Istentisztelet 2022. március 13-án

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Böjt 2. vasárnapján

 

Lekció: Mt 20,17-21

Textus: Mt 20,19

 

Szeretett Testvérek!

 

Közeledik az idő. Öt hét múlva húsvét. A saját magát veszélybe sodort világ feszült légkörében készülünk az örömre. Elérkezett az idő, amikor még azok is hümmögnek egyet a Feltámadás hallatán, akik soha nem szántak rá időt, hogy megkérdezzék, mi is az.

Mi az? Mire készült Jézus, és az egymást gyilkoló emberiséget a saját maga által dagasztott mocskából kimenteni készülő Atya Isten? Közeledett az idő, hogy kiderüljön.

„Jézus Jeruzsálembe készült felmenni". Útközben, valahol Jerikó magasságában járhattak, amikor a vele együtt lépdelők közül közelebb intette magához tizenkét tanítványát, és harmadjára ismételte el, amiről korábban már kétszer is szólt nekik.

Először egészen fenn, északon, a Hermón hegy mellett, Cézárea Filippi városánál (a mai, hírhedt Golán fennsíkon) beszélt nyíltan hozzájuk arról, hogy: „Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia." Péter akkor félrehúzta Jézust a többiektől, és a háta mögül valami oktató hangnemben kifejtette a saját álláspontját: „Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!" Meg is kapta a magáét! Jobban mondva nem is ő, Péter, hanem a Pétert néhány másodpercre használatába állító Sátán. Jézus „megfordulva ezt mondta Péternek: Távozz tőlem, Sátán, kísértesz engem, mert nem Isten akaratára ügyelsz, hanem az emberekére." (Mt 16,21-23)

Miért használhatta a Sátán Péter hangképzőszerveit? Csak azért, mert Péter figyelmetlen volt. Odáig követte Jézust, hogy az ő szeretett Mesterének „, sokat kell szenvednie... és... meg kell öletnie". Ez úgy felkavarta, hogy a mondat befejezését már nem is hallotta. Pedig az volt a lényeg: „de harmadnapon fel kell támadnia."

Másodszor már biztonságosabb terepen, szülőföldjükön, Galileában emlékezteti őket Jézus korábbi bejelentésére: „emberek kezébe adatik, és megölik őt, de a harmadik napon feltámad." Ebből is csak annyi jött le nekik, amennyi ahhoz volt elég, hogy elkeseredjenek: az ő szeretett Jézusuk „emberek kezébe adatik, és megölik őt." Az, hogy: „de a harmadik napon feltámad", már nem jut el a tudatukig, hiszen Máté azt írja: „Ekkor igen elszomorodtak." (Mt 17,22-23)

Hogy is van ez akkor? A szenvedő Jézust értik, de azt, amiért szenved, azt nem? A Feltámadás csodájának bejelentését nem is érzékelték? Nem.

Ezért kell Jézusnak harmadjára is elmondani. Itt járunk most, a húsvéti végjáték előtti napokban. Közelednek a fővároshoz, közelednek a kereszthez, közelednek a Feltámadás páratlan eseményéhez. Jézus immár a részleteket is megosztja velük: „Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak. Halálra ítélik, és átadják a pogányoknak, hogy kigúnyolják, megkorbácsolják, és keresztre feszítsék, de harmadnapon feltámad."

Megértették? Emlékszik rá Péter, hogy mi történt az első bejelentéskor? Mozdulnak a többiek? Legalább elszomorodnak, mint legutóbb? Harmadjára hallják ugyanazt! Visszakérdeznek Jézusra? Érthetetlen, de: nem!

Máté evangéliuma szerint hárman mégis leborulnak előtte. Két tanítványa, János, Jakab, és az anyjuk. Miért? Ők végre megértették, felfogták Jézus utolsó szavait? Azt, hogy „de harmadnapon feltámad"?

Igen. Vagy: mégsem. A Feltámadás egyedülállóságától függetlenül az izgatja őket, hogy amikor Jézus országa eljön, a két fiú, János és Jakab lehetőleg a két legjobb kormányzati pozíciót foglalhassák el. Jézus jobb és bal keze felől ülhessenek.

A Feltámadás, húsvét örömhíre, a bűneiből kiváltott ember jövője, isteni ítélet alól történő felmentésének bizonyítéka, a Feltámadás egyelőre kívül esett az érdeklődési körükön.

Jakab, János, és az édesanyjuk úgy tűnik, hogy tovább gondolták Jézus jövendölését, de ők meg Jézus szenvedését ugrották át nagyvonalúan.

Érdekel-e minket 2021. húsvétja után 47 héttel, és 2022. húsvétja előtt öt héttel, hogy mit is szerzett meg nekünk Jézus az Ő feltámadásával? Röviden, azt, hogy itteni „x" évünk után mi is emberi testben támadjunk fel. Olyan örök életre, amilyen Neki van.

Mi is kell hozzá? Három dolog.

Egy kivégzés. Helyettünk, miattunk, és értünk. Ez megtörtént. Jézus átvállalta. Helyetted, miattad és érted halt meg a keresztfán.

Mi a második? A hit. Elhiszed, hogy méltó vagy Isten ítéletére. Elhiszed, hogy őszinte bűnbánatoddal megszabadulhatsz nyomasztó terheidtől. Elhiszed, hogy minden megvallott, kimondott, odaimádkozott bűnödet megbocsátja Isten. Azért, mert Jézuson csattant az ítélete.

És a harmadik? Ha Jézus mindent megtett azért, hogy örök életem legyen, mit tehetek még én? Olyan életet élsz, élek, hogy az a hitem bizonylata legyen. Bizonylat. Átvettem a megváltást. Átvettem a hitet. Nincs kedvem úgy élni, ahogy e felismerés előtt. Egyszerű dolgom van. Felkelés után, munkám és pihenésem közben, elalvás előtt azt az iránytűt tartom magam előtt, amit Jézus adott a kezembe, kezünkbe: „amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük!" (Lk 6,31)

Ezzel meg is vagyunk. Hisszük a Feltámadást. Hisszük saját feltámadásunkat. Elhisszük, hogy azon a napon, amikor Jézus újra eljön, testben fogunk életre kelni!

Azt kérdezed, hogy az milyen lesz?

Először is: érzékelhető. Nem valami szellem-test, hanem hús, vér. A feltámadt Jézus azzal biztatta megrettent tanítványait: „Nézzétek meg a kezem és a lábam! Én vagyok. Tapogassatok meg, és lássatok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van". (Lk 24,39)

„Na jó" - mondod, „de Ő Jézus volt! Ő az Isten! Mi is hasonló testet kapunk?" Igen! Pál apostolnak így engedte meg feljegyezni Isten: „az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket". (Fil 3,21)

A halálunk pillanata után, a Feltámadásig is tovább élő lelkünk a testünkkel egyesül. Jó néhány bibliai Igével alátámasztva reformátor őseink is ezt állították. (Heidelbergi káté 57. kérdés-felelet)

Az időben visszafelé haladva, a kora középkori egyház tudósai, köztük talán a legnagyobb gondolkodó Aquinói Tamás szerint „A feltámadt test más tulajdonságú lesz, mint a mostani: a jók dicsőségben, fényességben, szenvedésmentességben, erőben, finomságban" léteznek majd, és a „test teljességgel, tökéletességgel támad fel, vak és sánta, és más fogyatékos nem lesz ott." Ráadásul: „Mindnyájan tökéletes életkorunkban".

Az első évszázadokban sok mártírt megégettek, hamvaikat a tengerbe, vagy a szélbe szórták. A ő példájukat emlegetők Feltámadás körüli aggályai hasonlítottak azokéhoz, akik ma félve hallanak a hamvasztásról. Egy Cirill nevű teológus-tudós így vetett végett az efféle aggodalmaskodásoknak: „Mi nehezebb, egy nem létezett szobrot állítani elő vagy pedig egy ledőltnek az előbbi alakot visszaadni? Isten, ki bennünket a semmiből teremtett, nem fog-e bennünket, ha porrá váltunk ismét feltámasztani tudni?"

De menjünk időben még közelebb Krisztushoz! Már Pál apostolnál járunk. Olvassunk csak bele a levelébe! „Így van a halottak feltámadása... Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban." A feltámadott test már nem fog öregedni, nem fog legyengülni, mert nem változik! Sőt! Az öröklétben erejét sem veszti, mint a földi test, amely az évek során elgyengül: „elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben" írja a korinthusiaknak. (1Kor 15)

És az eszünk, az értelmünk? Az fog csak igazán kiteljesedni! Az itteni 140-es IQ csak írnoka lehet az akkori tisztánlátásunknak. Pál apostol, aki pedig tanult, és isteni bölcsességgel megáldott ember volt, így érzékeltette a különbséget: „most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten." Értitek a szintkülönbséget? Olyan ismeret lesz a birtokunkban, amilyennel bennünket ismer az Isten. (1Kor 13)

Itt, most elég nekünk annyi ismeret és hit, amennyi elfogadja és örül annak, hogy isteni ítélet alól kiváltott emberek vagyunk. És feltámadottak leszünk!

Mi vagyunk azok, akik ebben a hitben megismerik és megértik a Feltámadás végetlen életre szóló meghirdetését. Ige-hirdetését. És tovább is adjuk, mert kötelességünk. Feléjük, akiket szeretnénk majd magunk mellett tudni abban az életben, feltámadott testünkben, testükben.

Végül, a nemzeti ünnep előtt két nappal mondom, hogy küldetésünk van népünk felé is. Megőrizni, megtartani, ápolni, tanítani a Krisztusba vetett hitünket. Nem akarunk mi hódítani, csak megmaradni, és utódainknak örökségül hagyni a hazánkat, az Istentől kapott földünket. Fölfelé tekintve, Istenhez növekedve. A napokban olvastam szülővárosom költőjének, édesanyám tanítójának sorait. Hálát adva Istennek a Feltámadásért, hitünk, nemzetünk megtartatásért, hadd idézzem Kiss Tamás teológus-tanár költő versét: „Milyen karcsú, s magasra nő / a sziklafalból a fenyő. / Akár a nép. Neki elég maréknyi föld és fenn az ég." Ámen