélkülük nem rendelkeznénk annyi ismerettel, amennyivel. Mindegyikőjüket szolgálatába állítja Isten. Legyen bármelyik az öt közül: (1) Aki a Bibliával kezdi és ott is marad. (2) Aki a Bibliából indul, és eljut a tudományig. (3) Aki a Bibliánál kezdi, eljut a tudományig, majd ismereteivel együtt visszatér a Bibliához. (4) Aki a tudománnyal indít és ott is marad. (5) Aki a tudománnyal indít, és tudásával eljut a Bibliáig. Bármelyikük; legyen antropológus, régész, történész, vagy bármilyen más szakterület kiválósága, arra a következtetésre jutott a 21. századra, hogy a „nemzetségek és népek" párhuzamosan vették birtokukba Afrikát és Ázsiát. Keleten, a hajózás minimális ismereteinek birtokában (mennyi áldozata lehetett!) tényleg szigetlakó népekké váltak. Aztán tovább vonultak. Ki tudja milyen bárkákon, ladikokon, egy részük délnek indult. Átjutottak Ausztráliába. Úgy 40-ezer évvel ezelőtt felégették a kontinens fele növényvilágát, és állatvilágának nyolcvan százalékát kiirtották. Azt, amit Isten a Teremtéskor igen jónak, ami azt jelenti: több mint jónak, kifogástalannak talált.

Az ázsiai csapat másik fele északnak vette útját. Az akkor még valószínűleg földnyelvvel összekötött Észak-Szibéria és Alaszka között, talán egy izgalmas mamutvadászat hevében átsétáltak Amerikába. Mondhatni: felfedezték. A Berendezkedtek a kontinens felső sarkában. Ott aztán Kr.e. 10 ezer évvel - az akkori globális felmelegedésnek köszönhetően - olyan mértékű olvadás állt be, hogy nagyobb megerőltetés nélkül megindulhattak a mai Kanada irányába. Innentől kezdve nem volt megállás. Óriási iramban, a gazdag élővilágnak, a bőséges táplálkozásnak köszönhetően egyre nagyobb számban özönlöttek az Egyenlítő felé, majd azon túl. Embertörténeti szempontból hihetetlenül rövid idő, kevesebb mint 3 ezer év alatt elérték a Dél-Amerikai kontinens alsó csücskét. Közben végeztek az óriási emlősök háromnegyedével. Úgy, hogy nyomuk sem maradt. De, mégis: a csontvázaik. A kardfogú tigrisek, oroszlánok 30 millió évig boldogan vadászták és lakmározták a helyi, kontinentális reggeli kínálatát. Addig, míg meg nem érkezett az ember, aki kétezer év alatt végzett a veszélyes ellenség utolsó egyedével is. Hasonló irtást végeztünk a Csendes-óceáni szigeteken. Azok, akik Afrikából indultak, nem sokkal a partraszállás után ugyanezt művelték a közeli Madagaszkáron. Az akarva-akaratlanul végbement utolsó nagy természeti csapást az odaevező maorik Új-Zélandon végezték el. Ez már ottan körül volt, amikor nálunk megjelentek a tatárok.

Az Isten képmásával és hasonlatosságával megáldott teremtmény uralma alá hajtotta a földet. De, vajon erre gondolt; vajon így gondolta az Úr, amikor mindent jónak teremtve odafordult az emberekhez, „és ezt mondta nekik...: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a szárazföldön mozgó minden élőlényen! ... Nektek adok minden maghozó növényt az egész föld színén, és minden fát, amelynek maghozó gyümölcse van: legyen mindez a ti eledeletek!" (1Móz 1,28-29)

Uralkodni nem az jelenti, hogy kiirtani. Az édenkerti állapotok között az embernek azt volt a dolga, hogy a biológiai környezetét, vagyis: életterét művelje, gondoskodjon róla, óvja, védje, őrizze. Miért lett volna ez másképp, a bűneset miatt elhagyott, de még mindig az „igen jónak" teremtett, Éden kerten kívüli területeken?

Thomas Mann, a József és testvérei c. monumentális regényének úgy egyharmadánál ezt az elgondolkodtató bölcsességet adja egyik szereplője szájába: „Legutolsónak teremtette Isten az embert először azért, hogy senki ne mondhassa, hogy alkotásaiban közreműködött; másodszor az ember megalázása végett, hogy ez így szóljon magában: 'a dongólégy is előbbrevaló nálam'; és harmadszor, hogy az ember mihamarább lakomához ülhessen, mint olyan vendég, akiért minden előkészület történt."

Így van. De aki lakomához ül, az nem fosztja ki a meghívóját. A Teremtésben asztalt terítő Meghívó: az Isten. Az asztalon lévő áldásokkal élő meghívott: az ember. Reá bízta Isten, hogy mindig legyen mit tenni az asztalra. Ahhoz, hogy a család későbben érkező tagjai is odaülhessenek; azért, hogy újra lehessen teríteni, ügyelni kell az alapanyagok hátterét biztosító természetre. A növények aratására és vetésére, kivágására és újraültetésére. A növények és állatok esetében egyaránt: a biológiai tápláléklánc egyensúlyára. Ezt jelenti Isten használatra, és nem lassú megsemmisítésre adott ajándékát, a földet művelni és őrizni. Amire szükségünk van, azt honnan máshonnan, mint az „igen jó", teremtésbeli alapanyagokból állítjuk elő. Az ember nem teremt, hanem átalakít. Összevon. Kiválaszt. Megmunkál. Abból, ami adott. Abból, amit az ember Isten, folyamatosan adagolt tudományából, mindenhatóságából elsajátít. Mi nem teremtünk, ezért nincs jogunk felélni azt, amit nem vagyunk képesek pótolni.

A tegnapi „Teremtés hete" családi rendezvényünkön hallhattunk arról, milyen sokféle módon járulhatunk hozzá ahhoz, hogy vigyázzunk arra, ami Isten szerint „igen jó". Gyűjtsünk esővizet! Ingyen van, és számos olyan dolgot kivált, ami miatt pörgetjük a vízórát. Komposztáljunk, majd használjuk fel azt a tavaszi ültetéskor a kertben, a virágládában, cserépben. Nézzük át, hogy mit tárolunk a hűtőben! Vásároljunk tervezetten, ne ötletszerűen. A palackozott vizet ki lehet váltani vízszűrővel. Saját hálót, bevásárlószatyrot vihetünk magunkkal a piacra, a boltba, a helyett, hogy letépnénk a műanyag zacskókat. Ecet: hajmosás és ruha-mosás során, és a vízkő eltávolítására. Elektromos szennyezettség és zajcsökkentés az otthonunkban. A lejárt gyógyszerek eltávolítása; teák gyógynövények betegségek megelőzésére, és kisebb bajok kezelésére. Két három-hónapos használat helyett: gyermekruhák cseréje kismamák között.

És persze: a lelkünk karbantartása! Hiszen a romlott lélek: rombol! Beszélgess a pároddal, a gyerekeiddel! Az indulatokat - hallottuk tegnap - le lehet vezetni rendrakással, a harmóniát pedig erősíti a közös játék, vagy éppen a tánc. Legalább napi egy alkalommal étkezzetek együtt! A magyar ember evés közben igenis beszéljen, beszélgessen azokkal, akikkel egy asztalhoz ül! Jézus is beszélgetett az utolsó vacsora alatt. Szerintem a többi étkezésükön is... Lélekápolás volt ez, és mindig, ma is az marad.

Kár lenne találgatni, hogy Jézus vajon egyetértene-e ezekkel a felvetésekkel? Kár lenne, mert: egyetértene velük! Mindennel, és mindenkivel, aki arra törekszik, hogy az elrontott világ egyetlen kis csavarját is megolajozza, egyetlen vízcseppjét is megspórolja, egyetlen felesleges hangját is kikapcsolja, egyetlen, helyén mondott szavát is bekapcsolja.

Isten a boldogságunkra teremtette, természeti törvényeivel pedig kialakította nekünk ezt az életteret. „Igen jó" lett. A bűneset óta viszont már minden nemzedék használtan kapta ezt a bolygót, és a föld egyre rosszabb állapotába született bele. Ettől függetlenül, minden generáció, továbbra is boldog akar lenni. Sőt! Még a gyermekeinek is boldogságot kíván. Az pedig nem lesz csak úgy magától.

Jézus elmondta, kik a boldogok. Meghatottan, értetlenségünket jól leplezve végigolvassuk azt a pár sort a Bibliában, Máté evangéliumában, de nem sokat fáradozunk azért, hogy legalább megértsük, utánajárjunk, hogy a Teremtő Isten szerint miként is érhetjük el azt az állapotot.

Miért van ez így? Azért, mert az „igen jónak" teremtett világ rendje felborult. A természet, az emberbe lehelt isteni lélek természetével együtt. Hiszen a környezet alakítja a gondolkodást. Jobbá teheti, de meg is ronthatja. A keresztyén emberét is. Azt még csak igazán!...

Mi a megoldás? Lassítani a pusztulást, megelőzni a leépülést azon a területen ahol még lehet, és jobbá tenni azt, amire lehetőségünk van. Ehhez, a teremtettség megóvásához pedig közös gondolkodásra van szükség. Ez nem valamelyik zöld párt melletti kampány a választás napján. Ez valamennyiünk kampánya, missziója azért, hogy minél többen vállaljanak felelősséget az életterünkért addig is, amíg részesei leszünk az új teremtésnek.

Mert az is lesz! Péter második levelében, azt találjuk, hogy Isten „nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen." (2Pét 3,9) Ezért kaptunk még időt a földön! Ezért születnek meg még azok, akiknek része lesz az új, ismét tökéletes világban.

Ennek vége lesz.

Mikor? Hogyan? Tovább olvasom a levelet: „el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek." (2Pét 3,10) Addig pedig - írja Péter -: „szentül és kegyesen kell nektek élnetek". Szentül: mint Isten választottai; és kegyesen: mint Isten akaratához odailleszkedő, odasimuló lakók. Jelenleg a Földön lakók, majd „új eget és új földet" (2Pét 3,13) benépesítő, romlandóságot majd nem ismerő lakosok. Ámen

 

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 67, összesen: 1567807

  • 2020. július 06., hétfő

    Nem tudunk olyat mondani, ami ne lenne része a világunknak. De amikor a világunkról magáról teszünk állításokat, azt beszéljük el, ami valójában törté...
  • 2020. július 05., vasárnap

    A Spiritualitás és misszió az egyházban nevű kurzus egyszerre útkeresés és szakmai műhely, amelyben összeér a személyes kegyesség a közösségi lelkiség...
  • 2020. július 02., csütörtök

    A gyermekpornográfia haszonélvezőit védelem illeti, de ki védi meg a gyerekeket? Berényi-Jerebák Anikó iskolapszichológus jegyzetét olvashatják a volt...
  • 2020. július 02., csütörtök

    A 2021-re tervezett műhelytémánk a bibliai apokaliptika lesz. Előadónk lesz mások mellett Mark Meynell is. Az esti igehirdetések alkalmával Rozgonyi B...
  • 2020. július 01., szerda

    Egy gyermeket elveszíteni a legnagyobb veszteség, ami egy szülőpárt érhet. De mi történik akkor, ha a kis élet még ki sem fejlődhetett? Milyen körülmé...
  • 2020. június 30., kedd

    A SZEL-Biblikus Bábstúdió filmjei kicsit mindenkihez szólnak, de elsősorban a gyermekes családokhoz. Egy németországi történet a terápiás báboktól a n...
  • 2020. június 29., hétfő

    A református lelkipásztori hivatás és a rendkívüli idők kihívásainak kérdéskörével folytatódott a „testvérek párbeszéde”, amely a megújulás és leporol...
  • 2020. június 28., vasárnap

    A kiadvány a jelenlegi, 1948-ban kiadott énekeskönyv nagy részét megtartva, bő tíz évnyi előkészület és munka eredményeként készül el ebben az évben, ...
  • 2020. június 25., csütörtök

    Egyházkerületünk történetének apró, ismeretlen fejezete, amelyben az ügyesség, a hűség, a kapcsolattartás és az elődök tisztelete találkozott egymássa...
  • 2020. június 24., szerda

    Nem csak a bezárkózás volt nehéz, az újranyitás sem egyszerű lépés. Milyen tanulságokat viszünk magunkkal a karanténból, hogyan hathat mindez közösség...