Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Istentisztelet 2022. március 20-án

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Böjt 3. vasárnapján

 

Lekció: Mt 22,15-22

Textus: Mt 22,21

 

Szeretett Testvérek!

 

Élt egyszer egy ember, aki felmenői, környezete, és neveltetése miatt egész egyszerűen politikai pályára született. Elvált szülők gyermeke volt. Nem lehetett lámpalázas alkat, hiszen még tíz éves sem volt, amikor apja temetésén búcsúbeszédet mondott. Tizenhárom éves korában, anyja második férje mellett már tömegek ünnepelték. Röpültek az évek, és a karrierje íve: főtisztviselői pozíciót, majd, ma azt mondanánk, miniszteri állást kapott. Rövidebb-hosszabb megszakításokkal a hadseregben szolgált. Ott is megállta a helyét; olyannyira, hogy - mint a mesében -: elnyerte a fele királyságot, birodalmat. Aztán minden az övé lett. Úgy hívták: Tiberius császár.

Az ő profilképe volt annak a pénzdarabnak az elülső oldalán, amit a farizeusok Jézus kérésére felmutattak. Régóta használták már azt az érmét; Tiberius csaknem két évtizede viselte a császári címet. Húsz éve már, hogy a vásárlások közben az ő arcképe tekintett a Birodalom alattvalóira. A császárok trónra kerülését követően, az új pénz veretésének egyetlen célja volt: mindenki lássa meg a birodalomban, ki az, - a történet idején: Tiberius - akinek a kegyéből élhetnek, dolgozhatnak az alattvalók. A rómaiak tanítása szerint a pénzérme nem az övék. Nem az alattvalóké. Ők csak használatra kapták annak érdekében, hogy császáruk katonai és gazdasági védelme alatt bonyolíthassák üzleti ügyeiket. Tiberius idejében: Hispániától a Kaukázusig, a Vörös-tengertől a germánok vidékéig.

A Jézus köré sereglett farizeusok, az akkor már hetvenes évei közepén járó Tiberius császárra hivatkoztak, amikor némi hízelkedés után nekiszegezték a kérdést: „Mondd meg tehát nekünk, mit gondolsz: szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy sem?"

Miért is kérdezik? Hogy tőrbe csalják. Hogy olyan helyzetbe hozzák, amiből nem tudja kivágni magát.

... szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy sem?"

Ez egy eldöntendő kérdés. A felelet: igen, vagy nem. A farizeusok szétfeszítették a csapda két gyilkos szárát. Úgy vélték, Jézus legóvatosabban megfogalmazott válaszára is összecsattan.

Mert ha ez a Galileából jött Jézus azt válaszolja, hogy szabad adót fizetni a császárnak, a saját földijei fogják agyonverni. A hazafias érzelmű galileaiak indulatait egyetlen szikra is felkelésre robbantotta. Jézusnak annyi, ha jóváhagyja a Rómát gazdagító adófizetést.

Ezt biztosan nem meri megtenni - tanakodtak a farizeusok. Akkor viszont egyetlen lehetősége maradt: kijelenti, hogy ne fizessék meg a megszállókat gyarapító adót. Akkor is csattan a csapda! Mert ha így lesz, akkor azonnal jelentik annak a Pilátus nevű helytartónak, hogy van itt valaki, aki megtagadja az adófizetést, tehát megszegi a Birodalom törvényeit, és ezzel lázadást szít. A rómaiak, ha rendben volt az adó, és semmi nem veszélyeztette a békét és a közbiztonságot, szinte mindent megengedtek a megszállt területek lakóinak.

Összegezve: bármit válaszol Jézus, vagy a zsidók vágják el a torkát, vagy a helytartó feszítteti keresztre.

Mi lesz most? Jézus első válasza a leleplezés: „Képmutatók, miért kísértetek engem?" Tudom, mire készültök, de még mindig nem ismertek. Mindent tudok rólatok. Gonoszak és rosszindulatúak vagytok.

Válaszra vártok? Megkapjátok! „Mutassátok nekem az adópénzt!" Odaviszik neki a Tibérius arcképével díszített érmét. „Kié ez a kép és ez a felirat?" Mindenki tudja; kórusban mondják: „A császáré." És megkapják a választ: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!"

Hát erre nem számítottak. Nem értik. Ezt végig kell gondolni. Vajon mit akart mondani? A magukat mindenkinél bölcsebbnek, ravaszabbnak hitt üldözői elcsodálkoztak, majd elsomfordáltak.

Mi meg itt maradtunk. De mi is kérdezgetjük magunkban: Mit akar mondani nekünk Jézus azzal, hogy „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!"

Nekünk ugyan nincs császárunk, de van adórendszerünk. És van Istenünk. Jézus válasza tehát időszerű, és aktuális. Minden keresztyén számára.

Mert a keresztyénnek - éljen bármikor is - tudnia kell: kettős állampolgársággal rendelkezik. Van egy vagy két hivatalos okmánya, útlevele, mely azt tanúsítja, mely állam védelmét élvezi; melyik ország törvényei szerint kell berendezkednie a világban. Ez egyfajta biztonságot nyújt neki a törvénytelenséggel és kivetettséggel szemben.

Az adott együttélési berendezkedés vonatkozásában azonban felelősséget is kell vállalnia. Úgy kell gondolkodnia, hogy a számára biztosított életlehetőségeknek, és a maga-, és honfitársai jólétének érdekében áldozik a javaiból. Adózik. Megadja a mindenkori hatalomnak azt, amivel az itteni állampolgársági hűségét jelzi.

A keresztyén ember másik állampolgársága a mennyekben van. Isten felé kell elszámolnia mindazzal, amit tőle kapott. Oda kell adóznia. Hálával, szolgálattal, Isten és ember iránti szeretettel, javai értékének egy részével.

Értjük.

Na, akkor feszítsük meg az Ige idegszálát! Mit szólnátok hozzá, ha a többes szám második személyben elhangzott felszólítást most egyes szám második személyben hallatná veletek a templomunkat betöltő Szentlélek Isten?

Add meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!

Értjük, hogy megszólítottak vagyunk. Feszengünk is egy kicsit, mert ezt a felszólítást Isten Lelke előbb-utóbb átalakítja, és kérdéssé gyurmázza bennünk. A kérdés így hangzik: Megadod-e a császárnak, ami a császáré? Megadod-e Istennek, ami az Istené?

Az attól függ - mondod. Így igaz. Attól függ, hogy kit tartasz császárodnak, és kit tartasz Istenednek?

Nos, ki a császárod? Tekintettel arra, hogy nem abban az államformában élünk, a mi „császárunk" a Magyar Köztársaság.

Mit kér tőled? Mit adsz neki? Mennyit kér? Odaadod-e mindet, ami kér, vagy valami okos húzással megkerülöd, de legalábbis enyhíted a „császárnak" bevallott adó mértékét? Annak ellenére, hogy Jézus szava kiforgathatatlan: „Adjátok meg...a császárnak, ami a császáré...!" Ezt nem megfontolni, nem mérlegelni, hanem megtartani érdemes. Nem azért, mert ha kiderül, megbüntetnek, hanem azért, mert ha nem teszed, ellentmondasz Jézusnak. Az pedig eltusolhatatlan nyomokat fog hagyni benned. De még azokban is, akiknek a kedvéért visszatartottad azt, ami egy közösség jólétét szolgálja. Isten akaratából.

Persze választhatsz magadnak más császárt, más országot, más államformát, más vezetőt, más ideológiát, de éppen mostanában derül ki, hogy a támadók és megtámadottak, a segítők és a segítséget másképpen elképzelők között nincs akkora különbség, mint gondoljuk. Az ember már csak ilyen. A saját érdekeit keresi, és védi. Én is, te is. A te szeretteid biztonsága az első, még akkor is, ha a következő¸ de csak a következő gondolatod odafordul a szomszéd, a felebarát felé.

Megfeleltük hát az első kérdést. Eldöntöttük, ki a császárunk.

Most jön a második: Ki az Istened? Jézus Atyja? Igen? Biztos? Nos, akkor engedd, hogy az Ő, Jézus, és az Atya Szentlelke tovább húzogassa lelked fiókjait, és keresse, majd veled együtt találja meg a válaszokat. Mire? Mondja, kérdezi: Mit kér tőled Isten? Azt, amit odaadsz neki?

Mit kér tőled? Azt, amitől nem szívesen válnál meg?

Ha kéri, miért nem adod?

Nem tudod, mit kér? Ezt könnyű eldönteni. Mindjárt az után, hogy hosszan csendben voltál vele. Mondanám, hogy: imádkoztál, de az nem mindig ugyanaz, mint a csendesség, a vele töltött, mennyei minősítésnek megfelelő idő. Az imádságaink rendszerint véget érnek az „ámen"-nel. Igen, tudom, itt, a templomban is. Az ilyen imának is megvan az értéke. De - aki próbálta, az tudja -, mit rejt magában az a csendes idő, amit az „ámen"-ünk után még együtt töltünk az Úrral. Azokból; na, azokból az ámen utáni csend-percekből azt fogjuk kihallani, amit Jézus juttat el a csak ilyenkor bekapcsolt isteni jel-vevőnkhöz.

Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!" - mondta Jézus az Őt kísértő, csapdát állító farizeusoknak.

Add meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené! - mondja nekünk ma délelőtt Jézus Lelke, aki velünk volt, velünk van, és belünk lesz minden napon.

Engedünk-e neki, vagy elsomfordálunk a közeléből? Miénk a választás.

Most, a kezünkbe vett, szánkba helyezett kenyér; az ajkunkhoz emelt pohárkából kicsorduló bor megerősít minket abban, hogy jól lássuk, mi dolgunk van a császárral, és mennyi dolgunk van Istennel.

Ne tegyetek többet, csak engedjetek Neki! Neki engedjetek! Ámen

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 319, összesen: 2250861

  • 2024. április 22., hétfő

    „Az esperesi szolgálat nem plecsni, nem kitüntetés, hanem lehetőség a szolgálatra.” Beiktatták Kovács Gergely esperest a Budapest-Déli Református Egyh...
  • 2024. április 22., hétfő

    Baráti ölelések, szakmai beszélgetések, keresztyén légkör fogadta a lelkipásztorokat, hittanoktatókat és vallástanárokat a Dunamelléki Katechetikai Tá...
  • 2024. április 21., vasárnap

    Közelebb a teremtett világhoz, közelebb egymáshoz, közelebb az Ige megéléséhez. A Gyökössy Intézet a lelkészeket hívja ki a mindennapok terhei közül. ...
  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.