Istentisztelet 2021. január 10-én

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Mk 6,1-6 és Jn 4,43-45

 

Szeretett Testvérek!

 

Egy héttel ezelőtt ott fejeztük be, hogy az a bizonyos, hatodik párkapcsolatában élő samaritánus asszony fellármázta a várost. Mit sem törődve sziesztázó polgártársai szundikálásával, szétkiabálta nekik, hogy kivel találkozott. Jézussal. Ki az? Átlagos zsidó férfinév nem mond nekik semmit. Na, de az asszony azt állítja: „Megmondott nekem mindent, amit tettem."

Hát ennek utána kell járni! És nem csak úgy, hipp-hopp, két perc alatt rákérdezni! Kérem szépen, itt komoly dolgokról van szó; megadjuk a módját! Ezért „kérték őt, hogy maradjon náluk." Több se' kellett Jézusnak! Nem véletlenül ment arra. Nem véletlenül elegyedett szóba a délben vízért fáradó asszonnyal. Jézus várta ezt a meghívást, és örült neki: „ott maradt két napig."

A megkérdőjelezhetetlen igazság után vágyakozó samáriaiak füleinek csak nyitány volt az asszony bejelentése. Kedvcsináló. Gondolkodásserkentő. Meghívták magukhoz Jézust, és a két nap során az „ő szavának sokkal többen hittek", mint az asszonynak. Gondolom, ketten-hárman megköszönték az asszonynak közvetítést, azt, hogy elmondta nekik, itt van a sarkon a Messiás! Az igazi élmény azonban akkor várt rájuk, amikor magát Jézust hallgatták. Ezt a maguk egyszerű módján így fejezték ki a felfedezés izgalmában korsóját elhajító, várost összekürtölő asszonynak: „Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk hallottuk és tudjuk, hogy valóban ő a világ üdvözítője." (Jn 4,39-41)

Ilyen lelkesedést, ilyen ujjongásból fakadó csődületet akkor várna az ember, amikor csoda történik. Szenzáció. Szokatlan, lehetőleg valamilyen hasznos, jólétet, egészséget javadalmazó csodatétel. Valami, amitől mindenkinek leesik az álla, elkerekedik a szeme. „Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik." (Arany János)

Történt ilyesmi Sikárban, a samaritánusok városában? Tett látványos csodát Jézus? Nem. Ennek ellenére kérték, hogy maradjon velük. Miért is? Egyszerűen azért, mert: hittek a beszédének.

Mindig így volt? Mindenhol elég volt az, hogy Jézus beszéljen az emberekhez? Csoda sem kellett, csak beszéljen?

Nem. Szűkebb hazájában, Názáretben, bár rácsodálkoztak a bölcsességére, mégis hihetetlennek tartották azt, amit mond, de még a csodáit is. Márk evangéliumában találjuk ezt a szomorú részletet: „Sokan hallgatták, és álmélkodva így szóltak: Honnan kapta ezeket, miféle bölcsesség az, amely neki adatott, és hogyan lehet, hogy ilyen csodák történnek általa?"

Mi volt a gond? Az, hogy ismerték. Már korábban is. Olyan volt, mint ők. Harminc évig ott élt közöttük. „Vajon nem az ácsmester ő, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? Nem itt élnek-e közöttünk húgai is?" Na, ez az együgyű bölcsesség elég volt ahhoz, hogy - alig merem tovább olvasni -: „megbotránkoztak benne." Néhány beteget ugyan meggyógyított, de a földijei nem ezt várták. Inkább valami bűvészmutatványt. (Mk 6,1-6)

Ó, de sokan átélték már! Te is? Várnak, befogadnak, körülszeretgetnek az egyik helyen. Aztán hazamész, és a legközelebbi hozzátartozóiddal, ismerőseiddel is megpróbálod megosztani azt az élményedet, hogy Isten tenni akar valamit a világgal. Arcodra van írva az öröm. Fölbuzog belőled az Istennel történt találkozás varázslatosan eleven élménye.

És... lehűtenek. Mert hát; ki vagy te? Nem ennek, meg annak a fia-lánya? Nem velünk jártál egy iskolába? Ismerjük a testvéreidet is. Azok teljesen normálisak. Mit akarsz? Olyan vagy, de legalábbis olyan voltál, mint mi. Ne add már elő magadat! És csodálkozol, mert nem hajlandóak befogadni, de még csak meg sem hallgatni azt, ami a te életedben 180 fokos fordulatot hozott. A benned végbement változás számukra, a téged legjobban ismerők számára érthetetlen, hihetetlen, megmagyarázhatatlan. A konklúzió: nem vagyunk rád kíváncsiak! Se' rád, se' arra, amit mondasz.

Én ilyenkor nagyon rosszul érzem magam. Ti mit szoktatok csinálni?

Hogy kezelte Jézus ezt a helyzetet? Otthon, Názáretben elutasították. Telt múlt az idő. Jézus időközben megjárta Jeruzsálemet. A nemzeti ünnepen kiosztotta a zarándokokat megkárosító templomi árusokat, pénzváltókat. Éjszaka jót beszélgetett Nikodémussal, a távolságtartó, de őszintén érdeklődő farizeussal. Utána délnek vette az útját és meglátogatta Júdea vidékét, ahol Keresztelő Jánossal hirdetett bűnbánatot. Onnan is tovább áll; Jézus a tanítványai kíséretében útnak eredt; hazafelé. Nem a megszokott úton, hanem ellenséges területen keresztül. Ráadásul nagy vargabetűvel, Samária felé. Ott, Sikár városa mellett, a forrásnál szóba elegyedik a korsós asszonnyal, minek következtében a helyiek meghívják. A történelmi találkozás végén a samáriai meghívók elhiszik, hogy Jézus a Messiás, a világ üdvözítője, vagyis az Isten és az emberek közötti kapcsolat helyreállítója.

Ebből derül ki, miért tervezte Jézus úgy az észak felé vezető útját, ahogy le is bonyolította. Azon a napon, ahhoz a forráshoz volt időzítve Isten megszólítása egy egész nép (nemzetiség) számára. Több tízezres tömeg előtt, előre meghirdetett esti evangélizáción, amikor minél többen érnek rá? Nem. Déli hőségben, idegen környezetben, egy törvénytelen kapcsolatban élő, napi munkáját végző asszonynak.

Ne igazítsd Isten megszólítását se a magad, se mások rendjéhez! Eljön az ideje, amikor se te, se mások (az ellenségeid...?), azok nem tudnak ellenállni a Nagy Találkozásnak! Hívni hívhatsz, de kérlek, ne ráncigálj senkit oda, ahol úgy „döntöttél", hogy majd ott fog megtérni az a kedves hozzátartozód, vagy ismerősöd, ahol te! Ő, akit meg akarsz ismertetni Jézussal, más fordulatszámon pörög, mint te. Lehet, de én nem tenném a nyakamat arra, hogy a Szentlélek azon a „szolgáltatón" keresztül fogja megérinteni, ami, aki nálad bejött. A Lélek munkája nincs odakötve ahhoz a bibliai részhez, ahhoz a lelkészhez, ahhoz a könyvhöz, aki, ami neked feledhetetlen erővel nyúlt bele a lelkedbe.

Emlékszel, veled hogy történt? Nem úgy, mint Jézus tanítványaival?

Mondom, mire gondolok! Izgalmas elbeszéléseinkbe bele szoktuk szőni azt az érdekes fordulatot, amit azzal kezdünk: „utólag kiderült, hogy..." Hát, Jézus tanítványai számára is utólag derült ki, hogy miért kellett Samária felé kanyarodni. Azért, hogy ott is hallják az evangéliumot, és ne kiszínezett, eltorzított szóbeszéd útján, hanem közvetlenül Jézus szájára figyelve ismerkedjenek meg Isten életmentő terveivel.

Mennyi minden kiderülne „utólag", ha el mernéd hinni, hogy az a minden logikát nélkülöző beavatkozás, incidens, ügy azért esett meg az életedben, mert Jézus azt a módját, azt az időt, azt a helyszínt, azt a kerülőutat választotta a veled való találkozásra!

Vedd csak végig az elmúlt éveknek azokat az eseteit, azokat a fejleményeit, azokat a fordulatait, amik gyökeres változást hoztak a terveidben! Nem számoltál velük. Még most is értelmetlennek tűnnek, de mintha már sejtenéd, hogy szükség volt rájuk! A maguk kellemetlen hozadékaival együtt. Írj fel egy lap közepére néhány ilyen kiemelkedő, emlékezetes eseményt!

Gondold végig, hogyan mentek végbe, aztán írd oda balra: milyen voltál előtte, jobbra pedig: milyen lettél utána. A kerülőutak értelmet nyernek!

A samaritánusok megváltoztak. Mert attól kezdve, hogy valaki elhiszi, hogy Jézus a világ üdvözítője; vagyis személyes sérelmeinek és sértéseinek Isten előtti ügyintézője, elintézője, abban az emberben a saját maga számára is meglepő változások mennek végbe. Vajon nem ilyen volt az a samaritánus, aki Jézus példázatában megállt az összevert jerikói utas mellett, kimosta a sebeit, biztonságos helyre vitte, és gondoskodott róla?

Benned már megtörtént ez a váltás? A régi, büszke, beidegződött, kívülről fújt törvényt, hagyományt, szokást félreteszed, mert... találkoztál Jézussal. Rögtön utána olyanná lettél, mint a sikári samaritánusok. Meghallgatták a korsós asszonyt, de Jézusra lettek kíváncsiak.

Megtörtént veled? Nem az az elsőrangú, amit mondanak, magyaráznak róla, hanem az, hogy téged is megérint Jézus Lelke! Váratlan időben, váratlan helyen, adott esetben, szégyenletes állapotodban. Attól kezdve a hiteles forrás, Jézus, és nem a magyarázók felől olvasod a Bibliát. Onnan kezdve nem a lelkész szép szavaiból kapod meg az útravalódat, hanem a benned lakó Jézus társaságában figyelsz a lelkész útra bocsátó igehirdetésére. Abból mennyit hagy jóvá Jézus, és mennyi a figyelemre nem méltó emberi sallang, rutin. Utóbbira semmi szükséged!

Jézus két napot szánt a sikári lakosokra. „Két nap múlva pedig elment onnan Galileába, bár - olvassuk -: maga Jézus tett bizonyságot arról, hogy nincs becsülete a prófétának a saját hazájában." Mit keresett ott, ahol egyszer már elutasították? Nem „mit", hanem „kit"; „kiket". Jézus ugyanazokat az ismerőseit, szomszédait, rokonait kereste, akik korábban „megbotránkoztak benne."

Jézus azóta is visszamegy azokhoz, akik semmibe veszik. Visszamegy azokhoz, akik unottan, vagy egyre ingerültebben hajtogatják: Hagyjuk már ezt a Jézust, ezt az Isten ügyet, a vallást, meg az egyházat!

Jézust nem érdekelte, hogy nem lesz becsülete a saját hazájában. Őt nem azért jött, hogy elítélje a rá legyintgetőket, hanem azért, hogy a benne megbotránkozók is addig kapjanak esélyt az Ő megismerésére, ameddig csak lehet.

És mi lett belőle? Az, hogy, bár „maga Jézus tett bizonyságot arról, hogy nincs becsülete a prófétának a saját hazájában. Mégis, amikor Galileába érkezett, befogadták őt azok a galileaiak, akik látták mindazt, amit Jeruzsálemben tett az ünnepen, mivel ők is ott voltak." Meggyőzte azokat, akik látták, hogy máshol mit tett, mit mondott.

Ők, a Jézust befogadó galileaiak már nem engedték, hogy a még mindig gyanakvó társaik lebeszéljék őket Jézusról.

Te hogy állsz vele?

Úgy, mint én? Rájöttem valamire. Elárulom. Rájöttem, hogy ha csak annyi kell Jézusból, amennyit én akarok látni belőle, akkor úgy járok Vele, mint a jókedvű túrázás végén. Felmászok a legmagasabb csúcsra. Kigyönyörködöm magam, de: vége. Ha felérek a tetőre, utána már nem tehetek mást, mint hogy újra lejövök róla. Az ilyen élményt nem tudom sokáig őrizni, mert a völgyben elég gyorsan kiverik a fejemből.

Ahhoz, hogy Jézus maradandó, bennünk maradó, élő társaság, strapabíró biztos vezető legyen, ahhoz a mélységeket is meg kell járnunk. A völgyben is velünk tart; és az árkokban, és a sötétben, és az alagútban is van szava. Hallgasd meg ha „közvetítik" neked! Vedd észre, amikor felnyitja a szemed! Olvasd ki a Biblia betűiből, a sorok közül! Figyelj Jézusra a kényszerű leállásban, és a keresett csöndben!

Higgy annak, amit Tőle kapsz! Annak higgy, amit Ő ad neked. Ámen