Istebtisztelet 2018. július 15-én

Hang: kattints a képre!

(Dajka Zsanett)

Lk 7,50

Szeretett Gyülekezet!

Térj be hozzám egy ebédre. Mielőtt megtennéd, sétálj végig Szeged legforgalmasabb utcáján. Nézz szét. Figyeld meg a közlekedő embereket. Milyennek látod őket? Milyennek látod magad?  Emberek százai sétálnak ma valahová. Elindulnak istentiszteletre, családhoz, étterembe, vagy csak ki a szabadba. Ki-ki, ahogyan megtervezte a vasárnap délelőttjét. Mi, ma elindultunk Isten házába. Megannyi ismerős arc. Ugyanazt az Igét hallgatók, de a szíveket, lelkületeket nem láthatom.

Lukács evangéliumában található történeten keresztül meghív bennünket magához Jézus. Egy vendégség, s csupán két ember - de nagy különbséggel. A személyek ugyanúgy közel voltak Jézushoz. Ugyanaz a személy, ugyanaz a beszéd. Mégis az egyik megmarad olyannak, amilyen volt, a másik pedig megváltozik, egy új életet kezd. A Honvéd téri Református templom falai között ülünk. Egy teljes órán át ugyanazt a levegőt szívjuk be. Ugyanazt hallgatjuk. De vajon, melyikünk, hogyan megy haza? Ugyanúgy térünk vissza otthonainkba, ahogyan jöttünk? Vagy változik valami? Megváltozhat az egész életünk. S ha valami jó elkezdődött már, mindaz folytatódhat. Megerősödhet.

Két ember. Térben, fizikailag Jézushoz teljesen közel. Lelkületüket látva mégis egészen máshol vannak. Melyikhez hasonlít az életünk?

Egy derék férfi és egy bűnös asszony. Egy köztiszteletben elismert és egy megvetett. Egy a vallásos körökben jártas, bennfentesen mozgó és egy kívülálló. Simon a farizeus és egy névtelen prostituált.

A büszke férfi szerint nagy különbség van köztük. Ő igaz, az asszony bűnös. Jézus a személyek lelkiségét vizsgálva tesz különbséget. Lelkükben lüktető vágyat veszi figyelembe. Látja, hogy Simon nem tudja, milyen bűnös. Vele ellentétben az az asszony már mindennek a tudatában volt, sőt meg is vallotta. Feloldozást kapott. A meghívó farizeus, életveszélyes állapotban van mindaddig, amíg fel nem fedezi önigazságában való megkeményedését. Az asszony újra él. Fellélegez. Új életet kapott Jézustól. A szívében, pedig kimondhatatlanul hálás.

Mit olvasunk ezeken felül a vendéglátóról? „Egy farizeus arra kérte Jézust, hogy egyék nála. Ő bement a farizeus házába, és asztalhoz telepedett." Miért hívta meg magához Jézust? Elvi és fizikai ellenfelének tartották Őt a farizeusok. Ellenfél, akik szinte mindent másként értelmeztek. Mindannak az ellenkezőjét vallották, amit Jézus tanított, cselekedett. Isten Fia mindezekkel mit sem törődve elfogadja a meghívást. Vendégségbe megy egy farizeushoz. Mit sem foglalkozik a hivatásával. Nincsenek előítéletei. Nem személyválogató. Ahová meghívják, oda elmegy. Nem fél, hogy a piszkosoktól koszossá válik. Tisztasága sugárzik mindenhol. A közelében minden és mindenki megtisztul. Simon arra ügyelt, ami a minimum a részéről. Amit oda kellett adnia Jézusnak. Ami szinte előírásként kötelező. Egy picivel sem többet: meghívta, asztalt terített, jó étvágyat kívánt, étkezzen. Ezen eseményekkel részéről a vendéglátás be van fejezve. Teljesnek találja. Ott ülnek szemtől szemben, mégis egy világ választja el a vendéglátót a vendégtől. Hallgatja a Mestert, de az elhangzottakból semmi sem marad meg. Lehullanak róla a szavak. Maga igaza, mint egy védőbástyaként emelkedik közé és Jézus közé. A farizeus önigazsága az, ami elválasztja a másik féltől. Közösség, igazi közösség nem alakul ki, csak alkalmi találkozás.

Vele szemben, mi mondható el az asszonyról? Nevét se tudjuk. Ez az alkalom nem egy férfi és egy nő találkozása. Sokkal inkább az Isten és az ember találkozik. A feloldozó, megbocsátó, irgalmas Isten és a bűneibe reménytelenül elvesző ember.

Mit keres itt ez az asszony? Ő nem keres, tudatosan tér be, mert célja nem a keresés, sokkal inkább már a megtalált kegyelemnek átélése hajtja a nőt. Jézus közelében átélte a maga bűnös, nyomorult, elveszett voltát. Átélte az irgalmat, a bűneinek megbocsátásának felszabadító erejét. Miért ment - semmit sem félve - az elítélő, saját bevallásuk szerint mindent tudó, személyválogató és lenéző emberek közé? Mert hálával volt csordultig szíve. Ezt a háláját szerette volna kifejezni a Megváltója felé. Hála. Köszönet. Egy egész élet. Nem fél odaadni mindenét. Megtapasztalta a megbocsátást, a mindent felülíró szeretetet.

Mindenét odaadja. Emberszámba vette. Új embert csinált belőle Jézus. Teljes feloldozást kaphatott. Tisztába tette múltját. Egy új megközelítés felőli távlat nyílt ki előtte. Szavakkal nem elég megköszönni - hozzáteszem a megváltó Jézus nem is ezért tette, amit tett. A szavakon túl, odaguggol Jézus lábához, megkeni olajjal. Drága olajjal, ami a földi életének nagy vagyona volt. Túláradó öröm, ami az asszony szívében él. Ez a hála az, ami ismeretlen Simonnak. Aki csak perelni, spekulálni és felháborodni tud a nő megjelenésén. Mindenki felett ítélkezik, közben saját bűneiből nem fedez fel semmit.

Ez az egyszerű asszony többre jutott, mint a sokra becsült, sokat tudó farizeus. Jézus meg és elsegítette az önértékelésre, a két kézzel kapott bűnbocsánatra. Szorítja. El nem engedi. Kimondhatatlanul hálás ezért.

Nem tudom, kinek mennyire ismerős ez az érzés. Ma Isten erre hív mindenkit. Nagyon nagy ajándékban akar részesíteni: amikor már nem csak itt ülsz és hallgatod az igét, mint Simon. Sokkal inkább miközben hallgatod, aközben engeded, hogy a Szentlélek munkálkodjon. Megkezdődik a folyamat. Felismerés. Megnevezés. Ezek után már nem magyarázkodunk, nem mentegetőzünk, nem mutogatunk másokra. Sokkal inkább nevén nevezzük hibáinkat. Meg akarunk tőle szabadulni. Amikor mindez eljut az embernek nemcsak az eszéig, mert már ezt sokszor hallotta, hanem a szívéig, amelyen keresztül átjárja az egész lényét, akkor fakad fel a lelkében a hála. Mindenkinek az életében eljön az a nap, amikor semmi másnak nem lesz jelentősége, csak annak, hogy milyen kapcsolatban vagyunk Jézussal.

Vajon melyik személynek a képéhez hasonlít a mi mostani lelkiállapotunk? Az mutatós részvétlenség jellemez, ami Simont és a társait? Vagy ez az önfeledt részvétel Jézusnak szolgálatában, ami jellemezte az asszonyt? Intézményes, hivatalos, alkalmi kapcsolatunk van Vele, vagy bensőséges, meghitt, személyes szeretetkapcsolat, ami betölt, körülvesz, amit színez a hála. Kimérten udvariasak vagyunk amennyire kell? Vagy a szeretet megtapasztalása által árad belőlünk a hála? Alkalmi összefutás vagy folyamatos együttélés van az életünkben? Körbe bástyázzuk magunkat vagy nyitottak vagyunk a Jézusra, tanítására és szolgálatára?

Van-e elég bátorságod ma, Isten asztalánál vendég lenni?

Most, amikor a padok között kisétálsz és veszed a bűneid bocsánatára az Úri szent vacsorát, akkor nézz szét, lásd be hibáidat. Légy hálás a szabadító Megváltónak. S ha neki hálások tudunk lenni, akkor tudunk szolgálni Neki és másoknak. Engedd, hogy Isten formáljon. Így jussunk el a bennünk lévő hitre. Légy bátor, merd Jézust elhívni, vacsorázni Simon bátorságával, de a bűnös asszony hitével! Ő kapcsolatban marad velünk mindig. Ha ezt megtapasztalod, elhiszed, akkor hozzád is így szól: „A te hited megtartott téged, menj el békességgel!" Ámen