Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Istentisztelet 2019. június 2-án

Hang:kattints a képre!

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Mk 4,35-41

Textus: Mk 4,40

 

Szeretett Testvérek!

Két és fél évvel ezelőtt, késő este kisétáltunk egy tóhoz. Erős szél fújt, csattanó hullámokat törtek meg a part menti kövek. Találtunk egy nagyobb sziklát. Leültünk, levettük a cipőnket és belelógattuk a vízbe a lábunkat. Sötét volt. Csöndben voltunk. Ugyanarra gondoltunk. Arra a viharra, amit három evangélium is feljegyzett. A Genezáreti tó partján figyeltük a nem is viharos, csak szeles időben kikötött kisebb-nagyobb csónakok dobálózását. Azóta, mint az internetes keresőlapokon, mindig ez a kép ugrik fel először, amikor elolvasom ezt az evangéliumi történetet. Később „nekibátorodtunk", és térdig belegázoltunk a vízbe (ezt nem lehetett kihagyni), de úszni már nem mertem. Álltunk a csapkodó hullámokban, és felidéztük a hullámokat már a sírjuknak látó tanítványokat. Felkeltették Jézust. Őt, aki jóízűen aludt a kis halászbárka hátuljában megtámasztott párnán. Nem törődött a viharos széllel, sem a hajócska oldalán becsapódó hullámokkal, sem azzal, hogy a bárka már kezdett megtelni vízzel.

Nem csodálkozom a tanítványok ijedtségén. Testük-lelkük reszketett. A testük az óriási hullámok miatt, a lelkük Jézus érthetetlen nemtörődömségétől. Nem a haját simogatva keltegették, hanem igyekezvén megtartani egyensúlyukat, bizonyára oldalba lökték. Amint kinyitotta a szemét, nekiestek. Nem kérlelték, hanem számon kérték: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?" Hogy aludhat valaki ilyen nyugodtan, amikor a körülötte lévők életveszélyben vannak? Mi ez a közöny, ez a lustaság? Legalább a vizet meregetné, vagy a többiekkel együtt mozogna egyik perem-deszkától a másikig, mikor melyikre van szükség a hajó stabilitásához.     Sokat kellett még tanulni ezeknek a Jézust noszogató, derék galileai tanítványoknak. Sokat kell még tanulnia annak, aki együtt utazik Jézussal, és közben megengedi magának a merészséget, hogy kérdőre vonja a Mestert, miért nem azt csinálja, amit mindenki elvárna tőle egy bizonyos helyzetben? Aztán eltelik egy idő, és rájövünk arra, hogy ha Jézus vett rá valamire (mint a tanítványokat erre az utazásra) és abban, természetesen velünk tart, akkor: mi tegyük meg, amit tennünk kell, de őt ne vonjuk felelősségre, és főleg, ne kérdőjelezzük meg, hogy törődik-e velünk, vagy sem?

Jézus többet tud arról, hogy min kell keresztülmenned, mint te magad, a barátaid, a gondozód, az orvosaid, az üzlettársad, a jogtanácsosod. Ismeri az előzményeket, és előre látja a következményeket. Tökéletes Ura a helyzetnek. Közben arra vár, hogy felébreszd. Ne úgy, ahogy a leendő apostolok abban a viharban! Ne azt kérdezgesd tőle, hogy miért nem törődik veled, hanem arra kérd, hogy szüntesse meg a hánykolódást! Láttassa meg veled, hogy bármit megtehet!

A tanítványok féltek. Elfogyott a türelmük. A félelem és a tehetetlen türelmetlenség egyik jele a bűnbak-keresés. A hit, a bizalom jele pedig: a kérés. Aki fél, az Jézusnak is nekimegy, aki bátor, az akkor sem riad meg, amikor Jézus - vele egy hajóban! - csöndben van.

Viharba kerültél? Közeledik a vihar? Aktiváld a hitedet, és mondd ki magadnak, hogy a vihar, amin keresztül kell evezned, nem veled végez, hanem Isten erejét és megoldását láttatja meg veled, és mindazokkal, akik ugyanazokban a széllökésekben, már-már kilátástalannak tűnő helyzetben keresnek oltalmat. Ki-látnak a hullámok közül; arra, amerre Jézussal együtt tartanak.

Jézussal, aki azon az éjszakán nem talált jobb helyet az alvásra, mint egy vízzel félig már megtelt imbolygó halászhajót, amiben ide-oda csapódott az egyre magasabbra emelkedő víz. Jézus alszik. Kiderül, hogy a természeti erők felkavarhatják a vizeket és az érzelmeket, de azt, aki mennyei erőkre hagyatkozik, azt semmi nem mozdíthatja ki sem testi, sem belső egyensúlyából.

A Genezáreti tavon hirtelen kerekedett szélvihart λαῖλαψ-nak (ejtsd: lailapsz) nevezi Márk evangélista. Ez azért érdekes, mert a görög mitológiában így hívták azt a kutyát, amit Zeusz adott Europénak. A kutya minden ellenfelét legyőzte, és nem volt zsákmány, ami elmenekült volna előle. Az evangélium görög olvasói ebből megértették, hogy a „lailapsz"- vihart lecsendesítő Jézus az ő Zeuszuknál is hatalmasabb, mi több: Ő az egyetlen Isten! Ugye, mióta hiszed, te sem istenítesz mást?

Nincs az a víz, ami ártana Isten Fiának. Ez így igaz. Jézus mégis beavatkozik a természeti erők játékába, mégpedig azért, hogy tanítványai saját szemükkel lássák, milyen isteni ereje van a Mesterüknek. Ugye, belátjuk, hogy nem Isten felelős azokért a viharokért, amiket mi magunk kavarunk az életünkben. Ennek ellenére: beavatkozik. Felelősséget érez értünk. Nem hagyja, hogy a földi futásunk x-ik éve a nélkül érjen véget, hogy ne láttuk volna legalább egyszer, de inkább ezerszer az Ő, saját teremtettségét uraló hatalmát. Aki látta, és elmélkedik, majd elismeri ezt a hatalmat, annak esélye van a földi pálya utolsó akadálya után befordulni a célegyenesbe, ahonnan már Isten veszi, viszi magához.

Hogy ezeket a hatalmi jeleket, erőket, lecsendesítéseket és felkavarásokat aztán neki tulajdonítjuk-e, vagy sem, az már rajtunk múlik. Ő szeret annyira, hogy a természetben, és a történelemben is bemutatkozik, annak érdekében, hogy végre lássuk már meg Őt! Lássuk meg, hogy a természeti törvényeket is Ő alkotta! Lássuk, értelmezzük az eseményeket, történéseket együtt az Isten erejével és azon nyomban: az Ő kegyelmével! Elmélyülésed végén annyi következtetést fog megengedni neked, amennyire kíváncsi vagy. Ima-energiádat összeszedve, vagy felületesen, rá szánva két percet, vagy annyit sem.  Megéri nagyon odafigyelni! Jézus minden mozdulata lecke a számunkra. Még az is, amikor nem mozdult. Jézus aludt. Békésen, párnán aludt, míg a többiek kötelet húztak, vitorlát vontak, eveztek, vizet mertek. Mire tanít azzal, hogy az életveszélyes felfordulás közepén, felsőruhájával betakarja magát, lefekszik, és egyenletesen lélegzik? A hajdani, esti imánk részletére: „Én Istenem jó Istenem, lecsukódik már a szemem. De a tiéd nyitva Atyám..."! Ez a lecke. Kisgyermekként jobban hitted? Mi történt azóta? Jézus biztos volt benne, hogy amíg pihen, akár a majd' széteső hajóban is, az Atya figyeli Őt. Vigyáz rá. És azokra is, akiket ő hívott a hajóba. Mindegyikőjük megsérült. Évekkel később valamennyien meghaltak. De még nem annak volt az ideje.

Isten mindenen túlemel addig a napig, amikor majd Ő vesz a kezébe, Ő állítja meg a szívedet, Ő enged még egy utolsó lélegzetvételt. Azon túl nincs az az ember, aki újraéleszthetne. Ő maga, Isten ébreszt majd fel a paradicsomban. Ott, ahová Jézus hívta a jobb oldalán megfeszített, üdvösséget nyert gazembert. És mindazokat, akik bárkik is voltak, de akár életük végén is meghajoltak a hatalma előtt.

Mostanában lapozgatok egy remek könyvet. A szerző Jézus istenségének bizonyítékait taglalja. Egyik érvelését annak az embernek a vallomásával illusztrálja, aki korábban nem ismert magánál hatalmasabbat, és elfogadta sok tízezernyi ember hódolatát. Aztán a saját gondolatainál mélyebbre hatolt. Élete utolsó éveiben bőven volt rá ideje. Egy szigeten. Idézem: „Értem is lelkesedtek, mondogatta elmerengve, értem is sokan mentek halálba; szívesen követtek a véres mezőkre, amíg győzelem kísérte zászlóimat; de csak addig, amíg közöttük voltam, amíg látták szemem villogását és kézzelfoghatólag érezték hatalmam erejét. Ma? Vajjon, ki szeret ma engem? S 10-20 évvel halálom után ugyan ki menne halálba az elpusztult, a meghalt Napóleonért? És íme: 1800 év előtt megkötöztek és kivégeztek Jeruzsálem kapui előtt egy embert s ennek az embernek a szeretetéért lobogva lángol a mai napig is milliók és milliók szíve, mégpedig a legnagyobb és legnemesebb szívek! Én csak császár, én csak hadvezér voltam: ez az ember, a názáreti Jézus - Isten volt! Ó igen, názáreti ács, az agg Napóleon hiszi a te istenségedet!"

A vízen vesztüket váró tanítványok még nem hitték. Akkor úgy vélték, hogy Jézus ereje, akarata ennyire futja. Bevezette őket a tó közepébe, hogy meghaljanak. Nem érdekli, mi lesz velük. A hajó kis színpadán ugyanazt játszották el, mint az őseik, amikor Egyiptomból kifelé jövet, az Ígéret Földje felé félúton nekiestek Mózesnek. Azzal vádolták, hogy a halálba vezette őket. Pedig látták a Tíz Csapást, az egyiptomi hadsereg likvidálását a Vörös-tengerbe. A következő oázisig tekintő embernek azonban ez kevés. Nem kíváncsi Isten ígéretére, csak a langyos vízre, és a hátrahagyott uborkára, fokhagymára. A hajóban küszködő tanítványoknak nem volt elég, hogy (Máté és Lukács szerint ekkor már többször) látták, milyen erővel, és milyen „mennyiségben" tud Jézus gyógyítani. Azt hitték, annyi volt minden. A mindent elsöprő vihar (a Zeusz kutyájának teljesítményéhez mért „lailapsz-vihar") már sok Jézusnak. Tévedtek. Isten kihozta a népét Egyiptomból. Megmentette a vihartól az alvó Fiát és kísérőit, sőt még a többi, őket követő hajókban (Mk 4,36) utazókat is. Kihozta Jézust a sírjából. Eltörölte a halál, a halálod, a halálunk erejét. Gondolod, hogy Isten azóta megváltozott? Nem! Ébredj! Az Egyszülött Fiát adta érted! Őt, aki most minket kérdez: „Miért féltek ennyire? Még mindig nincs hitetek?" Mi miatt aggódsz? Bármi is legyen, az csak egy hullám a túlsó part felé vezető nyomvonalon. Jézus átsegít rajta. Két nap múlva a Nemzeti Összetartozás Napján sok minden elhangzik majd, miért élhette át nemzetünk az egyik legnagyobb fizikai és lelki megrendülését. Én innen azt hirdetem, hogy azért, mert Isten, bár kilátástalannak tűnő viharba hívta, elveszni nem hagyta azokat, akik akkor, és minket, az utódokat, akik azóta átadtuk neki az életünket.

Nem értek véget a viharok. Voltak, és lesznek még. Bármilyen szélvész kerekedett köréd, bármilyen tornádó csapott le rád, bármilyen hideg lett körülötted, bármilyen nehezen kapsz levegőt, fogyott el az erőd és tűnik kilátástalannak a helyzeted, tudd meg, hogy Jézus ott van a közeledben! Az apostollal így íratta meg a biztatást: „Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni."

Engedd meg, hogy Ő teremtsen békességet; először benned, annak érdekében, hogy saját viharodban is tudj aludni, pihenni, és ha úgy akarja: körülötted! Ámen

 

 

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 65, összesen: 1550669

  • 2020. május 26., kedd

    A Baár-Madas Református Gimnázium tanulói színvonalas médiaanyagokat állítottak össze, amelyek hitüket és kreativitásukat is megmutatják.
  • 2020. május 25., hétfő

    A megújulás növekedés, a megújulás kovásszá válás, a megújulás nyájjá alakulás.
  • 2020. május 24., vasárnap

    „Az a félelmem, hogy számvetés nélkül áll vissza minden a régi kerékvágásba. A karantén olyan volt, mint a költözés – muszáj átgondolni, mi az, amit á...
  • 2020. május 21., csütörtök

    „Felelős magatartás az lenne, ha a Nyugattal szembeni kisebbségi komplexusunkkal és a szomszédainkkal szembeni infantilis vádaskodásunkkal végre felha...
  • 2020. május 20., szerda

    „Budapesti lakosok, miért ültök itt a járványhíreket falva?”
  • 2020. május 19., kedd

    Miből élnek gyülekezeteink, és mit tehetünk saját közösségünkért krízishelyzetben?
  • 2020. május 19., kedd

    Miből gazdálkodik az egyház, és mire költi bevételeit? És mit ér az egyszázalékunk?
  • 2020. május 18., hétfő

    2020. május 18-tól a megfelelő szabályok betartásával már az egész országban tudunk istentiszteleteket tartani.
  • 2020. május 17., vasárnap

    „Ha a bátrak nem tudnak eljönni a táborba, akkor a tábort visszük el a bátrakhoz.” Interjúnk Cseh Lindával, a Bátor Tábor Alapítvány kommunikációs vez...
  • 2020. május 15., péntek

    A hétköznapi beszélgetésekben rengetegszer velünk vannak a gondolatok. Összeszedtem néhány mondatot, amelyekről azt gondolom, a legtöbbször hallom őke...