Istentisztelet 2022. március 6-án

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Böjt 1. vasárnapján

 

Lekció: Zsolt 91

Textus: Zsolt 91,15

 

Szeretett Testvérek!

 

Böjt első vasárnapján terelt össze minket a jó Pásztor: Jézus Krisztus. Halála után 2-300 évvel a római és keleti egyház vezetői úgy döntöttek, hogy 40 napban állapítják meg a Húsvét ünnepére való készülés idejét. A böjt formáját és tartalmát számtalan alkalommal módosították, tették kötelezővé, vagy bízták a hívek lelkiismeretére.

Nekünk, reformátusoknak sincs egységes álláspontunk arról, hogy mi „számít" igazán böjtnek. Maradjunk hát abban, hogy a böjtünk mindenképpen legyen egy olyan időszak, amikor valami helyett többet foglalkozunk azzal, ami igazán fontos.

Mi az? A Karácsony. Az, hogy „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."

Mi még? Az, hogy „Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa."(Jn 3,16.17.)

És az hogy történik? Már megtörtént. Pontosan úgy, ahogy Jézus, a helyettem, helyetted kivégzett Isten Fia előre megmondta. Háromszor is: „...emberek kezébe adatik, és megölik őt, de a harmadik napon feltámad." (Mt 17,22-23)

Ennek örülünk. Őszintén. De mi hasznunk van belőle? Jézus azt is kijelentette: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. ... ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok." (Jn 11,25-26; Jn 14,19)

Ha csak annyi a református böjtünk, hogy naponta elhagyunk valamit a megszokásainkból, és - nem előttük, nem utánuk, hanem: helyettük - átadjuk magunknak ezeknek a bibliai verseknek, már ráharaptunk a böjt jó ízű, hitet tápláló, lelket megtartó mennyei falatjára.

Miközben a böjtben rágjuk, nyeljük és megemésztjük mindennapi lelki táplálékunkat, hajlamosabbak leszünk arra is, hogy - ha szívből csináljátok, majd meglátjátok! - egyre hosszabb és békésebb csöndben elbeszélgessünk az Atya Istennel.

Nyugodtan, de határozottan összpontosítsunk rá, és ha megérinti szent érzékelőink ide-oda hajladozó csápjait, töltsük le az üzeneteit! Hagyjuk, hogy vegyenek birtokukba, és miután megértettük őket, válaszoljunk rájuk! Kérdezni is lehet. Még kiáltani is! Meghallja? Meghallgatja?

Igen. A zsoltárírónak többek között ezt ígérte: „Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt."

Ti mire gondoltatok, amikor azt hallottátok: „vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan"? A menekültekre. Azokra, akik annyit gyömöszöltek be az életükből egy bőröndbe, amennyi elbírtak, és a visszatérés reményében, de elhagyták otthonaikat. Ha maradt belőle valami.

Látunk a határon szatyrokat, húzós és nem húzós bőröndöket, 30 éves Zsigulik tetőcsomagtartóit és luxusterepjárók automatikusan záródó hátsó ajtajait. Indulnak nincstelenek és dúsgazdagok; összes pénzüket zsebükben tapogatók, és le nem tiltott bankkártyáik között válogatók. Közöttük azok, akik indulás előtt az Úrhoz kiáltottak.

Beszéltem velük is, akiket most úgy ragad ki a nyomorúságból az Úr, hogy egy lépést sem tesznek. Nem is tudnának, hiszen térdelnek. Lelkük nyomorúságát, félelmét, aggodalmait zúdítják Isten elé. Ő pedig, mint a zsoltárossal: velük van. Őket is kiragadja nyomorúságaikból. Igen, ima-kiáltásaikat meghallgatva, az Úr Isten lelassítja a pulzusukat, határérték alá nyomja a vérnyomásukat. Átveszi a felé nyújtott aggodalmukat, kisepregeti belőlük a félelmet.

Menedéket kínál nekik. Nem engedi, hogy a Hozzá kiáltókra tűző félelem-hullámok elérjék őket. Az Ő árnyékába húzódhatnak. A Gonosz tér-ereje megszűnik, mert Isten leárnyékolja az adását.

És a rettegés helyét lassan, vagy azonnal átveszi a megmagyarázhatatlan békesség. Megnyugszik a hang, kisimul az arc. Isten kiragadta őt, őket a félelem nyomorúságából. Mit mondanak nekünk a telefonba, és mit szólnak imáikban ezek az Isten védelmébe vonult, nagyszerű testvérek?

Mit? Hallgassuk vissza a Szentírásból felolvasott Igét! Onnan megtudjuk! „Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen, az ezt mondhatja az Úrnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom!"

De ne higgyük, hogy csak háborúban, a veszély közelében, a pusztítással egy országban élve van szükségünk az Úrhoz kiáltani!

És - gyorsan hozzáteszem -: ne áltassuk magunkat azzal, hogy ha a biztonságban, a nyugalomban elhanyagoltuk az Istennel való párbeszédet, akkor Neki a baj idején, vagy bármikor kötelessége azonnal rendelkezésünkre állni!

Az ijesztő hírek, a vészterhes idők jelei felkiáltójelek: elfeledkeztél róla, kinek köszönheted a biztonságodat! Azt, hogy az otthonodban ülhetsz asztalhoz. Elfelejtetted, hogy te is megérdemelnéd azt, amit most mások szenvednek el, de Isten kegyelme most távol tartja tőled a bajt!

Elfelejtetted, mit ígértél Neki! Mikor is? Melyik templomban? Kinek a keresztelőjén, esküvőjén? Melyik úrvacsora alatt? Melyik kórházból kifelé jövet? Kinek a gyógyulása közben? Kinek a sírjánál?

Van egy sor ebben a zsoltárban, amit - a többivel együtt - jó, ha lefordítunk magunknak. Lefordítjuk, átírjuk, érthetővé tesszük és alkalmazzuk saját élethelyzetünkre.

„Nem kell félned a rémségektől éjjel, sem a suhanó nyíltól nappal".

Az éjjeli rémségek, ijedelmek azok a rettegések, amik nappal nem jutnak eszünkbe. A megszokott, a megszokhatatlan, és az új élmények, benyomások akkora hada vesz körül minket, és tartják készültségben idegrendszerünket, hogy nappal nincs időnk velük foglalkozni. Az elalvás előtti elernyedésben, az éjjeli megébredésekben, és a hajnali eszméletre hívás előtt azonban „beugranak". Megijesztenek. Kikövetelik maguknak, hogy velük foglalkozzunk. Azzal kezdik, hogy „Mi lesz, ha... ?" „Mi nem lesz, ha...?"

Ezektől nem kell félnie annak, aki „a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen". Nem csak a fekvőhelyén, nem csak a párnáján, hanem Isten menedékében, minden rémséges képtől, kitalált lehetőségtől védő árnyékában.

Jó ezt hallani. Jó újra olvasni.

De mi lesz nappal? Akkor érzékeljük csak igazán a közeli, vagy közelünkbe férkőző veszedelmet! Nos, ne feledd: ha imáidban kiáltasz az Úrhoz, Ő ott lesz nappalod nyomorúságában, és kiragad onnan! „Nem kell félned a rémségektől éjjel, sem a suhanó nyíltól nappal".

Mik ezek a nappal suhanó nyilak?

A tényleges testi szenvedés. A lelki, az érzelmi támadások, megpróbáltatások. A halálfélelem. A szeretteinkért érzett, igazi, vagy felesleges aggodalom. A tehetetlenség. A kezelhetetlen teendők zűrzavara, amikor minden a feje tetejére áll. Az elválás, a búcsúzás, a visszafordíthatatlanság hideg ténye felett érzett fájdalom. Az egységet megbontó megosztottság diadalma. Egy nehezen elviselhető személy. Elviselhetetlen önmagunk. Kisebb-nagyobb kárral járó csapás, baleset. Generációs különbségek, viták. Tiszteletlenség. Merevség. Kockafejűség.

Mind-mind: hangulatot, hitet romboló, mély sebet ejtő, nappal suhanó nyilak, támadások, rajtaütések, ostromok.

Mitől, mikor hatékonyak ezek a nappali lerohanások? Attól, akkor, amikor kibújunk Isten védelméből. Kilépünk a belé vetett bizalmunk, védelmünk, pajzsunk mögül. Nem hisszük el, hogy csak ott tudunk helyes döntéseket hozni. Csak Vele együtt védhetjük ki „a nappal nyilainak" támadásait.

Belénk állnak „a nappal suhanó nyilai", ha meglangyosítjuk a hitünket. Ha felhígítjuk valami adalékanyaggal. Nem imádkozunk eleget. Nem szólunk Istenhez. Szóra sem méltatjuk. Az Ő adásában elhangzott szavait, amik vasárnap, vagy bármikor tisztán hangzott bennünk, lehalkítjuk. A nyilak suhogására koncentrálunk. Tápláljuk a sérelmeinket. Nem is akarunk megbocsátani.

Mit tehetünk, ha találat ért minket? Mit csináljunk a belénk csapódott, már felsorolt nyilakkal? Ne csapjuk le a végüket, mert a testbe, a lélekbe tört nyíl feje fertőzést okoz. Húzzuk ki! Tépjük ki magunkból a beszélgetés, a találkozás, a látvány képét és hangját!

Azt hogy lehet? Úgy, ha részletekbe menően elkiáltjuk, odaimádkozzuk az Úrnak. Mert mi is történik, ha ezt végre megtesszük? Az Írás szerint: „Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt."

Sokaknak, nagyon sokaknak jutott az eszébe hogy ideje az Úrhoz kiáltani.

Nem tudjuk, hogy kit, miért nem ment meg a nyomorúságból, és kit ragad ki belőle. Nagy hiba lenne, ha mi találgatnánk, vagy ítélnénk meg.

Ami biztos: ijesszenek éjjeli rémségek, vagy nappal suhanó nyilak; lehetőségünk és kötelességünk az Úrhoz kiáltani magunkért, szeretteinkért, és azokért, akik nem a biztonság oltalmából, hanem a már őket utolért nyomorúságból, nyomorúságban káromkodnak, vagy hittel esedeznek.

Dicsőítse meg Isten mindazokat, akik nála keresnek oltalmat. Háborúban és békében. Ámen