Istentisztelet 2020. december 27-én

(Dr. Kereskényi Sándor)

Jn 1,1-13 és Mt 5,14

Szeretett Testvérek!

Kérdezték már tőled karácsony után: Hogy kezdjem el olvasni a Bibliát? Kérdezték? A már mögém került évek során azt tapasztaltam, hogy a templomot egyébként kerülő embereket is megcsapja a Biblia Szelleme. AKI nem más, mint a Szent Szellem. Vagy, ahogy az un. „történelmi egyházak" szóhasználata elfogadottabbá tette: a Szentlélek.

Először mindig Isten mozdul. Isten, lelkeket kutató Lelke. Ő érez késztetést arra, hogy valamilyen módon, valamilyen helyszínen, egy jól megágyazott hangulatban megérintse bennünk azt a lelki frekvenciát, ami ráhangolódik, az Isten által kibocsátott rezgésszámra. A két irányból indult adás és vétel aztán összetalálkozik, és létrejön a kapcsolat.

Kinél hogyan; kinél mikor. Az én tapasztalatom szerint, Isten és az ember lelki adás-vételi találkozásának három leggyakoribb alkalma a következők: hitről folytatott beszélgetés; bibliaolvasás, és temetés. Sok, sérült ember lelke ekkor válik a legérzékenyebbé, egyáltalán: fogadóképessé.

Nem törvényszerű ez; Isten megkeresésének titkát nem lehet dogmatizálni, át-pszichologizálni, de: az én találkozásaim során így jött be. Tőlem az után kérdezték meg a legtöbben, hogy hol kezdjék el olvasni a Bibliát, miután (1) belelapoztak; (2) valamikor a temetés után szóba álltak velem, és (3) olyan beszélgetések során, amikor kiderült, hogy hívő ember vagyok.

Szóval, ha tőlem megkérdezik, hogy fogjanak hozzá a Biblia olvasásához, én az érdeklődők 70%-ának azt tanácsolom, hogy olvassa el a négy evangéliumot. Utána még egyszer. Többet nem ajánlok. Kíváncsi vagyok, hogy ennyi, négy evangélium sikerül-e? Érdekel, hogy meddig tart a felbuzdulás. A magvető példázatával élve (Mt 13,1-23): Milyen talajra hullott az első, tudatos bibliaolvasás vetése?

Akinek sikerül; aki a Lélek kopogtatására kinyitotta belülről a lelkét, ami addig lakatra volt zárva „Isten", „Jézus Krisztus", „hit", meg ilyesmi elől, és visszajön hozzám, rögtön azzal kezdi, hogy a negyedik, vagyis János evangéliuma teljesen más „hangulatú" volt, mint az első három. Ebből tudom meg, hogy az illető odafigyelve, és valószínűleg elgondolkodva olvasta, és nem csak végigfutotta a sorokat.

A Biblia sorait fürkésző kutatás során ezek a „visszatérő" fiúk, lányok, férfiak és asszonyok sok mindent észrevesznek. A szorgalmasabbja ki is jegyzeteli magának. Például azt, hogy míg Máté, Márk és Lukács evangélista leírja Keresztelő János öltözködését (teveszőr ruhát és bőrövet viselt), valamint étkezési szokásait (sáskát és vadmézet evett, de kenyeret nem, és bort sem ivott) János evangéliuma átugrik ezeken a részleteken. Ezzel szemben: János távolabbra, magasabbra és mélyebbre lát, mint a többiek. Azt mondják, azért, mert János már nem akarta leírni azt, amit úgyis tudnak a hívek.

János evangéliuma nem Józseffel (mint Máté) és nem Máriával (mint Lukács) kezdi Jézus élettörténetét. Mielőtt nekilendül az írásnak, óriási levegőt vesz, és azonnal azzal indít, amiről azóta több száz folyóméternyi teológiai munka született, és ezer meg ezer prédikáció hangzott el.

Íme, János óriási lendülettel világba harsogó nyitánya: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. ... Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött... Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. ... Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében..." (Jn 1,1. 3. 9. 12.)

Tudjátok, kit mutat be? ... Igen, igen! Jézust. Jézusról, a tetté lett Istenről szól ebből a szavakból kottázott oratóriumból. Jánosnál nincs Józsefnek megjelenő angyal, nincs jászol, nincsenek pásztorok. Az örökkévaló Ige, Jézus Krisztus az, akiben Isten a földre jött.

Aki már olvasta a Biblia többi részét is, az elcsodálkozik, hogy János szavai nem mindenki számára természetesek. Nem hiszi, pedig látja, olvassa, sajnálkozik rajta, hogy a keresztyének száma bizony az utóbbi években sem növekedett. Magyarországon. Afrikában, Ázsiában, Dél-Amerikában igen. Európa egésze viszont lassan már szégyelli is azt, ami még megmaradt abból a civilizációból, amiből kinőtt. Amiből az lett, ami - mondjuk -: ezer-nyolcszáz esztendeig volt.

Mi volt? A Betlehemben csecsemővé lett, és Jeruzsálemben keresztre feszített Jézusba vetett hit hirdetői megőrizték a latin, később a cirill ábécét. Ők, papok és szerzetesek tanulták meg, majd oktattak kereskedőket és királyokat arra, hogy az arab számok mekkora teret nyitnak a tudománynak. (Próbáljatok megszorozni kilencvenhetet ötszáznegyvennyolccal, római számokat használva! Az eredményeket december 31-ig várom. A győztesek között kisorsolunk egy másik versenyző által készített római számos szorzótáblát...!)

Ha létezett ilyen szorzótábla, akkor János evangélista is használhatta, hiszen a Római Birodalom területén élt. Úgy néz ki, hogy a hálátlan európai civilizáció visszakanyarodik abba az állapotba. Nem a matematika, hanem Jézus ismerete, és elfogadása területén. Miért mondom ezt? Egyre gyakrabban látni a tévében, számítógépen, hogy a világ melyik részén milyen mennyiségű, milyen erejű világítás üzemel. Ezeken a térképeken Európa és Észak Amerika területén láthatjuk a legfényesebb, összefüggő kivilágítást. Mesterséges fényeket.

János is ír világosságról. Nem csúcstechnológiai vívmányokról, hanem arról a világosságról, AKI a fény forrása volt. Mert Ő „találta ki", Ő teremtette a világosságot. A Teremtés első akkordja ez a bejelentés volt: „Legyen világosság! És lett világosság." (1Móz 1,3) Mi volt előtte? Olvasom ugyanonnan, a Biblia első lapjáról, Mózes első könyvéből: „a mélység fölött sötétség volt". Hátborzongató. Már a mélység is ijesztő, na, de hogy a fölött még sötétség is volt! És utána, hogy „lett világosság", utána mi következett? Mondom; olvasom: „Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől."

Óvatosan mondom, mert most olyan határterületen mozgunk, aminek egyik oldalán a hit, az isteni Kijelentés áll, a másik oldalán pedig az ajándékba kapott tudomány. A kettő nem zárja ki egymást, hiszen a „világosság" a Teremtés során nem csak azt jelentette le, amit mi fénynek definiálunk. A fizika szerint „a fény az elektromágneses sugárzásoknak azon hullámhosszú tartománya, amelyet az emberi szem érzékelni tud." Isten nem a fényt adta hozzá a Teremtéshez, hanem a világosságot. Amikor azt mondta, hogy „Legyen világosság!", akkor önmagát adta hozzá a Teremtéshez. Az élőlények számára érzékelhetővé tette Önmagának egy összetevőjét. A világosságot.

Hú, már magamat is alig tudom követni! Tartsatok ki, már nem tart sokáig! János apostol azt írja az evangéliumában, hogy „Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba." A betlehemi jászolba fektetett Jézusban tehát maga a teremtő Isten jött el a teremtett világba. Eljött, közelebb jött hozzánk. Addig is a világban, az univerzumban, a kozmoszban (görögül: κόσμος; ejtsd: koszmosz) volt, de azt mi, az emberek képtelenek lettünk volna felfogni.

Ezért gondolta úgy, hogy hozzánk hasonló formában fogja megtanítani, hogyan kerülhetünk vissza halálunk után oda, ahonnan a bűneink miatt kiestünk. Hát: elhatározta, hogy pár évre emberré lesz. Ő, az Isten. Megszületett úgy, mint más? Na, így már érthetőbb! Felnőtt, mint mi? Na, így már felfogható! Szenvedett, úgy, mint mindnyájan, ezen a földön? Na, így a legérthetőbb! Tényleg? Ha ez ilyen egyszerű, akkor miért nem fogadja el Őt a föld minden lakója? Már János is így sírt a papirusz fölött. Az a Megváltó Isten, Jézus, akinek ő, János ott állt a keresztje tövében, Ő, az emberiség összes bűnét elvevő Jézus „a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt."

Ezért mondtam az előbb, hogy a hálátlan európai civilizáció és annak minden, magát istenítő hajtása visszakanyarodik abba az állapotba, ahol János evangélista idején volt. Nem is akarja megismerni, ezért nem is fogadja be Jézust. Ezzel viszont kizárja magát a kereszten visszaszerzett örök élet jelenlegi fogalmainkkal kifejezhetetlen boldogságából.

Milyen jó, hogy Isten ebbe nem nyugodott bele! Már János is megérhette, hogy egyre növekvő számban voltak kortársak, akik az örök élet mellett voksoltak. Örvendezve körmölte a sorokat: „Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében...". Kik azok? Azt is megírta: „akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek."

Ne ijedj meg! Tudom, én is, te is vérből, a test, a férfi akaratából születtünk. Először. Amikor édesanyánk világra hozott. De hallottad: létezik másfajta, a testi születés után lehetséges „ráadás"- születés is. Ezt jelenti: Istentől születni. Jézus így foglalta össze valakinek: „Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az." (Jn 3,6) A Lélektől, Isten Szentlelkétől való születés az, ami arra késztet minket, hogy mégis csak befogadjuk a Világosságot. Jézust. A teremtő és éltető, örök életre vezető Világosságot. Még valami! Néhány ember, aki Jézussal felmászott egy hegyre, ezt a kinevezést kapta Tőle: „Ti vagytok a világ világossága." (Mt 5,14) Értitek, mit kaptok Tőle ti, akik elolvassátok és igaznak tartjátok a Hegyi Beszédet? Azt, hogy elvihetitek a világba karácsony elsődleges üzenetét: „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3,16) Igen, az ítéletedet megsemmisítő Isten született emberré Betlehemben! Állj fel, és mondd el ezt mindenkinek, akinek e földi halál utáni sorsát a magadénak érzed! Menj Isten hírével! Ámen