Istentisztelet 2019. február 17-én

Hang: kattints a képre!

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: Jn 7,40-53

Textus: Jn 7,46

Szeretett Testvérek!

A szegedi Házasság Hete rendezvény-sorozatának utolsó előtti alkalmára, vasárnap délelőtti istentiszteletére jöttünk el. Látom, többen vannak, akik ezt most tudták meg. Nem baj. Istentisztelet mindenképpen lett volna, hiszen nem az a lényeg, hogy adtunk neki egy címet, hanem az, hogy Jézus itt van. Vasárnap délelőttönként akkor is megjelenik közöttünk, ha nemzeti ünnepet ülünk itt a magunk módján, anyák napján hallgatjuk az igehirdetést, vagy karácsonykor vagyunk kíváncsiak Jézus mondanivalójára. Ő mindig készül. Neki mindig van véleménye arról, ami bennünket foglalkoztat. Azt akarja elmondani, hogy hogyan bánjunk azzal a helyzettel, amibe Ő vezetett minket, vagy mi magunk keveredtünk bele - nélküle.

A kegyes közhelyeket átugorva, mindegyikünk meg tudná mondani, valójában miért jött templomba ma délelőtt. Én is, te is, ő is mondhatna egy komoly indokot arra, miért hisz Jézusnak, vagy miért keresi Őt? Miért kíváncsi rá? Miért érdekli az, hogy Jézusnak mi a véleménye róla? Mindegyikünknek meg van a maga hit-története. A saját kétségeink története. Nehezen, de meg tudjuk fogalmazni, miért bízunk Istenben annyira, amennyire, és kisebb társaságban be merjük vallani, hányszor, mikor, miért éreztük úgy, hogy csalódtunk abban, ahogyan belenyúlt az életünkbe. És - úgy utólag - az sem esett jól, amikor egy darabig hagyta, hogy azt csináljunk, amit akarunk.

Ma, a Házasság Hete találkozás-sorozatának végén, az istentiszteleten, majd a terített asztaloknál vendégül láthatjuk azokat a testvéreket is, akik ma mégis csak azért jöttek ide, hogy együtt, Jézussal zárjuk le a házasságról szóló találkozások gondolatébresztő, meggyőződéseket megerősítő beszélgetéseit.

Kik vagyunk itt? Házasságban élők. Házasság előtt állók. Házastársuk nélkül érkezők. Elváltak, özvegyek. Életüket házasság nélkül végig szolgálók. Újra házasságot kötött elégedett, és titkolt hiányérzettel, alaposan lefojtott lelkiismeretfurdalással küszködő emberek. Legyünk bármelyik állapotban, egyikünket sem kerülheti el a házasságok hatása. Saját, vagy mások házastársi kapcsolatának hatásai. Hiszen másként viselkedik otthon az a gyerek, akinek az óvónénije szerelmes, és másként az, akié a délutáni válóperes tárgyalására készül. A gyerek hangulata pedig nagymértékben rányomja a bélyegét a család estéjére. Mondjuk annak a családnak az estjére, amelyikben a papát éppen aznap oktatta ki erkölcsről és tisztességről az a főnöke, aki a harmadik házasságát próbálja életben tartani. Az édesanya közben csendben pakolja be a mosógépet, és azon gondolkodik, miként segíthetne egyedülálló barátnőjének, aki 55 év után özveggyé vált édesanyjával él egy lakásban. Közben kopognak az ajtón. A szomszéd házban lakó srác szeretné bemutatni a menyasszonyát, aminek apropója az, hogy szombaton kötnek házasságot, és lehet, hogy vasárnap reggelig hangosabbak lesznek egy kicsit, mert hát ugye, öt testvére van, így száznegyven meghívott érkezik az udvari lagziba. A kapcsolatok (óvónéni, gyerek, főnök, szomszéd, barátnő, özvegyasszony) át nem tekinthető mértékben befolyásolják egymást.

A megkötött, felbomlott, véget ért és soha meg nem valósult házasságok hozadékai kikerülhetetlenül jelen vannak az életünkben. Hogyan kezeljük őket? Ki mondja meg, mit tegyünk egy-egy élethelyzetben; házasságban, házasságon kívül, özvegyen, elváltan, házasságra vágyóként, házasságból menekülőként, háborítatlan, meghitt, pihentető, kellemes házasságból kitekintgető kibicként?

Tényleg, ki mondja meg, mi a teendőnk? Jézus? Aki soha nem élt házasságban? Aki soha nem akart megnősülni? Akinek csak a vele egylényegű Atyához kellett alkalmazkodnia, házastársi fogadalommal magához kötött asszonyhoz, viszont soha? Ezek buta kérdések. Azt sem tudjuk, hogy volt-e Jézusnak veseköve, mégis vigasztalást nyújt annak, aki abban a fájdalmában kiált hozzá. Soha nem járt Svájcban, de legalább úgy tud örvendezni a friss levegőnek és a hatalmas hegyek látványának, mint bármely turista, aki a rejtett vízesés tövében szavát nem találja a teremtett természet szépsége előtt. Jézus nem vesztette el az állását, de a gyárból, hivatalból kilépő munkanélkülinek megfogja a kezét és a szívét, úgy mennek, együtt az iskolából kilépő gyerekért. Jézus, isteni lényéből következően képes azonosulni az általa teremtett, „összerakott" ember minden hangulatával, fájdalmával, érzésével.

Hisszük-e hát, hogy Jézus az egyedüli kiindulópont minden egyes házasságokból, vagy annak hiányából kiinduló problémákkal kapcsolatban?

Jézus azt szeretné, ha újra meg újra kipróbálnánk, mivel jár az, ha teljesen átadjuk neki magunkat. Magunkat, kapcsolatainkat. Egyéniségünket, házasságunkat, magányunkat. Szeretné, ha mernénk örülni annak, hogy Ő az Istenünk, a Megmentőnk, az Életirányítónk. Nem (csak) magasröptű intellektuális és teológiai síkon, hanem hétköznapi, érzelmi szinten is.

Az evangéliumok tele vannak azokkal a krízis helyzetekkel (krízis azt jelenti: változás), melyek során az embereknek arról kellett dönteniük, hogy elfogadják-e amit Jézus mond, vagy egyszerűen kiiktatják az életükből? Erről szólt ez az előbb hallott bibliai történet is.

Hosszú, lábakat a helyükre szegező, gondolatokat nem tapasztalt magasságokba emelő beszédet mondott Jeruzsálemben, a Templomban. Nem tudott mindenkit meggyőzni. Ma sem. A sokaság egy része prófétának tartotta. Mások a népet megváltó Krisztusnak. Az Írást ismerők úgy okoskodtak, hogy a Krisztus, a Megváltó nem Galileából jön, hanem Betlehemben kell megszületnie. Igazuk volt. Csak Jézust nem kérdezték meg, hol született... A főpapok és farizeusok gyorsbevetésű egységeinek tagjai nem merték rátenni a kezüket. Azzal a meglepő kijelentéssel tértek vissza főnökeikhez, hogy „Ember még így soha nem beszélt, ahogyan ő." Mármint: Jézus, aki a szavával lefegyverezte a rendőrséget.

Mit adnék azért, ha hallanám, hogyan beszélt Jézus! Nem tudom bizonyítani, de, szerintem nem dobott be szónoki fogásokat, teátrális gesztusokat. Önmagát adta. Hitelesen. Márpedig, ha úgy, és azt mondta, amit és ahogyan Ő tudott, akkor igazuk volt a főpapi egység tagjainak: „Ember még így soha nem beszélt, ahogyan ő." Valahol ráéreztek: Jézus több mint ember. Jézus ellenségeinek fizetett kiszolgálói, akiknek semmi érdeke nem fűződött ahhoz, hogy kiálljanak Jézus mellett, úgy jártak, mint azok, akik azon a bizonyos Hegyen hallották őt beszélni. Igen, a „Hegyi Beszéd" végén „Amikor Jézus befejezte ezeket a beszédeket, a sokaság álmélkodott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudóik." (Mt 7,28-29)

Mi, sajnos nem halljuk őt, de amikor Szentlelke jelenlétében mégiscsak megszólít minket, ugye, ugyanaz kívánkozik a szánkra, mint azoknak a tanácstalan, krízishelyzetbe került szolgáknak: „Ember még így soha nem beszélt, ahogyan ő."

Erre építsetek! Ezekre a kijelentésekre, amikor a prédikációt hallva, vagy a Biblia felett megérintve olyat mond nektek Jézus Lelke, amit ember még soha!

Hogy lehet ez? Úgy, hogy Jézus nem filozofált az élet nagy kérdéseiről. Nem úgy beszélt, mint egy új módszert kitalált és alkalmazó oktató. Nem állított fel elgondolkodtató elméleteket a vallásról vagy Istenről. Ő maga az Isten. A beszéde Isten szava. Nem lehet kikerülni, nem lehet hatástalanítani. Amikor rólad beszél, amikor a házasságodat érinti, amikor a kapcsolatodat definiálja, akkor be kell vallanod, hogy nem egyet hallottál a sok ékes bölcsesség, tanácsadói szolgálat, szakkönyv alkalmazható eljárásai közül, hanem a téged, társadat, egyedülléted állapotát tökéletesen felmérő és ismerő Isten beszédét.

Jó lelkiismerettel képtelen vagy megkérdőjelezni az igazságát. Ahogy a templomszolgák sem. Jézus kijelentései olyan mértékben ontották magukból a szeretetet és együttérzést, hogy az elfogatóparancsot kapott katonák parancsmegtagadásra kényszerültek.

Amikor Jézus szavai felváltják a saját, előre kidolgozott, vagy ami még rosszabb: indulatból fakadó érveléseidet, azonnal szintet vált a kapcsolatod. A kapcsolatkeresésed. A magányod. Jézus azokhoz beszélt, akik a társuk mellett, vagy a tömegben is egyedül maradtak. Mert Isten nélkül akartak kommunikálni a másikkal, a többiekkel. Hú, de sok házas ember van egyedül! Csupán azért, mert Istent nem akarja beengedni a házasságába. Így aztán nem segít a másik gyengeségeiben, és nem veszi észre azt sem, ő milyen gyenge a társa lelki társasága hiányában.

Jézus önmagát kínálja azoknak is, amik még, vagy már egyedül vannak, de azoknak is, akik nem kaptak házastársat életükben. Segít újraértékelni az értékeiket. Amik vannak. Bőven vannak. Osztásra, együtt-örvendezésre, szolgálatra. Aki Jézussal keresi, és el is fogadja tőle az újfajta életszemléletet, annak nem maradhat üres, tartalmatlan napja.

A templomszolgák annyit tudtak mondani: „Ember még így soha nem beszélt, ahogyan ő." Az emberré lett Isten tett velük valamit. Mit? Azt, amit veled, amikor őt keresed. Mindegy, milyen indulattal. A farizeusok csendőrei is ellenségei voltak. Mégis rájöttek valamire. Megtaláltak valamit. A kapcsolatot. Az Isten hasonlatosságára teremtett ember Teremtőjével elvesztett kapcsolatát. Jézus nem a fülekhez beszélt, hanem az emberbe lehelt, teremtett lélekhez. Az pedig eltorzulva, kificamodva is rezonál arra az isteni hangra, amely szeretetközösségbe hívja.

Jézus ezt az isteni adást állította helyre. Amikor két ember ezen a frekvencián keresi Isten akaratát és embertársa gondolatát, mindkettőt megtalálja. És amíg nem szakítja meg a vonalat, a helyére került kapcsolat nem bomlik fel.

Áldja meg az Úr így a házasságokat, a testvéri, a felebaráti közösségeinket. Ámen