Istentisztelet 2018. augusztus 26-án

Hang: kattints a képre!

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: Zsolt 119,30-40

Textus: Lk 13,31-33

Szeretett Testvérek!

Fél óráig böngésztem a könyveim között, míg végre megtaláltam azt, amiben egykor a Jézus-korabeli farizeusok besorolásáról olvastam. A kritikus kortársak hétféle, hét „fajta" farizeust különböztettek meg. (1) Az állandóan Isten haragjáról beszélő, attól rettegő. (2) A mesterkélten hajlott hátú, alázatosságot mímelő. (3) A jó cselekedeteiket számláló, azokat könyvelő, esetleges vétkeikkel összehasonlítgató, kegyes életük egyenlegét készítő farizeusok. (4) Az előbbiekhez hasonló, jótetteikről beszámoló, dicsekvő kollégák. (5) Azok, akik mindig készen álltak a jó cselekvésére, de: „majd holnap"! (6) A legérdekesebbek, a vérző, sebeket viselő farizeusok. Ők voltak azok, akik az előírásaikat messze túllépve, nemhogy nem beszéltek nyilvános helyen nőkkel (még az anyjukkal, vagy feleségükkel sem), de ha nő közeledett feléjük, azonnal, látványosan, percekig eltakarták a szemüket. Ennek aztán az lett a következménye, hogy mindennek nekimentek, elestek. Az így szerzett zúzódásaikat, vérző sebeiket büszkén mutogatták: Lám, semmi nem drága azért, hogy asszonyra tekintve, vétekbe ne essenek! És végül, (7) egyetlen csoportja volt ennek a farizeus kegyességnek, melynek tagjairól a zsidók elismerően nyilatkoztak: Az Ábrahám hitét példaszerűen megélő, adakozó, „jó" farizeusok.

Nem lehetünk biztosak benne, hogy az utóbbi jóérzésű vagy az előbbi számító csoportok bármelyikébe tartozó farizeusok intették-e Jézust: „Menj, távozz el innen, mert Heródes meg akar ölni!" A Jézust megszerető, benne reménységet látók féltették a názáretit, aki új hangon hirdette nekik a régi jó hírt. Ők, a „jó" farizeusok meg akarták őt óvni Heródes gyilkos szeszélyeitől. Ha azonban a többiek szájából származott ez az figyelmeztetés, annak az lehetett az alattomos célja, hogy Jézus ne kapjon akkora nyilvánosságot, amit a jeruzsálemi látogatása jelentene a fővárosban. Ha ők voltak, akkor Heródesre hivatkozva, saját érdekkörüket védelmezték. Az igazságot (Jézust) félre akarták állítani, mert attól tartottak, hogy saját, jeruzsálemi haverjaiktól kapnak „fegyelmit", ha nem szabnak gátat Jézus működésének.

Mai első leckénk: Legyünk résen az életünkben felbukkanó farizeusok azonnali megítélésekor! Érzelmi, hitbéli beállítottságuk; rossz hírekkel megtűzdelt múltjuk ellenére, megtagadva velünk szemben álló önmagukat, javunkat is kívánhatják. Ugyanakkor lehet, hogy saját érdekükben tanácsolnak, féltenek, intenek bennünket. Itt van helye a józanságnak és a higgadt bölcsességnek!

Ott tartunk, hogy akármilyen indíttatásból is, de Jézusnak azt ajánlják: „Menj, távozz el innen..."! Jézus visszadobja a labdát, és azt válaszolja nekik: „Menjetek" - inkább ti, és - „mondjátok meg annak a rókának..."! Jézust nem lehet utasítani. Még jóakaratból sem. Akik féltik, azoknak be kell látniuk, hogy Jézus nem szorul védelemre. A mindenkori apologéták, hitvédők, akik életük javát arra szánják, hogy Jézust védelmezzék: megszégyenülnek. Jézus nem szorul rá a hősies kiállásunkra. A saját hitét védheti az ember, a mellett kiállhat, arról bizonyságot tehet, de akkorának ne képzeljük magunkat, hogy Jézust, az Istent kell megvédenünk! Ő sokkal hatalmasabb a mi kicsinyes hitbuzgalmunktól, ami, valljuk be, olcsóbb és biztonságosabb Jézus elvárásánál: „Menjetek, mondjátok meg annak (az aktuális) rókának..."! Jaj, annyi, második vonalban lévő, magát hitvallónak, igazságkeresőnek tartó ember van a politikában, az egyházban, a hívek és nemzetmegmentők, munkavállalók és munkaadók között, akik féltik az országot, a gyülekezeteket, a hitet, a nemzetet, az érdekeket és jogokat, de nagyon megijednek, amikor Jézus, vagy akár csak a lelkiismeretük is arra buzdítja őket: „Menjetek, mondjátok meg..."! Ja, azt már nem! Hiszen ha kinyitom a számat, akkor veszélybe kerül a népszerűségem, az állásom, a bebetonozott jólétem, a könnyen megbillenő tekintélyem, biztonságom.

Jézus azonban nem enged. „Menjetek, mondjátok meg annak a rókának..."! Miért nevezi rókának Heródest? A közszáj azt bélyegezte rókának, akit sunyinak tartott. Tolvajnak. Jellemtelennek. Megalkuvónak. Kiismerhetetlen, haszontalan kártevőnek. A beszélgetés idején Heródes már elkövette a borzalmas gaztettet. Felesége, volt sógornője lányának Saloménak tánca után, annak kívánságára, tálcán hozatta fel a királyi partira Keresztelő János fejét. Róka volt. Fenn a csúcson.

Milyen üzenetet kellett volna átadni ennek a kéjvágyó gyilkosnak? „Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ma és holnap ördögöket űzök ki, és gyógyítok, de harmadnap bevégzem küldetésemet. Viszont ma, holnap és a következő napon úton kell lennem....".

A kor gondolkodása szerint a betegség a gonosz lelkek munkájának eredménye volt. Beköltöznek az emberbe, és átveszik az akaratát, irányítják a testét. Jézus okosan felhasználta ezt a nem alaptalan(!) közhiedelmet, és úgy igazolta szavait, küldetését, hogy meggyógyította, kimentette az embereket az ördög hatalmából. A farizeusok, maguk is gyakorolták az ördögűzést, így a „jó" farizeusok elfogadhatónak tartották Jézus magyarázatát. Ha Messiásnak tartja magát, először le kell rombolnia a Sátán hatalmát. Ebben a munkájában senki nem tartóztathatja fel. Mint ahogyan senki meg nem állíthatja azokat, akik felismerve küldetésüket, Jézushoz hasonlóan haladnak céljuk felé. Egy oldallal korábban olvassuk az evangéliumban, hogy: Jézus „Jeruzsálem felé tartott, városról városra és faluról falura haladva mindenütt tanított." (Lk 13,22) Jézus végső célja Jeruzsálem volt. Ott a kereszt, a halál legyőzésének helyszíne, majd pedig a feltámadás, a mi üdvösségünk, örök életünk megszerzésének bizonyítéka.

Te merre tartasz? Nektek mit kell még ma csinálnotok? Mit kellene? A kettő, sok esetben nem fedi egymást. Pedig akkor van (lenne) békességünk; akkor válunk kiegyensúlyozott, boldog, helyükön lévő emberekké, amikor a „kellene" és a „kell" összetalálkozik. Akkor jó úton haladunk! Az Istentől kijelölt utunkon. Jézusnak Isten jelölte ki az útját. Kanyargott erre-arra. Jézus követte. Halála előtt három évvel célegyenesbe fordult. Az utolsó szakaszán Jeruzsálem felé fordult. De addig is volt még tennivalója. Barátainak és ellenfeleinek el kellett fogadniuk az Ő útjának a ritmusát, az irányát, és a határnapjait. Félthetik, tanácsolhatják, Ő szabja meg a tempót és az időpontokat. Belenéz az Atya Istennel összeállított határidőnaplójába és kijelenti: „... ma, holnap és a következő napon úton kell lennem....".

Tisztában van a többi „kell"-lel is. Korábban már kétszer elmondta: „sokat kell szenvednie, el kell vettetnie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia" (Lk 9,22.44.). Jézust azért nem lehetett megállítani, mert a mit „kellene" tenni, és a mit „kell" tenni, tökéletes egyensúlyban volt a lelkével, a szándékával, az akaratával.

Te hogy állsz vele? Meg szoktad kérdezni Istentől, mit kell csinálnod? Hagytál rá időt, hogy válaszoljon? Megértetted? Elfogadtad? Elindultál? Tovább haladsz? Ezen múlik minden! Itteni békességed, és az örök életed programja, eseményei. Mi szükséges ehhez? Beismerni a vágyaink, kegyességgel, megszokásokkal fűszerezett terveink tökéletlenségét, és minden előítéletet félretéve felkészülten állni teljesen új, és váratlan dolgokra. Azokra, amik átírják és meghatározzák, mit kellene tennünk ma, holnap, és utána. Amikor megértjük elhívásunkat, és azt, hogy a velünk születésünk napján, gyermekkorunkban, ifjú éveinkben, korosodó évtizedeinkben és a tegnap történt eseményeknek, bukásaink ellenére is célirányos menete, folytonossága van, akkor könnyebb lesz felismerni a mai és a következő, holnapi tennivalót.

A meghatározó fordulatot akkor érezzük, amikor kiderül, hogy még ha szégyelljük is, de már nem ragaszkodunk addigi meggyőződésünkhöz, hanem engedünk a felismert igazságnak. Mi az? Az, hogy Isten valamilyen küldetéssel adta nekem az életet. Neked is. Mindegyikünknek. Annak is, aki egy napot él, és annak is, aki száz évet. A Nobel díjas tudóst, a kertészt, a nyugdíjast, a csecsemőt, és a bármiféle betegséggel született embert is használja. Aki él, lélegzik, vagy akár lélegeztetik is, magával a létével része Isten hatalmas terepasztalának, és azon elvégzett munkájának. A fogantatásunk pillanatában felöltöztet minket egy egyedülálló személyiséggel, annak sajátos természetével, tulajdonságaival, akaratával, ami nem változtatható. Azt azonban ránk bízza, arra választási lehetőséget ad, hogy mit kezdünk ezzel az alappal. Este 11-kor abból tudok vacsorát készíteni, ami otthon van. Ami adott. Ha elég időt szánsz magadra Isten társaságában, légy akárhány éves, megtudhatod, hogy mire vagy, mire lehetsz képes. Mi az, amid van. Ne akarj az lenni, amihez nincsenek meg a hozzávalóid. Az igazi bölcsesség az, amikor az ember e felismerést követően kihozza magából a legtöbbet. Kevés hozzávalóból is lehet remek ételt készíteni. Látszólag(!) szerényebb adottságokkal is lehet teljes keresztyén életet élni. Különbet, mint azok, akiknek odakozmál a több, irigylést kiváltó, de rosszul felhasznált alapanyaguk.

Jézust nem lehetett megállítani. Téged sem, ha arra mész, amerre Isten küld. Annyival, amennyit neked adott, és olyan tempóban, amennyi erő éppen ahhoz szükséges.

Mi még a kérdés? Ugye, az, hogy: Mindez előre kiírt, előírt, predestinált sors, és bele kell törődni, vagy: alakíthatunk rajta? Mindenképpen, úgyis az lesz, amit Ő akar, vagy nekem is van választásom? Szabad ember vagyok szabad akarattal, vagy Isten irányít, ha akarom, ha nem? Súlyos, fontos kérdések. A válasz: van kijelölt utad! Isten azért adott neked életet, azért érted meg a mi napot is, mert nagyon fontos vagy a számára. Ha nem így lenne, nem születtél volna meg. Alakít, formál, nyes, visszavág, épít, erősít azért, hogy kiigazítsa azokat a változtatásokat, amiket - vele nem egyeztetve - te végeztél magadon, magadban. És segít abban is, hogy megértsd, mit kell tenned ma, holnap és az után. Számít az együttműködésedre! Indulj! A jutalmad az, amit a Jeruzsálembe megérkezett Jézus szerzett meg neked. Győzelem a halál felett; az ítéletet elkerülő örök életed! Ámen.