Istentisztelet 2022. április 14-én

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Nagycsütörtökön

Textus: Mt 26,17-29

 

Szeretett Testvérek!

 

Mennyi minden történt azon az estén!

Egész Izráel a Peszáh ünnepre készült. A peszáh, amit mi páskára, sőt húsvétra magyarosítottunk, azt jelenti: elkerülés. A zsidók nemzeti ünnepe a mai napig arra emlékezteti a népet, hogy Egyiptomban Isten angyala elkerülte a házakat. Azokat, amiknek az ajtófélfáját és a szemöldökfáját megkenték a hibátlan, hím, egyéves bárány vérével. Így készítette fel Isten az övéit az Egyiptomra lesújtó tizedik csapás elkerülésére. Csak a héberek tudtak róla, hogyan óvhatják meg elsőszülötteik életét. Mózes mondta el nekik, amit Istentől hallott: „Amikor átvonul az Úr, hogy megverje Egyiptomot, és meglátja a vért a szemöldökfán és a két ajtófélfán, akkor kihagyja az Úr azt az ajtót, és nem engedi, hogy bemenjen a pusztító a ti házaitokba, és megverjen titeket is." (2Móz 12,23)

Az ünnep hét napig tartott. Maga Isten rendelte így, még Egyiptomban: „Hét napig kovásztalan kenyeret egyetek." (2Móz 12,15) Ezzel a kivonulás előestéjén történt gyors sütésre emlékeztek.

A megfeszítés napja előtt, csütörtök este kezdődött. Az ünnep első napján kérdezték meg tanítványai Jézustól: „Hol akarod megenni a páskavacsorát, hol készítsük el?"

Máté evangéliumában ezzel a kérdéssel veszi kezdetét a visszaszámlálás. Csütörtök reggel. Másnap, naplemente előtt Jézus már a sírban fekszik.

Mennyi minden történik addig!

Mennyi mindent kell még a tanítványok eszébe vésni!

Mennyi mindenre kell még visszaemlékezniük!

Mi mindent tartogat még Jézus számunkra ezen a nagycsütörtöki estén! Felkészít megint; ebben az évben is azért, hogy ne úgy fussunk neki a húsvétnak, mint akiknek egyéb tennivalójuk sincs, mint az ünnep körítésével foglalkozni.

Aznap a tanítványok csak arra figyeltek, hogy rendben legyen a vacsora. „Hol akarod megenni..., hol készítsük el?" A tőlük telhető módon eleget kívántak tenni az ünnepi előkészületeknek.

Jézus lelkiismeretes tanítványai arra a hétvégére már megbeszélték  egymás közt, hogy hol fogyasztják el a húsvéti vacsorát. Az ünnep körítése tehát rendben van. A Mester jóváhagyja a lelkesedést. Ellátja őket a megfelelő tudnivalókkal: „Menjetek a városba egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki: A Mester üzeni: Az én időm közel van, nálad tartom meg a páskavacsorát tanítványaimmal."

Megvan hát a helyszín. A vidéki, Galileából jött társaság számára biztosítva van a nyugodt környezet. Jeruzsálemben, egy „bizonyos ember" házában.

Felkeresték azt a „bizonyos embert." Átadták az üzenetet. Jól megjegyezték. Biztosan szó szerint elmondták neki, mert Máté így emlékszik vissza: „A tanítványok úgy tettek, amint Jézus parancsolta nekik, és elkészítették a páskavacsorát." Tették a dolgukat. Azzal voltak elfoglalva, hogy minden a helyére kerüljön. Az esti ünneplésben ne legyen hiba.

Lelkiismeretesen sürgölődtek, de a „bizonyos embernek" átadott üzenet közepe elkerülte a figyelmüket. „A Mester üzeni: Az én időm közel van...". Nekik az eleje és a vége volt fontos. A helyszín és a rendezvény biztosítása. A „bizonyos ember" házában elkészíthetik az esti vacsorát.

Nagycsütörtök estékre azóta Jézus azt üzeni minden házba, minden házigazdának, minden őt ismerő „bizonyos embernek"; nektek, nekem: „Az én időm közel van...". Az üzenet közepén van a hangsúly!

Akkori mondanivalójának ez volt az érdemi része. Közel van az igazi ünnep ideje! Jézus ideje.

Másnap meg fog halni. Másnap naplemente előtt elvégzi azt, amiért Betlehemben megszületett. Amiért Ő, az Isten, a Lélek, olyan lett, mint mi.  Mint a hús-vér-csont-izom-sejt ember. Ilyennek kellett lennie, mert ilyenekért; ilyen bűnösért, mint én kellett meghalnia. Ilyen ember-formában lett érvényes terve megvalósítása: ítélet helyett örök életre mehetek. Te is. Mi is.

„Amikor beesteledett," amikor nem éjféllel, hanem a naplementével megkezdődött az új nap,  „asztalhoz telepedett a tizenkét tanítvánnyal." Halála előtt ez volt az utolsó vacsorája. Ezt rajta kívül egyikőjük sem tudta. Az ünnep méltóságával, és az egyiptomi szabadítás emlékének, részleteinek visszaidézésével, hálaadó jókedvvel telepedtek le. Történt azonban valami, sőt nem is egy dolog, ami az alapos előkészületek ellenére rendhagyóvá tette az ünnepi vacsorát.

Az egyszerű emberek asztalára ritkán kerülő báránysült fogyasztása közben Jézus „felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt kötött magára, azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni és törölni a magára kötött kendővel." (Jn 13,4-5.) Több magyarázatot is adott erre a kivételes, az utolsó vacsorához elengedhetetlenül fontos közjátékra. Ha kíváncsiak vagytok rá, (és legyetek!) olvassátok el János evangéliumának 13. fejezetében!

Mi most kössük össze azzal, ami ma, és húsvét két napján történik majd! Az úrvacsorával.

A ma este úrvacsorázók többsége meg sem tudná számolni, hányszor hallotta már Pál apostol korinthusi levelének részletét. A kenyér megtörésekor mondjuk: „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." Aztán a borral teli kehely felmutatásakor megint ezt halljuk: „ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre." (1Kor 11,24.25.)

Máté és János evangélista, akik azon az estén részt vettek az utolsó vacsorán, nem tartották fontosnak, hogy feljegyezzék: „ezt cselekedjétek"! Márk sem írta le. Egyedül Lukács, aki Pál apostolhoz hasonlóan nem volt jelen annak a „bizonyos embernek" a házában, ő írta meg elbeszélésekből összerakott evangéliumában: „ezt cselekedjétek", de ő is csak a kenyér szétosztásával kapcsolatban.

A Biblia hiteles írása szerint Jézus, a kovásztalan kenyerek első estéjén, a kenyér megosztásán kívül csak a lábmosás megismétlésére adott parancsot: „példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek." (Jn 13,15)

A katolikus és ortodox egyházakban (de lehet, hogy más felekezetekkel együtt) a mai napig követik ezt a példát. Biztosan azért, mert Jézus mondta: „Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát." A tizenkét tanítvány, Júdás kivételével a világnak nekiinduló apostolok jól megjegyezték, és emlékeztek arra, mi a dolguk, és arra, hogy kik ők Jézushoz képest. A fülükbe a szívükbe, a mosdató kezükbe írták a Mester tanítását: „Bizony, bizony, mondom nektek: a szolga nem nagyobb az uránál, és a küldött sem nagyobb annál, aki elküldte őt." (Jn 13,16.17.) Na és, most boldogok ezzel a tudással? - kérdi a pökhendi tiltakozó, protestáns nyelv? Szerintem igen. Szerintem boldogok azok, akik a lábmosást részévé tették a nagyheti liturgiának. De nem az a lényeg, hogy én gondolom így, hanem az, hogy Jézus mondta: „Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha meg is teszitek." (Jn 13,17.)

Ti megteszitek? Találtok valakit, akinek - bár nem lenne dolgotok - megmossátok a lábát? Megetetitek? Poharat emeltek a szájához? Meglátogatjátok? Felolvastok neki? Beszélgettek vele? Nem csak egyszer egy évben, kipipálva ezt a szép keresztyén kötelességeteket, hanem beépítve heti tennivalóitok sorába. Kértek címeket? Akarjátok tudni az intézmények nevét? Jézus azt mondja nagycsütörtök estéjén: „boldogok lesztek, ha meg is teszitek." Ha nem az istentiszteleti liturgiában, akkor hétköznap! Hétvégén!

Mielőtt a kelleténél több megjegyzést kapnék az evangéliumban leírtakhoz képest az egyházunk gyakorlatához jobban ragaszkodó testvéreimtől, lépjünk tovább a nagycsütörtöki történetben!

„Miközben ettek," - Jézus a lábmosás után megint beleszól az ünnepi hangulatba: „Bizony mondom nektek, hogy közületek egy el fog árulni engem."

Ilyen a mi Jézusunk! Az ünnep estéjén, a szertartásos étkezés közepén is képes másra figyelni. Nem maga miatt. Azok miatt, akik azt hiszik, most már semmi nem zavarhatja meg kegyes vallásgyakorlatukat. Tetszik, nem tetszik, ez is része a húsvéti készülődésnek. Az árulás. Jézus állítja, hogy a közös vacsora egyik tagja el fogja hagyni. Feladja. Átadja. (Az evangélium szövegében: παραδίδωμι ejtsd: paradidómi). Valaki (Júdás) elárulja, és átadja azoknak, akik szeretnék kiiktatni az életükből.

Nagycsütörtök este, az úrvacsorai közösség előtt bűnbánattal kérdezzük az Urat: „Talán csak nem én vagyok az, Uram?" Talán, csak nem én vagyok az, aki a következő négy nap forgatagában, de még inkább az ünnep után elárullak?

Talán csak nem én vagyok az, Uram, aki az úrvacsorai találkozásban magamhoz veszlek, de utána ki tudja, mennyi idővel átadom magamat annak az életfolytatásnak, aminek egyetlen célja, hogy kiiktasson Téged - belőlem?

Mennyi minden történt azon az estén!

Mi mindent történt ma este - bennünk!

Gondoljuk át újra, mi történt Jeruzsálemben a keresztre feszítés előtti vacsora alatt! Gondoljuk végig, mi ment végbe bennünk ma este, Nagypéntek előestéjén, és azzal a bűnbánattal, majd az elkért bűnbocsánat örömével vegyünk magunkhoz a kenyeret és a bort! Ámen