Istentisztelet 2021. augusztus 22-én

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: Zsolt 28

Textus: Mk 12,1-12

Szeretett Testvérek!

Na, akkor kezdjük a klasszikus magyarázattal! Miről, kiről beszél Jézus ebbe példázatba becsomagolt, de abból egyértelműen kihajtogatható célzásával? A szőlőskert: Izráel népe. A szőlőmunkások: Izráel lelki vezetői. A gazda szolgái: azok a próféták és papok, akik hűségesek maradtak Istenhez. A gazda fia: Jézus. „Mások", akiknek a gazda átadta a szőlőskertet: az Izráelen kívüli népek.

Ez egy virágvasárnap utáni, húsvét előtti történet. Előző nap Jézus, mint győztes, békével érkező király szamárcsikón bevonult a fővárosba, Jeruzsálembe. Nem tartotta titokban mit gondol a papi arisztokrácia pénzmosó vallásgyakorlatáról; kartellben dolgozó alkalmazottaikat, kufárjaikat jó pénzért kínált áldozati állataikkal együtt kikergette a Templom udvarából. A mai bankokat is megszégyenítő „vétel-eladás" profittal dolgozó pénzváltók asztalait felborogatta. Közben Jeremiás prófétát idézi: „Hát rablók barlangjának nézitek ezt a házat, amelyet rólam neveztek el? Majd én is annak nézem! - így szól az Úr." (Jer 7,11)

A több szempontból is felkavaró nap végén visszatér barátai által biztosított éjszakai szálláshelyére, a város melletti faluba, Betániába. Másnap a főpapok, írástudók és a nagytanács tagjai, a vének már keresztkérdésekkel felkészülten várják. Nem tudják megfogni, de nem kell üres kézzel távozniuk, mert kapnak Jézustól egy olyan példázatot, hogy mind a két fülük, de még a lelkük is belecsendült.

Miért? Mert róluk, Izráel lelki vezetőiről szól a történet. Ők a gonosz szőlőművesek, akik önhatalmúan kezelték Isten ültetvényét, Izráel népét. Nem tudtak, és nem is akartak elszámolni saját lelki gazdálkodásukkal, annak csúf, minimális, látszat-eredményével. Beálltak abba a vonalba, melynek képviselői, nem hivatást, hanem állást betöltő őseikhez hasonlóan megverték, elüldözték, megalázták, megölték Isten prófétáit, papjait.

Most jön valaki, aki magát az Isten Fiának tartja. Elmondja mindezt, és a példázatban bejelenti, hogy tudja mi vár rá. Az, ami a szőlőültetvény gazdájának fiára. „Megragadták, megölték őt, és kidobták a szőlőn kívülre." Jézus felfesti előttük azt, ami négy nap múlva bekövetkezik. Elfogják, megölik, és - gyűlölettől kifacsart szándékaik szerint - a kivégzett bűnözők számára kijelölt tömegsírban hagyják majd. A vége nem a szándékaiknak megfelelően történt, mert Arimátiai János elkérte Pilátustól a testét, és a saját sírkamrájába helyezte. Annak ellenére, hogy a főpapoknak ez sem tetszett.

Jézus azzal zárta a példázatot, hogy a garázda szőlőmunkásokat elpusztítja a gazda, a szőlőskertet pedig másoknak adja. Utóiratként pedig - ha már írástudók is vannak közöttük - kapnak még egy kérdést: „Vajon nem olvastátok a Szentírásban: 'A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben'?"

Ez is róla szól. A sarokkő volt az az alap, aminek helyzetéhez, szintjéhez, éleihez illesztették az épülő ház többi elemét. Jézus azt mondja: én az vagyok. Isten sarokköve, a helyrehozandó hit-élet Isten által hitelesített kiindulópontja, mércéje, állandósága. És tudom mit forgattok a fejetekben. Megvetitek ezt a követ. Engem, a sarokkövet. Nektek nem kell a hitelesített mérce. Nektek nem kellek én. Ez lesz a végetek. Ez lesz a Templom vége. Ezért szóratik szét a nép. Ezért kezdek újat más népekkel. Ezért köt Isten Új Szövetséget a nemzetekkel. Minden népekkel. Így történt. Röviden ez a példázat klasszikus magyarázata.

Van másik is? Van. Mint mindig. Az, amit egy gyülekezetnek, benne minden egyes hallgatónak akkor és ott kell megértenie, amikorra, ahová Isten időzítette. Lehet ez a mai nap, de lehet bármelyik, amelyikre a Szentlélek Isten beélesíti a mondanivalóját. Hallgattam én már igehirdetést úgy, hogy „tetszett", de nem szólított meg. Majd' két évvel később leírt formában találkoztam vele. Szó szerint hátraléptem, mert abban a percben, azon a helyszínen, ahol olvastam, szóról szóra ugyanazt találtam, de akkor arra az élethelyzetemre, arra a bizonytalanságomra küldte az Úr, amiben akkor éltem. 22 hónappal korábban meghallgattam, akkor pedig - bár olvastam -, meghallottam a kiútra, szabadulásra, örömre vezető útbaigazítást.

2021. augusztus 22-e van. Ma mit akar Isten velünk, bennünk, benned elültetni ezzel a Jeruzsálem valamelyik terén elhangzott példázattal? Lehet, hogy most csak meghallgatod, de pár perccel később, vagy otthon, esetleg két év múlva meg is hallod, mi dolga volt, van veled, benned Jézusnak.

Ami nem változott: ahogy akkor a szőlőművesek, én is életteret kapok Istentől, Ez biztosítja a magam és mások életszükségleteit, amikre addig van szükség, amíg meg nem kezdjük azt a másik, az igazi, az öröklétre érvényes ÉLET-et. Jézus örömhírének, görögül: evangéliumának működési területe az Egyház. Az Egyház Isten szőlőültetvénye. Bérbe adta nekünk. Kimondhatatlanul nagy a felelősségünk. Számon kéri rajtunk, elsősorban igehirdetőkön, hogy mit adunk hírül. Hogyan műveljük azokat, akiket ide ültetett élni, növekedni, gyümölcsöt teremni. Erre a szolgálatra készített fel, és rendelt ki minket, lelkészeket. De titeket is! Mert mindjárt az után, hogy meghallottátok a hírt, Isten aktuális üzenetét, nektek is tovább kell adnotok. Hír-adók, hírnökök vagytok.

Képviselőkké váltok. Jézust képviselitek. Az emberek olyan képet alkotnak Jézusról, az Egyházról, a Honvéd téri gyülekezetről, ahogyan azt ti képviselitek. Képzeljétek el, milyen híre van Magyarországnak azokban a diplomáciai körökben, ahol a nagyköveteink, képviselőink lejárattak bennünket. És milyen hírünk van ott, ahol a nagyköveteink, konzuljaink példamutatóan végzik a feladatukat, képviselik a nemzetet, benne engem és téged. Ezzel az édes súllyal és felelősséggel kell kinyitnunk a szánkat, kezet nyújtanunk, lépnünk, dolgoznunk. Mint Jézus képviselői, követei. Küldöttek lesztek. Vagytok. Mert azért hívott ide Jézus, hogy feltankoljon benneteket evangéliummal, és elküldjön.

Pál apostol azt írta Timóteusnak: „az evangéliumnak a szolgálatára rendeltettem én hírnökül, apostolul és tanítóul." (2Tim 1,11) Én is, te is, hírnökök vagyunk. Mint Pál apostol. Én is, te is apostolok vagyunk. Az előbb nem mondtam, de már sokszor hallottátok: „apostol" (ἀπόστολος) azt jelenti görögül, hogy képviselő, követ, küldött. És mit ír még magáról Pál apostol? Azt, hogy tanító. Ismeret-közlő. Oktató. Három állást vállalt. Hírnök, követ és tanító. Micsoda felelősség! Mekkora felelősséget ruházott rá, rám és rád Jézus! Most, ezekben a percekben is. Nem tudom és nem is akarom hitelesebben visszaadni Jézus megbízásának mértékét, mint a Biblia. Szinte ijesztő, amit Jakab levelében olvasunk. Azt írja: „Testvéreim, ne legyetek sokan tanítók, hiszen tudjátok, hogy súlyosabb ítéletben lesz részünk." (Jak 3,1) Meg is érdemeljük, ha nem vesszük komolyan a tananyagot. Isten ültetvényében, a ránk bízott lelkek ápolása, gondozása, fejlődése közben nem végezhetünk félmunkát.

Illetve végezhetünk, de egyszer majd megjelenik a Gazda szolgája, vagyis Isten szolgája, és érdeklődni fog a termés, a munkánk gyümölcse felől. Erről szól a példázat. Nem akarom áthárítani a rám ruházott felelősséget, de, ahogy az előbb szó esett róla, a Gazda, a mi Atyánk mindegyikünket megkérdez majd, mit tudunk neki felmutatni.

Aki egyszer beállt hozzá dolgozni, az kapott tőle egy, két, három, tíz munkaterületet. Életében. Vagy naponta. Szinte mértéktelenül csúsztatja elénk, lábunk, kezünk, nyelvünk alá a róla való beszéd, bizonyságtétel lehetőségeit. Gyerek. Barát. Házastárs. Útitárs. Szülő. Nagyszülő. Kolléga. Alkalmi érdeklődők, beszélgetőtársak.

Mivel bízott meg legutóbb? Kivel bízott meg? Dolgozol rajta, hogy megragadd az érdeklődését, kíváncsiságát, nyitottságát, és elmondj neki annyit, amennyire képessé tett a Szentlélek?

A szolgák (hit-testvéreid, lelkészek, papok) után Jézust is elküldi, elküldte már a Gazda. Isten.

Mit kezdtél vele? Mit csináltál az istentiszteleten, beszélgetések közben hallott üzenettel? Hogyan fogadod Isten szolgáinak érdeklődését? Hogyan fogadod Jézust, Isten Fiát? Megölöd magadban? Kihajítod az életedből, mint a gonosz szőlőművesek, vagy...? Vagy?... Alig várod, hogy megjelenjen, mert van mit megosztanod vele? Be tudod mutatni hited, munkád, bizonyságtételeid gyümölcseit?

Nemrég írtam egy rövid cikket, aminek mondanivalóját a végén egy kis történettel illusztráltam. Arról, hogy milyen kevés eredmény, milyen kis gyümölcs elég ahhoz, hogy Jézus, a Gazda Fia együtt örüljön velem. Azt írtam, miként ítélte meg Isten a hittanoktatói munkámat. „... egy nyolcadikos év utolsó óráján. Imádkoztam, és kézfogással engedtem el a nálam magasabb srácokat. Az ajtóban tétován megálltak, visszanéztek. Az idegeimet legtöbbször összeborzoló kedvencem volt az, aki szájáig érő haja alól kibökte: Maga meg eljöhetne a ballagásunkra! Ja! - így a másik három, - és otthagytak. Akkor térdeltem le először az üres osztályteremben." Elszámoltam velük Istennek.

A két napja ünnepelt augusztus 20-a nem egyházi ünnep. De Istennek van üzenete az államalapítását ünnepelt nemzetnek. Ránk bízta a Kárpát-medence szőlőskertjét. Védjük, ápoljuk, tartsuk meg népünket éltető keresztyén hitünket! Kötelességünk ez családunk, egyházunk, és a világ felé.

Teremjünk jó gyümölcsöket, hogy azokért a Gazdát, az Atyát dicsérjék majd!

Gyermekeink, unokáink, hit- és vértestvéreink és a világ népei. Ámen