Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Istentisztelet 2020. április 9-én

Videó: kattints aképre!

 

(Damásdi Péter)

04.09. Nagycsütörtök

Textus: Textus Lk 22, 14-20.39-46

 

 

Kedves Testvérek

Milyen az, amikor egy esemény előtt az utolsó pillanatban van az ember?

-Mikor fellépőként várja, hogy végre felmehessen a színpadra, és előadja a hónapok óta gyakorolt zeneszámot.

-Mikor házasságkötés előtti utolsó este leül az ember, hátra tekint, majd előre az elkövetkező gyönyörűséges napra.

-Az utolsó, egyetemi számonkérés előtti vizsgadrukk.

-Vagy, mikor a vihar előtti állott levegőben érezzük, hogy jön a vihar!?

Milyen érzések kavarognak ilyenkor bennünk? Jól eső, bizsergő érzés? Aggodalom, félelem, feszültség? Csend van! De ez jól eső, vagy félelmet keltő? Ott van az emberben, hogy felkészültem én valóban arra, ami előttem van? Mit tudnék még tenni annak érdekében, hogy minél jobban sikerüljön az előttem lévő feladat? Mire használjam az utolsó csendemet, a várakozási idő legvégét? Vajon minden előre, megfelelően meg van tervezve? Nem kellene újra megterveznem az előttem lévő időszakot?

Kérdések, melyek az utolsó pillanatok csendjében olyan sokszor foglalkoztatják az embert.

Nagycsütörtökön csend van. Túlvagyunk már virágvasárnap örömteli, győzedelmes, kiáltásokkal teli ünnepén. De a kialakult csendben érezzük, hogy jön még valami. Látszólag csend van, de egyértelmű a feszültség: az utolsó pillanatokat éljük! Jézus földi életútjának csúcspontja felé közeledve külön figyelmet érdemel, hogy Jézus az utolsó pillanatban mit cselekszik. Ő már tudja mi fog történni. Meg is fogalmazza: „még szenvedésem előtt" akartam veletek vacsorázni. Végül, utolsó szabad, ezen a földön, emberként eltöltött éjszakáján úgy dönt, hogy a tanítványaival való közösséget választja.

Nem is akármilyen közösséget. Bekapcsolódik a megszokott zsidó hagyományba, és közösen megülik a páskavacsorát. Megemlékezik Izrael népének Egyiptomból való szabadulásáról. Mindenki által ismert, liturgikus keretek között megünnepli Isten hatalmas, kegyelemmel teli szabadítását.

Közösségvállalás - a néppel, tanítványaival, a hagyománnyal. Jézus emberien viselkedik. Vágyódik az emberekkel való, teljes közösségre. Olyan szép ez a kifejezés, „„vágyva vártam" arra, hogy veletek legyek". Jézus akar az emberrel közösséget vállalni. Nem csak úgy leküldte őt az Atya, és innentől fogva csak történnek vele az események! Nem! Jézus nem a körülmények áldozata! Nem csak úgy, véletlenül történnek vele az események!

Jézus tudatosan dönt az emberrel való közösség mellett. Vágyódik arra, hogy hozzánk igazán közel legyen. Ennek ünnepére készülünk minden húsvétkor, így ezen a héten is! Hogy a mindenható Isten közösséget vállal a földi emberrel. Megmagyarázhatatlan módon, de a két külön színtér, összeér. Az emberi - és az isteni találkozik egymással.

Jézus pedig, az utolsó vacsora alkalmával megteremt egy új hagyományt: az Úrvacsora sákramentumát, melybe évszázadok alatt sok keresztyén ember bekapcsolódott.

Jézus megtöri a kenyeret, és odaadja a bort. Vagyis úgyis fogalmazhatunk, hogy előre vetíti az elkövetkező eseményeket: a kereszthalált, és feltámadását, és ennek következményét: a bűnök alóli szabadítást. Jézus utolsó estéjén látja előre mi következik: hogy az emberekkel való közösségvállalás érdekében a mindenség Istene önként vállalja - önmaga feláldozását.

Így hozza létre az új szövetség lehetőségét. Az új szövetséget, - mely a régi megszabadítás ünneplésének időpontjában történik meg. Páska ünnepén, vagyis a közösség megszabadulásának ünnepén Jézus egy új közösség létrejöttére utal előre. Hiszen halálával és feltámadásával létrejön az Istennel való kapcsolat rendezésének személyes módja. Az embernek már nem közösségileg kell megszabadulnia, mint ahogy a népnek közösségileg kellett kijönnie Egyiptomból. Továbbá már nem állatok feláldozásával engesztelheti ki az ember az Istent. Jézus szabadítását személyesen is élvezhetjük: azért, mert ő felvállalta a közösséget velünk!

Erről is szól Jézus földi élete: az emberért való élet, melynek középpontjában az emberekkel való közösségvállalás áll.

Ebben a közösségvállalásban azonban úgy látjuk, hogy Jézus egyedül marad. Nagycsütörtökön egyszerre jelenik meg a közösség - és a magány. Míg ünnepi vacsora közben megéli tanítványival a közösséget, addig tanítványai a következő adandó alkalommal elhagyják őt, és egyedül marad. Jézus tanítványaival együtt, szokása szerint elmegy imádkozni az Olajfák hegyére. Ekkor, amikor igazán szüksége lenne a baráti jelenlétre és bátorításra, akkor marad egyedül. Mert a tanítványok elalszanak.

Közösség - és magány. Szavak, melyek ezen az ünnepen igazán közel vannak hozzánk! Közel kerülnek, mert megszokott, legjobban szeretett, szűk családi közösségeinkben ezt az ünnepet talán nekünk is ebben a kettősségben kell megélni. Egyszerre ünnepeljük a közösségi ünnepet - de vagyunk távol azoktól, akiket szeretünk! Nem lehet most látogatóba menni nagyszülőkhöz, vagy másik oldalról nézve: nem jönnek most haza a gyerekek, unokák. Nem lehet menni üdülni a megszokott helyünkre, és nem lehet menni locsolkodni sem.

Ebben a helyzetben, könnyen eshetünk a tanítványok hibájába. Az elalvás egy óvatlan pillanatban történik. Észre se vesszük: és már alszunk is. Nem csak fizikailag, de lelkileg is el tudunk aludni. Olyan könnyen figyelmetlenné válunk, és nem vesszük észre mi történik körülöttünk. Sajnos elálmosodhatnak ma is lelki szemeink. Az elalvás ma azt jelenti, hogy elmennek mellettünk a napok, a lehetőségek, a ki- és felhasználható alkalmak. Ha nem figyelünk könnyen leragadhatunk az utóbbi hetek legfontosabb híreinél: elmaradnak az előadások, filmvetítések, sportesemények, iskolai tanórák, egyházi alkalmak.

Ilyenkor könnyű azt érezni, hogy mindennek vége és a világ a feje tetejére állt. Mert elsőre úgy tűnik, miden elmarad, és még elköszönni sem lehetett igazán. Egyszercsak tudomásul kellett venni, hogy amit megszoktunk, az hirtelen nincs többé. A megszokott, egészséges mindennapi helyett- a kényelmetlen időszak jött!

Ha már azzal kezdtem igehirdetésemet, hogy utolsó pillanatban vagyunk, akkor fel kell tennünk a kérdést, hogy mit jelent az, hogy Jézus „szokás szerint" megy az Olajfák hegyére? - Hogy ezentúl nem lesz ez a szokása. Ez az utolsó olyan alkalom, amikor megy. Vagyis Jézus életén át látjuk azt, hogy van úgy, hogy az életnek része az, hogy a szokásainkat meg kell változtatni. Hogy át kell értékelni életünk részletkérdéseit. Mert korábbi megszokott életünk átalakul, egy nagyobb, teljesen meg nem értett isteni terv miatt.

A felolvasott Nagycsütörtöki történetben azt látjuk magunk előtt, hogy Jézus páskát ünneplésének része volt a magány. Az egyedül - lét. Ahol - bár ő tudatosan közösséget vállal az emberrel - ez az ember elhagyja őt. Látjuk magunk előtt, hogy Jézus nehezen élte meg ezt. Maga Jézus az, ezen a mostani nagycsütörtökön is, aki azt mondja: Vágyva vágyom arra, hogy közösségben legyek az emberrel! Az a Jézus, aki maga is tudja mit jelent egyedül szembe nézni az előtte lévő úttal! Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy Jézus átérzi az ember fájdalmát és egyedül létét.

Jézushoz való hűségünk ma is azt jelenti, amit a tanítványoknak is jelentett - vagyis kellett volna, hogy jelentsen ott a kertben: a közösségi ünnepünk magányában hűségesen kitartani az Isten felé fordulásban. Hűséggel és alázattal elé menni imádságban. Hozzá jönni a kialakult „utolsó pillanati" csendben, és Jézus példáját látva könyörögni azért, hogy Ő vessen véget az egész világon jelen lévő szenvedésnek. Könyörögjünk azért, hogy tudjunk mi is, ma élő keresztyének belenyugodni Isten nehéz akaratába, abba a tervbe, amit ő készített számunkra!

A koronavírussal, és az attól való félelemmel megterhelt ünnepünkön legyünk hát éber tanítványok! Ne aludjunk el, hanem vegyük észre, hogy mi mindenért adhatunk hálát! Ne hagyjuk magunkat elaltatni különféle hírek láttán! Ne essünk kétségbe, hanem fedezzük fel: nem marad el minden.

Nem marad el a napsütés, a tavasz, a fák és virágok gyönyörűséges kinyílása!

Nem marad el a kedvesség, a beszélgetés, egymás szeretete; az egymásnak való adás, és a másik emberre való odafigyelés képessége.

Nem marad el az olvasás. De a zene, az ízek, a képzelet is megmarad.

Ami pedig a legfontosabb: ezen a húsvéton sem marad el a feltámadás!

Az ebben való reménység sem marad el! Hanem buzdít, és felkészít minket arra, hogy ez a húsvétunk is hadd szóljon a mindenható Isten aláhajló, velünk közösséget-vállaló szeretetéről! Ámen.

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 159, összesen: 1553426

  • 2020. május 31., vasárnap

    Konfirmációi emlék – első ránézésre alig kivehető az asztalon álló hatalmas keménypapír felirata. Utánajártunk, mit árulnak el az apró részletek az 19...
  • 2020. május 30., szombat

    Isten jelenléte bennünk – Magyarné Balogh Erzsébet református lelkész gondolatai.
  • 2020. május 28., csütörtök

    Újratervezéseink során vajon odafigyelünk-e, hogy biztosan szükségünk van arra, amire igényünk is? Megjelent a Karakter magazin legfrissebb száma, vál...
  • 2020. május 27., szerda

    Trianon nem csak az országot, de az egyházszervezetet is darabokra szakította. A magyar reformátusok egy ellenségessé vált politikai környezetben szin...
  • 2020. május 27., szerda

    Külön kelyhes úrvacsorát javasol a gyülekezeteknek a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa. A testület a nyári táborok megtartá...
  • 2020. május 27., szerda

    Ismét megnyílt a Kálvin Kiadó Bocskai úti könyvesboltja, június 4., csütörtöktől pedig már a Bibliás Könyvesbolt is várja az érdeklődőket.
  • 2020. május 26., kedd

    A Baár–Madas Református Gimnázium tanulói színvonalas médiaanyagokat állítottak össze, amelyek mind hitüket, mind kreativitásukat megmutatják.
  • 2020. május 25., hétfő

    A megújulás növekedés, a megújulás kovásszá válás, a megújulás nyájjá alakulás.
  • 2020. május 24., vasárnap

    „Az a félelmem, hogy számvetés nélkül áll vissza minden a régi kerékvágásba. A karantén olyan volt, mint a költözés – muszáj átgondolni, mi az, amit á...
  • 2020. május 21., csütörtök

    „Felelős magatartás az lenne, ha a Nyugattal szembeni kisebbségi komplexusunkkal és a szomszédainkkal szembeni infantilis vádaskodásunkkal végre felha...