Istentisztelet 2022. augusztus 7-én

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Jel 21,1-7

Textus: Jel 21,3-4

 

Szeretett Testvérek!

 

Kedd reggel 7 óra. A sportuszoda öltözője. Bezártam a szekrényemet, indulnék a medencéhez, de egy kisfiú arca megállít. Morcos. Nagyon morcos. Biztosan korán keltették. Megpróbálom jobb kedvre deríteni. Előveszem a legbarátságosabb hangomat és ráköszönök: „Szia!" Rám néz. „Idegeneknek nem mondjuk, hogy szia, és te idegen vagy nekem." Mi történt itt? Valamit jól megtanítottak neki a szülei, de úgy tűnt, hogy az alkalmazásban a srácnak még vannak hiányosságai. Mert, ugye, ha már szóvá teszi a kéretlen közvetlenségemet, hogy le-sziázom, akkor ő se tegezzen le...

Krisztus születése után hetven, nyolcvan, száz évvel Isten olvashatóvá tette az akaratát. Megtanította, újra-olvashatóvá, tanulhatóvá vált. Miért volt rá szükség? Mert azok, akik hallották Jézust, azok, akik a szemébe nézhettek, megérinthették, látták mit tett, együtt ehettek, vándorolhattak, beszélgethettek vele, azok sorra meghaltak. Hitben. A feltámadás hitében haltak meg. Nem maradt közülük egy sem, aki szemtanúja, fültanúja lett volna a szájról-szájra járó történeteknek, visszaemlékezéseknek. Nem volt kit visszakérdezni: Tényleg így volt?

Az Atya és a Fiú Szentlelke, akiben ötven nappal a Feltámadás után Jézus visszatért, és azóta is itt van közöttünk, Ő, a Szentlélek gondoskodott róla, hogy jó néhányan lerögzítsék azt, ami valóban megtörtént. Akiknek az írását beválogatták a Bibliánkba, az Máté, Márk, Lukács és János.

Igen Jánost is, az apostolt, akire Jézus, a kereszten kínlódó haláltusája közben rábízta anyját, Máriát. Hitünk szerint ő ugyanaz a János, akinek egyedülálló látomásban, jelenésben, sőt jelenések sorozatában volt része. Azokat is leírta. Mindet. Minden jelenést, amit látott. Mindent, ami elől Isten fellebbentette előle a jövő fátylát.

János látta, amit látott. Feltehetően ő sem értett mindent, de amibe betekintést nyert, azt mind, hűségesen leírta.

Én úgy tudom ezt elképzelni, mint azt az izgalmat, amit gyerekkoromban éltem át egy barátommal. Debrecen utcáin bicikliztünk. Egyszerre fékeztünk le, amikor meghallottuk: „Apacsok!" Mármint: indiánok. Közelebb mentünk a nyitott ablakhoz. Elfelejtettük, hogy aznap délután lesz a tévében az „indiános" film! Pont a szemünk magasságában volt a párkány. Csendesen odaálltunk, és benéztünk. Szemben volt velünk a tv, tehát nem láthattak minket. Mi viszont láttuk a filmet. Illetve csak részleteket.

Azokat, akkor, amikor az ablak elé húzott függönyt meglebbentette a szél, és láthatóvá vált a képernyő. Maradt bennünk annyi, amennyit a nyári szellő engedett. A hangból minden, de a látványból csak részletek.

János ránk hagyott mindent, amibe a mennyei Jelenések elől félrelibbent függöny résein keresztül betekintést nyert.

Ami az örökké tartó életünket illeti, a Jelenések sorában most érkeztünk el az egyik legszebb, és világosan érthető részletig. János „új eget és új földet" látott. Azon „a szent várost, az új Jeruzsálemet". Aztán hangot hall: „Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük". És mi lesz azokkal az emberekkel, akik ott lesznek? Maga Isten „letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé".

Mi lesz az örök életünkben?

Új ég és új föld. Ott mi? Az új Jeruzsálem. Az Isten sátora. És ki lesz velünk? Ki lesz azokkal, akik véglegesen, állandó mennyei lakcímre költöznek? Hát: „maga Isten lesz velük" - hallja, és jegyzi János. Mit tesz velük Isten? „letöröl minden könnyet a szemükről" És mi nem lesz ott? Mitől nem kell félnünk? „halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé" Miért nem? Mitől nem? „mert az elsők elmúltak" - szól a hatalmas mennyei hang.

Hiszed-e? El mered-e hinni, hogy így lesz? Akarod-e hinni, hogy János írása hiteles, mert igaz, mert Isten íratta meg vele?

No, és ha akarod, ha mered hinni, alkalmazod-e?

Beleülteted-e a gondolataidba? Beleszövöd-e a szavaidba? Bele gyakorlod-e a mozdulataidba; a kezedbe, az arcodba, a lábadba? Átjár-e a hit, hogy örök életed van; arra készülsz itt, a múlandó életben? Csak megtanultad Isten örömhírét, az örök élet ígéreteit, mint az uszodai kis barátom, vagy, ugye, alkalmazod is őket? Csak elmondod, alkalmasint elszajkózod, hogyan kellene, vagy, ugye, a szerint is élsz, mozogsz, szólsz, mint amit hiszel?

Életformáló, hangulatformáló, embert formáló, hitet rögzítő ereje van ennek a négy „sem"-nek, ami János íróeszközéből folyt papiruszra (vagy pergamenre): „halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé".

A „sem" a magyar nyelvtan szerint: módosító segédszó. Az meg mi? Utánanéztem. A következőt találtam: „nincs önálló fogalmi jelentése, de módosítja vagy akár teljesen megváltoztatja egy mondat vagy mondatrész tartalmát, megmutatva a beszélő álláspontját, azaz hogy ő hogyan viszonyul az elhangzottakhoz."

Vagyis: ha azt mondom „sem", még semmit nem mondtam. De! Ha János Jelenéseit, Istentől nyert Kijelentéseit komolyan veszem, az módosítja, vagy akár teljesen megváltoztatja a jövőképemet. A jövőhöz viszonyuló álláspontomat. A halálom utáni folytatás hitéhez kapcsolódó életritmusomat.

A „sem" módosítószó nélkül egyet értek azzal, hogy van, és lesz halál. Az évek múlásával az ember egyre többet foglalkozik ezzel.

A Biblia nélküli évek múlásával a halál tudata depresszívvé, magába fordulóvá, vagy ellenkezőleg: felelőtlenné, szabadossá teszi a lelket, hiszen ha nincs más a halál után, élvezzük azt, amit az élet nyújt! A csömörlésig. A kiégésig. A vágyak, a remények elégéséig.

János azonban azt látta és azt hallotta, hogy létezik egy állapot, egy helyszín, ahol „halál sem lesz többé".

Élet a halál után? Igen! Az az élet, amit minden nyomorúsága ellenére annyira szeretünk? Amihez annyira kötődünk? Amiről szép emlékeink is vannak? Nem! Nem az az élet! Még annál, még ennél is nagyszerűbb élet! A tökéletes Élet. Amiről érzéseink, fogalmaink, álmaink sincsenek, mert még nem volt benne részünk.

De lesz! De lehet!

Mindenkinek, aki elhiszi azt, hogy János nem hazudott, hanem tényleg látta, hallotta azt, ami vár ránk! Ami ránk vár! Magától a trónon ülő Istentől tudja: „Íme, újjáteremtek mindent." Aztán rászólt Jánosra: „Írd meg, mert ezek az igék megbízhatók és igazak! Ő mondta, hogy nem lesz halál.

És még mi nem lesz? „sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé" Milyen nehéz elképzelni! De milyen könnyű elhinni, ha bízunk János írásában.

Jézus megváltotta a belépőnket arra az életre, arra a helyszínre, ahol nem lesz gyász. A gyásznak itt van helye. Nem lehet, nem is szabad kikerülni. El lehet halasztani, de attól nem fog elpusztulni. Nem csak embereket gyászolunk. Meggyászoljuk a nyaralás végét. Gyászoljuk az időt, míg együtt ébredt a család. Gyászoljuk a barátainkat, gyászoljuk a lakóhelyváltást, gyászoljuk saját, elmúlt éveinket. Az új teremtésből viszont hiányzik a gyász, hisz minden maradandó lesz.

Mitől szabadulunk még meg? Nem lesz „jajkiáltás". Az sem lesz.

Mikor kiáltottál úgy legutóbb: jaj!? Miért szaladt ki a szádon? Meglepett, megijesztett valami? Igen. Jaj! Fájt valami? Igen. Jaj! Szúrt, égetett, hasított? Igen. Jaj! Összetört, perzselt, csípett, mart? Igen. Jaj! A kezedet, a testedet, a szemedet? Igen. Jaj! A lelkedet, a kapcsolatodat, a magányodat? Igen. Jaj! Fájt újra átélni? Fájt letérni az útról? Fájt eltérni az iránytól? Fájt visszatérni oda, ahhoz, amitől megszabadultál? Igen, igen, igen. Jaj, jaj, jaj! Érted mit jelent az: Ott, az újjáteremtett világban nem lesz jajkiáltás?

„sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé". Nem lesz, ami kiváltja a fájdalmat. Ott senki nem lesz, aki fájdalmat okozna neked. Nem fog fájni az, amit nem szereztél meg. Nem fog fájni az, amiben nem volt részed. Nem fog fájni az, amit úgy érzel, kihagytál. Mindened meglesz.

Nem kiáltasz „jajt" a miatt, amit mások, szeretteid, barátaid, testvéreid és ismeretlen szenvedők fájdalma miatt érzel. Még aggódnod sem kell, hiszen azok társaságában leszel, akiket szintén elkerül a rossz.

Elkerüli? Igen. Miért? Mert ők is hitték, hogy ahová innen, ebből a földi létből készülnek, ott, az új teremtésben „halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé".

Akarod, hogy ott legyenek? Hiszed, hogy ott lehetnek?

Mondd el nekik, hogyan, mikor, mitől változott a jövőképed! A jelen díszleteken túllátó, túlélő jövőképed.

És amikor morcos vagy, és rád köszön Jézus, köszönj vissza Neki!

Jókedvre, örömre akar deríteni. Ámen.