Istentisztelet 2022. január 23-án

 

Istentisztelet 2022. január 23-án

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Zsolt 19,8-15

Textus: Zsolt 19,13

 

Szeretett Testvérek!

 

Észrevesszük-e, vagy sem? Ezen áll vagy bukik a jó közérzetünk. A jókedvünk. Az éjszakai nyugalmunk. A reggeli ébredésünk. A bűnbánatunk. Az arra kapott bűnbocsánatunk. Az azt követő megkönnyebbült fellélegzésünk.

Észrevesszük-e, észleljük-e, hogy tévedtünk, hibáztunk, célt tévesztettünk? Nem azt mondjuk, amit kellene. Nem azt tesszük, amire újabb napot kaptunk. Nem azon törjük a fejünket, amin érdemes lenne.

„A tévedéseket ki veheti észre?" - kérdezi Dávid, miközben Istennel beszélget.    Hálásak vagyunk neki, mert helyettünk állt oda az Úr elé.

Mielőtt kérdezett, elimádkozta (ahogy őt ismerjük, lehet, hogy lanttal a kezében el is énekelte), miért keresi Isten társaságát. Olvasta, vagy emlékezetből felidézte magában a Törvényt. A Tórát. Mózes, Istentől hallott, és írásba foglalt feljegyzéseit, Izráel alkotmányát és annak végrehajtási rendelkezéseit.

Dávid arra a következtetésre jutott, hogy „Az Úr törvénye tökéletes". Nincs mit hozzátenni. Aki keresi, mindent megtalál benne, amire szüksége van ahhoz, hogy rendbe szedje és rendben tartsa az életét. Keressük, vagy „csak" elolvassuk, „mit ír a Biblia?"

Az Úr törvénye tökéletes, mert megbízható. Bárki kipróbálhatja! Hagyatkozzék rá, bízza rá magát, majd meglátja, miben lesz része! Miben? Dávid állítja, hogy az Úr tökéletes törvénye „felüdíti a lelket." Hogy csinálja? Úgy, hogy visszahelyezi eredeti, Isten-közeli helyzetébe. Visszafordítja az elméjét, a gondolatait oda, ahol újra az Úrral együtt beszélheti át őket. És ettől felüdül. Mint én, mint te, amikor jól kibeszélgetjük magunkat azzal, akinek majdnem mindent el szoktunk mondani.

„Az Úr intő szava határozott" - folytatja Dávid. Igen, Isten időben értesíti az embert. Figyelmezteti. Egyértelmű jelzéseket ad. Mint a közlekedési lámpa. Zöld: indulj! Sárga: vigyázz, ez már veszélyes! Piros: azonnal állj meg! Ne mozdulj! Ehhez persze a lámpára kell nézni. Dávidnak nem volt, de ő is felfelé figyelt. Olvasott, vagy csendben összpontosított; az Úr jelzései szerint közlekedett.

Közben nézte, figyelemmel kísérte közlekedőtársait, és megörült azoknak, akiket istentelen rohangálásaik, kapkodásaik közben utolért az Úr intése: „Az Úr intő szava határozott, bölccsé teszi az együgyűt." Azt az egyszerű elmét, aki a saját egyetlen ügyén kívül semmi mással nem akar foglalkozni. Lefékezünk-e, érezzük-e, amikor Isten megrántja a gyeplőt? Ne félj, ha fáj, éppen bölccsé akar tenni!

Az Isten közelébe kuporodott Dávid tovább szövi imáját: „Az Úr rendelkezései helyesek, megörvendeztetik a szívet." Mik azok a rendelkezések? Mi a különbség az Úr törvényei és rendelkezései között? A törvény az alap. A rendelkezés a használati útmutató. Például: az osztás egy matematikai művelet. Világos. De miért jó? Mire kell? Szükségem van nekem arra? Igen. Hiába tanulom meg az osztás definícióját, ha nem tudom tizenhat egyforma szeletre vágni a születésnapi tortát. Először elfelezem, aztán azokat is, és ezt teszem még kétszer. Kettő, négy, nyolc, tizenhat szelet. És mindenki örülni fog. „Az Úr rendelkezései helyesek, megörvendeztetik a szívet." Ha az Úr rendelkezései szerint követem a törvényeit, mindenki jól jár.

És van az Úrnak parancsolata is. Az további magyarázat nélküli kötelesség, előírás.

Mi dolgunk van velük? Mire jók? Dávid megírja: „ragyogóvá teszi a szemet." Mi? A parancs? A kötelesség? Az előírás? Igen. Még akkor is, ha először nem értem.

A „parancsolat"-ról az a példa jut eszembe, amit a katonaság alatt éltem át. Leszerelésünk előtt, a tizennyolcadik hónapban még bedobtak minket, egészségügyieket egy hadgyakorlatra. Augusztusban. A Bakonyban. Voltak ott első időszakos legények is. Nyáron mit húztak az új bakancsba tett lábukra? Nyári zoknit. Az első nap végén hosszú sorban álltak az elsősegély-sátor előtt. A feltört bokák, lábujjak lekezeléséhez a következő parancsot kapták (nem tanácsot: parancsot!): Másnap a nyári zoknira húzzanak rá egy télit is! Harmincegy fokos hőségben? Igen! A gyakorlat végén lehúzták a bakancsokat. A szagról most nem szólnék..., de: csillogott a szemük! A vastag zokni megvédte őket a további sérülésektől. Érdemes volt engedni az érthetetlen parancsnak.

„Az Úr parancsolata világos, ragyogóvá teszi a szemet." Mit szóltok hozzá? Elhiszitek Dávidnak, hogy az Úr parancsa világos, egyértelmű, nem érdemes félremagyarázni, mert csak annak teljesítése teszi ragyogóvá a szemet? A ragyogó szem azt sugározza: Értem már! Hát ez a javamat szolgálja! Soha másként!

Vérzik? Fáj? Sebes? Engedelmeskedj az Úr parancsának! Te tudod, mi az, de ha az Úr mondja, akkor arra a bajodra nyugodtan húzd rá a „vastag zoknit", Isten parancsát, mert az enyhíti a fájdalmat, az fog meggyógyítani!

A ragyogó szem már csak azért is jó, mert sok minden kitisztul előtte. Dávidnak a lelkével együtt ragyoghatott a szeme, amikor így toldotta tovább zsoltárát: „Az Úr félelme tiszta". Tiszta félelem? Dávid nyelvén a „tiszta" azt jelenti: hamisítatlan. A félelem pedig: tisztelet. Az Úrnak adott tisztelet semmihez nem hasonlítható. „Az Úr félelme tiszta" annyit tesz: Isten előtt adalék-érzelmek nélküli tisztelettel hódolok. Nem teszek hozzá semmit. Nem magyarázkodom. Egyszerűen Uramnak ismerem. Ezért engedelmeskedem Neki. Mindenki másnak csak akkor, és azért engedelmeskedem, mert neki is az Úr adott hatalmat. Egy darabig. Mint Poncius Pilátusnak, vagy akármelyik kortárs vezetőnek, elöljárónak, jó királynak, vagy diktátornak. Ők jönnek, mennek. De az Úr iránti tiszteletem maradéktalan, mert Dáviddal együtt vallom, hogy: „Az Úr félelme tiszta, megmarad örökké."

Ebből következik, hogy Tőle mindent elfogadok. Mindent, ami felől Isten már határozott. Végérvényesen. Dávid így írta: „Az Úr döntései igazak, mindenben igazságosak". Igazak, szilárdak, megdönthetetlenek. Semmit nem tehetünk az ellen, hogy szeret minket. Annyira, hogy Fiát keresztre szegezve hatálytalanítja a kárhozatra érvényes vízumunkat. Mindenkiét, aki elfogadja a vérrel rápecsételt isteni feloldozást. Aztán lapoz egyet a mennyei hatóságok által kiadott útlevelében, és megköszöni, hogy életutazásait feljegyző útlevele utolsó oldalán talál egy belépésre jogosító, állandó tartózkodási engedélyt. Oda, ahol Jézus készített helyet.

Gyerünk hát, menjünk arra! El ne vétsük az utat, mert csak egyetlen egy vezet arrafelé! Dávid is vigyázott rá, ezért kér tájékoztatást Istentől. Ezért kérdezett. Uram, én olvasom a törvényedet, igyekszem követni a rendelkezéseidet, engedelmeskedni akarok a parancsaidnak, de mondd: „A tévedéseket ki veheti észre?"

Kérdezzük Dáviddal együtt: Uram, ki az, aki észreveszi az összes hibáját? Ki az, aki nem téved? Ki az, aki minden helyzetben képes arra, hogy különbséget tegyen jó és rossz, helyes és helytelen között? Ki figyel minden egyes kimondott, kicsúszott szavára? Ki az, aki nem felejti el napközben a vétkeit, amiket meg kellene bánni, hiszen azokat bocsátod meg? Ki az, Jézus?

Jézus? Azt mondtam: Jézus?

Hát persze! Ő az! Ő az, aki rámutat a botlásaimra. Ő az, aki igazít, amikor félrehúznak a gondolataim. Ő az, aki sárgára (Vigyázz!), pirosra (Állj!) váltja előttem a jelzést, ha zsákutcába kanyarodnék, ha rossz irányba fordulok.

Én hajlamos vagyok hibázni, tévedni. De Te észreveszed őket Jézus. Szólj rám, vezess, üss a számra, üss a kezemre, igazítsd a lépésem irányát!

Jó kiáltani, kérni, könyörögni, de mi van, ha már megtettük? Mi van, ha figyelmetlenségünk miatt már árokba csúsztunk, és tehetetlenek vagyunk? Mit tegyünk, ha úgy cselekedtünk helytelenül, hogy észre sem vettük, mi sül ki belőle? A titkos, magunk előtt sem nyilvánvaló, akármivel kimagyarázott, elpalástolt, észrevétlen kis bűneinkhez nyúltunk? Azt hittük, mert elhitettük magunkkal, hogy ezek nem is bűnök?

Dávid is ilyen csapdába került. És ezt is megírta, kikönyörögte helyettünk: „Titkos bűnök miatt ne büntess meg!" Károli Gáspár így fordította a zempléni Nagy-Amadé hegy lábánál fekvő gönci házában: „Titkos bűnöktől tisztíts meg engemet." Akkor mit is kért Dávid? Mit kérünk mi az Úrtól? Azt, hogy leplezett kis bűneink miatt ne büntessen meg, vagy azt, hogy tisztítson meg tőlük?

Mind a kettőt. A zsoltáros Dávid, anyanyelvének egyetlen szavával (נָקָה ejtsd: náqá) mindent elmondott. Bűnteleníts engem Uram! Kérlek, ezeket ne számítsd be, amikor ítéletet tartasz felettem! Hagyj engem úgy, ahogy most leborulok előtted! Így, ahogy szeretsz; tisztára csutakolt, büntetlen, felmentést nyert gyermekedként!

Dávid Ura, Istene, aki Jézus érdeméből nem más, mint a mi Atyánk, ma délelőtt megint megszólíthatóvá tett minket. Dávid imájának darabjaival helyreállította közérzetünket. Ezernyi érzés, érzelem, élmény, hatás tömegében Isten Szentlelke jól járható utat fúrt Önmaga, és mi közöttünk.

Elérhetővé vált. És mindaddig megközelíthető marad, amíg mi naponta karban tartjuk ezt az életbevágóan fontos összeköttetést. Felüdíti a lelkünket, bölccsé tesz, megörvendeztet, ragyogóvá varázsolja külső és belső látásunkat. Mert észrevéteti titkos bűneinket, legyőzi kevélységünket és bűnbánatra indít. Így, Jézust magunk előtt tudva biztosak lehetünk bűneink bocsánatában és abban, hogy tisztán, megtisztítva kezdhetünk neki újabb dolgainknak. Ámen