Istentisztelet 2022. augusztus 21-én

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: ApCsel 3,1-10

Textus: ApCsel 3,6

 

Szeretett Testvérek!

 

Az augusztus 20-hoz legközelebb eső vasárnapon az új kenyérért adunk hálát. Nem értek hozzá, csak a hírekből értesültem róla, hogy a súlyos aszály ellenére Magyarországon idén is elég búza termett ahhoz, hogy kielégítse a hazai kenyér-szükségletet.

Örülünk neki, hálát adunk érte.

Miért is? Mert a világpolitikai változásokat kihasználó világgazdasági mesterkedések miatt, ha háromszoros áron is, de az asztalra tudjuk tenni ezt az alapvető élelmiszert, amiből az elegendőnél még mindig nagyobb kínálatot sütnek a pékek?

Ezért vagyunk hálásak, vagy azért, mert Isten még mindig teljesíti a kérésünket: „Mindennapi kenyerünket ad meg nékünk ma"? Teljesíti, annak ellenére, hogy a mindennapi kenyér iránti igényszintünkön már réges-régen túlléptünk.

Nem úgy, mint az a születési rendellenessége miatt sánta ember, akit az ismerősei, rokonai rendszeresen odavittek, és letettek a jeruzsálemi Templom épületegyüttesének Ékes (vagy: Szép) kapujába. Egyértelműen azzal a céllal, hogy ha már képtelen munkával, és az abból keresett pénzzel hozzájárulni a család kiadásaihoz, legalább a saját élelmezésének költségeit koldulja össze. A mindennapi kenyér árát.

Ki tudja, min járt az esze, amikor lehajtott fejjel is meglátta, hogy négy láb közeledik felé. A megszokott könyörgő hangsúllyal megismételte az ezerszer kimondott szavakat, alamizsnát kért. Egy falatnyi ennivaló árát. A négy láb gazdája, Péter és János apostol megállt előtte. Egyikük megszólalt: „Nézz ránk!" Na, ez valami újdonság! Koldussal nem szoktak beszélgetni. Ezek kíváncsiak rá? Kit érdekel egy sánta ember? Lehet, hogy a legkisebb pénzdarabnál többet is hajítanak neki? Ezért érdemes felnézni.

Felnéz. Az idősebbik, akinek az előbb a hangját hallotta megint megszólal: „Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel, és járj!"

Egy fityinget sem ajánlanak, e helyett arra kérik, amire nem képes. Keljen fel, és járjon. Tegye azt, amit azok, akik nem itt üldögélnek a koldusok helyén, a betevő falatjukért, hanem munkával keresik meg a kenyerüket.

Megpróbálja? Felálljon? Megpróbálja azt, amit néha titokban, amikor senki sem látta, senki nem nevetett esetlen erőfeszítésén? Amikor egyedül volt, és nem nevették ki, senkit nem szomorított el, amikor visszaesett a földre?

Nincs sok ideje gondolkodni. Kenyérrevalót kért. Nem kapott, de az ismeretlen férfi (Péter) megragadja a jobb kezét és felemeli. Mit csinál vele? Felemeli. Ez a sánta ember felemelkedett. Megerősödött „a lába és a bokája". Olyannyira, hogy „talpra állt, és járt. Bement velük" (Péterrel és Jánossal) „a templomba is, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent."

Napok (hetek? évek?) óta azért vitték az Ékes kapuig, azért tették oda naplementéig, hogy összekoldulja a mindennapi kenyerét. Most meg mi történik? Jön két ember, és „a názáreti Jézus Krisztus nevében" ráparancsolnak: „kelj fel, és járj!" Aztán az a munkától kérges kezű, víztől, széltől ráncos arcú férfi a jobb kezénél fogva felemeli.

Péter felemelte, odaemelte, kiemelte azok közé, akik tesznek is valamit a mindennapi kenyérért. Azok közé, akik tudják, hiszik, hogy Isten maga mellé erősíti őket.

A gondviselő jó Isten nélkül nincsen mindennapi kenyér. Ezért tanította Jézus: „Mindennapi kenyerünket ad meg nekünk ma". Eső nélkül nem terem az elvetett búza. Egészség nélkül nem lendül a kasza. Üzemanyag nélkül nem működnek a mezőgazdasági gépek. Isten szerinti békesség nélkül akadozik, vagy megszűnik a learatott búza szállítása. Nem működnek a malmok. Nem lesz liszt a gabonamagvakból. Üresen ásítoznak a kenyeres polcok. Takarmány hiányában nem kapnak élelmet a haszonállatok. Kevesebb a tej, a hús. „Mindennapi kenyerünket ad meg nekünk ma" - tanítja Jézus, könyörög a világ újra, egyre tudatosabban, ijedtebben.

A jeruzsálemi Templom Szép kapujában ülő sánta rászorult az emberek jóindulatára. Azokéra, akiknek több volt a mindennapi kenyérnél. Megengedhették maguknak, hogy dobjanak belőle annak, aki semmi mással nem rendelkezett, mint reménységgel. Embertársaiba, felebarátaiba vetett reménységgel.

A Jézus Lelkét magában hordozó Péter és János emlékezett az Úr tetteire, és egy szinttel magasabbra emelte a segítségnyújtás gyakorlatát. Gondoltál-e rá, hogy tőled is ezt várja Jézus?

Nem tudom, hány ember van Szegeden, aki nem sánta, nem betegebb nálam és nálad, de nem hajlandó segíteni magán, hanem ráhajt felebarátai jóhiszeműségére, szánalmára, és jobb esetben abból az alamizsnából" biztosítja maga és szerettei megélhetését, rosszabb esetben abból biztosítja mindennapi alkoholfogyasztásának egyre nagyobb mennyiségét. A kegyes adománnyal az egészségét romboljuk.

Beszélsz-e velük, vagy elfordulsz tőlük, esetleg odadobsz nekik valamit? Ajánlasz-e nekik alkalmi munkát? Hólapátolás, pakolás, a járda felseprése, szemétszedés, felmosás? Tegyen valamit a mindennapi kenyere megszerzéséért! Megfizetheted alkalmi munkájukat, előtte akár szó szerint is idézheted: „Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel, és járj!" Keljen fel, és járjon utána annak, ami Isten akarata szerint juttatja kenyérhez!

Ha nem hajlandó rá, nekem mindig eszembe jut az Ige. Igen, a Bibliában olvasott Ige. Nem is egy: „A restet megöli vágyakozása, mert a két keze nem akar dolgozni" - hangzik a Példabeszéd. (Péld 21,25) És az Újszövetség? Tessék, Pál apostol: „Mert akkor is, amikor nálatok voltunk, azt parancsoltuk nektek: ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék." - írja Thesszalonika városába. (2Thessz 3,10) És hogy mi lesz azzal, aki belekényelmesedik a semmittevésbe? Kanyarodjunk oda a Prédikátor könyvéhez: „Az ostoba karba teszi a kezét, és tönkreteszi önmagát." (Préd 4,5) Ugye, nem ehhez akarjuk hozzásegíteni azt, azokat, akik nem akarnak dolgozni a mindennapi kenyérért?

Természetesen, segítsük őket, aki önhibájukon kívül nem kapnak munkát, de ne spóroljuk meg a fáradságot azzal, hogy nem mondjuk el az illetőnek, hogy még ő, a csökkent munkaképességű is szerezhet állást! Aranyod, és ezüstöd nincsen, de ha szóba állsz vele, akkor úgy, mint Péter és János apostol, a názáreti Jézus Krisztus nevében te is felemelhetsz, kiemelhetsz valakit abból az állapotból, amibe került.

A jeruzsálemi sánta csak a mindennapi betevőjével törődött. Péter és János annál sokkal többet kínált, annál sokkal többet nyújtott neki. A kapuban ücsörögve talán álmodni sem mert arról, hogy milyen lehetőségi vannak. Életformát váltó változás. Mozgás, munka, öröm, társaság. Isten dicsérete. A kapuból a templomba jutva.

„talpra állt, és járt. Bement... a templomba is, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent."

Veled is megtörtént? Élted a napi rutinodat. Megvolt a kenyér. Még a másnapi is. És a többi. A kenyéren túli pluszok. Csak az álmaid vegetáltak. Vagy másfelé jártak. Megtaláltad a segítség, a juttatások forrásait. Dolgoztál. Sokkal erősebb szociális hálónak vagy a tagja, mint a jeruzsálemi koldus. Az ő társadalombiztosítása véget ért az Ékes kapuban. Neked, nekem életünk végéig jár a kenyérre való.

Érted is eljött Jézus. Felemelt. És akkor! Akkor tudtad meg, hogy több az élet, mint a mindennapi kenyér, egyáltalán a kenyér, meg a kenyér-többlet kérdése. Hallottál, olvastál egy Igét, és a Szentlélek megragadott. Jobbik énednél fogva felemelt. Kiemelt a lelki igénytelenség lelket emésztő gödréből.

Itt vagy. A gödör szélén. Sikerült kimászni a kenyérharcból, a még több kenyeret, és annak hozadékai után csörtető lelketlenségből. Már feljebb léptél. Már felfelé haladsz. Érted már, miért vágott vissza Jézus a Kísértőnek azzal, hogy „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik." (Mt 4,4 és 5Móz 8,3) Mondta ezt az a Jézus, aki nem akarja, hogy éhes légy, ezért megtanított arra, hogy kérjük a mindennapi kenyeret.

A jeruzsálemi férfi születése óta sánta volt. Egészen addig, míg Jézus nevében meg nem érkezett a segítség.

Mint ahogy születésünk óta sánták, egyik kísértéstől a másik hazugságig bicegők vagyunk mi is. Addig, míg a minimummal megelégedve fel nem nézünk. És fent meg nem látjuk azt a lelki, szellemi többletet, ami nélkül ezen a szinten boldogulhatunk, gazdagabbak lehetünk, mint a többi koldus, de a végére is ezen a szinten ragadunk.

Ahogy Péter szava és karnyújtása azonnal változást hozott a kapuban kéregető sántának, úgy, olyan mértékben akarja Jézus megváltoztatni a te életedet is.

Szentlelkével megragad, és felemel maga mellé. Megérteti veled, hogy arra van szükséged, az hiányzik, kimondatlanul is arra vágysz, amit egyedül Ő nyújthat neked.

A kéznyújtást udvariatlanság visszautasítani. Ha Isten segítségét utasítod el, mindent elvesztesz, ami itt, és e földi évek megfutása után a tiéd lehet.

Adjunk hát hálát Neki a megvásárolható új kenyérért, az úrvacsorában kínált kenyérért, és mindenért, amit az étel, és a szent falat üzen: „a názáreti Jézus Krisztus nevében... kelj fel, és járj!" Járj azon az úton, amire Jézussal léptél! Ámen.