Istentisztelet 2023. december 17-én

 

 

(Dr. Kereskényiné Nemes Lívia)

 

Advent III. vasárnapján

 

Lekció: Lk 1,26-38     Textus: Mt 24,42

Énekek: 65/3; 302; 206/6; 376/1 ú. ék.; 310

 

Kedves, Várandós Testvérek!

 

Nem csak azokat szólítottam meg így, akik áldott állapotban vannak (ha van ilyen közöttünk...), hanem mindenkit, aki advent hangulatában érkezett ide. „Várandósak" vagyunk, mert valaminek / valakinek az eljövetelét várjuk.

ValaMInek az eljövetele alatt, hét nap múlva, karácsony szent ünnepét értem. ValaKI eljövetelének az időpontját viszont nem tudom megjósolni. Nem is merném, hiszen ő maga, Jézus Krisztus mondta: „Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti Uratok!"

Karácsony napját tehát nyugodtan várhatjuk. Az Úr, Jézus második földi eljövetelére viszont folyamatosan készülnünk kell! Mondhatnám: készen kell állnunk! Mert nem tudjuk, mikor látjuk meg! Nem befolyásolják ugyan közlekedési sztrájkok, mégsem tudjuk kiszámítani. És éppen ettől a szent kiszámíthatatlanságtól válik izgalmassá. Vagy fenyegetővé. Izgalmassá azoknak, akik készen állnak eljövetelére; fenyegetővé pedig azok számára, akik tudják, érzik és különösebben változtatni sem akarnak azon, hogy a készülődésnek még csak nyomai sem mutatkoznak rajtuk.

Miért? Hogy kellene várni Jézusra? Azt tudjuk, hogyan kell készülődni karácsonyra. Bibliaolvasás, ünnepi menü, díszek, ajándékok, vásárlás, köszöntések,.. Esetleg: rokonság, temető, Idősek Otthona. Így, ezekkel az előkészületekkel szenteljük meg, vagyis: tesszük különlegessé a karácsonyt. De: Jézus eljövetelére hogyan készülünk? A Megváltó majdani érkezése hogyan válik tudatosabbá bennünk karácsony előtt hét nappal? Hiszen erről van szó! Karácsonykor azt ünnepeljük majd, hogy egyszer megszületett. De most, adventben NEM arra várunk, hogy még egyszer szülessen meg, - hiszen él! - hanem arra, hogy megint eljöjjön, és testben lássuk meg; személyesen találkozzunk vele! Úgy, mint akkor, azok, akik olyan szerencsések voltak, hogy akár meg is érinthették.

Jó lenne hát, ha Isten Szentlelke megsegítene bennünket abban, hogy megértsük az advent és a karácsony ünnepe közötti különbséget. Karácsonykor, annak előestéjétől kezdve, 25-én, majd a harmadik, ünneplést bezáró napon Isten testté lételére emlékezünk és azért adunk hálát. Aztán az emlékezés és hálaadás ünnepe véget ér.

De advent folytatódik! Nem azért, mert - Isten segítségével - egy év múlva újabb karácsonyt szentelhetünk, hanem azért, mert a karácsonyi élmény folytatódik bennünk. Ő, az akkor, Betlehemben megszületett Megváltó, aki egy angyal utasítására, Mária férjétől, Józseftől a Jézus nevet kapta, meg fog jelenni közöttünk! Ez az advent öröme! Nem kétnapos-, nem négyhetes ünneplés, hanem egész éven át tartó; kiegyensúlyozott, tartós öröm!

Maga az adventi koszorú készítése, a gyertyák hetenkénti meggyújtása segít a napok számontartásában, szép és megtartandó hagyomány. Felhívják a figyelmet karácsonyra; fokozzák az örömet, melyet karácsonykor, emlékező és hálaadó istentiszteleteinken, otthon az ünnepi, családi asztalok hangulatában érzünk.

Ugyanakkor nem lehet véletlen, hogy a Bibliában sem advent-, sem a karácsony ünneplését nem kéri tőlünk Isten. Nem hagyta ránk, hogy a kicsiny Jézus pontosan mikor, melyik napon látta meg az istálló mécseseinek fényét. A tanítóvá növekedett férfi azonban, keresztrefeszítése előtt nem sokkal szükségesnek tartotta felhívni a figyelmet arra, hogy: „Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti Uratok!" Vagyis: Ő.

Tanítványai figyelmét felhívta arra, hogy nem kell beugrani minden ámításnak. Ne hagyják, hogy az ördög becsapja őket, mindenféle szemfényvesztő ijesztgetéssel. Akkor fog megérkezni, amikor nem is várják. És azoknak, akik ezt tudják, akiknek ez mindennapos reménysége, hite, azoknak semmi okuk a félelemre! A Jézus közeledésére figyelő advent olyan, mint egy műszer, mely a hiteles keresztyénségünk fokát méri. Ez természetesen csak egy fikció, de az érthetőség kedvéért képzeljétek el, hogy mégis létezik ilyen! Legyen a neve - mondjuk: „adventométer"! A középső, egészséges keresztyénséget jelző fokán az áll: „öröm". A tetején ezt „olvassuk": „félelem". A legalsó részén pedig: „mindegy".

Tessék hát, kezdődik a vizsgálat! Semmi ok az izgalomra; az eredmény titkos, csak az orvos, Jézus Krisztus és a páciens, te fogod megtudni. Mások (esetleg) meglátják rajtad...

Tehát, hogy állunk Jézus visszajövetelével kapcsolatban? Mit mutat az „adventométer"?

Ha a tetején áll a „mutatója", közel a „félelem"-hez, akkor, valami baj van! Aki tart attól, hogy Jézus most, ebben a pillanatban jön el és éppen ezt az állapotát kéri számon rajta, az valamilyen meghasonlást hordoz magában. Sejti, hogy milyennek kellene lennie; tudja, hogy mindahhoz, amit mostanában tesz, vagy elmulaszt, mit szól Jézus, de... nem megy a változás! Meghasonlott önmagával, mert - bár vallja azokat az értékeket, ami a Krisztus-követéssel jár együtt -, nem képes átültetni azokat a gyakorlatba. Pedig egyszer, kétszer, többször is ment már, de aztán mindig erősebb volt az a régi szokás, amiből igyekezett megszabadulni.

A Jézus visszajövetelétől félő testvér veszélyben van, mert az állandó - nevezzük így: lelkiismeretfurdalás - miatt indulatosabbá válik először magával, majd környezetével szemben. Egyre visszautasítóbb magatartást vesz fel, amikor az igehirdetésben, vagy a Biblia olvasása közben őt megszólító Úr nem hagyja nyugton; újra meg újra figyelmezteti hibáira, hiányosságaira.

Könnyen rajtakaphatjuk hát magunkat; kinyomozhatjuk lelki békétlenségünk, egészségtelenségünk okát, ha a fentiek alapján őszintén bevalljuk: nem lenne jó, ha most térne vissza az Úr... A „félelem" fokán áll az „adventométer"-em. Ezen változtatni kell! Mert Jézus azt mondta: „Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti Uratok!" Én nem akarok félni az ő eljövetelének pillanatától!

Mi van, ha azon kapom magam, hogy az ellenkező irányba, a szent mérőműszer aljához a „mindegy"-hez jár közel a Jézus eljövetelével kapcsolatos érzelmeim mutatója?

Hát, ez sem jobb! Akinek mindegy, mikor érkezik az Úr, az kétfajta betegségben szenvedhet. Az egyiket úgy hívják: letargia, a másikat önhittség. Van ilyen keresztyén ember? Hogyne lenne! Van, aki ideig-óráig éreznek így, mások Krisztus útján elindult, újjászületett életük nagyobbik részét töltik el valamelyik állapotban. Búskomorak, fásultak, akik egy idő után érzéketlenné válnak az evangélium iránt. Vagy: önelégültek, elbizakodottak, tetszelgőek. Mindketten úgy élnek: mindegy, mikor jön el az Úr Jézus! Az elfásultnak azért mindegy, mert beleunt az önhibájából egyhangú keresztyénségébe. A fölényes szuperkeresztyénnek meg azért mindegy, mert úgy hiszi, ő mindig készen áll Jézus érkezésére.

Milyen nagy szükségük van nekik, - csakúgy, mint az előző csoport tagjainak - a jézusi figyelmeztetést indító felszólításra: „Vigyázzatok...!" Az evangélium szép görög nyelvén ez így hangzik: „grégoreite"! Virrasszatok! Legyetek éberek! Maradjatok ébren!

Hadd fordítsam le a „mindegy-keresztyének nyelvére"! Ti, fásult testvérek, tartsatok ki! Szedjétek össze magatokat! Ne aludjatok bele egyhangúvá vált hitéletetek párnácskáiba! Jézus kiáltja: grégoreite! „Vigyázzatok...!" „Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti Uratok!" És ti, önmaguk hitgyakorlatától elkábult, fölényes „mindegy-keresztyének"! Vegyétek észre azt az Urat, aki megmosta a tanítványok lábát és az őt gyalázó katonákért épp' úgy imádkozott, mint értetlen követőiért. Grégoreite! „Vigyázzatok...!" „Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti Uratok!"

És, hát hogyne szólna ez a hang azokhoz is, akiknek „adventométer"-e a legjobban áll! A skála közepén, az „öröm" feliratán. Ők azok, akik nem váltak langyos, vagy elbizakodott „mindegy-keresztyénné", de nem is félnek Jézus visszaérkezésétől. Egyszerűen: örülnek. Mert vigyáznak, vagyis életformájukká vált az éberség. Az éberség, melynek nem nyűg az Ige mérlegére tenni a nap eseményeit.

Az evangélium öröméről el nem feledkező testvér a legegyszerűbb beszélgetés lefolytatásától kezdve a tudományos igényű előadásig vagy tárgyalásig mindent úgy tervez el és úgy folytat le, hogy éberen figyel arra: ha Jézus ebben a pillanatban érkezne vissza és így, ebben a környezetben, számon ezekkel a szavakkal, ilyen gondolatok hatása alatt találna, vajon érdemesnek tartana-e arra, hogy tanítványának nevezzen és a jobb keze felől jelölje ki helyemet az örök élet kezdetekor?

Kedves, Várandós Testvérek! Ez az öröm, az öröm állapota a miénk lehet! Akár, ettől a perctől kezdve! Úgy, mint Máriának, annak a galileai, tizenegynéhány éves lánynak, aki férfit nem ismerve kezdte meg a legszebb adventet, ami embernek adatott. Méhében hordozta a világ megváltóját. Élte tovább az életét, örült jegyesének Józsefnek, aki előtt nem kellett magyarázkodnia (ugyan, mit tudott volna mondani!), akit Isten angyala beavatott a titokba, ezért elvette kedvesét.

Mária várta, hogy megérkezzen a Szentlélek által fogant gyermek. Várta, mert magába zárta; várta, mert szeretni akarta, őrizni, játszani vele, vigyázni reá.

Mi is így várjuk a karácsonyt! Várjuk így, hogy hálát adva emlékezhessünk arra, hogy mint egykor a názáreti Mária, mi is befogadhattuk Őt - a Szentlélek által. Ő bennünk, és mi Őbenne vagyunk elrejtve. Ezzel és egyedül ezzel a hittel fogadhatjuk őt, amikor újra megérkezik közénk! Isten adja meg nekünk, hogy éber, örömteli emberekként, gyülekezetként találjon reánk! ÁMEN