Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Kórustalálkozó - 2011.09.24.

 

2011. szeptember 24. - A Liszt Év jegyében nemzetrészek közötti KÓRUSTALÁLKOZÓT szerveztünk

 

RÉSZTVEVŐK

Debreceni Református Kollégium Kántusa

Somorjai Református Egyházközség énekkara

Kézdivásárhelyi Református Egyházközség énekkara

Bp-Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet énekkara

Újszegedi Református Egyházközség énekkara

Szeged-Honvéd téri Szegedi Kis Kórus

 

KÖZREMŰKÖDŐK

Róth Márton orgonaművész

Publik Antal előadóművész

Városi TV Szeged összefoglalója

A Reformátusok lapja 2011. november 6-i számában megjelent beszámoló teljes szövege:

 

„Szólj, ötágú síp..."

Nemzetrészek közötti kórustalálkozó Szeged-Honvéd téren

 A nyári pihenés után a Szeged-Honvéd téri gyülekezet sűrű programmal kezdett, melyek közül a legnagyobb erőpróbának a szeptember végi kórustalálkozó bizonyult. Minden énekkar közösségformáló erő sajátmagán belül is, a gyülekezet egészében is és azon kívül is, ha sor kerül meghívásokra, látogatásokra. Ez utóbbiak során azt tapasztaltuk, hogy szolgálatunkkal gyülekezetek, országrészek, sőt nemzetrészek reformátusait tudjuk összekapcsolni. A somorjai és kézdivásárhelyi utazásaink tovább növelték meggyőződésünket, hogy az egymástól távol élő hittestvéreinkben is erős a vágy a testvéri találkozásokra és a mélyebb lelki kapcsolatokra. Ezek a tapasztalatok lettek a kórustalálkozó megszervezésének fő indítékai. Egyben jó alkalomnak találtuk ezt az énekkari összejövetelt arra is, hogy a 200 éve született nagy zeneszerzőnk, Liszt Ferenc emléke előtt tisztelegjünk.

A szeptember 24-én délután 6 órára meghirdetett zenés áhítatra megtelt a Honvéd téri református templom, sokan voltak kíváncsiak a már neves vagy még ezután azzá váló énekkarok szereplésére. Itt volt a Debreceni Református Kántus Berkesi Sándor és Baliga Ádám vezetésével, a Kézdivásárhelyi Református Egyházközség énekkara (karvezetők: Balázs István, Demény József), a Budapest-Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet énekkara (karvezetők: Békési Szabó Kornél, Körmendy Zsolt), az Újszegedi Református Egyházközség énekkara (karvezető: Pivarcsik Tünde) és a házigazda Szegedi Kis Kórus Nagy-Szabó Kornélia irányításával. Az est folyamán huszonegy kórusmű dicsőítette Istenünket Róth Márton orgonaművész kíséretével vagy szólójátékával. Minden kórus tudása és képessége legjavát adta, szívvel-lélekkel énekelt, - már ezért is érdemes volt eljönni. A MÜPA hangversenytermébe illő szépségek az összkar gyönyörűséges hangzásában jelentek meg igazán. Erre ötször került sor más-más karnagy vezényletével. Az egyesített kar számára választott öt kompozíció szerzői jól jellemzik azt a nemzetegyesítő szándékot, amelyért ezt a kórustalálkozót megszerveztük: az magyar egyházzene legjelesebb alkotóit állítottuk előtérbe. Az ökumenizmus szelleme fejeződött ki a szerzők megválasztásában: hallhattunk Liszt Ferenctől, Beharka Páltól, Gárdonyi Zoltántól, Szokolay Sándortól és Berkesi Sándortól egy-egy művet. Berkesi tanár úr most is szívet és fület gyönyörködtető bemutató tanítást tartott karvezetésből, a Magyar ének c. kórusművével pedig reformátusságunkat és magyarságunkat összekapcsoló nemzettudatból. Ez volt a befejező szám és a tetőpont. A kórustagok és a hallgatóság egy emberként élhette át a közös éneklés felemelő és lélekerősítő hatását. A szerző vezényletével felszabadultan tört elő belőlünk Istenhez intézett könyörgésünk és hálaadásunk, - betöltötte a hatalmas templomteret és győzedelmesen elnyomta a külvilág zaját. Az igehirdetés szolgálatát György András, somorjai református lelkész végezte az Efézus 5,19 alapján. Az Ige és a zene egymásba fonódott, egymást erősítették. Méltó lezárásként Kölcsey Himnusza - Publik Antal előadóművész tolmácsolásában - tette felejthetetlen ünneppé az estet.

A hangversenyt közös vacsora követte, ahol egy rövidke idő nyílt az ismerkedésre és a barátkozásra. Sajnos, nem elegendő. A Kántus vasárnapi szolgálata és az azt követő ebéd után már indulni is kellett vendégeinknek. Úgy láttuk, örömüket lelték az itt töltött időben. A szinte erőnket meghaladó szervezési és vendéglátói feladatunkat sikeresen teljesítettük, - Isten meghallgatta imánkat. Övé legyen a dicsőség! Örülünk, hogy munkatársai lehettünk. Köszönettel tartozunk karvezetőnknek a találkozás öröméért és a zenei élményért, a gyülekezetünknek nagyfokú segítőkészségéért és áldozatvállalásáért, támogatóinknak pedig nagylelkűségükért.

Nemes Gábor

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 944, összesen: 2954494

  • 2026. május 17., vasárnap

    Potenciális püspökjelöltek vitatták meg az egyházkormányzói felelősséggel kapcsolatos kérdéseket és osztották meg elképzeléseiket az előttünk álló hat...
  • 2026. május 14., csütörtök

    A pénz egyházunkra nézve a három legnagyobb kísértés egyike – hangzott el a PÉNZ és EGYHÁZ című tanulmánykötet bemutatóján.
  • 2026. május 13., szerda

    Mennybemenetele után is komoly munkát végez és végeztet az Úr Jézus. Marco de Leeuw van Weenen gondolatai a 110. zsoltár és a mennybemenetel összefügg...
  • 2026. május 13., szerda

    Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága recepsiós-portás munkakörbe keres új munkatársat a budapesti Ráday Házba.
  • 2026. május 13., szerda

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága pályázatot hirdet takarító munkakör betöltésére.
  • 2026. május 13., szerda

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága pályázatot hirdet a 2026 nyarán nyíló Felüdülés Háza – Balatonboglár helyszínen kon...
  • 2026. május 12., kedd

    Beiktatták szolgálatába Hajnal Andrást, a Budapest-Óbudai Református Egyházközség tavaly megválasztott lelkipásztorát május 10-én vasárnap.
  • 2026. május 11., hétfő

    Negyedszer teremtett lehetőséget a hittanoktatók lelki közösségének megélésére és szakmai fejlődésére a Dunamelléki Katechetikai Támogató Szolgálat a ...
  • 2026. május 11., hétfő

    A társadalmi és egyházi változások között végzett szolgálat állt a fókuszában a Dunamelléki Református Egyházkerület idei presbiteri és főgondnoki kon...
  • 2026. május 07., csütörtök

    Szex, vágy, határok – mit mond erről a Biblia? címmel szervezett pódiumbeszélgetést a Károli Egyetemi Lelkészség.