Istentisztelet 2019. október 27-én

Hang: kattints a képre!

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: Eszt 7,1-6

Textus: Eszt 7,3

Szeretett Testvérek!

Mikor olvastátok legutóbb Eszter könyvét? Visszaemlékszünk a részletekre? Jobb, ha felidézzük a történetet, mert a nélkül még a felolvasott versek sem illeszkednek össze. Vegyük át az „anyagot"! Ahasvéros perzsa király, aki Súsán (Szúza) városban (a Perzsa öböl északi csücskétől /a mai Kuvaittól/ kb. 200 km távolságra) rendezkedett be, élete valamelyik békésebb időszakában fél évig tartó partit rendezett azoknak, akiknek elég véres választási eredményét, és még inkább: uralkodása biztosítását köszönhette. A vége felé, a király hét napos búcsúrendezvényt tartott. Ezzel egyidőben a szép termetű Vasti királynő - ahogy azt az illem diktálja - külön fogadást rendezett a feleségeknek és a kíséretek hölgytagjainak. Az utolsó napon olyan jókedve kerekedett a királynak, hogy az udvari szokásokat áthágva kedve támadt megmutatni a feleségét a jelenlévő hadvezéreinek és adminisztrációs stábjának. Hét udvarnokát küldette érte. Vasti királynő azonban a sarkára állt, és az ókor feminista harcosainak egyikeként fittyet hányt a király utasításának. Ahasvéros király bölcs uralkodóként jól meggondolta a példátlan esetet, majd a törvény- és jogtudósok tanácsa elé tárta az ügyet. Ha már tanács, akkor tanácsot adtak. Összedugták a fejüket, és arra a következtetésre jutottak, hogy Vasti királynő magatartásának gyorsan híre megy, ezért precedens értékű lesz minden perzsa asszony számára, így semmibe vész a férfiak tisztelete. Na, azt már nem! Végrehajtási utasítás: Vasti királynő többé nem jelenhet meg az uralkodó előtt, királynői méltóságát pedig nála különb asszonyra kell átruházni. Ahasvéros király jóváhagyta a rendeletet. Aztán még egyértelműbbé tette. „Levelet küldött valamennyi királyi tartományba, minden tartománynak a maga írásával és minden népnek a maga nyelvén, hogy hirdessék ki minden népnek a maga nyelvén: Mindenütt a férfi legyen az úr a házban!" (Eszt 1,22)

Ily módon semmissé téve Vasti királynő próbálkozását a férfiuralom meggyengítésére, át lehetett térni a második pontra. Az arra alkalmas, tehát - gondolnánk -: a férjét maradéktalanul tisztelő királynő felkutatása. Mégsem a jólneveltség volt az elsődleges szempont, hanem az esztétikum és a feddhetetlen erkölcs. A hírnököknek „szép termetű szűz leányokat" (Eszt 2,2) kellett felkutatniuk a birodalomban. Utólag kiderült, hogy nem lett volna szükség arra, hogy több ezer kilométert kóborolva rogyásig hajtsák a perzsa paripákat. A megoldás, vagyis Eszter a közelben volt. Árvasága miatt gyámapja, még a babiloniaiak idején Jeruzsálemből elhurcolt zsidó Mordokaj nevelte fel.

Eszter az ő közreműködésével túljutott a király által meghirdetett feleségkereső szépségverseny első válogatóján, és ki tudja hány leánytársával együtt egy évig készült a háremben arra, hogy a második fordulón megjelenjen Ahasvéros előtt. Amikor rá került a sor, olyan mértékben elnyerte a király tetszését, hogy megkapta a királynői címet.

Eszter gyámapja, Mordokaj a közelben, a királyi udvarban maradt, és valamilyen módon megtudta, hogy két testőr merényletet tervez Ahasvéros ellen. Mordokaj ezt Eszteren keresztül tudatta az uralkodóval. Ez nyilván jó pontnak számított mindkettejük számára. Olyannyira, hogy a leleplezett összeesküvés története bekerült a friss krónikákba. Ez később még fontos lesz!

Telt-múlt az idő, ami belpolitikai fordulatot hozott. Ahasvéros király egy bizonyos Hámánt nevezett ki - ma azt mondanánk -: miniszterelnökének. A király parancsára mindenkinek térdet kellett hajtani Hámán előtt. Mordokaj, arra hivatkozva, hogy zsidó, nem engedelmeskedett. Hámán begurult, és elhatározta, hogy kiirtja az egész birodalmi zsidó kisebbséget. Ehhez a tervéhez a felségsértés vádjának biztos adujával megszerezte a király jóváhagyását is.

A zsidók csak Eszterben bízhattak. Ő azt kérte, böjtöljenek, és megtesz mindent, amit tehet. Az életével játszott. A király engedélye nélkül, még ő, a felesége sem léphetett a színe elé. Kinézett hát egy olyan helyet, ahol biztosan észreveszi a férje, és kinyújtja felé aranypálcáját, vagyis: magához szólítja. Sikerült! Ahasvérosnak jó napja volt, felajánlotta hát Eszternek, hogy kérjen tőle bármit! Eszter lakomára hívta, a gonosz Hámánnal együtt. Aztán még egyszer. Hámán közben akasztófát ácsoltatott, amin először Mordokájt, Eszter gyámját kívánta kivégeztetni a zsidók közül. Aznap éjszaka Ahasvéros király nem tudott elaludni, ezért felolvastatott magának a napra kész perzsa-méd történelemkönyvből. Istennek hála, jó fejezetet nyitottak ki, mert az altatásra szánt írásnak éppen azt a tekercsét idézték fel, amelyen az állt, hogy miképpen leplezte le Mordokáj azt a bizonyos, király elleni merényletet. A király feléledt és „megkérdezte: Milyen kitüntetést és méltóságot adtak ezért Mordokajnak?" (Eszt 6,3) Kiderült, hogy semmit. Nosza, adjon valaki tanácsot, mi a teendő ilyenkor! Hámán kéznél volt. Azt hitte, neki szán valamit az uralkodó, hát bő lére engedte az adományozás leírását. Teljesen kiborult, amikor kiderült, hogy pont' az ellenségét, a kivégzésre szánt zsidó Mordokajt fogja megjutalmazni a király. Ekkorra már reggel lett, így Hámán és Ahasvéros elindult az Eszter által szervezett lakomára.

Itt, az izgalmas fejlemények kétharmadánál léptünk be az események helyszínére. A király „megint megkérdezte... borozgatás közben Esztertől: Mit kérsz, Eszter királyné? Megkapod! Mit kívánsz? Ha az ország felét is, meglesz!" Ekkor hangzik el az evangélium, a zsidók megmenekülésének jó híre a bátor Eszter ajkairól: „azt kérem, hogy az életemet, azt kívánom, hogy a népemet adják nekem!" (Eszt 7,3)

Ebben a pillanatban fordul a kocka! Hámán aljas terve kiderül, és visszájára fordul az erőszak. Nem Mordokajt végzik ki, hanem ellenfelét: Hámánt. Nem a birodalomban lakó zsidókat kezdték el lemészárolni, hanem „a zsidók bánhattak el azokkal, akik gyűlölték őket." Újra lovas futárok indultak a szélrózsa minden irányába. Az udvarból írt levelekkel, „amelyekben megengedte a király, hogy az egyes városokban lakó zsidók összegyűljenek életük védelmére, sőt hogy elpusztíthassák, legyilkolhassák és megsemmisíthessék azokat, akik a népek közül és a tartományokból rájuk támadnak a gyermekekkel és asszonyokkal együtt, vagyonukat pedig zsákmányként elvehessék." (Eszt 8,11) Eszter újabb egy napot kért a szabad mészárlásra. Megkapta. A zsidók 75 ezer ellenfelükkel végeztek. A rákövetkező napot azóta is „az evés-ivás és az öröm napjának" (Eszt 9,18) tartják. Ebből lett a máig megtartott Púrim (= sorsvetés, a sorsfordulat /Eszt 3,7/) ünnepe. Minden évben február 23. és március 24. közé esik.

A zsidó népen kívül nincs nemzet, amelyik tiszta érzelmekkel, igazán osztozni tudna ebben az örömben. Amikor bármely nép olyan helyzetbe kerül, hogy bosszút állhat az ellenségein, és ezt meg is teszi; büntetlenül gyilkolhat férfit, asszonyt és gyermeket, nehezen tudom elhinni, hogy Isten örül neki.

Isten, akinek a neve egyszer sem fordul elő Eszter könyvében. Mordokaj és Eszter nem hívja segítségül az Úr nevét. Bátran kiállnak a népükért, a nemzetért, a Perzsa Birodalomban élő zsidókért. Mielőtt Eszter megjelenik a király előtt, három napig böjtölnek. Nem imádkoznak; böjtölnek.

Október 27-e van. Vasárnapi istentiszteleten vagyunk együtt, a hatvanhárom évvel ezelőtti, két sorsfordító dátum között. Október 23-a (majd 28-a) felszabadult öröm napja. November 4-e a kétségbeesett gyászé. Hisszük, mert úgy akarjuk tudni, hogy a történelem Ura velünk volt október 23-án, de nem értjük, csak elfogadjuk, hogy megengedte november 4-ét, és a következő 33 évet.

Nem vonhatunk párhuzamot a perzsiai zsidók története és a magyar forradalom eseményei között. A megközelítőleg 2500 év különbséggel, és a légvonalban egymástól 2500 kilométerrel távolabbi cselekményeknek egyetlen gyűjtőpontja van. A szabadság és elnyomás; a gyilkolás és megmenekedés idejét és mértékét meghatározó Isten. Mert Ő, és nem Eszter, és nem Hámán, és nem Ahasvéros, és nem Mordokáj; és nem Maléter Pál, és nem Nagy Imre, és nem Kádár János, és nem Hruscsov, és nem Putyin, és nem Trump, és nem Orbán Viktor, és nem Angela Merkel diktálja a történelem menetét. Ezek a személyek Isten tervének általa válogatott, szükségszerű végrehajtói szerepét kapták.

Igen elgondolkodtató, amit a szúzai zűrzavar drámai pörgése közben üzent Mordokaj Eszternek: „Ki tudja, nem éppen a mostani idők miatt jutottál-e királynői méltóságra?" (Eszt 4,14) Mordokaj még itt sem említi Izráel Istenét. Azt, hogy a gyámleánya miatta jutott döntésformáló helyzetbe. Mégis, ekkor „indul be" Eszter aktivitása. Először bátorságot nyer: „Ha el kell vesznem, hát vesszek el!" (Eszt 4,16) Ez a lélekjelenlét aztán kitart addig, ami kimondatja vele a zsidók megmenekülését jelentő kívánságot: „azt kérem, hogy az életemet, azt kívánom, hogy a népemet adják nekem!"

Eszter azért jutott királynői méltóságra akkor, mert Isten áttekinthetetlen történetének ő volt a történelem színpadára szólított szereplője. Mikor? Pontosan: hol? Nem tudjuk. Eszter könyve a történelemmel és segédtudományaival be nem azonosítható. Az Újszövetség nem idézi. Ez az egyetlen olyan ószövetségi, Bibliába választott, így szentté vált írás, amelynek a Hol-tengeri tekercsek között nem található egyetlen betűje sem.

Mégis: a miénk! Isten ránk hagyta a nevét fel sem jegyző írást. Benne Eszter könyörgését: „azt kérem, hogy az életemet, azt kívánom, hogy a népemet adják nekem!"

Az örök vágyakozás az élni akarásunkra, és a velünk azonos rendeltetésre adott felebarátaink életének megóvására. A családod és a néped történetének annak az időszakában, amikor neked van lehetőséged kérni.

Kérni.

A felismert helyzetben attól, akinek hatalmat adott az Isten.

Bármely időben pedig attól, akinek „adatott minden hatalom mennyen és földön". Ámen